Siess! Adj! Segíts! mozgalom a hadifoglyok, kórházak és tüdőbetegek megsegítésére

Egy "fedett" kommunista segélyszervezet az 1940-es évek második felében

A második világháború után Az ország közegészségügyi intézményeit rendkívül nagy mértékű károsodás érte. A főként kommunista hátterű Nemzeti Segély és a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége aktív, kezdeményező szerepet vállalt a segélyfeladatok megoldásában, s több alkalommal országos gyűjtési akciót hirdetett Az MNDSZ 1945. augusztus 25-én megtartott értekezletén elfogadták Tildy Zoltánné, javaslatát, hogy az MNDSZ az egyes hivatalos szervek támogatásával hozzon létre egy olyan szervezetet, amelynek feladata a hadifoglyok hazahozatala és megsegítése.

Bán Antal iparügyi miniszter levele Tildy Zoltánnénak

Magyar Iparügyi Miniszter
414/M

Mélyen tisztelt Asszonyom!

A "Siess, Adj, Segíts" akció tárgyában hozzám intézett levelében felvetett elvet a legalaposabb vizsgálatnak vetettem alá. Ennek a vizsgálatnak eredménye az összes illetékes szerveim egybehangzó véleménye szerint az volt, hogy egy ilyen természetű akció óhatatlanul az ipari árszínvonal emelkedését idézné elő. Tekintettel arra, hogy a kormány általános politikája éppen ezzel ellentétes célt követ, legnagyobb sajnálatomra nem látok lehetőséget a felvetett elv megvalósítására. A mai helyzetben csak társadalmi akciót látok lehetségesnek ezen a téren.

Budapest, 1947. március 22.

 

Tiszteletteljes üdvözlettel

 

Bán

Tildy Zoltánné
a köztársasági elnök hitvese
Budapest

Jelzet: MOL XIX-C-1-k-I-35-1947. 1. doboz. (A Magyar Országos Levéltár Népjóléti Minisztérium Országos Gyűjtési Csoportjának iratanyaga. Az 1. doboz iktatott iratának (495/1947.) címe: Tildy Zoltánné levelei-1947. Másodlat, géppel írt tisztázat.)

Ezen a napon történt június 17.

1940

A Szovjetunió elfoglalja a három balti államot: Észtországot, Lettországot és Litvániát.Tovább

1944

Izland kikiáltja függetlenségét.Tovább

1946

P. István tanuló, a Teréz körút 15. számú ház romos padlásteréből egy órán keresztül lövöldözve megölt két orosz katonát és egy magyar nőt...Tovább

1953

Népfelkelés az NDK-ban.Tovább

1967

Az első kínai kísérleti hidrogénbomba-robbantás.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.

Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.

A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.

A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. május 30.

Miklós Dániel
főszerkesztő