Az Ír Köztársaság deklarálja az Brit Nemzetközösségből való kilépését.Tovább
Kultúrbéke, 1987.
A magyar törvényhozás számos alkalommal volt heves egyházpolitikai szócsaták színtere. A kommunista hatalomátvételtől a rendszerváltásig azonban – a rendszer „puhulása” ellenére – csak egyetlen egyházpolitikai vitát tudunk megemlíteni. A szocializmus évtizedeiben ez volt az első, egyben utolsó (akár történelmi kuriózumnak is nevezhető) eset, amikor az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, Miklós Imre államtitkár beszámolót terjesztett a törvényhozás elé, mely megvitatta azt, és elfogadásáról határozatot is hozott.
Bíró Imre hozzászólása
ELNÖK: Bíró Imre képviselőtársunk felszólalása következik.
BÍRÓ IMRE: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének beszámolóját valóban országos figyelem kíséri, nemcsak a parlament széksoraiban, s nem is csupán az egyháziak, hanem hazánk minden állampolgára érdeklődéssel tekint a beszámolóra, mert a társadalmi közmegegyezés olyan fontos részéről szól, mint az állam és az egyház kapcsolata, egyházpolitika. A szó klasszikus értelmében a közösség dolgairól, annak vállalásáról esik szó, együttműködésről olyan területen, ahol a határok elmosódnak, mihelyt kinyúlnak egymás felé a kezek és vállalják egymást. Rend az, amelyre visszatekint a beszámoló. Évtizedek alatt kialakított rendre, amelyben a jóakarat megtalálta kinek-kinek a helyét.
Ez a rend stabilizáló tényező a társadalomban. Így is tekintünk reá. Ezért is ragaszkodtunk mindig hozzá. Helye van a templomnak, helye van a gyárnak, helye van az irodának, helye a földnek, helye minden embernek. Koordináló szerepe révén az Egyházügyi Hivatal segít megtalálni ezt a helyet, hozzáilleszkedni s egyúttal szolgálatunkat is ezzel teszi hatékonnyá, elfogadottá.
Mint a katolikus egyház papja, természetes, hogy Lékai bíborosra emlékezem, aki nem is olyan kis lépésekkel járta ennek a rendnek az útját, s akinek nevét éppúgy megtanulta tíz év alatt a magyar társadalom, mint egyházunk és államunk többi vezetőjéét. Az az új tér Békásmegyeren egy közös műnek állít emléket, amelyben a jóakaratú ember egymásért felelősséget vállaló tevékenysége és a jövőbe tekintő vállalása, a kis lépések olyan fontos politikája ölt testet, valóban testet egy templomban, amelynek alapjait ő rakta le, s amelyhez építeni telket, földet a főváros adott.
Tisztelt Országgyűlés! Úgy érezzük, hogy mindazok, akik először 1950-ben megalkották az egyház és állam közötti megállapodást, majd 1964-ben aláírták - Casaroli bíborosra gondolok és államunk vezetőire - előre tekintettek és vállalták a jövőt, a fejlődést vállalták. Kezdetnek tekintették, ahonnét el lehet indulni, első lépésnek, amelyet a folytatás követ. Bíztak ebben a folytatásban. Éppúgy, mint ahogy építő szándékkal néznek a folytatásra azok, akik az ő nyomukba lépnek, Paskai László prímás érsek vezette érseki karunk éppúgy, mint egyházunk papjai és a közösség javán munkálkodó hívei.
Rend, tisztelet, fejlődés. Ezekre az alapokra épül és nagyszerű gyümölcsöket terem az az együttműködés, amelyet az ember jó szívvel vállal.
Nem is olyan régen az esztergomi főszékesegyház felújított kincstárát adták át a nyilvánosságnak. Eljött ország-világ erre az ünnepségre. Szólt itt Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára, aki közkincsnek nevezte ezt a csodálatos együttest, kelyhek, kincsek, az egyház dolgai, mégis öntudatunkhoz, megtartó erőhöz, magyarságunk gyökereihez tartozóknak vallotta őket s fogadta el és ajánlotta mindenki figyelmébe. Valóban így van. Ezek nélkül a gyökerek nélkül nem tudunk jövőt építeni, amit pedig elvár tőlünk a felnövekvő nemzedék.
Az Állami Egyházügyi Hivatal nemcsak a katolikus egyházzal foglalkozik - mint az előttem szólók is ezt nyilvánították - hanem minden Magyarországon élő egyház, vallás, felekezet dolgát felkarolja és koordinálja. És ezt olyan szerencsésen teszi, mint a történelemben még soha máskor. Egymásra találnak az egyházak a mi időnkben. Mégpedig nem csak úgy gyalogosan, közös úton egymás mellett haladva, hanem egymás kezét fogva és együttmunkálkodva.
Alig egy hete a Magyar Katolikus Püspöki Kar vezetői elmentek a Ráday Kollégiumba, hogy ott a református, protestáns és ortodox egyházak vezetőivel a közös út munkálásán fáradozzanak. Megállapították, hogy ez a közös út társadalmunk építésében, népünk jólétének közös szolgálatában köt össze minket, és abban a békességben, amely nélkülünk nem lenne ép és egész. Ökuméne - így hívjuk, egymáshoz ragaszkodó testvéri érzéseket jelent mindez olyan gondolatokat, amelyek békességet eredményeznek.
Ebben a hazában, ennek a békének a gyümölcseit élvezzük. Közös szó a béke. Összekapcsol. A katolikus békemozgalom harminchét éve és a néhány évvel ezelőtt alakult egyházközi békemozgalom tevékenysége tanúság arra, hogy együttmunkálkodva lehet az egyszer vállalt, kimondott igazságot nap mint nap egyre tovább építeni. Szükség is van arra, hogy újra meg újra reátekintsünk, s tegyünk érte valamit, ha előbbre akarunk jutni benne.
A békesség áldás. De csak annak, aki megdolgozik érte. Így értjük, hogy az emberi munkálkodásra onnét felülről jön az igen az életünkre. Az ünnepek előtt ajándékokat készít az ember. Karácsonyi ajándékként kapta meg a világ, így ismerjük már a leszerelésről szóló egyezményt. Kevesebb lesz a fenyegető rakéta egünkön és több a bizalom az emberszívekben.
Az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének beszámolója nem szólt rakétákról, de szólt békességről, amelyhez szeretnénk mi is a magunk módján hozzájárulni. Nemcsak múltat idézve, hanem újévi jókívánságként minden jóakaratú embernek szép reménységet nyújtva. Szívvel-lélekkel vállalkozunk erre. Köszönöm a figyelmüket. (Taps)Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 18.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.
Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.
Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.
Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő