2. Kurt von Schuschnigg kancellár Habsburg Ottónak írt válaszlevele

Bécs, 1938. március 2.

Bécs, 1938. március 2-án

Felségednek

ezúton igazolom vissza február 17-i írását, amelyet volt olyan jó Felséged hozzám intézni.

A következőképpen látom a tényállást:

Az állam felelős vezetésének legfőbb kötelessége az ország megtartása. Minden, ami ezt szolgálja, jó, minden, ami veszélyezteti az országot, rossz, és nem képezheti megfontolás tárgyát. A nagy nemzetközi helyzetet, mely esetről esetre változik, továbbra is figyelembe kell venni. Alapelvünk, az osztrák ideológia tartóoszlopa: A béke szolgálata. Abban a pillanatban, amikor létének bebiztosítása érdekében Ausztria arra érzi késztetve magát, hogy nemzetközi háborút idézzen elő, elismeri, hogy feladatához nem tudott hű maradni. Ezenkívül csak akkor lehet háborút folytatni, ha, szemben az 1914-es esztendő előfeltételeivel, adottak az esélyek a sikerre. Végezetül pedig csak akkor lehet idegen segítségre számítani, ha bizonyosak vagyunk benne.

Az ország földrajzi és geopolitikai helyzete kényszerítő módon teszi szükségessé a békét Németországgal. E mellett szólnak a nagyon komolyan számításba veendő lélektani megfontolásokon kívül a tényszerű gazdasági gondok is, amelyek pl. február 12-e után még nagyon konzervatív paraszti rétegekben is, többek között Tirolban, igen egyértelmű állásfoglalást vontak maguk után. Egy ország csak akkor tartható életben, ha biztosítva van a gazdasági létminimuma.

Az országban uralkodó hangulat és a valós viszonyok, melyekről szerény véleményem szerint kezdetek óta nem helyesen vagy legalábbis nem teljes mértékben tájékoztatták Felségedet, ugyanerre az útra kényszerítenek engem.

Különösképpen azt tartanám a dinasztia eszméjére nézve gyilkos dolognak, ha a dinasztia az átmeneti vagy akár ideiglenesen fennmaradó restaurációt csak súlyos véráldozatok árán és idegen nemzetek segítségével tudná elérni. Legmélyebb meggyőződésem szerint ezzel egyszersmind Ausztria sorsa is megpecsételődne.

Még akkor is, ha emiatt, amitől Isten óvjon minket, bekövetkezik a történelmi csapás, és Ausztriának meg kell hátrálnia az erőszak előtt, amelynek becsülettel, hosszan és makacsul ellenállt, még akkor is jobb, ha anélkül történik ez, hogy a dinasztiát is bevonnák a játékba. Mert akkor is eljön egyszer a feltámadás ideje Európa teljes újjáalakulásával; s hogy ez előre láthatóan csak egy új, nagy háború után lesz, az végtelenül tragikus, de sajnos valószínű. Ám hogy az országot egy eleve kilátástalan harcba vigyük bele, annak felelősségét véleményem szerint semmilyen körülmények között nem lehet vállalni. Tudom, mi a háború, és polgárháborúkat is megéltem már. Így hát tudom azt is, hogy kötelességem a legvégsőkig elmenni azért, hogy országunkat megóvjuk az ilyen helyzetektől. Aki Ausztria jövőjét a szívén viseli, az nem gondolkodhat azon, hogy miként lehet becsülettel elpusztulni, hanem minden erejét arra kell összpontosítania, hogy miként maradhat fenn becsülettel az ország, hogy fel legyen készülve a jobb időkre, melyeknek egyszer el kell jönniük. 

Korántsem vagyok pesszimista, csak nem hunyom be a szemem a helyzet teljes komolysága és teljes súlya láttán. E helyütt azt sem hallgathatom el, hogy egyes legitimista jelszavak, melyek használatától sokáig és sajnos mindhiába óva intettem, jelentős mértékben hozzájárultak az államközi helyzet kiéleződéséhez anélkül, hogy Ausztria szabad fennállásának használtak volna. Mai politikánk időhöz kötött; Ausztria fogalma, beleértve az Ausztria-házat is, véleményem szerint olyan fogalom, amelyet nem szabad egyetlen nemzedék időmértékével mérni. Ezeknek fenn kell maradniuk, még ha személyünk és a sorsunk talán tönkre is mehet bele.

Felség, ez a véleményem!

Végtelenül sajnálom, hogy nem sikerült az államok közötti és az államon belüli helyzet alapos ismerete alapján kialakult nézeteimet Felségednek úgy elmondanom, hogy higgyen nekem. Esedezve kérem, higgye el nekem most, hogy végtelenül sok forog kockán, talán minden, és hogy minden restaurációs kísérlet, az elmúlt években történt éppúgy, mint az elkövetkező, belátható időn belüli, százszázalékos bizonyossággal Ausztria pusztulását jelentené.

Mondanom sem kell, hogy boldog lennék, ha másképp volna, de csak könyörögni tudok Felségednek, hogy higgyen nekem: ez a helyzet.

Természetesen kész vagyok a rendelkezésre álló lehetőségekhez képest tájékoztatni Felségedet a helyzet esetleges megváltozásáról. Egyelőre csak annyit mondhatok: ami történt, annak meg kellett történnie, és úgy volt helyes. És ha nem történt volna meg, ma nem volna lehetősége semmilyen felelős osztrák férfinak arra, hogy beszámoljon erről Felségednek. Különösen áll ez 1936. július 11-ére.

Nyomatékosan kérném Felségedet, vegye tekintetbe, hogy ily alapvető döntések célszerű vagy célszerűtlen voltát csak a helyszínen lehet megítélni, a távolból nehezen. Senki sem állíthatja közülünk abszolút bizonyossággal, hogy sikerülni fog neki e fölöttébb zavaros és nehéz időben a biztos célt elérni. Másfelől azonban az is minden kétségen felül áll, hogy nincs számunkra más reálpolitikailag járható út. Feladatunk egyedül az lehet, hogy nyitva hagyjuk az utat a jövőbeli fejlemények előtt; mert amit most betemetnénk, az emberi előrelátás határain túl is veszve volna minden újjáépítés számára.   

Végezetül hadd utaljak Felségednek a legnagyobb alázattal arra, hogy valamennyiünk számára csak az alkotmány legális útja a járható, és eme

Őszinte szívből kívánva, hogy Isten óvja meg Felségedet és az Ausztriai-házat, és szilárdan meggyőződve arról, hogy Ausztria ügye, akár csapásokkal, akár nélkülük, ismét történelmi jelentőségű utat fog bejárni, végül pedig megerősítve, hogy kötelességemhez híven továbbra is valamennyi döntésem egyetlen mozgatórugója az országért folytatott küzdelem és a felelősség marad minden osztrák iránt, maradok

Felséged odaadó híve

Jelzet: A levélváltás szövegét Kurt Schuschnigg Im Kampf gegen Hitler. Die Überwindung der Anschlußidee (Wien, München, Zürich, 1969. 18-24.) című visszaemlékezéséből fordítottuk.