Az anschluss nélküli anschluss

Schuschnigg rádióbeszédével kapcsolatban három dologra érdemes felhívni a figyelmet. Egyrészt ekkor szembesült végleg a kormány mozgásterét és döntési szabadságát folyamatosan szűkítő szövetségi politikája kudarcával. Ennek ellenére még a népszavazásra szánt jelmondatban is szükségesnek tartotta hangsúlyozni a szabad, független, szociális, keresztény és egységes jelzők mellett Ausztria német jellegét, és az utolsó pillanatban sem akarta, hogy német vér folyjon. A német reláció ilyen kezelését a bécsi magyar követség 1937. évi jelentése fából vaskarikának készítése

minősítette. Ugyanakkor először mégis úgy fogalmazott, hogy a hadsereg jelentős ellenállás nélkül vonuljon vissza, és várja Schilhawsky tábornok parancsait. Ezek azonban már sohasem jutottak el rendeltetési helyükre.

Hitler Heldenplatzon elmondott beszédét gyakran idézik, de csupán azt a részt, amelyben Német Birodalomhoz csatlakozó hazája, az ősi Ostmark számára új missziót hirdet. Holott mindjárt a beszéd elején a bukott hivatásrendi rezsim által vállalt, egy legitimista vezető emlékiratában pontosan körülírt misszióról is szólt. Ennek Hitler szerint az volt a lényege, hogy Ausztria úgynevezett függetlenségével elzárják a német nép jövőbe, a huszadik századi nagynémet egység felé vezető útját. A német diplomácia és hírszerzés kitüntetett figyelemben részesítette a legitimistákat, ennek ellenére csak feltételezéseink vannak, melyik emlékiratra utalt a német kancellár. Az egyik jelölt Friedrich Wiesner lovag 1937. őszi

, amely szerint a nagyhatalmak közül immár egyedül Németország ellenzi Ausztria régi-új küldetésének teljesítését. Esetleg Ernst Karl Winter, a szociális népmonarchia hirdetőjének 1938. március elsején Schuschnigghoz írott emlékirata jöhet még szóba, amelyben a szerző nem csupán a restaurációról, de a fegyveres ellenállás lehetőségéről és szükségességéről is kifejtette . Hitler egyébként a „legitimisták" szó előtt és után is rövid hatásszünetet tartott, és a hangfelvétel tanúsága szerint „pfújolás, fütyülés" fogadta az anschluss és a „német jövő" útjába állók

Hitler beszédet mond a Heldenplatzon

A hivatalos Magyarország reakciója, Horthy rádiószózatának szövege (a fogalmazvány és a végső verzió különbségeivel együtt) eddig is

az alábbiakban közölt nagybetűs, a hangsúlyokat grafittal és piros ceruzával megjelölő tisztázat teljes egészében most olvasható először. A kormányzó maga fogalmazta beszédéből is főleg azt a passzust szokás idézni, hogy nincs ok nyugtalanságra, hiszen annyi történt mindössze, hogy „egy régi jóbarátunk [...] egyesült egy másik régi jóbarátunkkal". Horthy életének első rádiós beszédéből mindenki kihallhatta a neki tetsző olvasatot: megnyugodott az üzleti élet, elégedettek voltak a németek és a szélsőjobb, illetve a hadseregben zajló politikai izgatás elleni határozott fellépés szándékát díjazó kormánypártiak és a nyugati hatalmak, de a győri programban rögzített haderőfejlesztés hívei is nyugodtan dőlhettek hátra. Ugyanakkor a harmincas évek osztrák hivatásrendi, félfasiszta államának formálói és szenvedő alanyai - már akik véletlenül nem ültek vizsgálati fogságban, vagy a Dachau, illetve Mauthausen felé menő vonatokon - minden bizonnyal megütköztek a németek „megbízható és szótartó szövetségesi" minősítésén.  A néhány héttel korábban még barátinak nevezett Ausztria bekebelezésén könnyen napirendre térő, „megbízható, előkelő gondolkodású és magas erkölcsű" és az osztrák fordulatot Berlinben elsőként üdvözlő magyar politika gyors pálfordulása is gondolkodóba ejthette őket. Fontos azt is rögzíteni, hogy a beszéd elsősorban „belpolitikai fogyasztásra" készült és csupán lábjegyzetként foglalkozott az ártalmatlannak minősített anschluss várható következményeivel, holott mindenki tisztában volt azzal, hogy Ausztria megszállása és az osztrák-magyar határ sokáig elhúzódó német elismerése mögött milyen szándékok húzódnak meg. Ezért a beszéd - amellett, hogy nem sok minden valósult meg Horthy szándékaiból - csak időleges megnyugvást hozott.

Heinz Fischer osztrák szövetségi elnök beszéde azt példázza, hogy egy állam, egy politikai és szakmai elit - a tanulási-szembenézési folyamatnak még messze nem a végén - milyen felelősséggel tud közelíteni a múlt vitatott, sokáig elhallgatott, megszépített eseményeihez. A kizárólagos, és a nagyhatalmak által tálcán kínált áldozatmítosszal leszámolva az őszinte múltidézés, a nem derült égből villámcsapásként érkezett anschluss gyökereinek feltárása, a történtek értékelésekor a lelkesedés, a rémület és az undor hármassága, a tettes és áldozat szerep elfogadása mellett tör lándzsát. Ez nem kis teljesítmény egy olyan országban, amely 1938-ban megváltóként tekintett a távolból hazatért fiára, amely hosszú évtizedeken át tetszelgett a bűnrészesség nélküli áldozat státuszában, amely nagyhatalmi támogatással odázta el a szembenézést és amely mégis, a Kurt Waldheim szövetségi elnök háborús múltja kapcsán kirobbant politikai és történészi vita tanulságaival felvértezve egyre több történelmi tabutól szabadul meg.   

Fotók: Bundesarchiv Bild / Wikipedia