Kísérletek a Keresztény Demokrata Néppárt politikai elismertetésére 1945-ben

„Mindszenty az utóbbi időben egyre jobban Barankovics ellen foglalt állás, s vagy 3 hete magához hívatta és közölte vele, hogy [a] Pálffy elleni támadó nyilatkozatait katolikus szempontból nem tartja megfelelőeknek, a Hazánkról pedig hűvösen nyilatkozott, egyáltalában nem adta a lapra áldását. Barankovicsot ez a prímási részről tapasztalható ellenszenv viszi a demokrácia felé..."

 

Dálnoki Miklós Béla levéltervezete a Budapesti Nemzeti Bizottság Titkárságának a Demokrata Néppártnak tett ígéretéről

Budapest, 1945. május

 

A Budapesti Nemzeti Bizottság Titkárságának

Budapest

 

Április hó 20-án kelt beadványára értesítem, hogy

1.) a Budapesti Nemzeti Bizottságnak a pártok engedélyezésére vonatkozó álláspontja teljesen egyezik a saját álláspontommal.

A jelen esetben én a Demokrata Néppárt működését írásban 

, tehát nem vágtam elébe annak, hogy engedélyt kapjon az egyesülése stb. demokratikus szabadságjogok alapján.

Megjegyzem, hogy nevezett pártnak az 1944. októberi működését Szakasits Árpád és Tildy Zoltán írásban elismerték, mások, mint a Parasztpárt és [a polgári] demokraták szóval 

.

2.) érdeklődéssel olvasom, hogy a Budapesti Nemzeti Bizottság a Demokrata Néppártot nem veszi fel a Magyar Függetlenségi Front pártjai közé. Tudomásom szerint a Demokrata Néppárt ezt nem is kérte. Ha pedig működése alapján kérni fogja, úgy bizonyára nem a Budapesti Nemzeti Bizottsághoz fordulna, hanem mint egyedül illetékeshez, a demokratikus pártok országos vezetőinek értekezletéhez.

3.) [

 

Budapest, 1945. évi május hó

 

olvashatatlan szignó

 

Jelzet: MNL OL XIX-A-1-j-XXIII. tétel-1531-1945. - Az államigazgatás felsőbb szervei, Központi (nem miniszteriális) kormányzati szervek, Miniszterelnökség, Általános iratok. - Eredeti, géppel írt, valószínűleg a miniszterelnök által szignált fogalmazvány. Miklós Béla elküldött levelét a Budapesti Nemzeti Bizottság 1945. május 14-ei ülésén felolvasták, és tudomásul vették.

 

 

Ezen a napon történt június 16.

1919

Eperjesen kikiáltják a Szlovák Tanácsköztársaságot.Tovább

1940

A Szovjetunió megkezdi Észtország megszállását.Tovább

1944

Jaross Andor belügyminiszter a közrend és a közbiztonság megőrzésére hivatkozva feloszlatja a Gyermekbarát Egyesületet. A "veszélyt...Tovább

1948

A Nemzetgyűlés elfogadja az egyházi iskolák államosításáról szóló törvényjavaslatot (1948:XXXIII. tv.), amelynek végrehajtása...Tovább

1958

Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós halálos ítéletének végrehajtása.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.

Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.

A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.

A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. május 30.

Miklós Dániel
főszerkesztő