50 éve épült a berlini fal

Kiürül az NDK?

„néhány kórházban egy-egy osztályt be kellett zárni, mert nem volt orvosi személyzet. Modler elvtárs (az állami ellenőrzésnél főellenőr) pl. elmondotta, hogy egy Hallétól nem messzire levő kisvárosban a kórház szülészeti osztályán dolgozó orvosok, anélkül, hogy a tervről valaki is tudomást szerzett volna, egyik napról a másikra úgy, ahogy voltak, teljes létszámmal „leléptek”. Drezdában járva a tanácsi dolgozók elmondották, hogy az egész városban mindössze két magánpraxist folytató szemorvos van, a klinika viszont a túlzsúfoltság miatt november vége előtt nem fogad betegeket.”

c.
1961. augusztus 7. és 10.

SZIGORÚAN TITKOS!

Készült: 4 példányban

Tárgy: Disszidálások

Mell.: 1 feljegyzés

MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG
NAGYKÖVETSÉGE BOTSCHAFT DER UNGARISCHEN VOLKSREPUBLIK
592/szig. titk./1961.

Mellékelten felterjesztem Varga elvtársnő feljegyzését, azzal az észrevétellel, hogy a feljegyzés tartalma bizonyos fokig jellegzetes tünet, mivel a nyugatnémet propaganda az utóbbi időben fokozott aktivitást fejt ki, különösen értelmiségi foglalkozásúak disszidálása érdekében.

Az utóbbi hetekben távozott a berlini Rendőrkórház orr-függ-gége főorvosa, a Weissensee kerületi kórház nőgyógyász főorvosa, akihez a követség és kirendeltség több dolgozója járt.

A disszidálások számának növekedését elsősorban az értelmiség körében tapasztalni, különösen a nyugati propaganda beállításának hatására, hogy használja ki a békeszerződés megkötéséig még hátralévő időt, mert utána a disszidálások lehetetlenné válnak.

Berlin, 1961. augusztus 10.



( Mátyás László )
id. ügyvivő



Dr. S í k Endre elvtársnak,
külügyminiszter,
B u d a p e s t

SZIGORÚAN TITKOS!
Készült: 4 példányban
Tárgy: Disszidálások

Varga Béláné


Feljegyzés
Mátyás László elvtárs részére.

Augusztus 6-án, vasárnap Eisenbergben, Thüringiában meglátogattam unokaöcsémet, aki az ottani művégtag-kórházban tartózkodik, műlába előkészületére vár. Miután már hónapok óta van Eisenbergben, az ottani viszonyokat jól ismeri, és igen sok emberrel is megismerkedett. Elmondta nekem, hogy a kórház területén lévő művégtag-műhely vezetője, Linschmann, Európa szerte ismert szakember, aki a budapesti Művégtaggyár új részlegének berendezését is irányította, rövid idővel ezelőtt 7 tagú családjával együtt disszidált. Rajta kívül még 5 szakember disszidált a műhelyből. Állítólag Linschmann (aki NSZEP-tag is volt) 30 000 DMW-t kapott megérkezése után, azonkívül jó ellátást, magas fizetéssel. Fia, aki ugyancsak a műhelyben dolgozott, feleségével annak a nyugat-németországi szüleit kívánta meglátogatni, de megtagadták a helyi rendőri szervek az útlevél kiadását. Egy másik szakmunkás odaát lakó apját akarta meglátogatni, neki sem adtak útlevelet, hanem azt mondták, hívja meg apját magához. Ezt meg is tette, de apjának nem adtak beutazási engedélyt. Linschmann disszidálása előtt többször volt különböző kongresszusokon Nyugat-Németországban, így legutóbb Heidelbergben. Azt mesélte, hogy ott az emberek nem politizálnak, nem kell nekik politikával foglalkozniok, csak az érdekli őket, hogy minél jobban élhessenek.

Úgy hírlik, hogy a környéken több üzem igazgatója disszidált, Erfurtban pedig alig maradt orvos.

Mikor Eisenbergben Lischmann és a többi szakember disszidálásának híre elterjedt, unokaöcsém megkérdezte az ottani pártbizottság egyik vezetőjét, miért nem adtak azoknak, akik kértek útlevelet, talán akkor nem disszidáltak volna. Az illető elvtárs elismerte, hogy ez tényleg helytelen volt. Tény, hogy most teljes bizonytalanság uralkodik, nem tudják, ki fog még disszidálni és mit tesznek a további disszidálások megakadályozására. A hangulat a városban igen rossz.

Magában a kórházban leállították a külföldi betegek felvételét, miután a jelenleg ott fekvők művégtagjának elkészítése is elég problematikus.

Berlin, 1961. augusztus 7.

Vargáné

Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 16/e 006220/1/1961. – Magyar Országos Levéltár, Disszidálások – Eredeti, gépelt példány

                       

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.Tovább

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.Tovább

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő