50 éve épült a berlini fal

Kiürül az NDK?

„néhány kórházban egy-egy osztályt be kellett zárni, mert nem volt orvosi személyzet. Modler elvtárs (az állami ellenőrzésnél főellenőr) pl. elmondotta, hogy egy Hallétól nem messzire levő kisvárosban a kórház szülészeti osztályán dolgozó orvosok, anélkül, hogy a tervről valaki is tudomást szerzett volna, egyik napról a másikra úgy, ahogy voltak, teljes létszámmal „leléptek”. Drezdában járva a tanácsi dolgozók elmondották, hogy az egész városban mindössze két magánpraxist folytató szemorvos van, a klinika viszont a túlzsúfoltság miatt november vége előtt nem fogad betegeket.”

2. Magyar külügyi elemzés Berlin közigazgatási helyzetéről


1958.


SZIGORÚAN TITKOS!
006/9/sz. t./1958.

Berlin helyzete

A jaltai és a potsdami megállapodások szerint a legyőzött Németország igazgatását berlini székhellyel a Szövetséges Ellenőrző Tanács vette át. Németország négyhatalmi igazgatása következményeképpen Berlint is négy megszállási övezetre osztották. A megállapodás szerint „Nagy-Berlin területének igazgatását egy szövetséges hatóság vezeti, amely az Ellenőrző Tanács irányításával dolgozik és négy parancsnokból áll, akikből egy-egy felváltva, mint főparancsnok működik.”

Így Berlin 20 kerületéből 12-őt (a várost a szovjet csapatok szabadították fel) a nyugati hatalmak szálltak meg. 1946. aug. 13-án a szövetséges parancsnokság jóváhagyta Nagy-Berlin ideiglenes alkotmányát. Egységes városi képviselőtestülettel, egységes magisztrátussal, az összes pártok részvételével indult meg Berlin igazgatása.

A nyugati hatalmak – megfelelően a Nyugat-Németországnak szánt katonai szerepnek – Nyugat-Berlinben is megkezdték a bomlasztó tevékenységet. Külön hivatalokat állítottak fel, külön rendőrséget, bírói szerveket kezdtek létrehozni s támogatták a reakciós erőket. „Független” lapokat indítottak szovjetellenes hangnemben, és felállították a nyugat-berlini németnyelvű amerikai rádióállomást. (RIAS). Minden erővel igyekeztek megakadályozni a két munkáspárt egyesülését. Nem is következett be a kommunista és szociáldemokrata pártok egyesülése egész Berlinben, hanem csak a keleti szektor területén, de itt is megmaradt a Szociáldemokrata Párt töredéke mind a mai napig. Közben megkezdték tevékenységüket Nyugat-Berlinben a kapitalista vállalatok. Nem hajtották végre a monopolszervek vagyonának községesítését.

1948 júniusában – miután Nyugat-Németországban külön egyoldalú pénzreformot rendeltek el – néhány nap múlva, a nyugati katonai parancsnokok ígéretei ellenére, Nyugat-Berlinben is hasonló pénzreformot hajtottak végre. Ezzel megkezdték a város teljes kettészakítását. 1948 októberében külön képviselőtestületi választásokat tartottak. Elutasították a demokratikus erők javaslatait a város újraegyesítésére. 1950-ben külön nyugat-berlini alkotmányt hoztak létre. 1950. szeptember elseje óta Nyugat-Berlin a Német Szövetségi Köztársaság tartománya lett. Létrehozták az ún. „alkotmányvédő hivatalt” a haladó emberek üldözésére, a nyugat-berlini bűnügyi rendőrséget a Szövetségi Bűnügyi Hivatal alá rendelték. Formálisan igyekeztek a megszálló és a német hatóságok fenntartani Berlin „külön nemzetközi jogi helyzetét”. Így pl. a szövetségi választások nem terjednek ki Nyugat-Berlinre. A Nyugat-Berlin által delegált parlamenti képviselőknek csak tanácskozási joguk van a Szövetségi Gyűlésben. Nem vonatkozik Nyugat-Berlinre a hadkötelezettség. Berlin különleges pénzügyi támogatásban, adókedvezményben részesül, hogy a nyugat kirakata lehessen az NDK irányába.

A város kettészakítása ahhoz vezetett, hogy ma teljesen két igazgatás van a két városrészben. Közlekedésben csak a városi magasvasút és a földalatti közlekedik az egész városban, az előző teljesen az NDK kezelésében, utóbbi megosztva. A villamos, az autóbusz, a troliközlekedés, a telefon és a posta összeköttetés meg van szakítva. A város két része között vámellenőrzés van, a város külső határán igazolvány és útlevél-ellenőrzés. A város négyhatalmi jellege is megszűnt, a városparancsnokok igen ritkán találkoznak.

A gazdasági kettészakítás Nyugat-Berlint a spekuláció fészkévé változtatta. Az NDK-ban nem kapható, vagy hiánycikkek utáni kereslet alapján Nyugat-Berlinben kialakult egy fekete árfolyam a két márka között az NDK márka rovására, amely megalapozta az üzérkedést. Az NDK törvényei igen szigorúan sújtják a feketézőket, mert tevékenységük a tervszerű ellátást zavarja, és tetemesen megkárosítja a dolgozókat és az államot is.

Nyugat-Berlint a nyugati imperialisták és a nyugatnémetek „frontvárossá” alakították át, amint maguk mondják. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a „nyugati élet kirakatává” igyekeztek változtatni, hanem egyúttal a legnagyobb közép-európai hírszerző, diverzáns és propaganda központtá alakult. E szervek támadásainak középpontjában az NDK, a Szovjetunió és az összes európai népi demokráciák állanak. A Düsseldorfer Zeitung szerint – korántsem kimerítő vizsgálat eredményeképpen – Nyugat-Berlinben mintegy 83 különféle kémszervezet működik. Ugyanakkor az NDK-szakemberek és szakmunkások elcsábításának is egyik központja. Hetenként 4-6000 ember hagyja el az NDK-t zömében Nyugat-Berlinen keresztül. Sajnos egyelőre havonta csak pár ezren térnek vissza.

Ebből a helyzetből következik, hogy az NDK kénytelen ellenőrző intézkedéseket bevezetni a csempészés, a feketekereskedelem és az ügynöki tevékenység megakadályozására. Igyekszik lecsökkenteni az ún. „határjárók” számát (akik egyik szektorban laknak és a másikban dolgoznak). 1957 végén hozott törvénnyel a disszidálást bűncselekménynek mondották ki. Ennek hatására némileg csökkent a disszidálások aránya.

Nagy-Berlin demokratikus szektorának városi népképviselete (amelynek élén kezdettől fogra Friedrich Ebert áll) számtalanszor tett javaslatot a két város közötti feszültség enyhítésére s javasolta, hogy jöjjenek össze a két városrész vezetőségei, és kössenek megállapodást, tegyenek lépéseket a város egységének helyreállítása érdekében. Nagy-Berlin demokratikus szektorának képviselői elsősorban politikai megegyezésre törekednek, ami érthető, hiszen a feszültség oka politikai. A nyugati városvezetőség csak „technikai” kérdésekről akar tárgyalni, aminek célja a kém- és propagandatevékenység megkönnyítése érdekében egyoldalú engedményeket követelni a szocialista városrésztől. Berlin demokratikus szektorának 1,2, nyugati részének 2,1 millió lakosa van.

Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 4/bc 006/9/1958. – Magyar Országos Levéltár, A magyar–német párt- és kormánytárgyalások 1958. évi felkészülési anyaga – Másolat.
  
                       

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.Tovább

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.Tovább

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő