50 éve épült a berlini fal

Kiürül az NDK?

„néhány kórházban egy-egy osztályt be kellett zárni, mert nem volt orvosi személyzet. Modler elvtárs (az állami ellenőrzésnél főellenőr) pl. elmondotta, hogy egy Hallétól nem messzire levő kisvárosban a kórház szülészeti osztályán dolgozó orvosok, anélkül, hogy a tervről valaki is tudomást szerzett volna, egyik napról a másikra úgy, ahogy voltak, teljes létszámmal „leléptek”. Drezdában járva a tanácsi dolgozók elmondották, hogy az egész városban mindössze két magánpraxist folytató szemorvos van, a klinika viszont a túlzsúfoltság miatt november vége előtt nem fogad betegeket.”

3. A berlini magyar nagykövet jelentése Hruscsov szovjet pártfőtitkár berlini látogatásáról

1960. május 21.

Magyar Népköztársaság
Nagykövetsége
Botschaft der Ungarischen
SZIGORÚAN TITKOS!
Volksrepublik
Tárgy: Hruscsov elvtárs látogatása Berlinben.

218/szig. titk./1960. 004306

A Hruscsov elvtárs elutazása és a futárzárás közötti idő túl rövid ahhoz, hogy a Berlinben elhangzott beszédekről és a lejátszódott eseményekről teljes egészében értékelő jelentést írjak. Viszont van néhány olyan benyomásom, amelyet most, egy előzetes jelentés keretében írok le.

1.) A csúcskonferencia előkészítése egész folyamán az NDK-ban, szóban és írásban, túl messzemenő következtetésre alkalmas légkört teremtettek – a békekötésre és a nyugat-berlini kérdés rendezésére vonatkozólag. Új szakaszt vártak a csúcskonferencia nyomán a tömegek és a vezetők körében is határozott várakozás jelei mutatkoztak.

2.) Amikor Hruscsov e[lvtárs] Párizsban bejelentette, hogy Berlinbe jön baráti megbeszélésre, akkor itt a különbékekötés eseményeire kezdtek számítani.

3.) Amikor Hruscsov et. megérkezett, a tömeg spontán is, szervezetten is kifejezte ilyen irányú várakozását.

4.) A külügyminiszter, , a tanácskozás jellegű fogadáson csütörtökön du. azt mondta nekem: „Ma nem lesz különleges bejelentés, de holnap este előkészületben állhat a távírdásza, Rostás elvtárs, mert érdekes új dolgokat fognak elmondani a Seelenbinder-Halléban.” Tudva azt, hogy a budapesti televízió is közvetítette a gyűlést, nem táviratoztam.

5.) A beszéd felépítése, egyes mondatainak hangsúlyozott kiemelése, helyszínen a funkcionáriusokból álló 6-7000 ember reagálása azt mutatta, hogy várták a különbékekötésre vonatkozó bejelentést.

6.) Amikor a bejelentés azt tartalmazta, hogy még ebben a pillanatban nem érett a helyzet a békekötésre, és várjunk 6-8 hónapig, az addig lelkes tömeg láthatóan meglepetten várt, és csak később kezdett el tapsolni, előbb határozatlanul, majd a helyzetet helyesen fogva fel, átlendült újra a meleg üdvözlő tapshullámba, amely a békepolitika győzelmének szólt.

7.) Ma a repülőtéren a nagykövetekkel való rövid beszélgetésből úgy ítélem meg, hogy – Pervuchin elvtársat kivéve, akivel nem volt alkalmam ott beszélni – hasonlóan ítélték meg a helyzetet.

8.) Beszéltem Kieswetter elvtárssal, aki fordította Hruscsov et. előadását, ő kijelentette, hogy a hangulatról alkotott véleményem teljesen helytálló.

Dr. Sík Endre elvtársnak,
külügyminiszter,
B u d a p e s t

9.) Nyugat-Berlin lakosai körében rendkívül nagy volt az izgalom, sokan féltek, kevesebben a változást is elfogadták volna; és a Seelenbinder-Halléban való gyűlés után meglett a „megnyugvás”, mert semmi sem változott.

A politikailag felkészültebb rétegek azonban amerikai vereségnek értékelik a jelenlegi helyzetet, a nyugati sajtó egy része is ezt tükrözi vissza.

Berlin, 1960. május 21.
(Rostás István)
r[end]k[ívüli] nagykövet

Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 5/b 004306/1960. Magyar Országos Levéltár, Hruscsov látogatása Berlinben. – Eredeti, gépelt példány
   
  

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.Tovább

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.Tovább

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő