50 éve épült a berlini fal

Kiürül az NDK?

„néhány kórházban egy-egy osztályt be kellett zárni, mert nem volt orvosi személyzet. Modler elvtárs (az állami ellenőrzésnél főellenőr) pl. elmondotta, hogy egy Hallétól nem messzire levő kisvárosban a kórház szülészeti osztályán dolgozó orvosok, anélkül, hogy a tervről valaki is tudomást szerzett volna, egyik napról a másikra úgy, ahogy voltak, teljes létszámmal „leléptek”. Drezdában járva a tanácsi dolgozók elmondották, hogy az egész városban mindössze két magánpraxist folytató szemorvos van, a klinika viszont a túlzsúfoltság miatt november vége előtt nem fogad betegeket.”

4. A berlini magyar nagykövetség jelentése „új közlekedési rendelkezésekről”

1961. augusztus 14.


Magyar Népköztársaság
Nagykövetsége
Botschaft der Ungarischen
Volksrepublik
SZIGORÚAN TITKOS!
Berlin-Treptow
Készült: 4 példányban.
Puschkinallee 49
006443/1961.

Tel.: 27-90-20
      
Tárgy: Új közlekedési rendelkezések bevezetése Berlinben
   
607/Szig. titk./1961.

Az NDK szerveinek sikerült eredményesen elkonspirálni az új intézkedések előkészületeit. A pénteki ülésén hozott határozata után is még sokan azt hitték, hogy a várható rendszabályok az NDK polgároknak Berlinbe való utazása korlátozásából fognak állni. Még a diplomaták közül is sokan ezen a véleményen voltak. Hiszen a bejelentési kötelezettsége és más előzetes intézkedések ilyen messzemenő rendszabályokra nem engedtek következtetni.

A rendőrséget, a munkásőrséget és a hadsereg alakulatait is csak szombat este riadóztatták. A rendőrségi és munkásőri alakulatokat éjszaka vezényelték ki ellenőrzési helyükre. A szerkesztősége szombat éjjel fél egykor kapta meg a rendelkezések szövegét, nehogy ennek tartalma idő előtt kiszivárogjék; úgyhogy a vidéki kiadásban, melynél előbb van lapzárta, ezek meg sem jelenhettek.

A Kelet- és Nyugat-Berlin közötti zónahatár ellenőrzését vasárnap hajnalban 2 és 3 óra között kezdték el. Úgy a lezárt, mint az átjárásra kijelölt 13 útvonalon megerősített rendőri és munkásőri alakulatok jelentek meg, melyek erőssége az útvonal fontosságának megfelelően változott. Így például a legfontosabb helyen, a Brandenburgi kapunál egy jó századnyi gépkocsizó rendőr és ugyanannyi munkásőr vonult fel, és ennek közelében páncélautók is álltak készenlétben. A kora reggel folyamán a nyugat-berlini rendőrség is mozgósítást rendelt el, és ugyancsak megerősítette őrségeit és az exponáltabb helyeken, így a Brandenburgi kapunál is, nagyobb erővel vonult fel. A nap folyamán pedig az NDK Néphadseregének harckocsijai és páncélautói a város különböző részein szinte demonstratív felvonulásokat rendeztek, mintegy erőt és határozottságot mutatva a lakosság felé, de talán elsősorban azok felé, akik esetleg valamilyen provokációra gondolnának. A város lakossága, amely ez alkalommal a szokottnál jóval nagyobb tömegben lepte el a főváros fontosabb útvonalait, elsősorban az átjárók közelében lévő részeket, általában rokonszenvvel figyelték az NDK közegeinek intézkedéseit. Megjegyzem, hogy a szovjet hadsereg kötelékeit vagy tagjait még véletlenül sem lehetett látni Berlin utcáin. De a munkásőrök száma a rendőrökénél is jóval nagyobb volt.

Több jel arra mutat, hogy a határellenőrzés eddig igen hatékonynak bizonyult. Értesüléseink szerint vasárnap délig a disszidáltakat fogadó Marienfeld-i táborban mindössze 50-en jelentkeztek felvételre. (A nyugati propaganda által terjesztett más számok nem felelnek meg a valóságnak.). De a jelentkezők is olyan egyénekből állott[ak], akik a határzár előtt kerültek át Nyugat-Berlinbe.

Dr. Sík Endre elvtársnak,
külügyminiszter,
B u d a p e s t

A fontosabb átjáró helyeken a vasárnapi napon nagy tömegben csoportosultak vasárnapi hangulatban lévő, főleg kíváncsiskodó és sétáló polgárok, akik főleg azt akarták megnézni, hogyan bonyolítják le az új rendelkezéseknek megfelelően a forgalmat. Különösen nagy tömeg gyűlt össze a Brandenburgi kapunál, de itt is inkább a nyugati oldalon lehetett látni időnként 1-2 ezer főt kitevő tömeget. Ezek döntő többségében főleg bámészkodni [!], nem pedig ellenséges szándékból közelítették meg az ellenőrzési pontokat. Helyenként azonban, így pl. a Puschkinallee-i átjárónál, a Bouché-Strasse-i lezárt határnál, nem nagyszámú, főleg fiatal huligánokból álló csoport ellenséges jelszavakat kiabált át a túloldalról, és egy helyen kövekkel dobálták meg a népi rendőrség páncélautóit.

A Brandenburgi kapunál és más átkelőhelyeknél a nyugat-berlini gépkocsik százai jöttek át zavartalanul Kelet-Berlinbe és így Kelet-Berlin utcái éppen úgy tele voltak nyugat-berlini autókkal, mint amilyen más vasárnapon. Így az eddigiek szerint a nyugat-berlini hivatalos propaganda minden uszítása ellenére sem ijedtek meg az NDK szervei által hozott intézkedésektől.

Nagyobb tömeg gyűlt még össze az S-Bahn Friedrich-Strasse-i állomásnál, az egyedüli helyen, ahol az S-Bahn Kelet és Nyugat-Berlin között közlekedik. Itt, mivel az összegyűlt tömeg nagyobb része nyilván Nyugat-Berlinbe szeretett volna utazni, komolyabb idegességet lehetett tapasztalni, de incidensekre itt sem került sor.

A kelet-berlini főpolgármester rendelkezése értelmében berlini polgárok egyáltalán nem utazhatnak át Nyugat-Berlinbe, kivételes esetben azonban a rendőrség erre engedélyt adhat. Értesüléseink szerint az első napon csak nagyon kevesen kapták meg ezt az engedélyt, noha a rendőri szerveket tömegesen árasztották el ilyen kérelmekkel. vasárnap reggel tartott semmitmondó sajtókonferenciájából, a délelőtt tartott szenátusi üléséből, valamint a délutáni városi tanácsi üléséből és egyáltalán az ott tapasztalható kapkodásból arra lehet következtetni, hogy a nyugat-berlini hivatalos körök egyáltalán nem voltak felkészülve erre az eseményre, ez teljesen váratlanul érte őket. Nyugat-berlini újságíró körökben az a vélemény alakult ki, hogy a nyugati hatalmak részéről semmilyen döntő jelentőségű intézkedés nem várható, nem tehetnek semmi mást, mint hogy tudomásul vegyék a tényhelyzetet, bármennyire kellemetlen legyen is az számukra. Ez nem zárja ki azonban azt, hogy tiltakozások, vagy egyéb, esetleg erélyes hangú intézkedések ne történjenek. Ezek az újságírók egyébként úgy vélekednek, hogy, az NDK kormánya által hozott intézkedéseket Adenauerék vereségének kell tekinteni, mert ezek nem utolsósorban az általa képviselt merev, elzárkózó politikának a következményei. Ugyanakkor azt állítják, hogy ezt a helyzetet Willy Brandt nagyon jól ki tudja használni a saját személyének népszerűsítésére és így lehet, hogy ez az egész helyzet kedvezően fogja befolyásolni a választásokat az SPD javára. (Ez utóbbi értesülése Nemes János et-tól származik, aki vasárnap több mint félnapot töltött Nyugat-Berlinben.)

A vasárnapi nap folyamán Kelet-Berlin összes körzeteiben pártaktívákat tartottak, hogy a párttagokat felvilágosítsák a hozott intézkedések szükségességéről, és egyben mozgósítsák a tagokat a politikai felvilágosítómunkára. Eddigi értesüléseink szerint az idősebb, komolyabb dolgozók, párttagok és pártonkívüliek, kedvezően fogadták az intézkedéseket, a fiatalok közül ezzel szemben sokan nem örülnek neki, mert ezután nem „élvezhetik” a megszokott nyugat-berlini cowboy-filmeket és más szórakozóhelyeket. Az persze természetese, hogy a „Grenzgänger”-ek sem fogadták lelkesedéssel ezt az intézkedést. A párt- és állami funkcionáriusok örülnek az intézkedéseknek, tele vannak lelkesedéssel, mert az eddigi állapotok nagymértékben züllesztették az életet és nagyon megnehezítették a párt politikájának érvényesítését.

Mindamellett számolni kell azzal, hogy e hét folyamán a hozott intézkedésekből eredő sok nehézséget kell még megoldani. Egy ilyen nagy kiterjedésű városban, mint Berlin, amely teljesen össze van kötve peremvárosaival, nem lesz könnyű pl. a közlekedés átállítása. Különös problémát fog okozni azon dolgozók közlekedése, akik Nyugat-Berlintől nyugatra eső peremvárosokból jártak át Kelet-Berlinbe dolgozni, pl. Potsdamból, s akik ezelőtt Nyugat-Berlinen át közlekedtek S-Bahnnal. Vagy pl. nem egyszerű már technikailag sem a kb. 50 000 volt „Grenzgänger” elhelyezését Kelet-Berlinben lebonyolítani, stb., stb.

Ma reggelig sehol provokációk vagy más természetű zavarok nem voltak észlelhetők Berlinben. Ma reggel az utca képe és hangulata teljesen normális, úgy tűnik, hogy a nagymennyiségben beállított autóbusz-különjáratokkal sikerült a dolgozók szállítását is megoldani. Kisebb csoportokban folytatott beszélgetésekről arra lehet következtetni, hogy a munkások döntő többsége helyesli a hozott intézkedéseket. Feltehető azonban, hogy egyes közlekedési gócpontoknál, munkaközvetítő helyeken kisebb-nagyobb csoportosulások keletkeznek, de nem valószínű, hogy ezekből bármilyen zavargások keletkezzenek, hisz a főváros minden pontján jelentős rendőri, de főleg nagyszámú munkásőr-járőröket látni.

Berlin, 1961. augusztus 14.

(Mátyás László)
id[eiglenes] ügyvivő



Jelzet: MOL XIX-J-1-j TÜK NDK (1945–64) 11/c 006443/1961. – Magyar Országos Levéltár, Új közlekedési rendelkezések bevezetése Berlinben. – Eredeti, gépelt példány

A dokumentumot elsőként közölte: RUFF MIHÁLY: A magyar nagykövetség jelentései az 1961. évi berlini válságról. A berlini fal építése. Múltunk, 1997. 4. szám, 196–198.
   
   

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.Tovább

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.Tovább

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő