Thomas Schreiber diplomáciai újságíró visszaemlékezése 2009. január 10.

Thomas Schreiber, (1929. március 18., Budapest - )

Tanulmányok : Politikatudományi Intézet és Bölcsésztudományi Egyetem, Párizs
1954-től újságíró. A Le Monde, L'Express és a francia rádió újságírója. Az 1956-os forradalom idején elsőként tudósított a magyarországi eseményekről. 1958-tól részt vesz az összes elnöki, miniszterelnöki, külügyminiszteri kelet-európai utazáson, a Quai d'Orsay elismert Kelet-Európa szakértője. A Radio France Internationale újságírója 1954-ig, 1968-2000 között „La Documentation Française" Kelet-Európára vonatkozó számainak a társszerkesztője, 1994-től a l'Ecole Speciale Militaire de Saint-Cyr professzora, számos könyv és tanulmány szerzője.

Szeptember elején már harmadízben jártam Budapesten (mármint 1989. január óta). Néhány nappal a háromoldalú „nemzeti kerekasztal értekezlet" befejezése előtt ismét módom volt találkozni Antall Józseffel, akit tavasszal és nyáron már többször láttam. Azon nyugati újságírók közé tartozom, aki szerint Antall, az „ismeretlenség homályából" felbukkant politikus rekordidő alatt a közép-európai kulcsfigurák egyike lett. Személyes kapcsolataim révén március végén ismertem meg, de e tanulmányunk szempontjából talán legérdekesebb beszélgetésünk a Déli Pályaudvar mellett lévő, akkor Buda-Pentának nevezett szállodában zajlott le. A parlamenti kerekasztal-értekezletről jövet adtunk egymásnak találkozót a hallban, de megérkezésekor arra kért, hogy a földszinti presszó helyett inkább a szobámban üljünk le.

Akkoriban napok óta a parlamentben többek között a jövőbeli köztársasági elnök jogkörének meghatározásáról folyt nagy vita. Mégpedig az Antall által augusztus közepén tett kompromisszumos javaslat alapján, amelynek egy maga által gépelt példányát magával hozta és együtt átolvastuk. Ezután rendkívül szakszerűen összefoglalta a hosszú viták tartalmát és a „gyenge" vagy „erős" köztársasági elnök közötti különbséget, tekintettel a magyarországi viszonyokra. Emlékszem, a francia rádiónak küldött tudósításomban ezt megpróbáltam a francia hallgató számára érthetővé tenni, és jobb híján azt fejtegettem, hogy a rendszerváltozásra készülődő Magyarország államstruktúrája voltaképpen a negyedik Francia Köztársaság példáját fogja követni, ahol a miniszterelnök tényleges hatalma jóval nagyobb, mint az államelnöké. (Csupán hozzávetőleg: jóval egyszerűbb lett volna a német kancellár példájára hivatkozni, de ilyen esetben szívesebben „diplomatikus" vagyok és még azt is „elfelejtem" hogy ami Franciaországot illeti, az 1958-ban született Ötödik Köztársaságban az elnök szerepe az igazán fontos).

Természetes az adás elhangzásakor még fogalmam sem volt, mikor és hogyan fog lezajlani az új magyar államfő választása. Amikor jóval később, a médiatörvénnyel összefüggésben, sokat hallottam a köztársasági elnök és a miniszterelnök közötti hatásköri vitákról, mosolyogtam magamban és visszagondoltam erre a budapesti beszélgetésre...

Párizsban való visszaérkezésem másnapján, azt hiszem szeptember 19-én - a Quai d'Orsay kelet-európai ügyekben illetékes egyik akkori vezetőjével (jelenleg kijevi francia nagykövet) ebédeltem, akinek elmeséltem budapesti élményeimet, hangsúlyozván Antall József szerepének fontosságát. Kiemelve, hogy a kerekasztal-értekezlet idején (beleértve két összejövetel között) Antall kapcsolatban állt Pozsgay Imre államminiszterrel. A hosszú hetek óta MSZMP-beli „platformok" szaporodása előre sejtetni engedte az állampárt belátható időn belüli szétbomlását. Erről számos, a francia rádiónak küldött kommentáromban beszéltem. Talán ebből következett, hogy az úgynevezett reformkommunisták közül többen helyezkedtek. A kezdetben legügyesebbnek éppen a párton belül és kívül ismert és népszerű Pozsgay Imre bizonyult. Jól érezte, politikai jövője csakis az akkor leginkább menő Antall Józseffel - akár a kulisszák mögötti összejátszás révén - lehetséges. Így remélte köztársasági elnökké való választását, amit egyébként hátsó gondolataik ellenére a sok kérdésben megosztott platformok hangadói is támogattak. Ettől remélték - mivel ez lett volna egyetlen mód, hogy a „megreformált" MSZMP az új viszonyok között komoly befolyással rendelkezzék. Nem így történt; de erről nálam jóval illetékesebbek többet tudnának mondani. Én csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy tapasztalataim szerint 1989 szeptemberében a budapesti francia nagykövetség által Párizsba küldött elemzések nem foglalkoztak eléggé az Antall-Pozsgay közötti „összekacsintással" ami az állampárt és a legbefolyásosabb ellenzéki párt közötti kompromisszum létrehozására irányult. Ami végül bekövetkezett, noha a kerekasztal záróközleményét sem az SZDSZ sem a FIDESZ nem írta alá. Viszont nem éltek vétójogukkal, így a megállapodás érvénybe léphetett.

Közel két évtizeddel később, újraolvasván a Quai d'Orsay 1989. október 13-i sok tekintetben rendkívül érdekes dokumentumát, még egy-két rövid megjegyzésem lenne az akkori elemzéshez.

1. A legfontosabb a lengyel és magyar békés átmenet közötti alapvető különbség. Eszerint Magyarországon a szeptember 18-i megállapodás értelmében minden korlátozás nélkül, a pártok szabad versengése alapján kerül sor a következő évre kitűzendő parlamenti választásokra.

2. A másik a már jegyzetemben szereplő Antall József személyére vonatkozik. Az akkori magyar vonatkozású francia diplomáciai anyagban több helyen is olvasható, amely szerint Magyarországon nincs szervezett ellenzék (ez a mondat az 1989. október 13-i Quai d'Orsay dokumentumban is szerepel). Viszont a jelzett időpontban, mintegy 10 nappal az MSZMP megszűnése és az MSZP születése után (amelyet a budapesti kongresszus az idők jeleként az addig hagyományos Internacionálé helyett a Himnusz eléneklésével köszöntött...) már létezett egy „utód". De nem a párton belül...

3. Azaz a tényleges kormányzás Antall József kezében összpontosult, és a Pozsgay-féle manőverek sorra meghiúsultak; az utódpárt 1990 tavaszán lezajlott szabad választásokon a remélt 30-35% helyett a szavazatok 10,89 %-át kapta, és négy évig kiszorult a tényleges hatalomból. A békés rendszerváltás megtörtént, de ez már egy másik történet...