Az anschluss nélküli anschluss

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1938 márciusában Hitlernek az anschlusst bejelentő beszédét negyedmillió osztrák hallgatta a bécsi Heldenplatzon. A tanulmány és a források célja annak bemutatása, hogy az anschluss egy belülről (is) előkészített folyamat végpontja volt, és erre hogyan reagált és reagál Ausztria, illetve mennyire nem fogta fel a változás horderejét Horthy Magyarországa. Horthy szerint annyi történt mindössze, hogy „egy régi jóbarátunk [...] egyesült egy másik régi jóbarátunkkal". A források arra is felhívják a figyelmet, hogy a múlttal való őszinte szembenézés elodázhatatlan.

  

Kurt von Schuschnigg szövetségi kancellár rádióbeszéde

1938. március 11.

Osztrákok!

A mai nap nehéz és döntő helyzet elé állított bennünket. Azt a megbízást kaptam, hogy beszámoljak az osztrák népnek a nap történéseiről.

A német birodalmi kormány határidős ultimátumot nyújtott át a szövetségi elnök úrnak, mely szerint a szövetségi elnök úrnak egy számára javasolt jelöltet kellene kineveznie szövetségi kancellárrá, és a kormányt is a német birodalmi kormány javaslatai figyelembe vételével kellene kijelölnie, ellenkező esetben kilátásba helyeznék erre az órára német csapatok bevonulását.

Megállapítom a világ színe előtt, hogy azok az Ausztriában elterjedt hírek, hogy munkásmegmozdulások történtek, hogy patakokban folyt a vér, hogy a kormány nem ura a helyzetnek, és saját erőből nem is tudott volna rendet teremteni, egytől egyig kitalációk. A szövetségi elnök úr megbízott azzal, hogy közöljem az osztrák néppel, hogy meghajolunk az erőszak előtt.

Mivel semmi esetre, még ebben a komoly órában sem kívánjuk, hogy német vér folyjon, utasítottuk a haderőnket, hogy abban az esetben, ha végrehajtják a bevonulást, jelentős ellenállás nélkül - ellenállás nélkül - vonuljon vissza, és várja meg, milyen döntések születnek a következő órákban. A szövetségi elnök úr megbízta Schilhawsky gyalogsági tábornok, vezető csapatfelügyelőt, a hadsereg irányításával. Ő fogja kiadni a hadsereg számára a további utasításokat. Így hát ebben az órában egy német kifejezéssel és szívbéli kívánsággal búcsúzom az osztrák néptől: Isten óvja Ausztriát!

Forrás: Rücktritt. „...dass wir der Gewalt weichen". http://www.akustische-chronik.at/1938
A hozzáférés ideje: 2013 szeptembere. A szerző fordítása.

Ezen a napon történt május 16.

1911

Rodolfo (er. Gács Rezső) bűvész (†1987)Tovább

1931

A Nemzeti Radikális Párt, a Frontharcosok Nemzeti Pártja és az Ifjú Magyarok Nemzeti Pártja egyesült Nemzeti Radikális Párt néven.Tovább

1935

Csehszlovákia és a Szovjetunió kölcsönös segélynyújtási szerződést köt.Tovább

1950

A KIE közgyűlése – szabálytalanul – Bereczky Albert püspök elnökletével kimondta a KIE feloszlását. Utoljára a kecskeméti KIE tartotta meg...Tovább

1960

Theodore H. Maiman megalkotja az első lézertTovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők