Badalik Bertalan püspöki jogkörének megvonása és internálása

„Hejcéről 1957. augusztus 16-án 8 órakor indultunk vissza Budapestre. Az egész akció során semmiféle rendellenesség nem mutatkozott, azt a megbeszélés alapján hajtottuk végre. Megállapítható, hogy Badalik Bertalan a vártnál komolyabban és meggondoltabban viselkedett, nem mutatott túlzott idegességet, és az egész magatartásából az a következtetés vonható le, hogy mártírnak tekinti magát, belenyugodott azon intézkedésbe, amelyet az állam személye iránt foganatosított.”

Az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének előterjesztése az Elnöki Tanácshoz Badalik Bertalan püspöki jogkörének megvonásáról

ÁLLAMI EGYHÁZÜGYI HIVATAL
ELNÖK
                                                                                                               Szigorúan titkos!
                                                                                                               0039/1957/Eln.
                                                                                                               26 drb. melléklet.

Dobi István elvtársnak
az Elnöki Tanács elnökének
Budapest

Kedves Dobi Elvtárs!

Telefonbeszélgetésünk értelmében mellékelten küldöm az Elnöki Tanácshoz az előterjesztést Badalik Bertalan veszprémi püspökre vonatkozólag. Tegnap a Politikai Bizottság elhatározta, hogy azonnali hatállyal vonják meg Badalik Bertalan püspöki jogkörét.

Kérem a mellékelt előterjesztésnek röpszavazás útján való elfogadását. A holnapi napon kellene végrehajtani a határozatot.

Budapest, 1957. augusztus 14.

                                                                                                               Elvtársi üdvözlettel
                                                                                                               [Horváth János]

***

MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTÉRIUM                                                 Szigorúan titkos!
Budapest, V., Szalay u. 10.                                                                      0039/1957/Eln.
                                                                                                               Készült: 25 példányban.
                                                                                                               Előadó: Horváth János.

 

Előterjesztés
a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsához
Badalik Bertalan Veszprém-egyházmegyei róm. kat. püspök püspöki hatás-
körben való működési engedélyének megvonásáról.

I.

Az 1957. évi 22. számú tvr. 1.§. /2/ bekezdésében foglaltak alapján, tekintettel arra, hogy Badalik Bertalan Veszprém-egyházmegyei róm[ai] kat[olikus] püspök tevékenységével és magatartásával az állam és a róm[ai] kat[olikus] egyház közötti viszony békés rendezésének előzetes és többszöri figyelmeztetések ellenére is a Katolikus Püspöki Karon belül a legfőbb akadályozója, szükséges, hogy az Elnöki Tanács nevezettől a püspöki hatáskörben és jogkörben való működési hozzájárulást megvonja.

II.

Badalik Bertalan róm[ai] kat[olikus] püspök magatartása már évek óta komoly kifogás alá esik állami szempontból. A Katolikus Püspöki Karon belül mindenkor a legszélsőségesebb reakciós álláspontot foglalta el, mind egyházpolitikai, mind hitéleti kérdésekben és ilyen álláspontok elfogadására presszionálta püspöktársait is, ami annál inkább is sikerrel járt, mert a Vatikánnal való illegális kapcsolatai a püspöki kar előtt is ismertek voltak.

1956. október előtt a miniszterelnök, Az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke több ízben foglalkozott Badalik Bertalan püspökkel, határozottan figyelmeztetve őt helytelen, tarthatatlan magatartására.
Az ellenforradalom alatt és közvetlen utána Badalik Bertalan püspök azonnal megindította támadásait a haladó papok ellen, elmozdította őket beosztásaikból és helyükbe a legreakciósabb, többnyire börtönviselt egyházi személyeket állított. A püspöki karon belül még határozottabban ellene volt minden olyan megnyilvánulásnak, amely az ellenforradalom által megromlott viszonyt az állam és a katolikus egyház között konszolidálni látszott.

Az elmúlt év októbere óta a Művelődésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatalának vezetői sok esetben foglalkoztak Badalik püspökkel, megkísérelve őt jobb belátásra vagy legalább is politikai passzivitásra bírni. Ez eredménytelen volt, sőt Badalik püspök jelenleg is arra törekszik, hogy a Katolikus Püspöki Kart egyre inkább a saját erkölcsi és politikai befolyása alá vonja. Ennek érdekében jelenleg is felhasználja a Vatikánnal fenntartott illegális kapcsolatait.

III.

A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1951. évi 20. sz. tvr. 1.§. /1/ bekezdése alapján Badalik Bertalan veszprémi róm[ai] kat[olikus] püspöknek püspöki jogköre gyakorlásához adott hozzájárulást a Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1957. évi 22. sz. tvr. 1.§. /2/ bekezdése alapján visszavonja.

IV.

Kérem a fenti határozat elfogadását.
A határozatnak a művelődésügyi miniszterrel és az Egyházügyi Hivatal elnökével való közlését kérem. Az Elnöki Tanács bízza meg az Egyházügyi Hivatal vezetőjét, hogy a határozat III. pontját Grősz József kalocsai érsekkel és Badalik Bertalan püspökkel közölje.

Budapest, 1957. augusztus 14.

 

                                                                                                               Horváth János s. k.
                                                                                                      Művelődésügyi Minisztérium
                                                                                                            Egyházügyi Hivatalának
                                                                                                                        elnöke

A kiadmány hiteléül:
[Varga Ilona]

MOL XIX-A-21-d-0039/957 (1. d.) (Magyar Országos Levéltár - Állami Egyházügyi Hivatal - Titkosan Ügykezelt Iratok)

MOL XVIII-2-a-92/1957. (77. d.) (Magyar Országos Levéltár - Népköztársaság Elnöki Tanácsa - Általános Iratok)

Ezen a napon történt január 26.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tiltott határátlépés, disszidálás a Rákosi- és Kádár-korszakban

„Menni vagy maradni” ‒ ez volt Sándor Pál „Szerencsés Dániel” című filmje két fiatal főhősének dilemmája 1956 decemberében. Dani és Gyuri végül a maradás mellett döntöttek, ezért a határállomáson nem szálltak fel a teherautóra, amely a többi menekülővel együtt Ausztriába csempészte volna őket. A film valós történelmi helyzetet ábrázol: a forradalom és szabadságharc leverése után ugyanis sokak számára valóban sorsdöntő kérdéssé vált, hogy a szabad élet reményében, akár életüket is kockáztatva, illegálisan elhagyják-e hazájukat, vagy pedig otthon maradjanak, és ezzel a biztonságosabbnak tűnő, ám szürkébb és kilátástalanabb jövőt válasszák. Részben a megtorlások elől is menekülve, akkor több mint 200 ezren távoztak külföldre, közülük mintegy 170 ezren nem tértek haza. 

Alig több mint egy évtizeden belül ez már a harmadik nagy exodus volt. Az első 1944‒1945-ben következett be, amikor is több tízezer katonatiszt, csendőr, nyilas távozott Nyugatra. Ezt az ún. „nemzeti” emigrációt az 1947-es „demokratikus” emigráció követte, amelynek tagjai ‒ mint például Nagy Ferenc miniszterelnök vagy Varga Béla, az országgyűlés elnöke ‒ a kommunizmus elől menekültek. Egy évvel később Márai Sándor is elhagyta az országot, és soha többé nem tért vissza. Meggyőződése volt, hogy a kommunizmus nem a magyar társadalom, hanem „a szovjet imperializmus gyarmatosító céljait” szolgálja, és attól félt, ha itthon marad, belesorvad „az agresszív butaságba”, ami körülveszi. Az országból való ki- és beutazást ekkor már szigorúan szabályozták. Az útlevélkérelmeket a Belügyminisztérium önkényesen bírálta el, és sokszor indoklás nélkül elutasította azokat. 

1948-ban szovjet kezdeményezésre a magyar pártvezetés az ország nyugati és déli határainak hermetikus lezárásáról döntött. Kiépítették a vasfüggönynek nevezett, drótakadályokból és magasfigyelőkből álló műszaki zárat, a határ mentén letarolták az erdőket, aknamező telepítésébe kezdtek, a határőrséget pedig beolvasztották az Államvédelmi Hatóságba. Ettől kezdve az, aki a zöldhatáron keresztül próbált az országból távozni, nagy kockázatot vállalt: menekülés közben könnyen életét veszthette, ha pedig elfogták, súlyos börtönbüntetés várt rá. 1951 és 1953 között még így is összesen mintegy 12 ezer határsértést követtek el, ebből több mint 1700 sikeres volt. A Sztálin halálát követő „olvadásnak” és az első Nagy Imre-kormány új politikai irányvonalának köszönhetően nekiláttak a több mint ezer kilométer hosszú aknamező felszámolásának, a déli határszakaszon pedig a drótakadályokat is megszüntették.

A forradalom leverése utáni megtorlás légkörében ‒ egy rövid időszakot leszámítva, amikor is lehetőség nyílt Nyugatra menekülni ‒ továbbra is szinte lehetetlen volt elhagyni az országot: kevesen kaptak útlevelet és a határokat szigorúan őrizték. A sportolók az átlagembereknél jóval könnyebben utazhattak külföldre, közülük sokan nem tértek vissza. Az 1956-os melbourne-i olimpiai játékokon résztvevő magyar csapat tagjai például tömegesen disszidáltak, köztük az olimpián három aranyérmet elnyert Keleti Ágnes tornásznő is. Az 1957 elején dél-amerikai turnén tartózkodó Honvéd futballcsapatából végleg külföldön maradt a válogatottban is játszó Puskás, Kocsis és Czibor, így ezzel minden idők legjobb magyar futballválogatottja, az Aranycsapat is szétesett.  

A kádári konszolidációs politika részeként az ötvenes-hatvanas évek fordulójától kezdve apró lépésekben ugyan, de enyhíteni kezdték a be- és kiutazásra vonatkozó szabályokat. Az állambiztonság szempontjai azonban továbbra is elsőbbséget élveztek, és a hatóságok szigorúan ellenőrizték az útlevelet kérelmező személyt. Új illegális határátlépési módszerek terjedtek el: többen útlevelet hamisítottak, mások vonaton, személygépkocsiban, teherautóban vagy mikrobuszban elrejtőzve próbáltak kijutni az országból, de olyanok is akadtak, akik járművükkel próbálták áttörni a határsorompót. Nagy port vert fel a későbbi neves borász, Szeremlei Huba disszidálása, aki családjával 1967-ben regénybe illő módon, egy Ausztriából érkező sportrepülővel távozott illegálisan Nyugatra.  

Az 1972-ben bevezetett piros útlevéllel a „baráti” szocialista országokba már korlátozás nélkül el lehetett jutni. A nyugati államokba való utazáshoz kék útlevelet adtak ki, ehhez viszont külön egyedi kiutazási engedélyt kellett beszerezni. A minden országba érvényes egységes kék útlevelet 1984-ben vezették be, a világútlevelet négy évvel később lehetett igényelni. A teljesen szabad utazás lehetősége azonban csak a rendszerváltással egyidőben, 1989-ben vált valóra a külföldre utazásról és az útlevélről szóló törvény elfogadásával.

Az ArchívNet idei utolsó, 6. számának fő témája tehát: „Tiltott határátlépés, disszidálás a Rákosi- és Kádár-korszakban”. Összeállításunkban öt írást közlünk, ezek közül három kapcsolódik szorosan a témához. Bencsik Péter az 1950-es és 1960-as évek tiltott határátlépéseit vizsgálja, Krahulcsán Zsolt pedig egy 1966-os állambiztonsági jelentés alapján az ún. „hazatérés-megtagadási” ügyeket elemzi. Seres Attila egy különösen izgalmas disszidálás történetét mutatja be, melynek főszereplője ellopta a budapesti szovjet nagykövetség autóbuszát, majd azzal Hegyeshalomnál áttörte a határt és Ausztriába távozott. Vallasek Júlia két református diáklány 1940‒1944 közötti levelezéséből közöl részleteket, míg Bakonyi Péter Csány József „nyilas számonkérő” naplóját publikálja.

 

Budapest, 2021. december 20.

L. Balogh Béni
főszerkesztő