Hatvan éve csatolták el Oroszvárt, Horvátjárfalut és Dunacsúnyt
„Mi, Rajka és a többi érdekelt négy község lakossága a legnagyobb megütközéssel vettünk tudomásul a szlovákiai imperializmus követeléséről, amely éppen a mi mindig Magyarországhoz tartozó területünkre vonatkozik. Augusztus 11-én megtartott népgyűlésünkön a községek lakossága egyetemlegesen tiltakozott a minden jogalap nélküli és a népek békéjét a Duna medencében megzavarni akaró újabb kísérlet ellen és kéri, azt utasítsák el.”
A horvátjárfalui parasztszövetség megszüntetése
Belügyminisztérium Tárgy: Magyar Parasztszövetség
IV. Belgrád-rkp. 24. horvátjárfalui helyi
Telefon: 185-642 szervezete megszűnése
Szám: 508.253/1948. IV/3. /Győr vm./
A Magyar Paraszt Szövetség f.évi szeptember 10-én kelt felterjesztésében bejelentette önkéntes feloszlását. A bejelentést a 7.330/1946.M.E.sz. rendeletben biztosított főfelügyeleti hatáskörömben tudomásul vettem. Ennek következtében a tárgyrovatban jelzett helyi szervezet is megszűntnek tekintendő.
Felhívom a törvényhatóság első tisztviselőjét a belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága Vezetőjét, az államrendőrség vidéki főkapitánysága vezetőjét, hogy a tárgyrovatban jelzett helyi szervezetet a nyilvántartásból törölje.
Amennyiben a szervezet működést fejtene ki, úgy tilos működést kifejtő egyesületnek tekintendő és vele szemben az 1938:XVII.tc.-nek megfelelő rendelkezései alkalmazandók.
Végül felhívom a törvényhatóság első tisztviselőjét, hogy a tárgyrovatban jelzett szervezet vagyontárgyainak leltárba vételéről, pénzkészleteinek és iratainak megőrzéséről, esetleg átszállításáról, valamint az egyesületi helyiségek lezárásáról gondoskodjék. A zár alá vételről szóló jegyzőkönyvet, az egyesület ingó-és ingatlan vagyonáról szóló pontos leírást és az esetleges telekkönyvi kivonatokat hozzám 15 napon belül terjessze fel.
Budapest, 1948. szeptember 14.
A miniszter rendeletéből: Dr. Halász György s.k. miniszteri tanácsos.
Győr-Moson vármegye Alispánjának,
Győr
A kiadmány hiteléül
[olvashatatlan aláírás]
***
Győr-Moson vármegye alispánjától.
10423/1948.alp.
Tárgy: Magyar Parasztszövetség horvátjárfalui h[elyi] szervezete megszűnése.
Hiv.szám:508.253/1948.IV,/3.
Belügyminiszter Ur!
Hivatkozott számú rendeletre jelentem, hogy az abban foglaltaknak nem tudok eleget tenni, miután Horvátjárfalu községet a párisi békeszerződés végrehajtása során átcsatolták Csehszlovákiához.
Győr, 1948. szeptember 24.
/Dr.Szilágyi Gábor/
alispán
Jelzet: Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára. XXI. 4. a. Győr-Moson megye alispánjának iratai. Közigazgatási iratok. 1948. X. 10 401.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt február 15.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő