Hatvan éve csatolták el Oroszvárt, Horvátjárfalut és Dunacsúnyt

„Mi, Rajka és a többi érdekelt négy község lakossága a legnagyobb megütközéssel vettünk tudomásul a szlovákiai imperializmus követeléséről, amely éppen a mi mindig Magyarországhoz tartozó területünkre vonatkozik. Augusztus 11-én megtartott népgyűlésünkön a községek lakossága egyetemlegesen tiltakozott a minden jogalap nélküli és a népek békéjét a Duna medencében megzavarni akaró újabb kísérlet ellen és kéri, azt utasítsák el.”

A Független Kisgazda tudósítása az elcsatolásra ítélt öt település 1946. augusztus 13-i tiltakozó gyűléséről  

Öt dunamenti magyar község tiltakozik a csehszlovák kormány újabb területi követelései ellen

Bezenye, Rajka, Dunacsun, Oroszvár és Horvátjárfalu lakossága napok óta lázban ég. Amióta a mosonmagyaróvári járás öt községe tudomást szerzett a csehszlovák kormány Párisban bejelentett igényéről, hogy ezt a 16 km hosszú területsávot a pozsonyi csehszlovák hídfő kibővítésére Csehszlovákiához csatolják. Az öt község lakossága minden lehető módon kifejezésre juttatja, hogy tiltakozik a csehszlovákok követelése ellen. A községek lakossága a csehszlovák követelés hírére mindenek előtt kitűzte a magyar zászlót a házakra, mégpedig nemcsak a magyar lakosság, hanem az a néhány horvát család is, amely Bezenye és Horvátjárfalu községben él. A legutóbbi népösszeírás alkalmával a falvak lakosságának 98 százaléka magyarnak vallotta magát, míg a többi község, elsősorban Rajka és Oroszvár népe színmagyar. A lakosság magánbeszélgetésben is mindenütt felháborodott hangon tiltakozik a csehszlovák kormány igénye ellen, de a községek helyi kisgazdapárti szervezeteinek kezdeményezésére tömeggyűléseken is kifejezésre juttatta akaratát, hogy szembehelyezkedik a csehszlovákok akaratával és továbbra is Magyarországhoz kíván tartozni. A rajkai tömeggyűlés, melyre a helybeli és környékbeli lakosság nemzeti lobogók alatt vonult fel vasárnap délután: hatalmas tiltakozás volt a csehszlovák elcsatolási követelés ellen. Bartal Kálmán főjegyző a tiltakozó gyűlést azzal nyitotta meg, hogy nyilvánosan feltette a kérdést: Akartok-e csehek lenni? - mire a gyűlés résztvevői harsányan kiáltották: - Nem akarunk csehek lenni! Magyarok voltunk és magyarok maradunk! Magyarországhoz akarunk tartozni továbbra is.

Az egybegyűlt tömeg hasonló közbekiáltásokkal fejezte ki helyeslését a szónokok beszéde felett is. Elsőnek Loós János igazgatótanító, a Kisgazda Párt helyi szervezetének elnöke indokolta meg az öt község elutasító álláspontját a csehszlovákok követelésével. Loós János mindenek előtt kifejtette, hogy a magyar nép nem akarta a háborút és Németország erőszaka sodorta bele Magyarországot a háborúba. Most mégis bűnhődnie kell, pedig nem Magyarország volt a csatlósállamok főbűnöse. Emlékezett arra, hogy Románia teljes erejével vetette bele magát a németek háborújába, Besszarábiát és Odesszát akarta , a szlovákok haditényeit pedig számos esetben emelte ki a hadijelentés és Szlovákia volt az, amely elsőnek csatlakozott a német háborúba. Mégis bennünket fognak háborús főbűnösnek bélyegezni és most Csehszlovákia is erre akarja felépíteni követelését, amellyel újabb öt magyar községre jelentette be igényét.

A Független Kisgazda Párt rajkai szervezete nevében ünnepélyesen tiltakozom az emberi jogok és az igazság ilyen újabb lábbal tiprása ellen, - mondotta Loós János, - és kinyilvánítom Rajka község és a négy magyar község nevében, hogy továbbra is magyarok akarunk lenni és Magyarországhoz kívánunk tartozni. Szavaztassanak meg bennünket, hogy hol akarjuk felépíteni demokratikus jövőnket. (Közbekiáltások: szavaztassák meg Csallóközt is). Ha választanunk kell a csehszlovák jólét és a magyar koldussors között, akkor is magyarok maradunk (élénk helyeslő közbekiáltások). A tartós és maradandó béke érdekében kérjük a Kisgazda Párt országos Vezetőségét, tegyen meg mindent a kormánynál, hogy Rajka község és vele együtt az öt magyar község maradjon meg továbbra is magyarnak. Joós [Loós] János ezután javasolta, hogy az érdekelt községek lakossága küldjön tiltakozó táviratot a párisi békeértekezlethez és a magyar kormányhoz. A tömeggyűlés közönsége egyhangú lelkesedéssel fogadta el javaslatát. A táviratok, amelyeket a gyűlés megbízásából Loós János írt alá, a következő:

Békeértekezlet Páris. Mi, Rajka és a többi érdekelt négy község lakossága a legnagyobb megütközéssel vettünk tudomásul a szlovákiai imperializmus követeléséről, amely éppen a mi mindig Magyarországhoz tartozó területünkre vonatkozik. Augusztus 11-én megtartott népgyűlésünkön a községek lakossága egyetemlegesen tiltakozott a minden jogalap nélküli és a népek békéjét a Duna medencében megzavarni akaró újabb kísérlet ellen és kéri, azt utasítsák el.

Magyar kormány, Budapest. Mi, Rajka és a többi érdekelt négy község lakosság rajkai gyűlésünkről egyhangúlag törhetetlen és hűséges ragaszkodásunkról  biztosítjuk a magyar kormányt és kérjük, hogy kövessen el minden lehetőt, hogy továbbra is Magyarországhoz tartozhassunk.

Molnár Ferenc és Lázár Mihály kommunisták ugyancsak határozott hangon tiltakoztak a színmagyar községek elcsatolása ellen, Végül dr. Simon tanár, a Kisgazda Párt járási szervezetének elnöke azt fejtegette, hogy nem lehet szó a demokráciáról akkor, ha az egyik nép kap meg mindent, a másikat pedig koldussorsba szorítják le. Indítványozta, a pártok kiküldöttei fogalmazzanak meg tiltakozó nyilatkozatot, amelyet az öt minden lakosa írjon alá. Ebben a nyilatkozatban is tanúságot tesznek arról, hogy magyarok és azok is kívánnak maradni. Teszik ezt írásban azért, mert félő, hogy a csehszlovákok hamisított iratokkal fognak operálni. Az indítványt egyhangú lelkesedéssel fogadták és a gyűlés az igazságos béke követelésének hangoztatásával ért véget.

Ugyancsak vasárnap délután tartottak tiltakozó gyűlést Oroszváron is, amely hasonló szellemben folyt le.

Győr vármegye és város egyesített törvényhatósági bizottsága szombaton délelőtt rendkívüli közgyűlésen foglalt állást az igazságtalan béke ellen. Borbély Endre főispán, majd dr Velsz Aladár fejtették ki álláspontjukat az igazságos békéről és kimondták, hogy a város és a vármegye egyhangú tiltakozását a szlovák követelésekkel szemben nemcsak a magyar kormánnyal, hanem az Egyesült nemzetek minden képviselőjével és a sajtón át az egész világgal tudatják. Dr. Velsz kisgazdapárti javaslatára kimondották azt is, hogy az  elfogadott indítványt közlik a többi törvényhatóságokkal hasonló állásfoglalás céljából.

A győri törvényhatósági gyűlés kifejezte ugyanúgy a magyarság elkeseredett felháborodását a csehszlovák kormány újabb területi követelése felett, mint a rajkai és oroszvári tömeggyűlés, a Duna-medence tartós békéjének érdekei kívánják meg, hogy ez az elkeseredett tiltakozás a nagyhatalmak és a világ közvéleménye előtt meghallgatásra találjon.         

                                                                                              LUKOVICH JÓZSEF

Forrás: Független Kisgazda. I. évfolyam. 86. Szám. 1946. augusztus 20. 3. o.

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő