Hatvan éve csatolták el Oroszvárt, Horvátjárfalut és Dunacsúnyt

„Mi, Rajka és a többi érdekelt négy község lakossága a legnagyobb megütközéssel vettünk tudomásul a szlovákiai imperializmus követeléséről, amely éppen a mi mindig Magyarországhoz tartozó területünkre vonatkozik. Augusztus 11-én megtartott népgyűlésünkön a községek lakossága egyetemlegesen tiltakozott a minden jogalap nélküli és a népek békéjét a Duna medencében megzavarni akaró újabb kísérlet ellen és kéri, azt utasítsák el.”

A Győri Munkás cikke az oroszvári óvónő kálváriájáról  

A népjóléti minisztérium Oroszvárott felejtette az állami óvónőt

Amikor már nyilvánossá vált, hogy rövidesen át kell adjuk Csehszlovákiának a három elcsatolt községet, dr Ruppenthal Miklós tiszti főorvos azonnal intézkedett a népjóléti minisztériumban az Oroszvárott beosztott orvos , a patika és az óvónő elhelyezéséről. Dr Pammer József községi orvost át is helyezték Magyaróvárra és kijelölték az oroszvári patika új helyét is Dunakilitin. Nem történt azonban az utolsó pillanatig sem döntés Pungor Olga állami óvónő elhelyezéséről. A tiszti főorvos október 13-án, hétfők külön emiatt felutazott Budapestre, hogy a népjóléti minisztérium kisdedóvó osztályán elintézze Pungor Olga elhelyezését. Természetesen a minisztériumban mindent megígértek, de még kedden délelőtt sem adtak választ. Pungor Olga óvónőt a Népjóléti Minisztérium egyszerűen ottfelejtette Oroszvárott.

Csehszlovákok vagont adnak

Amikor a csehszlovák hatóságok bevonultak Oroszvárra, csodálkozva vették tudomásul, hogy a magyar állam egyik tisztviselője még mindig ott tartózkodik. Közölték vele, hogy el kell hagynia Oroszvárt. Egy vagont utaltak ki számára és maguk a csehszlovák katonák segítettek neki ingóságai összecsomagolásában. Az áttelepítési kormánybiztosság az óvónő vagonját Győrbe irányította. Pungor Olga azonnal bement a tiszti főorvosi hivatalba, ahol dr Ruppenthal Miklós elvtárs ismét megsürgette a népjóléti minisztérium kisdedóvó osztályának intézkedését. Annak ellenére, hogy félórán belül ígérték, a válasz most sem érkezett meg idejében. A főorvos ismét a kagylóhoz nyúlt. Végül fél 12-kor megjött az intézkedés: Pungor Olgát, az Oroszvárott felejtett óvónőt Cinkotára helyezték át.

A posta nem ad fizetést

Mialatt dr Ruppenthal Miklós a népjóléti minisztériumban igyekezett az óvónő ügyét intézni, Pungor Olga bement  a győri postahivatalhoz, hogy felvegye a fizetését. Legnagyobb meglepetésére itt azt a választ kapta, hogy mivel csekke Oroszvárra szól, csak ott veheti fel a pénzt. A csekket valóban oroszváron kapta meg, de mivel rá volt vezetve, hogy a kifizetése október 16-án esedékes, a helybeli postahivatal 15-én nem adta ki az illetményét. A győri postahivatalban hiába érvelt azzal, hogy Oroszvárott már nem veheti fel, mert a csehszlovák hatóságok nem adják ki a magyar államtól járó fizetést. Ismét csak a tiszti főrvoshoz fordult, aki a posta válaszára a soproni postaigazgatóságon keresztül kiharcolta, hogy Pungor Olga Győrött mégiscsak felveheti fizetését.

Irány Cinkota

Ezzel azonban még nem fejeződött be a szegény, egyedülálló óvónő kálváriája. Vagonját a MÁV nem volt hajlandó Cinkotára továbbítani, mert azt az áttelepítési kormánybiztosság Győrbe irányította. Ismét a tiszti főorvos erélyes közbelépésére volt szükség, hogy a vasút mégiscsak útnak indította Cinkotára az óvónő vagonját.

Történt pedig ez az eset 1947-ben a bürokrácia legnagyobb dicsőségére. Ha a vármegyei szociáldemokrata tiszti főorvosa nem lép közbe, Pungor Olga talán még most is a győri állomáson várja a hideg őszi napokon a Népjóléti Minisztérium, a posta és a vasút intézkedését.Forrás: Győri Hétfő. I. évfolyam. 19. szám. 1947. október 20. 3.

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő