Hatvan éve csatolták el Oroszvárt, Horvátjárfalut és Dunacsúnyt

„Mi, Rajka és a többi érdekelt négy község lakossága a legnagyobb megütközéssel vettünk tudomásul a szlovákiai imperializmus követeléséről, amely éppen a mi mindig Magyarországhoz tartozó területünkre vonatkozik. Augusztus 11-én megtartott népgyűlésünkön a községek lakossága egyetemlegesen tiltakozott a minden jogalap nélküli és a népek békéjét a Duna medencében megzavarni akaró újabb kísérlet ellen és kéri, azt utasítsák el.”

A Győri Munkás cikke az oroszvári óvónő kálváriájáról  

A népjóléti minisztérium Oroszvárott felejtette az állami óvónőt

Amikor már nyilvánossá vált, hogy rövidesen át kell adjuk Csehszlovákiának a három elcsatolt községet, dr Ruppenthal Miklós tiszti főorvos azonnal intézkedett a népjóléti minisztériumban az Oroszvárott beosztott orvos , a patika és az óvónő elhelyezéséről. Dr Pammer József községi orvost át is helyezték Magyaróvárra és kijelölték az oroszvári patika új helyét is Dunakilitin. Nem történt azonban az utolsó pillanatig sem döntés Pungor Olga állami óvónő elhelyezéséről. A tiszti főorvos október 13-án, hétfők külön emiatt felutazott Budapestre, hogy a népjóléti minisztérium kisdedóvó osztályán elintézze Pungor Olga elhelyezését. Természetesen a minisztériumban mindent megígértek, de még kedden délelőtt sem adtak választ. Pungor Olga óvónőt a Népjóléti Minisztérium egyszerűen ottfelejtette Oroszvárott.

Csehszlovákok vagont adnak

Amikor a csehszlovák hatóságok bevonultak Oroszvárra, csodálkozva vették tudomásul, hogy a magyar állam egyik tisztviselője még mindig ott tartózkodik. Közölték vele, hogy el kell hagynia Oroszvárt. Egy vagont utaltak ki számára és maguk a csehszlovák katonák segítettek neki ingóságai összecsomagolásában. Az áttelepítési kormánybiztosság az óvónő vagonját Győrbe irányította. Pungor Olga azonnal bement a tiszti főorvosi hivatalba, ahol dr Ruppenthal Miklós elvtárs ismét megsürgette a népjóléti minisztérium kisdedóvó osztályának intézkedését. Annak ellenére, hogy félórán belül ígérték, a válasz most sem érkezett meg idejében. A főorvos ismét a kagylóhoz nyúlt. Végül fél 12-kor megjött az intézkedés: Pungor Olgát, az Oroszvárott felejtett óvónőt Cinkotára helyezték át.

A posta nem ad fizetést

Mialatt dr Ruppenthal Miklós a népjóléti minisztériumban igyekezett az óvónő ügyét intézni, Pungor Olga bement  a győri postahivatalhoz, hogy felvegye a fizetését. Legnagyobb meglepetésére itt azt a választ kapta, hogy mivel csekke Oroszvárra szól, csak ott veheti fel a pénzt. A csekket valóban oroszváron kapta meg, de mivel rá volt vezetve, hogy a kifizetése október 16-án esedékes, a helybeli postahivatal 15-én nem adta ki az illetményét. A győri postahivatalban hiába érvelt azzal, hogy Oroszvárott már nem veheti fel, mert a csehszlovák hatóságok nem adják ki a magyar államtól járó fizetést. Ismét csak a tiszti főrvoshoz fordult, aki a posta válaszára a soproni postaigazgatóságon keresztül kiharcolta, hogy Pungor Olga Győrött mégiscsak felveheti fizetését.

Irány Cinkota

Ezzel azonban még nem fejeződött be a szegény, egyedülálló óvónő kálváriája. Vagonját a MÁV nem volt hajlandó Cinkotára továbbítani, mert azt az áttelepítési kormánybiztosság Győrbe irányította. Ismét a tiszti főorvos erélyes közbelépésére volt szükség, hogy a vasút mégiscsak útnak indította Cinkotára az óvónő vagonját.

Történt pedig ez az eset 1947-ben a bürokrácia legnagyobb dicsőségére. Ha a vármegyei szociáldemokrata tiszti főorvosa nem lép közbe, Pungor Olga talán még most is a győri állomáson várja a hideg őszi napokon a Népjóléti Minisztérium, a posta és a vasút intézkedését.Forrás: Győri Hétfő. I. évfolyam. 19. szám. 1947. október 20. 3.

Ezen a napon történt július 13.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

A 2024. év második ArchívNet számát ajánljuk figyelmükbe, amelyben ismét négy forrásismertetés található, amelyek a 20. század szűk ötven évét fedik le. Két publikáció foglalkozik az első és a második világháború alatt történet eseményekkel, egy az 1950-es évek végi magyarországi ruhaipar helyzetét mutatja be, egy pedig helytörténeti témában prezentál dokumentumokat.

Suslik Ádám (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az első világháború szerbiai frontjának eseményeit idézi fel egy 1915-ből származó dokumentum segítségével. A belgrádi kormány által kiadott utasítás szerint kellett volna megvizsgálnia kivonuló bizottságoknak az osztrák-magyar haderő által okozott károk mértékét. Erre végül nem került sor, mivel a nehézkesen haladó osztrák-magyar támadás külső (bolgár, német) segítséggel végül 1915 végére elérte a célját: Szerbia összeomlott, a politikai vezetés és a hadsereg elmenekült.

Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) nyolcvan évvel ezelőtti történéseket mutat be. Forrásismertetésében megvilágítja, hogy Kárpátalján 1944 folyamán miként zajlott a deportált zsidók földjeinek kisajátítása, felhasználása – illetve, hogy az ilyen módon haszonbérletbe juttatott földek használatát miként ellenőrizték az év második felében.

Nagyobb időtávot fog át Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) helytörténeti témájú írása, azonban forrásokat 1z 1945–1957 közötti időszakról mutat be. A dokumentumok Komárom város labdarúgásának történetéhez (amelyről már korábban születtek összefoglaló igényű munkák) adnak kontextualizáló, hasznos adalékokat. Értve ez alatt a második világháború utáni újrakezdést, amikor is a világégés során gyakorlatilag megsemmisült sporttelepet is pótolniuk kellett a városban.

Az időrendet tekintve negyedik Tömő Ákos (doktorandusz, Eötvös Loránd tudományegyetem) publikációja mostani számunkban. A szerző az 1950-es évek magyarországi – változás alatt álló – divatvilágába, valamint a ruhaipar helyzetébe enged betekintést két levél segítségével. A két bemutatott forrásból kiderül: a divat és a ruhaipar terén a kívánt, és engedett változás korántsem ment olyan simán, mint ahogyan azt a kiépülő Kádár-rendszer tervezte.

A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. július 9.

Miklós Dániel

főszerkesztő