Kilépések, visszalépések

Elolvastam, kik léptek ki. Akit ismerek, minősítem: Asperján György, fafejű örmény, E. Fehér Pál részeges, kellemetlen, öntelt alak, Fekete Sándor, a jakobinus kaméleon, nyalta már Ernest Kay seggit is, Földeák Jancsi szegény, jó fiú, Gyurkó László, a hajdani disszidens, a határőrök fogták el, amikor Nyugatra akart szökni, Juhász Ferenc kissé [...] Végh Antal, nem író [... ] Külön szólok a cseh cipőgyáros esetleges rokonáról, az iszákos vörösorrú Bata Imréről. Ő is nyalta Ernest Kay seggét. Remélem, nem szerkeszti tovább az Élet és Irodalmat, hiszen ez az újság „lenne” a Szövetségé.

Összefoglaló jelentés a Magyar Írók Szövetségének Választmányi Üléséről

1986. december 18.

A Választmány megválasztotta az Elnökséget és a tisztségviselőket.

A jelölő bizottság
 





elnöke: 
tagok: 



 

Fekete Gyula
Nemes Nagy Ágnes
Lakatos István
Mezei András
Zalán Tibor
Görömbei András 
Mészöly Miklós
 által összeállított javaslatból.

Elnök:   
Elnökhelyettesek:  
Főtitkár:         
Titkárok:        
Vidéki titkár:       
Ügyvezető titkár:     
Cseres Tibor
Fekete Gyula és Jókai Anna
Veres Miklós
Kalász Márton, Kovács István
Annus József
Garamvölgyi Károlyné

 

Az elnökség további tagjai:                   










Bárány Tamás
Bertha Bulcsu
Csoóri Sándor
Csurka István
Fodor András
Galgóczi Erzsébet 
Hernádi Gyula
Ilia Mihály
Mészöly Miklós
Sánta Ferenc
Simonffy András 

              

Elnökségi tagságra jelöltek voltak még:









Bodnár György
Czine Mihály
Hubay Miklós
Jovánovics Miklós
Mezei András 
Mocsár Gábor
Szakonyi Károly
Varga Domokos 
Vészi Endre
Zalán Tibor
    

 A szavazás megkezdése előtt Jovánovics, Bodnár, Hubay bejelentették, hogy nem kívánnak az elnökség tagjai lenni, ne is jelöljék őket.

A választmányi ülésen 62 szavazati joggal bíró tag vett részt, és hatvan érvényes szavazatot számlált össze a szavazatszedő bizottság, melynek tagjai voltak:
                                                Lázár Ervin
                                                Csiki László
                                                Serfőző Simon
                                                Szécsi Margit
                                                Nagy Gáspár

A választmányi ülés megnyitása után Fekete Gyula felolvasta Juhász Ferenc, Gyurkó László, Nemeskürty István és Szabó Magda leveleit, melyekben bejelentik, hogy kilépnek az Írószövetségből.

Csoóri kért szót s kifejtette, hogy sajnálja Juhász kilépését és a többiekét is, de sértő módon léptek ki, mert nem indokolták. Így nekik kell végiggondolni a történteket. Nem örül ennek, mert a közgyűlésen mindnyájan veszítettek, nem győzött senki, feszes helyzetbe kerültek. Tudatosítani kell, hogy miért léptek ki.

Ha a Tiszatáj esetében más lett volna az eljárás, akkor a közgyűlés is más lett volna. A politika lépéseire a titkosan megválasztott választmány volt a válasz.
Ilyen körülmények között kell nekikezdeni a munkának.
Fekete Gyula beszámolt a jelölő bizottság nehéz munkájáról, mert senki sem akar semmit vállalni. Hosszan kifejtette, hogy nekik nem a politika szabályai szerint előírt szavazási módszereket kell követni, mert azzal csak csapdába esnek és színek hiányoznak ezért a jelölőlistáról, mert sokan nem vállalták, vagy ha vállalták, akkor visszaléptek.
Olyanok kellenek, akik készek vállalni a szolgálatot az irodalom ügyéért. A Választmány most szavazza meg, hogy indoklás nélkül lemondhasson az, aki elfáradt.
Megszavazták.
Vidéki titkárnak ajánlotta - a szavazólapon ez nyitott volt - először Serfőző Simont, Bertók Lászlót, Annus Józsefet, vagy Varga Csabát a korábbi megoldással. Az első három nem vállalta, továbbá nem vállalta Baka István és Ószabó sem. Majd Annus elvállta.

Alapszabály kiegészítés és elfogadás simán lezajlott apróbb, közgyűlés által javasolt változtatásokkal. Nagyobb vita csak azon volt, hogy a bevezetőbe bekerüljön-e a magyar sorskérdések ügye, vagy ne.
Sánta ragaszkodott, hogy igen, Mocsári azzal érvelt, hogy milyen író az, akinek ezt le kell írni, ez természetes dolog.

Az Egyebek témában: Sánta felolvasott a Magyar Ifjúságból egy írást, mely egy verseskötetről szól /a Magvető adta ki/ és négy sort idézett, mely szerinte a magyarság megsértése. Kérte, hogy a Választmány kötelezze Jovánovicsot, vizsgálja ezt ki és a testület tiltakozzon a magyarság megsértése miatt. Utalt arra, hogy ő a közgyűlésen már megmondta, hogy magyar érdekektől idegenek irányítják a kultúrpolitikát.

Részben Jovánovics határozott elutasítása, részben Csoóri szavai hatására a Választmány leszavazta azzal a közhangulattal, hogy ne csinálják azt, amit a politika csinált a Tiszatáj esetében.

A választási eredmény után Tatay Sándor rövid, értelmetlen beszédet tartott, célja talán az lehetett, hogy a hatalom és az írók békülését szolgálja.

Cseres Tibor elnök bevezetőjében elmondta, hogy azért vállalta, mert hisz abban, hogy a magyar irodalom jó, a politika és az írók pedig összebékíthetők. Ezt tekinti fő feladatának.

Nem a magyar irodalom van csődben, hanem a politika és az irodalom kapcsolata, ezen kell segíteni.

Budapest, 1986. december 19.

                                                                                                          Baczoni Gábor
                                                                                                                      s.k.

MOL XIX-J-9-b-3214-1986. 159. d.

Ezen a napon történt december 09.

1917

Románia fegyverszünetet köt a központi hatalmakkal.Tovább

1941

Kína hadat üzen Japánnak, Németországnak és Olaszországnak.Tovább

1948

A kecskeméti Bethlen Kata Tanítónőképzőben – központi utasításra – Mindszenty ellenes tüntetést szerveztek, amire öt III. éves leány nem...Tovább

1967

Nicolae Ceaușescu Románia elnöke lesz.Tovább

1980

A PB jelentést fogadott el a belső ellenzéki, ellenséges tevékenységről. Megállapították, hogy a hetvenes évek második felében, a korábban...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő