Kilépések, visszalépések

Elolvastam, kik léptek ki. Akit ismerek, minősítem: Asperján György, fafejű örmény, E. Fehér Pál részeges, kellemetlen, öntelt alak, Fekete Sándor, a jakobinus kaméleon, nyalta már Ernest Kay seggit is, Földeák Jancsi szegény, jó fiú, Gyurkó László, a hajdani disszidens, a határőrök fogták el, amikor Nyugatra akart szökni, Juhász Ferenc kissé [...] Végh Antal, nem író [... ] Külön szólok a cseh cipőgyáros esetleges rokonáról, az iszákos vörösorrú Bata Imréről. Ő is nyalta Ernest Kay seggét. Remélem, nem szerkeszti tovább az Élet és Irodalmat, hiszen ez az újság „lenne” a Szövetségé.

Írók levelei a Magyar Írók Szövetségéhez

1987
Moldova György /?/

Bejelentem, hogy nem kívánok a Magyar Írók Szövetségéhez tartozni, tagságomat a mai nappal megszűntnek tekintem.
Tisztelettel: Moldova György
1987. január 5.
Címzés nélküli kézirat.

Wéber Antal a MISZ Elnökségének

Tisztelt Elnökség!

A legutóbbi közgyűlésen kialakult helyzet mérlegelése arra késztet, hogy tagságomról, amely eddig is inkább formálisnak volt tekinthető, lemondjak. Kérem ennek szíves tudomásul vételét.
Üdvözlettel: Wéber Antal
Budapest, 1987. január 5.
Gépirat.

Asperján György Cseres Tibornak

Kedves Tibor Bátyám!

Tisztelettel bejelentem, hogy a mai nappal

a Magyar Írók Szövetségéből. Bejelentésemet azért teszem személy szerint Neked, s nem az Elnökségnek, mert az Elnökség összetételét nem ismerem, a Te írói, művészi munkásságodat, emberi magatartásodat viszont igen, s így garanciát látok arra, hogy kilépésemet csak és kifejezetten elvi fenntartásaimnak tulajdonítod.
Te ott voltál a közgyűlést megelőző prózai szakosztályi ülésen, ahol részletesen elmondtam, milyen Írószövetséget tartanék olyannak, amely képes lenne igazi feladatát ellátni, tehát az irodalom szolgálatát, az írók érdekvédelmét. Meggyőződésem, hogy a közgyűlésen ebbe az irányba egyetlen lépés sem történt: ennek mélyebb okát az új összetételű választmányban éppúgy látni vélem, mint a művészetpolitikai irányítás bizonytalanságaiban. Mint a szövetség egyszerű tagja, sem az egyiket, sem a másikat befolyásolni nem tudom. Akkor pedig minek legyek tagja valaminek, amihez már az eltelt öt esztendőben sem volt lényegi közöm?!
Természetesen tagdíj-hátralékomat a megküldött csekken azonnal rendezem.
Tisztelettel és baráti érzéssel üdvözöl: Asperján György
Budapest, 1987. január 6.
Gépirat.

Hegyi Béla a MISZ Választmányának

Akár a legutóbbi írószövetségi közgyűlés szavazásának eredményét, akár az ezt követő időszak történéseit mérlegelem, veszélyeztetve látom az általam mindig fontosnak és ma az egyetlen járható útnak tartott párbeszéd folytatását, a kölcsönös eszmecserék sikerre vitelét. Úgy ítélem meg, hogy a kialakult/kialakított írószövetségi légkör és szituáció a továbbiakban nem alkalmas arra, hogy érdemleges dialógushoz vezessen nézetek, vélemények és képviseletek között. Ezért kérem - az 599 igazolvány számú - írószövetségi tagságom megszüntetését.
Hegyi Béla
Budapest [?], 1987. január 7.
Gépirat.

Tolnai Gábor Cseres Tibornak

Alulírott bejelentem, hogy az Írószövetség tagjai sorából kilépek. Elhatározásom - úgy vélem - nem szorul részletesebb indoklásra. Az utóbbi időben történtek lehetetlenné teszik, hogy egyszerű tagként is jelen maradjak a szövetségben.
Elnök úr személye iránti régi tisztelettel: Tolnai Gábor
Budapest, 1987. január 8.
Gépirat.

Almási Miklós a MISZ Titkárságának

Tisztelt Titkárság!
Bejelentem, hogy a mai napon kilépek a Magyar Írók Szövetségének tagjai sorából.
Almási Miklós
Budapest, 1987. január 14.
Gépirat.

Andrássy Lajos Cseres Tibornak

Kedves Tibor,
régi ismeretségünk nehézzé keseríti a kérést, hogy döntésemről, miszerint a Magyar Írók Szövetsége tagjainak sorából a mai nappal kilépek s ezt itt írásban bejelentem, a Szövetség jelen Választmányát tájékoztatni szíveskedj. - Kilépésem gondolata már novemberi közgyűlése után, ottani esetleges szereplésemet átérezve megérlelődött bennem. A végleges döntéssel vártam, amíg remélhettem szövetségünk helyzetének normalizálását és végiggondoltam lehetőségeimet: mivel segíthetnék én magam is ebben. Jelenlegi helyzetem semmilyen módját nem kínálja ennek, a Tiszatáj (igen korán nyugdíjazott) volt főszerkesztőjeként, Szegeden, távol a vitáktól, az alapvető tájékoztatást is nélkülözve (az itteni írócsoport több mint két éve nem ült össze) a véleményem kifejtésére is lehetetlen, elhallgatása viszont az egyetértésemet jelentené. Ezt nem vállalhatom. Írói és emberi pályámat ismerők ezt nem is várhatják tőlem. 1961-től - a szövetségi tagságom kezdetétől - beosztásomtól és helyzetemtől függően szerveztem az irodalmi életet, egy időben megbízott csoporttitkárként is Dér Endrét segítve, s a Tiszatáj élén a fiatalabbak útba indításában, a szomszédos országok irodalmának megismertetésében is. Hitem szerint - és vitázva is. Ha nincs erre lehetőségem, így nem használhatok, de ártani nem kívánok a közös ügyünknek, hallgatólagosnak tűnő egyetértésemmel. Márpedig e mostani Választmány céljaival nem egyezem. Ha ismét használhatok, magam jelentkezek...
Üdvözlettel: Andrássy Lajos költő
Szeged, 1987. január 15.
Gépirat.

Jovánovics Miklós Cseres Tibornak

Kedves Tibor!
Ezennel bejelentem, hogy választmányi tagságomról lemondok és kilépek az Írószövetségből. Elhatározásommal szeretném elősegíteni a válságossá vált, szakadással fenyegető irodalmi élet mielőbbi elrendeződését. Ez a lépésem logikus következménye annak a levélnek, melyet 1985 januárjában írtam a művelődési miniszternek, s melyben bejelentettem lemondásomat a főtitkári tisztségről, mivel az Írószövetségen belüli helyzet és az Írószövetséget körülvevő szituáció lehetetlenné teszi a normális munkát.
Kilépésem tehát nem személyek miatt történik, hanem azért, mert itt a zsákutca vége, melybe beletévedt az Írószövetség. Nincs bennem megbántottság, ellenkezőleg: hálás vagyok az Írószövetség vezető testületeinek és tagságának, hogy hosszú időn át mind a mai napig bizalmat szavazott nekem. A szervezeti kereteken kívül maradva, minden érdemes ügyben szívesen állok rendelkezéstekre a továbbiakban is, annál is inkább, mivel az elnök, a főtitkár és több más vezető tisztségviselő személye és munkássága garancia arra, hogy a szétváló utak ismét egymásba torkolljanak.
Jovánovics Miklós
Budapest, 1987. január 16.
Gépirat.

Pomogáts Béla Cseres Tibornak

Kedves Tibor,
őszintén szólva megdöbbenve olvastam az Élet és Irodalomban megjelent

Azt gondolom, hogy az Írószövetség vezetőségének ebben az ügyben, már csak a magamfajta egyszerű tagok megnyugtatása végett is, állást kell foglalnia, mégpedig a nyilvánosság előtt. Annál is inkább, mert emlékezetem szerint ugyanaz a lap közölte Csurkának a Nemzetőrtől önmagát elhatároló nyilatkozatát alig egy esztendeje, amelyik most azzal vádolja, hogy a Nemzetőrrel működik együtt.
számítva tisztelettel üdvözöl: Pomogáts Béla
Budapest, 1987. január 17.
Kézirat.

Fodor János Cseres Tibornak

Tisztelt Elnök Úr!
Szívből gratulálok megválasztásához és jó egészséget kívánok e nehéz tisztség viseléséhez. Remélem, az új választmány működése elősegíti az irodalom demokratizálódását és becses íróink-költőink hazai lapokban is közölhetnek. Helyesnek tartanám egy független irodalmi lap indítását. Mellékelem Bata Imre főszerkesztő úrhoz címzett levelem másolatát.
Tisztelettel: Fodor János
Melléklet.

Bata Imre főszerkesztő úrnak

ÉS szerkesztőség
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Fekete Sándor kilépési nyilatkozatának közlése késztetett írásra. Ön monográfiát írt hajdan Veres Péterről. Feltételezem, ars poeticáját magáévá tette, vagy legalábbis tiszteletben tartja: az író az igazságot írja meg és népben-nemzetben gondolkodjék. Sajnos főszerkesztői munkája nem tükrözi ezt az álláspontot. A közelmúltban Ön leközölte Hajdú János kirohanását Csoóri Sándor ellen. Ugyanakkor elfelejtette a Kutyaszorítóhoz írt bevezetőt - Kapaszkodás a

- közölni. Becsületes játék ez, eltakarni a csillagokat a partot kereső nemzet elől? És most ismét, Fekete Sándor nyilatkozatát igen, de a semmi lényegest. Még a választmány tagjait sem ismerjük. Miért volt a választás fondorlatos?
Fekete Sándor elítéli, hogy egyes magyar írók külföldi lapokban közölnek. Emlékeznünk kell Illyés Gyula nevezetes írására: Válasz . Az írás miatt a költőt heves támadások és rágalmazások érték román részről. A viszontválasz közlése, mely igen visszafogott volt, mégsem engedélyeztetett magyarországi lapban. Mit remélhet hát a magyarság a „gondviselő" hatalomtól?
Fekete Sándor így fejezi be nyilatkozatát: „én Reform-Magyarországban gondolkodom, nem a felelőtlen Kaland-Magyarországban. „Jól hangzik ez egy pamfletben, de becsületes magatartáshoz kevés. Gyakran emlegeti még ma is a három millió koldus Magyarországát. Sok becsületes író ragadott tollat érdekükben. Ma miért nem lehet közel három millió magyarért szót emelni, akik határainkon kívül teljes testi és lelki elnyomásban sínylődnek? Veres Péter álláspontja helyes: népben-nemzetben gondolkodni. „Reform-Magyarország" csak frázis a magyarság jelenlegi helyzetében.
Igazság helyett mákonyt - kabarét, focit, stb. - a népnek, hadd aludjék és álmodja a „zsíros semmit". Kérem Főszerkesztő urat, írásomat szíveskedjék Tisztelettel: Fodor János
Budapest, 1987. január 19.
Gépirat.

Köpeczi Béla a MISZ Elnökségének

Tisztelt Elnökség!
Bejelentem, hogy a Magyar Írók Szövetségéből kilépek. Indokom, hogy a közgyűlés nem a dialógus, hanem a konfrontáció szellemében foglalt állást olyan kérdésekben, amelyeket magam közgyűlési beszédemben felsoroltam. Nem helyeselhetem azt a kizárásos politikát sem, amelyet a választmány, illetve az Elnökség összetételénél követtek, s amely az irányzatokkal szembeni türelmetlenség szellemében jelentkezik.
Szíves üdvözlettel: Köpeczi Béla
Budapest, 1987. január 19.
Gépirat.

Bata Imre Cseres Tibornak

Kedves jó Tibor!
Fájdalom, de nem közölhetem b. neveddel ellenjegyzett

vagy kommünikéteket, mert általános és ezért akármi belemagyarázható. De szívesen adnék helyet - akár kolumnányit - amelyben elmondanád e nyilatkozatot - explicite. Hátha egy ilyen írás valamit lendítene ezen a helyzeten, amely olyan keserves nekem, de - gondolom - Neked sem derűs utazás.
Változatlan nagyrabecsüléssel és szeretettel: Bata Imre
Budapest, 1987. január 20.
Kézirat az Élet és Irodalom Szerkesztőségének céges levélpapírján.

Dér Endre Cseres Tibornak

Kedves-jó Tiborkám!
Megkaptam az Írószövetség tájékoztatóját, köszönöm, s a prózai szakosztály alakuló ülésére alighanem föl is megyek - ha nem orkánlik... A választmány névsora ellen semmi kifogásom, s noha vehemensen tüzelnek a kilépésre, én maradok - elsősorban Benned és néhány tiszta emberben bízva. (Tatay, Ilia, Hubay, Csorba Győző etc.) No meg

is jó kenyerespajtása volt szegény Laci öcsémnek Moszkvában, aspiráns korában. Nem hagyom hát el zászlótokat bitorul.
Hanem egy nagy keserűségem nekem is volna: objektívebbek lehettek volna a Tiszatájosok, amikor nyugdíjba mentem, a Munka Érdemrend ezüstjét kaptam meg - a remélt s tán megérdemelt arany helyett - irodalmi szervező munkámért. Szegény váltig szabadkozott az átadáskor a minisztériumban, hogy ők az aranyat szánták, különösképp, hogy az országban elsőként szerveztem újjá - 1957 februárjában - az itteni írócsoportot. Nem szólva arról, hogy fél tüdővel - 1953 és 1963 között - a csoport vezetője voltam, kartácsos világban, bizony...
Tóth Dezsőtől megtudtam aztán, hogy a Tiszatájosok - - fehérítették-fakították meg az aranyat, de énnekem akkor - búsultamban - eszembe jutott szegény sorsa, aki engem akart vón tenni mindenmód, s azt mondottam: én csak ne szóljak egy szót sem... Idén leszek 65 éves - Dezső, szegény, akkoriban ígérte, hogy korrigálják öt év múlva a szerinte is méltánytalan ügyet - így aztán iparkodtam jó pofát vágni... Kivel nem tettek efféle szemétséget?! Te testvérmód kiállottál az Alap nyögdíjpótlása mellett, ez nagyon jól esett, nem is szólva arról, hogy az éhkopptól mentődtünk meg ily módon. Nagyon várom már a 4 kötetes nyomják már, melynek képzőművészeti fejezetét (111 gépelt oldal) magam fabrikáltam.
Nehéz munkádhoz erőt, kitartást, jó vitézi resolutiót kívánok a régi szeretettel! Nórikát, Jutkáékat csókoljuk, Téged szívből ölellek: Bandi

N[ota] b[ene]: Mellékelek egy egészen új fényképet is - igaz szeretetettel.
Szeged, 1987. január 29.
Kézirat.

Erdődy János Cseres Tibornak

Kedves Tibor!
Normális körülmények között nem lenne szükség arra, hogy a február 9-i és febr. 11-i, Ifjúsági-, illetve Prózai szakosztály taggyűléséről elmaradásomat megokoljam, a mostani mozgalmas napokban azonban fontosnak tartom, hogy bejelentsem: kizárólag azért maradok távol erről a két fontos ülésről, mert baleset ért, válltöréssel még hetekig itthon kell maradnom. Ezt azért tartom szükségesnek közölni, nehogy távolmaradásom bármiféle találgatásra alapot adjon egyeseknek. Nyíltan és világosan le akarom szögezni, hogy teljes mértékben a

említett 95%-hoz tartozom. Sem a kongresszus olykor éles és kemény vitája, sem pedig a valóban demokratikus választási eredmény engem nem irritált, sőt: a vezércikkekben és szónoklatokban hangoztatott nyíltság és demokratizmus helyett inkább vagyok híve a vélemények világos ütköztetésének és a gyakorlatban megvalósuló demokráciának. Ezért kifejezetten helyeslem a Tájékoztatónak azt a mondatát, hogy a kilépetteket vendégként továbbra is szívesen látjuk.
Engedd meg, hogy arra kérjelek, távolmaradásom okát volnál szíves közölni a két taggyűlést vezető elnökkel.
Baráti üdvözlettel: János
Budapest, 1987. február 2.
Gépirat.

Spektátor a Vezetőségnek

Tisztelt Vezetőség!
Beteg vagyok. Nem lehettem ott a novemberi közgyűlésen. Semmit nem tudtam a belső ügyekről. Ha van erőm, dolgozom. Most kaptam meg a Tájékoztatót. Elolvastam, kik léptek ki. Akit ismerek, minősítem: Asperján György, fafejű örmény, E. Fehér Pál részeges, kellemetlen, öntelt alak, Fekete Sándor, a jakobinus kaméleon, nyalta már Ernest Kay seggit is, Földeák Jancsi szegény, jó fiú, Gyurkó László, a hajdani disszidens, a határőrök fogták el, amikor Nyugatra akart szökni, Juhász Ferenc kissé [...] Végh Antal, nem író [... ]
Akiket nem említek, vagy ismeretlenek, vagy tehetségesek. Külön szólok a cseh cipőgyáros esetleges rokonáról, az iszákos vörösorrú Bata Imréről. Ő is nyalta Ernest Kay seggét. Remélem, nem szerkeszti tovább az Élet és Irodalmat, hiszen ez az újság „lenne" a Szövetségé. De ha kilépett? Egyszer, régen velem szemben ült, röhejes volt, ahogy a borral telt poharat nézte. Egyébként: L. F. S. már nekik! P. s. Nincs szükségünk ilyen vendégekre. Kár pitizni! (Remélem, a medve kint marad...)
Üdvözlettel, azért sem lépek ki:

Fekete Sándor Cseres Tibornak

Kedves Barátom!
Angliai utazásom miatt csak késve tudok válaszolni üzenetedre. Mondhatnám azt is, hogy nem vagyunk másodközlő lap, hiszen én a

kint az elnökség nyilatkozatát, ennélfogva már csak a londoni rádió után adhattuk volna közre azt az írást. Az igazság azonban az, hogy nem akartam vitatkozni az elnökséggel, vitatkozó megjegyzés nélkül viszont aligha lehetett volna közzétenni e szöveget, hiszen az elnökség egy-két tagja eddig semmi jelét sem adta annak, hogy „egyetértésben a kormánnyal" akarnak működni a reformpolitika megvalósításán. A helyzet elromlott, ezért az egyért semmiképpen sem tudom magamat felelősnek érezni.
Barátilag üdvözöl tisztelő híved: Fekete Sándor
Budapest, 1987. február 4.
Gépirat az Új Tükör céges levélpapírján. Nagy Gáspár Cseres Tibornak

Kedves Tibor!
Itt küldöm

belépési kérelmét. Azt hiszem, ilyen kitűnő emberekkel kell gazdagítanunk, erősítenünk a Szövetséget. A szokásosnál gyorsabban kellene most lebonyolítani a felvételi ügymenetet. Akár a következő választmányi ülésen is lehetne, ha van még néhány derék jelentkező. Isten óvja a Szövetséget!
Barátsággal köszönt:
Budapest, 1987. február 10.
Kézirat. Bertha Bulcsu Cseres Tibornak

Kedves Tibor!
Új, más természetű megbízatásaim és munkáim miatt, idő hiányában kellő felelősséggel nem tudok részt venni az Írószövetség Elnökségének munkájában. Ezért a mai nappal elnökségi tagságomról lemondok.
Tisztelettel köszönt: Bertha Bulcsú
Budapest, 1987. február 11.
Gépirat.

Berkesi András a MISZ Elnökségének

Tisztelt Elnökség!
Ez év február 13-án és 14-én író-olvasó találkozón vettem részt Dubnában és Moszkvában. Mindkét találkozón szó esett a szövetség legutóbbi közgyűléséről és jelenlegi helyzetéről. A feltett kérdésekre legjobb tudásom szerint, politikai meggyőződésemnek megfelelően válaszoltam. A napokban tudomásomra jutott, hogy az elnökség egyik tagja úgy tájékoztatta valamelyik szakosztály tagságát, hogy én Moszkvában fasisztának neveztem az elnökséget és a választmányt. Ez a tájékoztatás nem más, mint ellenem irányuló durva és otromba provokáció, melyet a leghatározottabban visszautasítok. Csak a legelvadultabb szektás vagy őrült nevezheti a szövetség tagjait - beleértve az elnökséget és a választmányt is - fasisztának. Nem vagyok szektás és őrült sem.
Mindkét helyen elmondtam, hogy Cseres Tibort mélységesen tisztelem, az Írószövetségben végzett munkáját, törekvéseit tiszta szívből támogatom, ugyanez vonatkozik Veress Miklósra és Jókai Annára. Az elnökség tagjai becsületes emberek, kiváló írók. Van az elnökségnek néhány tagja, akikkel politikailag nem értek egyet, de hozzátettem, hogy ők jelenkori irodalmunk kimagasló alkotói. Név szerint említettem Csoóri Sándort, Csurka Istvánt és Sánta Ferencet. Elmondtam, hogy Csoóri az egyik legnagyobb élő költőnk, Sánta Ferenc pedig ma már prózairodalmunk élő klasszikusa, sajnálhatjuk, hogy hosszú évek óta nem publikál. Csurkával kapcsolatban elmondtam, hogy drámairodalmunk kimagasló tehetsége, sajnálatos, hogy a Nemzetőr nevű lapban jelent meg írása. De ez a megjegyzésem nem azt jelentette, hogy Csurka Istvánt fasisztának tartom.

Tisztelt Elnökség!
Ismételten kijelentem, hogy sem az elnökség, sem a választmány, sem a szövetség tagjait, egyetlen írót sem neveztem

a találkozón elhangzott szavaimért felelősséget vállalok. Kérem az elnökséget, hogy levelemet ismertesse a választmánnyal.
Tisztelettel: Berkesi András
Budapest, 1987. február 27.
Gépirat.

Mezei András Cseres Tibornak

Kedves Cseres Tibor! Tisztelt Választmány!
A pécsi egyetem korábban felkért két előadásra, épp március 27-én, amit nem mondhattam le. Elnézést kérek a távolmaradásomért. Szavazatomat Cseres Tibor rendelkezésére bocsájtom, ha ez szabályszerű. Egy lengyel napilap meginterjúvolt: miért maradtam bent az Írószövetségben? Elmondtam. S ha már Lengyelországban nyilvánosságot kapott, szerettem volna itthon is közölni, de nem akadt fórum. Sajnálom, pedig szerettem volna, ha legalább írótársaim megismerték volna gondolataimat. Ennek ellenére nem bánom, ha most nem a bennmaradást, vagy a kilépést dramatizáljuk, hanem józan értékmentéssel rendezzük sorainkat. Erre szavazok távollétemben is.
Üdvözlettel: Mezei András
Budapest, 1987. március 25.
Gépirat.

Veress Miklós és Fekete Gyula az Elnökség nevében Cseres Tibornak

Kedves Cseres Elvtárs!
Szövetségünk választmánya 1986. december 18-i ülésén Önt elnöknek választotta meg. Alapszabályunknak megfelelően értesítjük, hogy 1987. január 1-től kezdődően három évi időtartamra - a következő közgyűlésig - a Szövetségünknél végzett munkájáért havi 9 000.- Ft tiszteletdíj jár. Munkájához sok sikert kívánunk.
Veress Miklós elnökségi tag, Fekete Gyula elnökségi tag
Budapest, 1987. március 30.
Gépirat a MISZ céges levélpapírján.  

Esterházy Péter Cseres Tibornak

Tibor bácsi,
egyszerű tagként írok elnökömnek, mégis inkább magánlevélként, azaz nem gesztus kíván ez lenni részemről, sem nem valami szokásos lelki-higiénés gyakorlat (együtt nyakig benne), egyszerűen csak akarom, hogy tudd, nem értek egyet, nem tudok egyetérteni az utolsó választmányi ülésen hozott

azért és csak azért, mert alapszabály-ellenes.
Nem akarom ezt úgymond kifejteni, mert tudom, hogy minden oldalról megnéztétek, és azt is tudom, hogy sok fontos részletet nem ismerek, és csak mint afféle tagsági /.../ hangulatjelentést írom, hogy van egy tag, én, aki ezt a döntésteket, magában helyteleníti. Ez a tag természetesen a legteljesebb mértékben szolidáris az új vezetőséggel, választmánnyal, elnökséggel, elnökkel.
Sok szerencsét mindannyiunknak (sors bona-t).
Szeretettel ölel: Esterházy Péter
Budapest, 1987. április 4.
Kézirat.

Nádas Péter Cseres Tibornak

Kedves Tibor,
nagyon sajnálom, hogy külföldi tartózkodásom miatt nem vehettem részt a legutóbbi választmányi ülésen. Hazatérésem után értesültem a kooptálásra vonatkozó

s ezzel kapcsolatban nem csak azt kell mondanom neked, hogy mindenképpen azokkal tartottam volna, akik ellene szavaztak, hanem azt is, hogy ennek a kérdésnek a szavazásra bocsátását eleve nem tartottam összeegyeztethetőnek a szövetség alapszabályával, és ezért kénytelen vagyok az elnökség helytelen döntésének tekinteni.
Amennyiben a sajnálatos döntés és megszégyenítő szavazás előtt átmenetileg mégis fejet hajtok, akkor ezt csak azért teszem, mert nehéz helyzetben nem óhajtom Szövetségünk életének belső feszültségeit növelni. Amikor munkásságod ismeretében reád adtam titkos szavazatomat, akkor bizalmat adtam neked, miként azok, akik szavazatukkal úgy döntöttek, hogy bizalmat adtak nekem. Demokratikus meggyőződésem szerint ezen a bizalmon kívül semmi már nem kötelezhet bennünket semmire.
Szeretettel és tisztelettel üdvözöl: Nádas Péter
Budapest, 1987. április 7.
Gépirat.

Köpeczi Béla Cseres Tibornak

Kedves Cseres Elvtárs!
1987. április 3-án kelt megkeresésére - melyben hozzájárulásomat kérte a Magyar Írók Szövetsége választmányi tagjainak alapszabállyal ellentétes kooptáláshoz - a következő tájékoztatást adhatom: Az egyesületekről szóló törvényerejű rendelet értelmében a felügyelő szerv feladata az egyesület törvényes és alapszabályszerű működésének ellenőrzése. A saját alapszabályuktól történő eltéréshez, mint törvényességi felügyeletet gyakorló szerv vezetője, nem járulhatok hozzá.
Elvtársi üdvözlettel: Köpeczi Béla
Budapest, 1987. április 14.
Gépirat a Művelődési Miniszter céges levélpapírján.

Sánta Ferenc Cseres Tibornak

Kedves Tibor!
A

a következő Karinthy Ferencnek, mint itt mellékelem. Kérem, olvasd fel a titkársági ülésen, majd csatoltasd a választmányi ülés jegyzőkönyvéhez.
Fáradozásodat köszönve üdvözöl: Sánta Ferenc

Szabó Magda Cseres Tibornak

Kedves Tibor!
Mikor kiléptem a szövetségből, elhiheted, úgy éreztem, ha nem is személyemet illető, de nyomós okom van. Talán azonnal tisztázódott volna mindkét fél számára minden, ha bárki közületek hivatalos formában megkérdezi tőlem: mi az az ok. Közöltem volna veletek is, ahogy mindenkivel, aki bel- vagy külföldön megtette. A hagyatékomban egyszer majd meglelitek levelem másolatát. Még egyet mulasztottatok el, de ez már derűs epizód, -

megfordul a sírjában, hogy a vezetőség nem él már a bizánci protokoll szerint. Nektek ugyanis a Lex Dobozyana értelmében írásban kellett volna közölnötök velem, hogy tudomásul vettétek és elfogadtátok a kilépést. Nem tettétek, s ezáltal, holott egyikőtök sem akarta, tagságom formahiba miatt meg sem szűnt, mert óta igazán igazinak az írásbeliség számít.
Látod, az istenek okosak és van humorérzékük. Én, ha így esett, most már én is mondom, így maradjon. A régi baráti szeretettel köszönt ezek szerint voltaképpen örökös, de ismét tagotok: Szabó Magda
Budapest, 1987. augusztus 23.
Gépirat.

Szabó György Cseres Tibornak

Kedves Tibor!
Forgatókönyvírói szakosztályunk vezetősége legutóbbi (szeptember 7-i) ülésén azzal bízott meg, hogy levélben mondjam el Neked: mindenképpen későbbre (talán a jövő év tavaszára) érdemes csak munkacsoportunk megalakítását tervezni. Átnézvén az Írószövetség névsorát, úgy látjuk, hogy a jelentősebb forgatókönyvírók legtöbbje tag (152 olyan kollégát találtunk, aki valamilyen módon ezzel a műfajjal kapcsolatba hozható), és néhány - indokolt - felvétel is folyamatban van, ezekhez kérjük szíves támogatásodat.
A munkacsoportba bizonyára a fiatalabbakat, a pályakezdőket kellene meghívni: ahhoz viszont némi idő szükségeltetik, hogy megtaláljuk őket, filmgyárban, tévében, másutt. Így hát arra kérlek, tekints el a szeptember 30-án délutánra tervezett alakuló megbeszéléstől: az ügyet szorgalmazzuk és kellő előkészítés után újabb időpontot javasolunk majd.
Szeretettel köszönt: Szabó György
Budapest, 1987. szeptember 22.
Gépirat.

Boldizsár Iván Cseres Tibornak

Kedves Tibor,
köszönöm, hogy meghívtál az Írószövetség kibővített választmányi ülésére. A napirendet érdekesnek tartom, de sajnos az ülésen nem tudok részt venni. Mivel az Írószövetség közgyűlése úgy döntött, hogy személyemmel szűkíti a választmányt, a többség nyilvánvaló óhajának értelmében nem tudok semmiféle bővítésben részt venni.
Budapest, 1987. szeptember 28.
Gépirat az NHQ céges levélpapírján.

Kovács Sándor Iván Cseres Tibornak

Tisztelt Elnök Úr! Kedves Barátom!
Szíves tudomásodra hozom, hogy a Magyar Írók Szövetsége tagjai sorából kilépek.
Tisztelettel köszönt: Kovács Sándor Iván
Kézirat, keltezés nélkül.
Budapest, 1987 /?/

Tímár György a MISZ Elnökségének

Tisztelt Elnökség!
Olvastam az ÉS-ben Eörsi István és Fekete Sándor

és méltányolom a vívó felek érveit, egy kivételével. Ezzel az eggyel Fekete Sándor szolgált, amikor az közzétett dokumentumára, mely sértő vádaskodásait visszautasítja, újabb, ezúttal még tovább merészkedő és a rágalmazás határát már nemcsak súroló kitételekkel válaszolt. Különösen két mondat ellen kell megítélésem szerint minden rendelkezésre álló eszközzel /ha szükséges, akár bírói úton is/ tiltakozni. Az egyik: „az a szocialista demokrácia, amely az antiszocialista lázadás szervezőivel építi ki a maga szövetségét, nekem nem kell." A másik: „elkülönítem magam az antiszocialista lázadást szervező fórumoktól."
Fekete Sándor, aki már az általa szerkesztett Új Tükörben is kétségbe vonta, hogy az Elnökség januári nyilatkozata valóban az Elnökség nyilatkozata, szemlátomást függetleníti magát a tényektől, s nemcsak fönntartja korábbi álláspontját, hanem odáig merészkedik, hogy a testületet, illetve az általa képviselt szövetséget mint antiszocialista lázadást szervező fórumot állítja be, megkísérelve így megrendíteni az Írószövetség, illetve az Elnökség erkölcsi hitelét.
Az Elnökség, hacsak nem akarja végveszélybe sodorni az Írószövetséget, Fekete Sándor rágalmazó kitételeit nem hagyja magán - mirajtunk - száradni.
Írótársi üdvözlettel: Tímár György
Budapest, 1987. március 8.
Gépirat.

1988

Dr. Hegyi Béla Cseres Tibornak

Kedves Tibor Bátyám,
kérlek, hogy írószövetségi tagságommal kapcsolatos előző levelemet tekintsétek ezennel semmisnek.
Tisztelettel: Hegyi Béla dr.
Budapest, 1988. február 5.
Gépirat.

Tóth Gyula Cseres Tibornak

Kedves Tibor!
Még egyszer megköszönöm, hogy felköszöntöttél születésnapomon. Az aktusról hálaképp Tamás (Bárány), Tamás (Tarján), Borzsák Pista társaságában. Visszaemlékezvén eme június 27-i köszöntődre, kijelentem Neked, hogy renoválni szeretném 1987 szeptemberétől fenti dátumig egyoldalúlag megszüntetett írószövetségi tagságomat. Ha ez nem megy, a legfiatalabbak közé tartozóan újólag kérem felvételemet. Új életrajzi elemként megemlítem, hogy június 30-i hatállyal nem vagyok az Állami Gorkij Könyvtár főigazgatója, a Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság pedig alelnökévé választott.

olvasom, büszke vagyok a dedikációra.
Baráti szeretettel: Tóth Gyula
Budapest, 1988. július 25.
Kézirat.
¯

Rónai Mihály András Cseres Tibornak

Kedves Tibor,
idestova két esztendeje, hogy az Írószövetségből, amelynek egyik alapítója voltam, kiléptem. Elvi meggyőződések indítottak erre, s ezek ma is változatlanok. Az elmúlt idő azonban megérlelte bennem azt a gondolatot, hogy ezeket az Írószövetség tagjaként is vallhatom, sőt értük írótársaim körén belül ma már hatékonyabban s a kívánatos harmónia reményében helytállhatok. Kérlek tehát, tekintsétek annakidején bejelentett kilépésemet tárgytalannak. Holnapután, vagy pár nap múlva, ha elmúlik a pokoli meleg, Ausztriába s onnan Olaszországba utazom, legalább egy jó hónapig távol leszek, s ezt a mai lépésemet már addig nem akarom halasztani.
Baráti üdvözlettel: Rónai Mihály András
Budapest, 1988. augusztus 18.
Gépirat, néhány szó tintával közbeiktatva.

Kurucz Gyula Cseres Tibornak

Kedves Tibor Bátyám!
Az időből mindig kevés van. Pláne egy egyéves kiutazás közepette. Ezért írok le neked pár dolgot.
1. Megválasztásom óta gyakorlatilag egyedül csinálom a prózai szakosztály munkáját. Jókai Annának szóltam, Lengyel Balázsékkal is beszéltem, hogy mivel Kertész Ákos nem nagyon fogja hajtani a szakosztályi munkát, egy éves berlini utam alatt fuzionáljon programjában a kritikai és a

hogy a végtelenül passzív prózai vezetőség miatt ne szűnjön meg a munka. Azután majd jövök és dolgozom.
2. 1989. október 10-ig leszek előreláthatólag Nyugat-Berlinben. Azalatt - s tekintsétek ezt olyan tanulmányi útnak, ami idején és révén egy magyar író szakmailag (és politikailag) továbbképzi magát, hogy nehezebben verhessék át a hazai manipulátorok - mindenben a szövetség rendelkezésére állok, mindenben szívesen segítek.
3. Nagyon sajnálom, hogy ilyen zavaros időben el kell szakadnom a munkátoktól, de levélben és telefonon mindig elérhető vagyok.
Meleg szeretettel értetek - értünk aggódva üdvözöl: Kurucz Gyula
Budapest, 1988. október 3.
Gépirat a Bücher aus Ungarn céges levélpapírján

Molnár Géza Cseres Tibornak

Kedves Elnököm!
Kérlek, nyilvánítsd ki arra irányuló elhatározásomat, mely szerint kérem, hogy múlt évi kilépési szándékomat tekintsétek semmisnek.
Szeretettel üdvözöllek, tisztelő barátod: Molnár Géza
Kézirat.

Berkesi András Cseres Tibornak

Kedves Tibor!
Arra kérlek, hogy a megváltozott körülményekre való

vegyétek semmisnek a Szövetségből való kilépésemet.
Budapest, 1988. december 6.
Kézirat.

1989

Kedves Barátaim!
Nemrég azzal a kéréssel fordult hozzám az Újhold-írómozgalom egyik prominense, hogy kérjem írószövetségi tagságom visszaállítását. Azt válaszoltam tisztelt barátunknak: annak idején én nem másokkal (más okból kilépőkkel) vállalt szolidaritásból döntöttem a kilépés mellett, hanem azért, mert tizenkét évi szerkesztői munka után teljes erővel vissza akartam térni az irodalomtörténet-írás műveléséhez és az egyetemi tanításhoz: és amikor - a Cincinnatus-exemplummal szólva - újra megfogtam az eke szarvát, azt a meggyőződésemet jeleztem ezzel a lépéssel, hogy nem író, hanem irodalomtörténész és tanár vagyok.
Az Írószövetség ugyan - lévén ennél mindig fontosabb dolga - soha nem érdeklődött személyes motivációm iránt, de ha már tekintélyes írókolléga kezdte ezt firtatni, Rátok is tartozik (Rátok különösen), hogy volt azért még személyes szolidáris okom is a kilépésre. Csakhogy az nem egy meghatározott írócsoportnak, hanem egyetlen magyar írónak: a szövetség éléről lelépett (leléptetett?) Hubay Miklósnak szólt. Az ő európai kultúrájának és tekintélyének sutba dobását művelődéspolitikai tékozlásnak tekintettem. No, de ki kíváncsi arra, hogy mi volt az én véleményem „az utolsó művelt magyar író" egykori írószövetségi regnálásáról?
Évek elmúltával hozzá kell tennem azonban a fentiekhez, hogy azok a hírek, amelyek - különösen az utóbbi időkben - eljutnak hozzám a Szövetség mai munkájáról és elnök-főtitkár vezetésének ismét tekintélyt szerzett tevékenységéről, felülvizsgáltatták velem korábbi álláspontomat. Amennyiben tehát irodalomtörténészi és tanári (kritikusként mindössze könyvszemleírói) minőségemben kérhetem, kérem, hogy tekintsetek újból a Magyar Írók Szövetsége tagjának.
Döntésetekről elég lesz oly formában értesülnöm, kapok-e tagdíjfizetési csekket vagy nem. (Ha igen, új lakáscímemre küldjétek a szövetség Tájékoztatójával együtt...)
Őszinte baráti üdvözlettel: Kovács Sándor Iván egyetemi tanár
Budapest, 1989. február 22.
Gépirat.

Tóth Gyula Cseres Tibornak

Drága Tibor!
Elolvastam az 1989/9. Tájékoztatót. Mivel a névaláírásodon kívül ebben a dokumentumban semmit sem találtam, amivel egyetértenék, nem volt nehéz megállapítanom, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba. Pardon. Írószövetségbe se belépni. Az is nyilvánvaló, hogy rám ebben a testületben semmi szükség. Szomorúan búcsúzom.
Tóth Gyula
Budapest, 1989. szeptember 7.
Kézirat a Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság céges levélpapírján.

Baránszky Jób László Cseres Tibornak

Kedves Elnök Úr,
Ez úton szeretném megköszönni, sajnos egy kicsit késedelemmel, szíves meghívását a Debreceni Irodalmi napokra, melyet megküldött nekem az Alföld. Mint ahogy azt nekik is jeleztem, semmi módom nincs részt venni a programban, főleg tenger dolgom miatt: egy csomó fordításomat (Tolnai, Csoóri, Kántor, Kiss, Erdély) kell leadni két helyre is nyomdakészen, a Corvinának is le kell szállítanom a vállalt Dürer monográfia egyik fejezetét: a fiam most fejezi be első forgatókönyvét, és ilyenkor jól jön neki az európai (magyar) papa, akit hajnali négykor elő lehet ráncigálni egy csonkakonferenciára.
Sajnálom, mert a konferencia erősen történeti jellegű rákérdezései mellett lettek volna problémák, melyek személyesen is érintenek: a nyugati irodalom és az élő magyar nyelv viszonya (rövid látogatás elég ahhoz, hogy az ember a nyelvben és annak realitásában maradjon) a nyugaton élő magyar írók könyv és folyóirat ellátásának problémái - mire az ember megrendelné már el is fogyott a könyv - és hát lennének szervezeti problémák is. Csak magam nevében tudok beszélni, de gondolom, hogy a többségünk szívesen lépne be a Magyar Írók Szövetségébe. Állandó lakóhelyem van Magyarországon, a magyar állampolgárságot soha nem is mondtam le, kötetem jelent meg otthon, egyszóval, a gondjaikra meg örömeikre is igényt tartok. Gondolom, ajánlóban nem lenne hiány. Ha megengedi, tavasszal, amikor háztatarozási ügyben otthon járok, felkeresem az Írószövetségben, és akkor talán személyesen is.
Üdvözli: Baránszky Jób László
New York, 1989. október 9.
Gépirat.

Kabdebó Tamás Cseres Tibornak

Kedves Barátom,

említetted, hogy tagjai lehetünk a Magyar Írók Szövetségének. Mi ennek a mechanikája? Szívesen küldenék tagdíjpénzt, de kinek és milyen címletben? Említetted a „sértődöttséget". Ez reám nem áll. Én ugyan polemizálok, de alapjában véve a tények, ténymegállapítások mezején mozgok. És itt elég vidáman. Hisz az embernek, ha optimista, mint jómagam, mindég egy zsákkal több reménye van, mint az a pár zacskónyi sikertelenség, amit elkönyvelhet.
Végezetül, fogadd és kérlek, olvasd el mellékelt fotokópiáját. Mivel rövid, könnyen átfutható. Az eredeti példányok már 1978-ban elfogytak, azóta ilyen másolatok cirkulálnak.
Híved, Kabdebó Tamás
Maynotth (Ireland), 1989. november 1.
Kézirat a The Library of the St. Patrick's College céges levélpapírján.

Jovánovics Miklós Cseres Tibornak

Kedves Tibor!
Köszönöm azt a nagyvonalú gesztust, amellyel meghívtatok közgyűlésetekre, annak ellenére, hogy kiléptem az Írószövetségből. Annak idején úgy ítéltem meg a helyzetet, hogy szakmai szervezetünk politikai zsákutcába jutott. Holott én magam kerültem válságba. Fonák helyzetemben vigaszul szolgál, hogy - ismereteim szerint - konstruktív kilépőnek minősültem, aki csak a szervezeti szálat tépte el, de felajánlotta együttműködését. Ezt a gesztusomat - vezeklésként is - szeretném megtartani. Továbbra is kötelességemnek érzem, hogy erőmhöz és szakmai képességeimhez mérten minden érdemi ügyben segítsem az Írószövetséget.
Ebben a reményben szeretnék részt venni a közgyűlésen.
Tisztelettel üdvözöl: Jovánovics Miklós
Budapest, 1989. november 14.
Gépirat a Magvető Kiadó céges levélpapírján.

Ezen a napon történt december 09.

1917

Románia fegyverszünetet köt a központi hatalmakkal.Tovább

1941

Kína hadat üzen Japánnak, Németországnak és Olaszországnak.Tovább

1948

A kecskeméti Bethlen Kata Tanítónőképzőben – központi utasításra – Mindszenty ellenes tüntetést szerveztek, amire öt III. éves leány nem...Tovább

1967

Nicolae Ceaușescu Románia elnöke lesz.Tovább

1980

A PB jelentést fogadott el a belső ellenzéki, ellenséges tevékenységről. Megállapították, hogy a hetvenes évek második felében, a korábban...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő