A Népszövetség elfogadja a nemzetközi viták békés rendezéséről szóló genfi jegyzőkönyvet.Tovább
Kísérletek a Keresztény Demokrata Néppárt politikai elismertetésére 1945-ben
„Mindszenty az utóbbi időben egyre jobban Barankovics ellen foglalt állás, s vagy 3 hete magához hívatta és közölte vele, hogy [a] Pálffy elleni támadó nyilatkozatait katolikus szempontból nem tartja megfelelőeknek, a Hazánkról pedig hűvösen nyilatkozott, egyáltalában nem adta a lapra áldását. Barankovicsot ez a prímási részről tapasztalható ellenszenv viszi a demokrácia felé..."
Keresztes Csaba - Kiss András
Bevezetés
A második világháború befejeződésével kétségtelenül új korszak köszöntött be a világban és Magyarországon egyaránt. Az 1945-ös történelmi fordulat, a megszálló német csapatok kiűzése Magyarországról, ezzel egyidejűleg a szovjet hadsereg folyamatos térnyerése és megszállása fokozatosan arra ébresztette rá a belpolitikai erők képviselőit, hogy Európának ezen a részén a Szovjetunió akarata fog érvényesülni. A Horthy-rendszer, a „régi Magyarország" államberendezkedése végérvényesen eltűnt.
1945 folyamán az újraszerveződő és az újonnan alakult politikai pártok megindították a lázas szervezőmunkát tömegbázisuk és szervezetük kiszélesítésére, mindezt úgy, hogy az ország egyes pontjain még harcok dúltak.
Az 1945. év minden bizonnyal a leginkább eseménydús esztendők egyike a magyar történelemben. 1945. január 20-án Magyarország fegyverszüneti megállapodást kötött a szövetséges hatalmakkal, ami jelezte az ország második világháborús részvételének súlyos következményeit. A belpolitikában kialakult új politikai helyzetben a politikai erők többsége nem láthatta előre, hogy a szovjetek támogatásával a Magyar Kommunista Párt (MKP) totalitárius diktatúrát fog kiépíteni. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a magyar állam sorsa a koalíciós időszak sikeres vagy sikertelen bel- és külpolitikájának eredményétől függött. Ebben a helyzetben a már ellenzéki múlttal rendelkező pártok, mint például a Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt minden lehetőséget megragadtak a politikai kezdeményezésre. A Magyar Kommunista Párt dominanciája - köszönhetően a szovjetek, illetve a Szövetséges Ellenőrző Bizottság hathatós beavatkozásának - azonban egyre jobban érvényesült. Az ország helyzetét reálisan látó politikusok mindent megtettek e folyamat visszaszorítására. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült (MNFF), többnyire baloldali irányultságú pártok mellett keresztény, pontosabban katolikus világnézetű politikai formációk is léteztek, és a háború befejeződése után helyet igényeltek maguknak a politikai életben.
A deklaráltan vallásos keresztény közéleti szereplők 1944 tavaszán már elhatározták egy keresztény (katolikus) párt megalakítását, ám a szervezetük kiépítésére akkor nem kerülhetett sor. 1944. október közepén
vezetésével megalakították a Keresztény Demokrata Néppárt (KDNP) elnevezésű pártot, amely azonban a nyilas hatalomátvétel miatt nem tudott érdemi működést kifejteni. Pálffy azonban részt vett az ellenállást szervező Magyar Frontban, és ezen érdemét később el is .Az 1944 decemberétől Debrecenben működő Ideiglenes Nemzeti Kormány néhány tagja támogatásáról biztosította a pártot, így például a miniszterelnök, dálnoki Miklós Béla is. (Lásd az 5. számú dokumentumot!) Ezt követően Szegeden
és irányításával a KDNP megtartottaHamarosan a párt programját is közzétették. Ebben a keresztény értékek képviseletének szándékát nyilvánították ki, a vallást közügynek tekintették, és hangsúlyozták az egyház neveléshez való jogát. Követelték ezen kívül a szólás, a gyülekezési és egyesülési szabadság biztosítását. Kiálltak a földreform mellett, melyet főleg telepítéssel kívántak megoldani, hogy minél több önálló birtokos gazdálkodó dolgozhasson a saját földjén.
A pártvezetés azonban a meghirdetett elveket nem tudta pártszervezéssel terjeszteni és népszerűsíteni: ehhez hiányzott a párt hivatalos elismerése. Pálffy József 1945 első hónapjaiban mindent megtett, hogy elfogadtassa magát és pártját az ország új vezetésével. Számos fórumon és különféle formában bejelentette hivatalos elismerésének igényét, többször fordult a legilletékesebbhez, a belügyminiszterhez. (Lásd a 2. és 3. számú dokumentumokat!). A legtöbb helyről kitérő válaszokat kapott és a - a baloldali pártok nyomására - a kormány igyekezett kitérni a pártalakítás jóváhagyása elől. (Rákosi Mátyás már az egyik, 1945. február végi beszédében egyenesen reakciósnak és a régi, bukottnak nevezett politika folytatójának nevezte a tömörülést.) Elutasító módon reagált az Ideiglenes Nemzetgyűlés (INGY) Politikai Bizottsága is, ahol végeredményben azt állapították meg, hogy nem lehet biztos információkat tudni a szerveződő pártról, de legalábbis a bizottság résztvevői nincsenek meggyőződve arról, hogy a párt tagjainak múltja „tiszta" és mentes minden fasiszta ideológiától. (Lásd az 1. és a 6. számú dokumentumot!)
Jellemző a Budapesti Nemzeti Bizottság (BNB) véleménye a pártról. A Bizottság 1945. április 18-án tárgyalta meg az engedélyezés ügyét. A pártok képviselőinek mindegyike aggályát fejezte ki az új párt tervezett működése kapcsán. Szavaikból a „demokrácia" féltése, a meglévő egység felbomlásának veszélye, sőt a nemzet demokratikus „átnevelése" feladatának meghiúsulása
.Végül úgy döntöttek, hogy a bizottságnak nincs joga új pártalakuláshoz engedélyt adni, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba a pártalakulatot nem vették be. (Lásd a 4. számú dokumentumot!)
Ugyanezen a napon a Minisztertanács is tárgyalta a párt legális működésének kérdését. Itt Miklós Béla miniszterelnök bejelentette, hogy a párt működését tudomásul veszi, mivel a párt aktívan részt vett az ellenállási mozgalomban. A miniszterek többsége azonban kétségeit hangoztatta: a külügyminiszter külpolitikai okokból tartotta nemkívánatosnak egy konzervatív párt megindulását („veszélyezteti azt a jó viszonyt, amely köztünk és a szövetségesek között létrejött"). Más miniszterek sem látták alkalmasnak egy újabb párt megindulását, egyedül a kultuszminiszter jelentette ki, hogy egy demokráciában annyi párt alakul meg, amennyi akar. A katolikus pap, Balog István miniszterelnökségi államtitkár is aggályait
, hogy a keresztény pártnév alatt „a papságot és az egyházakat nem fogják-e antidemokratikus működésükkel kompromittálni."Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 02.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.
A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.
Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.
Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. szeptember 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő