Kísérletek a Keresztény Demokrata Néppárt politikai elismertetésére 1945-ben

„Mindszenty az utóbbi időben egyre jobban Barankovics ellen foglalt állás, s vagy 3 hete magához hívatta és közölte vele, hogy [a] Pálffy elleni támadó nyilatkozatait katolikus szempontból nem tartja megfelelőeknek, a Hazánkról pedig hűvösen nyilatkozott, egyáltalában nem adta a lapra áldását. Barankovicsot ez a prímási részről tapasztalható ellenszenv viszi a demokrácia felé..."

Nem segített a párt ügyén a Katolikus Püspöki Kar közreműködése sem. Az egyház kezdetben, vagyis 1945 első hónapjaiban még aktívan támogatta Pálffyt és a KDNP-t, amin az sem változtatott, hogy a párt április végén megvált a „Keresztény" jelzőtől, és Demokrata Néppárt (DNP) néven tevékenykedett tovább.

A párt megindítása körül 

 veszprémi püspök bábáskodott a leginkább. Több fórumon felszólalt a párt érdekében, és 1945 áprilisában levelet is küldött Erdei Ferenc belügyminiszternek, amelyben éles kritikával illette a párt működésének akadályozását. , hogy „rá fogsz jönni arra, hogy olyan erőkben nem bíztatok meg, melyek őszintén ajánlották fel szolgálataikat, és amely erők nélkül tartósan szilárd kormányzat nem képzelhető el."

A párt az elutasítások és a halogató taktika ellenére élénk politikai tevékenységbe kezdett.

A pártvezetőség tagjai a nyár folyamán egyre határozottabban fogalmazták meg a párt politikai irányvonaláról vallott gondolataikat. Pálffy József egyértelműen elhatárolta pártját az 1945 előtti korszak politikájától és annak keresztény pártjaitól. Ez az elhatárolás egyébként kettős volt: az MNFF pártjaival és irányával szemben is kifejezte bizalmatlanságát és pártja távolságtartását. Pálffy József eszménye a polgári jellegű demokrácia volt, ezért is kárhoztatta például a gazdaságtalan kisbirtokokat eredményező földreformot.

A politikai artikuláció magával hozta a párton belüli véleménykülönbségek megjelenését is. Ekkoriban a párt világnézete egyértelműen konzervatív színezetű volt, ezért a baloldali eszmékkel erősebben szimpatizáló politikusok egy idő után kritikával szemlélték a párt tevékenységét. 

, a párt másik jelentős személyisége számos fontos kérdésben nem értett egyet Pálffyval, sőt ezen kívül a pártban politizáló régi vágású, konzervatív gondolkodású politikusok szerepeltetésével. Fő gondolatként szorgalmazta a baloldali pártokhoz való közeledést.

Még 1945 nyarán háromtagú intézőbizottság került a párt élére, Pálffy, Barankovics és 

 személyében, ez az áthidaló megoldás azonban nem hozta meg a várt eredményt: Pálffy József és Barankovics István között a kapcsolatot személyi ellentétek mérgezték meg. A párton belül két csoport alakult ki, amelyek Pálffy és Barankovics irányításával megkezdték a harcot a vezetés megszerzéséért. Augusztusban a Pálffy-féle csoport átvette a kezdeményezést, és az augusztus 28-ai a pártértekezleten új vezetőséget választottak, amelyből kihagyták Barankovicsot és támogatóit. Barankovics egyrészt Mindszenty József esztergomi érsekhez fordult, másrészt kérelemmel folyamodott az Országos Nemzeti Bizottsághoz (ONB) is, hogy az ő, szintén Demokrata Néppárt nevű pártalakulatának az indulását engedélyezzék a választásokon.

Időközben megjelent az a választójogi rendelet, amely - más egyéb kritériumok mellett - az ONB hatáskörébe utalta a választásokon indulni kívánó pártok engedélyezését. Ebből már látni lehetett, hogy nem minden létező és magát elfogadtatni kívánó párt indulása lesz lehetséges a választásokon, ami ellen Pálffy ki is fejezte a tiltakozását. (Lásd a 7. számú dokumentumot!)

A DNP-n belüli feszültséget végül valóban az ONB „oldotta meg", és szeptember végén csupán a „baloldalibb" jellegű Barankovics-pártformáció indulását engedélyezte a választásokon. Jóllehet a keresztény jelző már korábban kikerült a párt nevéből, pártjelvényük, melyben a keresztet szerepeltették volna, ürügyet szolgáltatott a párt tevékenységének akadályozására. A Miniszterelnökség a kereszt használatát a Katolikus Püspöki Kar hozzájárulásához kötötte. (Lásd a 8. sz. dokumentumot!)


 

A katolikus politikai erők szeptembertől legálisan csak Barankovics István mögött tudtak felsorakozni, és a konzervatívabb közéleti személyek kiszorultak a politikai életből.

1945. november 4-én tartották a második világháború utáni Magyarország első demokratikus választását. A választásokon a Független Kisgazdapárt 57%-kal nyert, jócskán megelőzve a három baloldali pártot, azaz a kommunistákat, a szociáldemokratákat és a parasztpártiakat. Mivel az ország szovjet befolyási övezetnek számított, a papírforma ellenére a kisgazdák nem alakíthattak önállóan kormányt, a szovjet hegemóniájú SZEB-ben a „demokratikus" alapokon nyugvó koalíciós kormány megalakítása mellett döntöttek.

Az 1945. év őszének első két hónapja a választásokra történő felkészüléssel telt, ám az 1945. novemberi nemzetgyűlési választásokon a Barankovics-féle DNP sem tudott önállóan indulni. Végül a választásokon a Barankovics István vezette pártformáció a Kisgazdapárttal kötött választási megállapodás révén két képviselőt, 

 és  juttatott a parlamentbe.

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az 1945. évi katolikus belpolitikai küzdelmek, elsődlegesen a Pálffy és Barankovics között elmélyülő feszültségek és a pártba tömörülő régi szalonképtelen kereszténypárti személyek miatt 1945-ben nem sikerült egy olyan katolikus párt létrehozása, amely maga mögött tudhatta volna a katolikus egyházi hierarchia bizalmát és támogatását. A választásokat követő két évben a DNP mind nagyobb támogatásra tett szert, főleg a Kisgazdapárt bomlásának következményeképpen. Az 1947. évi választásokon 62 képviselőt küldhetett az országgyűlésbe. A párt politikája és tevékenysége szemben állt a hatalmat egyre gyorsuló ütemben megragadó kommunista párt elképzeléseivel szemben, ezért működését akadályozták, és a párt 1949 elején bejelentette feloszlását. Barankovics István külföldre emigrált.

A most közölt dokumentumok egyrészt a Keresztény Demokrata Néppárt elismertetési törekvéseiről, annak buktatóiról adnak képet, és még közvetlenül a választások előtti helyzetet tükrözik. E források a katolikus politika (és azon keresztül végeredményben a belpolitika) kulisszái mögötti eseményekről szólnak. Az egyik terjedelmes dokumentum azonban mélyebbre nyúlva az 1945. évi politikai katolicizmus küzdelmeibe és kendőzetlen intrikáiba is bepillantást enged. Ebből a szempontból mindenképpen figyelemre méltó, ahogy a katolikus politika 1945. évi szervezkedéséről szóló novemberi dokumentum feltárja a háttérben megbúvó politikai-személyi és emberi kapcsolatok rendkívül kusza hálózatát. (Lásd a 9. számú dokumentumot!) Elmondható, hogy a rendszeresen ismétlődő belpolitikai válságok közepette a koalíciós időszak pártjain belül is általánosan jellemzők voltak a belharcok, amelyben nagy szerepet játszott az MKP taktikája is. Fontos azonban látnunk, hogy nem minden esetben a kommunisták voltak a felelősek, az esetek jelentős részében a feszültségeket nagymértékben az egyes személyek ellentétei okozták. A katolikus politikusok belső harcairól szóló feljegyzés 

 vallás- és közoktatásügyi miniszter miniszteri iratai között maradt fent. A feljegyzést szerzője, aki szintén ismeretlen, nem dátumozta, amely a korban általános gyakorlat volt. Feltételezhetjük, hogy a dokumentum éppen Ortutay Gyula részére készült, aki ekkor még a Magyar Központi Híradó Rt. élén állt (egészen miniszteri kinevezéséig). Szintén csak feltételezésünk, hogy mint deklaráltan baloldali kisgazda politikus, sőt mit több, a kommunista párt beépített embere a Kisgazdapártban, már ekkor rálátással rendelkezett a magyar belpolitikai életre, azon belül is a katolikus politika szervezkedéseire.

A feljegyzés szinte végig sarkosan fogalmazza meg a párton belül lezajlott eseményeket. A Pálffy-Barankovics vitát úgy magyarázza, hogy míg „Pálffy demokratikus érzületű fiatal arisztokrata volt, Barankovics azonban jobbra szorította, s miközben Pálffy kritikával fordult a rendszer felé, Barankovics egyre több megértéssel szólt a demokráciáról." A névtelen szerző 

 tartotta a párt legfőbb szervezőerejének, és jó ismeretekkel rendelkezett a különféle egyházi és arisztokrata személyiségek intrikáiról, amelyekkel a két csoport közötti küzdelmeket folytatták.

Mindazonáltal a forráshoz óvatosan kell közelítenünk, hiszen olyan elemeket tartalmaz, amelyek az aktuális szóbeszéd, pletykák, híresztelések és dezinformációk mentén születtek, továbbá felsejlik benne készítőjének álláspontja, gondolatmenete. A források által közölt információk ez által némi magyarázatot is adnak az 1945. évi eseményekről, elsődlegesen pedig az 1945. évi választásokon való indulás ádáz és küzdelmes időszakról.

A dokumentumok közlése során az egyértelmű elgépeléseket és a hibásan írt személyneveket javítottuk, a neveket és a fogalmakat magyarázó jegyzetekkel láttuk el. A feljegyzésben folytatólagosan Kalotnak írt mozaikszót minden esetben KALOT-ra módosítottuk.

Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő