Kísérletek a Keresztény Demokrata Néppárt politikai elismertetésére 1945-ben

„Mindszenty az utóbbi időben egyre jobban Barankovics ellen foglalt állás, s vagy 3 hete magához hívatta és közölte vele, hogy [a] Pálffy elleni támadó nyilatkozatait katolikus szempontból nem tartja megfelelőeknek, a Hazánkról pedig hűvösen nyilatkozott, egyáltalában nem adta a lapra áldását. Barankovicsot ez a prímási részről tapasztalható ellenszenv viszi a demokrácia felé..."

Pálffy József levele Erdei Ferenc belügyminiszterhez a Néppárt háború alatti tevékenységéről

Debrecen, 1945. március 27.

 

Belügyminiszter Úr!

 

A Magyar Frontban együttműködő pártok kifejezett elismerése alapján újból napirendre kérjük tűzni a Keresztény Demokrata Néppárt (röviden: Demokrata Néppárt) jogfolytonosságát. Kérjük elismerni a párt szervezésének szabadságát, a törvényhozásban való részvételét és az új, demokratikus Magyarországban való együttműködését. Alább újból ismertetjük azokat a történeti tényeket, amelyek bizonyítják jogos helyünket a most együttműködő pártok között. Ez alkalommal leszögezni kívánjuk azt is, hogy miként az illegalitás idején a Magyar Fronton belül öntevékenyen vettük ki a részünket a többi pártokkal együtt az ellenállási harcból, úgy most is ki akarjuk venni részünket a romok eltakarításából és az ország újjáépítéséből. Ha már a fasiszta-hitlerista rémuralom megdöntésére irányuló erőkifejtésből kivettük részünket konkrét segítséget nyújtva a többi pártoknak, nem mondhatunk le arról a jogunkról és kötelességünkről sem, hogy kivegyük részünket a demokratikus Magyarország felépítésének munkájából is.

A demokrácia elvi alapját illetően ugyanazokat az eszméket kívánjuk a tömegek előtt szolgálni és hirdetni, amelyeket a demokratikus magyar pártok közösen írtak zászlajukra, és amelyeket a nagy Szövetségesek kívánnak Európa újjáépítésében alapelvként szem előtt tartani. Éppen ezért, a Keresztény Demokrata Néppárt, mint a Magyar Front tagja és a demokratikus eszmék hirdetője, semmi körülmények között nem mondhat le létjogáról és a többi pártokkal való együttműködés teljes egyenjogúságáról.

A történeti tények a következők:

A Magyar Front keletkezése arra az időre nyúlik vissza, amikor még a német megszállást megelőzően közös magyar célok szolgálatára politikai barátságot kötött a Független Kisgazda [Polgári Párt] és a Szociáldemokrata Párt. A március 19-i fordulat után mindkét párt illegalitásba szorult, de folytatni igyekezett munkáját kiegészülve az együttműködést kereső egyes legitimista frakciókkal, majd rövidesen a katolikus társadalmi, gazdasági és kulturális szervezeteket az illegális munkába beállító és azokat képviselő Pálffy Józseffel és a református társadalmi szervezeteket képviselő 

. Ennél a politikai együttesnél később bejelentette együttműködési szándékát a Béke Párt, amely később Kommunista Párt néven szerepelt a Magyar Frontban. Kora ősszel pedig bejelentette csatlakozását a Nemzeti Parasztpárt is.

A Magyar Frontban résztvevő katolikus szervezetek egységes politikai képviseletet teremtettek. Ennek megalakulását és a Magyar Frontban való további részvételét és képviseletét, az azonosság folytonosságát kihangsúlyozva, Pálffy József jelentette be és látta el. Másolatban csatoljuk a Magyar Frontban részt vett Független Kisgazda és [a] Szociáldemokrata Párt vezetőinek igazoló 

. Nemcsak a Magyar Front, hanem a Bíboros Hercegprímás Úr is jóváhagyólag tudomásul vette ennek az új pártnak [a] megalakulását különösképpen pedig azt a tényt is, hogy ennek az új pártnak semmiféle közössége nincs a múltban szereplő hasonló nevű pártokkal.

A Keresztény Demokrata Néppárt Magyar Frontban való közreműködése nem volt tiszta formalitás vagy a jövő létjogának biztosítására irányuló kísérletezés, hanem a konkrét és veszélyes illegális munkáknak [a] vállalása. Az illegalitás ideje alatt megjelent tiltakozó, felvilágosító és lelkesítő röpiratok előállításából és terjesztéséből oroszlánrészét vette ki ez a párt. Sőt amennyiben arra lehetőség nyílt, az illegális munkáról a külföldet is éppen ez a csoport értesítette a leginkább. A pártnak külön szervezete foglalkozott azzal is, hogy a katonák tömegét ellássa olyan iratokkal, melyek segítségével kivonhatták magukat a német szolgálatból. A politikai üldözöttek, nem utolsósorban a zsidó származásúak életmentéséből is a párt kötelékébe tartozó katolikus szervezetek köztudomásúan és sikeresen vették ki részüket. Továbbá számos, lehetőség szerinti szabotázsakció megszervezését és kivitelezését, úgymint német katonai autók zsákmányolását, fegyverek rejtegetését, robbantásokat a szervezeteinkben működő párttagok hajtották végre. Budapest ostromának küszöbén életük kockáztatásával párttagok mentek át a felszabadító orosz hadsereghez, és ott röpcédulaírással állottak a felszabadító hadsereg szolgálatára, mely tevékenységről orosz katonai köszönő irat is van kezünkben.

Ezek után természetes, hogy a német, nyilas hatóságok a lehető legerőteljesebben üldözték pártunkat és szervezeteinket. Elnökünk sokáig a Gestapo foglya volt, sokakat megkínoztak, sőt kivégeztek (többek között Kálló Ferenc t[ábori] 

) vagy Németországba hurcoltak.

A felsorolt tényeket jóllehet a múlt év folyamán bejelentettük, mindez ideig azonban a többi pártokkal való egyenjogúság elve hivatalos elismerést nem nyert. Ezért ügyünket a demokrácia alapelveire és tömegeinkre való tekintettel újból előterjesztjük, annál is inkább, mert ennek megtagadása ellenkeznék a jogfolytonosságnak és a demokratikus szabadságnak a többi pártok által is vallott eszméivel.

El nem ismertetésünk pedig a fentiek alapján nemcsak jogsérelem lenne, hanem súlyos történelmi felelősség is azokkal a népi demokratikus tömegekkel szemben, amelyek az ország felépítésében együttműködni és részt venni kívántak.

 

Debrecen, 1945. március 27.

 

Hazafias tisztelettel:

 

                                                                                                                      Pálffy József

                                                                                              a Keresztény Demokrata Néppárt

                                                                                              elnöke

 

 

Jelzet: MNL OL XIX-B-1-n-7-sz. n.-1945. (1. doboz) - Az államhatalom felsőbb szervei, Belügyminisztérium, Erdei Ferenc belügyminiszter iratai. - Eredeti, géppel írt és aláírással ellátott tisztázat.

 

 

Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő