Kísérletek a Keresztény Demokrata Néppárt politikai elismertetésére 1945-ben

„Mindszenty az utóbbi időben egyre jobban Barankovics ellen foglalt állás, s vagy 3 hete magához hívatta és közölte vele, hogy [a] Pálffy elleni támadó nyilatkozatait katolikus szempontból nem tartja megfelelőeknek, a Hazánkról pedig hűvösen nyilatkozott, egyáltalában nem adta a lapra áldását. Barankovicsot ez a prímási részről tapasztalható ellenszenv viszi a demokrácia felé..."

Pálffy József levele a belügyminiszternek a párt elismerésének elhúzódásáról

Debrecen, 1945. április 1.

 

Belügyminiszter Úr!

 

Szükségesnek tartom a Keresztény Demokrata Néppárt, röviden Néppárt ügyében lefolytatott tárgyalásokat az alábbiakban leszögezni:

A múlt hó 28-án Belügyminiszter úr, 

, Bánáss prépost úr és Révai kommunista párti vezető úr előtt előadtam azokat a történeti és jogfolytonossági okokat, amelyek miatt a Néppárt elismertetését és politikai egyenrangúsításának ügyét újból napirendre kell tűzni. Az érveknek hatása alatt egyértelmű volt a vélemény a tekintetben, hogy a párt elismerése ellen kifogás nem emelhető, ha ez személyi összetételében és programjában a demokratikus követelményeknek megfelel. Belügyminiszter úr ezért felhívott arra, hogy a párt programját és vezetőségi jegyzékét , és egyben a jelenlévő urak előtt kötelezőleg kijelentette, hogy ha, és amennyiben a fenti adatok kifogás alá nem esnek, az engedélyt 24 óra alatt írásban kiadja.

Március 29-én Barankovics István és 

 urak jelenlétében fölkerestem Belügyminiszter urat, és a párt programját, úgyszintén a vezetőségnek személyi listáját átnyújtottam. Belügyminiszter úr 30-ára ezen beadványaimat áttanulmányozta, azokat teljes mértékben elfogadhatóknak tartotta, azonban kijelentette, hogy már csak egy formalitásra van szükség, ez pedig egy olyan közgyűlési határozatnak becsatolása, amely a vezetőségi jegyzéket és a programot legalizálja.

Még ugyanaznap, tehát március 30-án a kívánt gyűlést 

, ami technikailag annál is könnyebben volt keresztül vihető, mert az Alföld egyes vármegyéinek és a Dunántúlnak a képviselői is jelen voltak, és az ő segítségükkel, úgyszintén a helybeli debreceni polgárság képviselőivel kiegészítve a kívánt legalizáló ülést összehívhattuk. 31-én Bánáss prépost úrral újból megjelentünk Belügyminiszter úrnál, becsatolva a fenti gyűlési határozatot, és kértük, hivatkozva a Belügyminiszter úrnak tanúk előtt adott kötelező ígéretére, hogy az elismertetést magában foglaló iratot nekünk kiszolgáltatni szíveskedjék.

Legnagyobb meglepetésünkre azonban Belügyminiszter úr tudomásunkra adta, hogy bár a pártnak [a] szabad szervezkedési jogát elismeri, tekintettel azonban az ügynek általa kényesnek jelzett politikai vonatkozásaira, írásban ezt az engedélyt csak akkor áll módjában kiadni, ha ehhez a minisztertanács, sőt a különböző pártok is hozzájárulnak. Bánáss prépost úrral teljes egyetértésben nyomban bejelentettük Belügyminiszter úrnak, hogy ügyünknek kezelése és a tudomásunkra hozottak ellenkeznek mindennemű demokratikus felfogással. Külön is hozzáfűztem, hogy teljesen érthetetlen előttem, hogy Miniszter úr annak, amit felelőssége tudatában kijelent, írásba való foglalásáért a politikai konzekvenciákat vállalni vagy nem mer, vagy nem akarja, mert köztudomású, hogy okiratszerű akarat-kijelentés nélkül a jelenlegi viszonyok között a pártok szervezkedési és működési szabadsága bizonytalanságban van.

Mindezek alapján részemre nem marad más hátra, mint tudomásul venni azt a tényt, hogy a Miniszter úr a katolikum politikai szervét nem kívánja abban a jogvédelemben részesíteni, amelyre ez tömegeire való tekintettel joggal igényt tarthat. Vagy pedig az 1944. december 28-a óta itt Debrecenben húzódó pártelismertetési ügyet továbbra is elodázni igyekszik, nyilván abból a megfontolásból, hogy ezzel a pártunkban képviselt katolikus tömegek a pártszervezés tekintetében később már nem pótolható időbeli hátrányt szenvedjenek.

Ezt az akkor előadott szóbeli tiltakozásomat ezennel újból megerősítem, nyomatékosan hangsúlyozva, hogy az ország felépítésében, a romok eltakarításában segédkezet kívántunk nyújtani a többi demokratikusan gondolkozó pártnak. Megállapítani vagyok kénytelen még, hogy a magyar nemzet érdekeit célzó munkásságunkban maga a kormányzat felelős tényezője nem nyújt segítséget. Mi tehát joggal átháríthatunk mindennemű politikai felelősséget, amely az ország újjáépítésével kapcsolatban áll. Fenntartjuk azonban magunknak azt a jogot, hogy ezeket a tényeket párthíveinkkel közöljük és az országos választásokon, amelyek demokratikus felfogásunknak megfelelően az ország érdekében feltétlenül megtartandók - részt vegyünk.

Fogadja Belügyminiszter úr őszinte tiszteletem kifejezését.

 

Debrecen, 1945. április 1-én

 

Pálffy József

a Néppárt országos elnöke

 

 

Jelzet: MNL OL XIX-B-1-n-7-sz. n.-1945. (1. doboz) - Eredeti, géppel írt és aláírással ellátott tisztázat.

 

 

Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő