Kultúrbéke, 1987.

A magyar törvényhozás számos alkalommal volt heves egyházpolitikai szócsaták színtere. A kommunista hatalomátvételtől a rendszerváltásig azonban – a rendszer „puhulása” ellenére – csak egyetlen egyházpolitikai vitát tudunk megemlíteni. A szocializmus évtizedeiben ez volt az első, egyben utolsó (akár történelmi kuriózumnak is nevezhető) eset, amikor az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, Miklós Imre államtitkár beszámolót terjesztett a törvényhozás elé, mely megvitatta azt, és elfogadásáról határozatot is hozott.

Schőner Alfréd hozzászólása

ELNÖK: Dr. Schöner Alfréd képviselőtársunk felszólalása következik.

Dr. SCHÖNER ALFRÉD: Vajon benne van-e a cseppben a tenger? Vajon kihallik-e a kagylóból a tenger zúgása? Vajon egy rövid hozzászólásban összesűríthető-e vágy, érzelem, értelem, értékelés?

Tisztelt Országgyűlés! Az államtitkár úr beszámolójában így fogalmazott. Idézem: "Az egyházak és vallásfelekezetek elismerték a Magyar Népköztársaság államrendjét és törvényeit, az állam pedig az Alkotmány szellemében biztosította a vallás szabad gyakorlásának feltételeit." Idézet vége.

Tisztelt Ház! Ha a rabbi szemszögéből nézve analizálom azt az utat, amely napjaink nemzeti egységéig vezetett, két állandóan visszatérő motívumról szólok, amelyek az egymást követő generációk életének részeivé váltak.

Kövekről és könyvekről.

E hon hisztérikus dokumentumát őrzi a Nemzeti Múzeum a történeti együttélés 17 évszázados bizonyítékaként. Emlékkő ez, amelyet egy Cosmius nevű férfi állíttatott Intertisában a III. században, a mai Dunaújváros területén. A kövön olvasható szöveg bizonyítja hitét, vallását, tisztségét. A kövön ez áll: "Archa synagogus Judaeorum", a Zsinagóga feje volt ő.

Az elkövetkezendő évszázadok, mintegy ezer esztendő eseményeit írásos dokumentumok, s késői kútfők igazolják. Szólnak az együttélésről. Fényről, árnyékról, menekülésről, kiűzetésről. Szólnak az életről.

Faragatlan kövekből épült fel Sopron városának két középkori zsinagógája. A későbbi "Civitas fidelissima" befogadta a jövevényeket, s adott nékik otthont, munkát, életet. Egyszóval lehetőséget. Majd ismét beborult az ég. Az igazságos Mátyás uralkodásának konszolidált éveit Verbőczy Tripártituma követte, amely kodifikálta a sokakat megalázó jogfosztást tartalmazó törvényeket.

Kövek és könyvek.

Jókai Mór előszavával látott napvilágot az a mű, amelyet a vészkorszak alatt mártíriumot szenvedett nyíregyházi rabbi írt, s munkája ezt a címet viseli: "1848 és a magyar zsidók." Az egykori katonák földi maradványai fölé emelkedik az úgynevezett "1848-as kő", az az emlékmű, amely megörökíti a szabadságharcban küzdő zsidó honvédek emlékét.

Magyar zsidó-elődeinknek az 1848-49. évi forradalom és szabadságharcban való részvétele és együttműködése elismeréseként a szabadságharc korszakának egyik utolsó országgyűlése Szegeden foglalta törvénybe a zsidók emancipációját. A harc tragikus elbukása miatt ez a törvény gyakorlattá nem válhatott. Majd két évtizednek kellett eltelnie, hogy éppen 120 esztendővel ezelőtt, szinte e napokban Eötvös József, kultuszminiszter javaslatára mondotta ki a magyar országgyűlés a zsidók egyenjogúsítását e hazában.

Kövek és könyvek.

A virágzó és egyre intenzívebben fejlődő város, Pest Zsinagógát építtet, Templomot, amely azóta világhírre tett szert Pesten, a VII. kerületben, a Dohány utcában. Stílusteremtő erejével, monumentalitásával máig lenyűgöző látvány. Hiszem és remélem, hogy fővárosunk esztétikumát és építészeti értékeit is szívén viselő minden honfitársunk vágyát tolmácsolom, amikor azt mondom, közös összefogással mielőbb elkezdődik a magyar építészettörténet e remekművének teljes rekonstrukciója.

Kövek és Könyvek.

A második világháborúig terjedő időszak rövid konszolidációját, hosszú-hosszú évekig jogfosztottságát irodalmi remekművek, történelmi dokumentumok és tárgyilagos korrajzok fogalmazták meg. S ezután következtek a gyötrelmek évei. Gettó, deportálás, koncentrációs tábor. A 600 ezer magyar zsidó mártír emlékét nemcsak kövek és márványoszlopok őrzik, hanem vigyázza a lélek és őrködik felette a szív is.

1945 áprilisa tavaszt hozott a mi életünkben is. A felszabadított ország megújult törvényalkotása már Debrecenben hatályon kívül helyezte a diszkriminatív jogszabályokat. A szocialista jogalkotás teljes egyenjogúságot és vallásszabadságot biztosított és biztosít valamennyiünk számára. Hitelveink alapján elfogadjuk és támogatjuk e haza építését, s alkotó módon részt vállalunk társadalmunk gondjainak megoldásában.

Kövek és könnyek...

Nem engedhetjük meg, hogy kövekkel rombolják le a megteremtett harmóniát! Korábban már felhívtam a figyelmet a futballpályák rémeire, akik antiszemita, de más egyéb, még nyomdafestéket sem tűrő versikéket skandálva tombolnak, rombolnak, pusztítanak.

Tisztelt Országgyűlés!

Köszönet mindazoknak, akik e probléma jelentőségét felismerve azon fáradoznak, hogy a sportpályák ismét a felhőtlen szórakozás színtereivé válhassanak.

És napjaink köveiről - egy más aspektusból:

Több helyen vidéken ércnél maradandóbban márványba vésik mártírjaink nevét. Hadd említsem meg Szeged, Várpalota, Damozseli, Okány, Békéscsaba és legutóbb Miskolc városi tanácsának kezdeményezését, amellyel a jövő nemzedékei számára is megörökítik az egykori szomorú emléket s történelmi eseményt.

Hozzászólásom elején így fogalmaztam: vágy, érzelem, értelem, értékelés. Most kiegészítem: széles körű dialógus, közös út, céltudatos munka, kibontakozás és eredményes jövő. A kivitelezés módját - zárógondolatként, az emlékkövek után - egy könyvemlékből Babits szavait idézve fogalmazom meg:

"Mindenik embernek lelkében dal van.
És a saját lelkét hallja minden dalban, -
És akinek szép lelkében az ének.
Az hallja a mások énekét is szépnek."

Tisztelt Országgyűlés!

Az államtitkár úr beszámolójával egyetértek. Hiszem, hogy a Tisztelt Ház visszajelzése méltó módon fejezi ki az elismerést s az inspiratív támogatást. Köszönöm megtisztelő figyelmüket, köszönöm, hogy végighallgattak. (Taps)

Ezen a napon történt szeptember 25.

1918

Megalakult a Szent Imre Kör Segítő Bizottsága, amely a Pro Juventute Catholica akció szerveként működött. Ez volt a kör legjelentősebb...Tovább

1920

A Nemzetgyűlés elfogadta a numerus claususról szóló törvényjavasla-tot.Tovább

1931

Budapesten, a Royal moziban levetítik az első magyar hangosfilmet, „A kék bálvány”-t.Tovább

1956

Üzembe lép az első transzatlanti telefonkábel.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő