Kultúrbéke, 1987.

A magyar törvényhozás számos alkalommal volt heves egyházpolitikai szócsaták színtere. A kommunista hatalomátvételtől a rendszerváltásig azonban – a rendszer „puhulása” ellenére – csak egyetlen egyházpolitikai vitát tudunk megemlíteni. A szocializmus évtizedeiben ez volt az első, egyben utolsó (akár történelmi kuriózumnak is nevezhető) eset, amikor az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, Miklós Imre államtitkár beszámolót terjesztett a törvényhozás elé, mely megvitatta azt, és elfogadásáról határozatot is hozott.

Schőner Alfréd hozzászólása

ELNÖK: Dr. Schöner Alfréd képviselőtársunk felszólalása következik.

Dr. SCHÖNER ALFRÉD: Vajon benne van-e a cseppben a tenger? Vajon kihallik-e a kagylóból a tenger zúgása? Vajon egy rövid hozzászólásban összesűríthető-e vágy, érzelem, értelem, értékelés?

Tisztelt Országgyűlés! Az államtitkár úr beszámolójában így fogalmazott. Idézem: "Az egyházak és vallásfelekezetek elismerték a Magyar Népköztársaság államrendjét és törvényeit, az állam pedig az Alkotmány szellemében biztosította a vallás szabad gyakorlásának feltételeit." Idézet vége.

Tisztelt Ház! Ha a rabbi szemszögéből nézve analizálom azt az utat, amely napjaink nemzeti egységéig vezetett, két állandóan visszatérő motívumról szólok, amelyek az egymást követő generációk életének részeivé váltak.

Kövekről és könyvekről.

E hon hisztérikus dokumentumát őrzi a Nemzeti Múzeum a történeti együttélés 17 évszázados bizonyítékaként. Emlékkő ez, amelyet egy Cosmius nevű férfi állíttatott Intertisában a III. században, a mai Dunaújváros területén. A kövön olvasható szöveg bizonyítja hitét, vallását, tisztségét. A kövön ez áll: "Archa synagogus Judaeorum", a Zsinagóga feje volt ő.

Az elkövetkezendő évszázadok, mintegy ezer esztendő eseményeit írásos dokumentumok, s késői kútfők igazolják. Szólnak az együttélésről. Fényről, árnyékról, menekülésről, kiűzetésről. Szólnak az életről.

Faragatlan kövekből épült fel Sopron városának két középkori zsinagógája. A későbbi "Civitas fidelissima" befogadta a jövevényeket, s adott nékik otthont, munkát, életet. Egyszóval lehetőséget. Majd ismét beborult az ég. Az igazságos Mátyás uralkodásának konszolidált éveit Verbőczy Tripártituma követte, amely kodifikálta a sokakat megalázó jogfosztást tartalmazó törvényeket.

Kövek és könyvek.

Jókai Mór előszavával látott napvilágot az a mű, amelyet a vészkorszak alatt mártíriumot szenvedett nyíregyházi rabbi írt, s munkája ezt a címet viseli: "1848 és a magyar zsidók." Az egykori katonák földi maradványai fölé emelkedik az úgynevezett "1848-as kő", az az emlékmű, amely megörökíti a szabadságharcban küzdő zsidó honvédek emlékét.

Magyar zsidó-elődeinknek az 1848-49. évi forradalom és szabadságharcban való részvétele és együttműködése elismeréseként a szabadságharc korszakának egyik utolsó országgyűlése Szegeden foglalta törvénybe a zsidók emancipációját. A harc tragikus elbukása miatt ez a törvény gyakorlattá nem válhatott. Majd két évtizednek kellett eltelnie, hogy éppen 120 esztendővel ezelőtt, szinte e napokban Eötvös József, kultuszminiszter javaslatára mondotta ki a magyar országgyűlés a zsidók egyenjogúsítását e hazában.

Kövek és könyvek.

A virágzó és egyre intenzívebben fejlődő város, Pest Zsinagógát építtet, Templomot, amely azóta világhírre tett szert Pesten, a VII. kerületben, a Dohány utcában. Stílusteremtő erejével, monumentalitásával máig lenyűgöző látvány. Hiszem és remélem, hogy fővárosunk esztétikumát és építészeti értékeit is szívén viselő minden honfitársunk vágyát tolmácsolom, amikor azt mondom, közös összefogással mielőbb elkezdődik a magyar építészettörténet e remekművének teljes rekonstrukciója.

Kövek és Könyvek.

A második világháborúig terjedő időszak rövid konszolidációját, hosszú-hosszú évekig jogfosztottságát irodalmi remekművek, történelmi dokumentumok és tárgyilagos korrajzok fogalmazták meg. S ezután következtek a gyötrelmek évei. Gettó, deportálás, koncentrációs tábor. A 600 ezer magyar zsidó mártír emlékét nemcsak kövek és márványoszlopok őrzik, hanem vigyázza a lélek és őrködik felette a szív is.

1945 áprilisa tavaszt hozott a mi életünkben is. A felszabadított ország megújult törvényalkotása már Debrecenben hatályon kívül helyezte a diszkriminatív jogszabályokat. A szocialista jogalkotás teljes egyenjogúságot és vallásszabadságot biztosított és biztosít valamennyiünk számára. Hitelveink alapján elfogadjuk és támogatjuk e haza építését, s alkotó módon részt vállalunk társadalmunk gondjainak megoldásában.

Kövek és könnyek...

Nem engedhetjük meg, hogy kövekkel rombolják le a megteremtett harmóniát! Korábban már felhívtam a figyelmet a futballpályák rémeire, akik antiszemita, de más egyéb, még nyomdafestéket sem tűrő versikéket skandálva tombolnak, rombolnak, pusztítanak.

Tisztelt Országgyűlés!

Köszönet mindazoknak, akik e probléma jelentőségét felismerve azon fáradoznak, hogy a sportpályák ismét a felhőtlen szórakozás színtereivé válhassanak.

És napjaink köveiről - egy más aspektusból:

Több helyen vidéken ércnél maradandóbban márványba vésik mártírjaink nevét. Hadd említsem meg Szeged, Várpalota, Damozseli, Okány, Békéscsaba és legutóbb Miskolc városi tanácsának kezdeményezését, amellyel a jövő nemzedékei számára is megörökítik az egykori szomorú emléket s történelmi eseményt.

Hozzászólásom elején így fogalmaztam: vágy, érzelem, értelem, értékelés. Most kiegészítem: széles körű dialógus, közös út, céltudatos munka, kibontakozás és eredményes jövő. A kivitelezés módját - zárógondolatként, az emlékkövek után - egy könyvemlékből Babits szavait idézve fogalmazom meg:

"Mindenik embernek lelkében dal van.
És a saját lelkét hallja minden dalban, -
És akinek szép lelkében az ének.
Az hallja a mások énekét is szépnek."

Tisztelt Országgyűlés!

Az államtitkár úr beszámolójával egyetértek. Hiszem, hogy a Tisztelt Ház visszajelzése méltó módon fejezi ki az elismerést s az inspiratív támogatást. Köszönöm megtisztelő figyelmüket, köszönöm, hogy végighallgattak. (Taps)

Ezen a napon történt augusztus 05.

1914

Az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzen Oroszországnak.Tovább

1914

a német hadsereg megtámadja Liège városát, illetve a város körül felállított megerősített pozíciókat.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők