Kultúrbéke, 1987.

A magyar törvényhozás számos alkalommal volt heves egyházpolitikai szócsaták színtere. A kommunista hatalomátvételtől a rendszerváltásig azonban – a rendszer „puhulása” ellenére – csak egyetlen egyházpolitikai vitát tudunk megemlíteni. A szocializmus évtizedeiben ez volt az első, egyben utolsó (akár történelmi kuriózumnak is nevezhető) eset, amikor az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, Miklós Imre államtitkár beszámolót terjesztett a törvényhozás elé, mely megvitatta azt, és elfogadásáról határozatot is hozott.

Velkey László hozzászólása

ELNÖK: Velkey László Borsod megyei képviselő következik.

VELKEY LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! Nem népszerű dolog ilyen előrehaladott időben programon kívül szót kérni, de egy képviselőnek a magatartását nem a népszerűség, hanem a kötelesség kell hogy befolyásolja. Ezért vállaltam azt, hogy a számos magas színvonalú elvi, elméleti fejtegetés után röviden egy gyakorlati problémával, a hitoktatás kérdésével foglalkozzam.

A jelen és közelmúlt országgyűlésén több téma tárgyalása során ismételten megállapítást nyert, hogy társadalmunk nem kis hányadára jellemző a családon belül másokkal, a haza gondjával, sorsával szembeni közömbösség, felelősségérzés, áldozatvállalási készség hiánya, testi, lelki szabadosság, önpusztító életmód, az önzés, egészségtelen és káros mértékű anyagiasság, abból születő korrupció, hűtlen kezelés, majd a társadalom különböző szintjein, különböző módon megnyilvánuló bűnözés fokozódása. Mindez nem véletlen.

Ezek a jelenségek az egyént és az egyesekből álló társadalmi magatartást befolyásolják, meghatározzák a kibontakozás, az elfogadott kormányprogram megvalósításának tempóját.

Tisztelt Országgyűlés! Több mint két évtizeddel ezelőtt a szocialista erkölcs meghatározása körüli vitában Veres Péter azt mondotta: "Vannak antiságaink, de nincsenek igazságaink." Majd így folytatta: "Se isten, se haza, se király..." Nem kell bizonygatnom, hogy Veres Péter nem volt se klerikális, se royalista, se nacionalista. Ő ezzel csak azt akarta érzékeltetni, hogy ideálok, pozitív programba vethető hit, érzelmi töltés nélkül elbizonytalanodik az egyén, a társadalom. Ez a bizonytalanság magatartási, erkölcsi normák torzulásának a veszélyeit rejti magában.

Tisztelt Országgyűlés! A tízparancsolat közül hét nemcsak nem szembenálló a kommunista ideológiával, hanem egyértelműen a szocializmus, a szocialista életmód ügyét szolgálja. Az állam és egyház közötti hivatalosan és őszintén meglévő nemcsak rendezett, de hasznosan együttműködő kapcsolat azonban nem érvényesül, nem élő gyakorlat ma minden szinten.

Konkrétan: egyes helyeken még ma is előfordul, hogy egy-egy osztályfőnök, vagy a szülő megítélésénél a de facto szakmai munkája helyett, vagy mellett vezeti szempont, hogy az osztályfőnök osztályából, az igazgató iskolájából hányan járnak, vagy nem járnak hitoktatásra.

A jelen országgyűlés szellemében fel kell szabadítani a pedagógusokat és az őket értékelőket, a hitoktatással kapcsolatosan világnézeti, politikai meggyőződés korlátai, és a valamikor régen kilátásba helyezett egzisztenciális szankciók gátlásai alól. Meg kell óvni gyermekeinket az opportunista magatartáshoz vezető kettős nevelés rossz példája eredményezte, és az élet egyetlen területén sem kívánatos képmutatástól. Ezen túlhaladott, elavult reflexek oldása a politikai vezetés és a Művelődési Minisztérium lehetősége és feladata. A gondolkozást, életvezetést, magatartást befolyásoló reflexeket - többször elhangzott - csak egészen korai kisgyermekkorban kezdve lehet és kell kialakítani.

Tisztelt Országgyűlés! Miniszterelnökünk a tegnapi napon mondotta, hogy több millió hívő állampolgár becsülettel és jól szolgálja a kibontakozást. Meg kell adni ezen erkölcsi alapok megismerésére, megszerzésére a lehetőséget személyiségük, a családok, az ország és a szocializmus érdekében, a hitoktatás, lelkiismereti szabadság általánossá tételével. És ez nem zárja ki a majdani felnőtt saját világnézetének kialakításában, ha a tízparancsolat közül az első hármat nem teszi magáévá, attól még jó kommunista lehet, ha a további hét parancsolat tanítását megtartja. Nem a marxi tételt vitatva, de meggyőződésem, hogy az egyének és a társadalom tudata, erkölcsi tartása szabja meg ma és a jövő létünket.

Köszönöm figyelmüket. (Taps)

Ezen a napon történt szeptember 25.

1918

Megalakult a Szent Imre Kör Segítő Bizottsága, amely a Pro Juventute Catholica akció szerveként működött. Ez volt a kör legjelentősebb...Tovább

1920

A Nemzetgyűlés elfogadta a numerus claususról szóló törvényjavasla-tot.Tovább

1931

Budapesten, a Royal moziban levetítik az első magyar hangosfilmet, „A kék bálvány”-t.Tovább

1956

Üzembe lép az első transzatlanti telefonkábel.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő