Kürti László hozzászólása

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az elhangzott beszámolóhoz 10 képviselőtársunk jelentkezett hozzászólásra. Kürti László Borsod-Abaúj-Zemplén megye választókerületének képviselőjét illeti most a szó.

KÜRTI LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim!

Az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének beszámolójához Borsod-Abaúj-Zemplén megyei képviselőként szólok hozzá. Támaszkodom arra az információra, amit képviselőcsoportunk legutóbbi ülésén kapott a megye egyházpolitikai helyzetéről. Ugyanakkor nem rejtem véka alá, hogy az állam és az egyház viszonyának az alakulását egyházi tisztségemből következően nem az állam, hanem az egyház, közelebbről a református egyház szemszögéből nézem.

Az elhangzott beszámoló négy évtized távlatába állítva adott képet az állam és az egyház viszonyának alakulásáról. Valóban, ez a viszony helyesen csak úgy értékelhető, ha folyamatában, fejlődésében szemléljük.

A felszabadulás után végbement gyökeres társadalmi átalakulás történelmi méretű döntés elé állította az egyházakat. A református egyház abból az elvi teológiai meggyőződésből kiindulva kereste helyét a szocializmusban, hogy az egyház léte nincs társadalmi rendszerhez kötve. Közel kétévezredes története során végezte küldetését a rabszolga társadalomban, a feudalista, a kapitalista társadalomban és teológiai önértelmezése szerint Istentől kapott küldetése érvényes a szocialista társadalomban is. Ez természetesen nem jelenti, hogy az egyház közömbös lenne a társadalmi rend minősége iránt. A református egyház zsinati tanácsa 1948-ban kiadott deklarációjában kinyilvánította: "vallást teszünk arról, hogy az új Magyarország életformái szívünktől nem idegenek és bennük egy igazabb, boldogabb magyar élet Istentől rendelt kereteit fedezzük fel."

A református egyház készségét ajánlotta fel az új társadalmi rendben a maga eszközeivel végezhető szolgálatra. Ennek a nyilatkozatnak a szellemében kötötte meg az egyezményt az új magyar állammal - elsőként az egyházak között.

A szocialista állam az Alkotmányban biztosította a vallásszabadságot és a lelkiismereti szabadságot. Az állam és az egyház viszonya azonban - amint erre a beszámolóban is utalás történt - egyelőre mégsem volt mentes a feszültségektől, a konfliktusoktól. Az 1950-es évek első felében érvényesülő dogmatikus szemlélet, amely a vallást az antagonisztikus ellentéteken nyugvó osztálytársadalmak ideológiai maradványának tekintette és elhalását rövid időre prognosztizálta, gyanakvást, bizalmatlanságot keltett az egyházpolitika iránt. Megnehezítette azoknak az egyházi vezetőknek és lelkészeknek a helyzetét, akik az új társadalmi rend elfogadására és annak humánus célkitűzései támogatására buzdították híveiket. Ugyanakkor érveket szolgáltatott azoknak, akik a régi társadalmi rendszerhez kötöttnek tekintették az egyházat.

Az 1960-as évektől hazánk egyházpolitikája a nemzeti egység szellemében következetesen törekedett a vallásszabadság és a lelkiismereti szabadság érvényesítésére. Ez kedvező légkört teremtett egyfelől a keresztyének és a marxisták közötti párbeszéd elindulásához, másfelől a nagy nemzeti célok megvalósítása érdekében való együttműködéshez. A meginduló keresztyén-marxista párbeszéd elősegítette mindkét részen a másik fél valódi álláspontjának megismerését és az egymás torzképei elleni hadakozás megszüntetését.

Az egyház felismerte, hogy a marxizmus társadalmi és gazdasági programja keresztyén szociál-etikai szempontból méltánylást érdemlő értékeket hordoz. A marxisták viszont arra figyeltek fel, hogy az egyházak számos konkrét társadalompolitikai kérdésben, a béke és az igazságosság ügyében a marxizmus által is képviselt megoldások mellett emelnek szót. Örvendetes, hogy a több évtizede folyó párbeszéd eredményeképpen nemcsak az egyházpolitika gyakorlati kérdéseiben alakult ki jobb megértés, hanem elméleti síkon is tisztázódás ment végbe. Nyilvánvalóvá vált, hogy sem a keresztyénség autonómiája, sem a marxizmus autonómiája nem szenved csorbát, ha az emberiség mai sorskérdéseiben politikai egyetértésre jutnak.

Az egyházak ma hazánkban és külföldön a Szentírás mondanivalójának olyan lényeges részeire tesznek hangsúlyt, amelyek korábban háttérben maradtak. A rájuk bízott evangélium alapján tudják magukat elkötelezetteknek a társadalmi igazságosság, a béke és a teremtett világ integritásának a megőrzése mellett. E kérdéskörök vizsgálatát és megoldásuk munkálását prioritásként tűzte napirendre több nemzetközi egyházi szervezet: az Egyházak Világtanácsa, az Európai Egyházak Konferenciája és a Református Világszövetség.

Tisztelt Országgyűlés! Az Állam és az egyház viszonyát nem lehet egy adott ponton petrifikálni, hanem - mindkét fél meggyőződése szerint - szükség van annak alkotó továbbfejlesztésére. Az ehhez megkívánt nyitottság mindkét részről adott.

A keresztyén-marxista párbeszéd eddigi eredményeire építve tovább kell munkálni a hívők és marxisták gyakorlati együttműködése elméleti alapjainak a tisztázását. Az ideológiai és vallási tekintetben sokszínű világunkban, mind nemzetközi téren, mind egy országon belül szükség van a pluralizmus gondolatának elfogadására és érvényesítésére. Joggal foglalkoznak elméleti és politikai folyóiratok napjainkban a toleranciával. A világnézeti türelmesség sem keresztyén oldalról, sem marxista részről nem jelenti a saját meggyőződés relativilázását, viszont feltétlenül magában foglalja a partner komolyan vételét, elvi álláspontjának tiszteletben tartását, létjogának elismerését.

A Borsod megyei képviselőcsoport elé terjesztett tájékoztató megállapította, hogy "Kiegyensúlyozott együttműködés, egyenrangú partneri viszony, egymás megértése és segítése jellemzi" az egyházpolitikai helyzetet a megyében. Hiszem, hogy ez szolgálja mind az egyház, mind a társadalom javát.

Tisztelt Országgyűlés! Népünk és országunk nehéz feladatok előtt áll. Egyházam nem szemléli szenvtelenül vagy közömbösen azt a törekvést, amely a demokrácia kiszélesítésére irányul. Az olyan társadalmat tartja életképesnek, amely igazságos viszonyokat teremt, és mindenki számára biztosítja a részvételt a döntéshozatalban.

A református egyház erkölcsi kötelességének tekinti a stabilizációért, a gazdasági és társadalmi kibontakozásért folyó erőfeszítések támogatását abban a meggyőződésben, hogy annak sikerétől függ az egész nép jóléte, a hívők és ateisták, a vallásos és nemvallásos emberek boldogulása egyaránt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps)