Kultúrbéke, 1987.

A magyar törvényhozás számos alkalommal volt heves egyházpolitikai szócsaták színtere. A kommunista hatalomátvételtől a rendszerváltásig azonban – a rendszer „puhulása” ellenére – csak egyetlen egyházpolitikai vitát tudunk megemlíteni. A szocializmus évtizedeiben ez volt az első, egyben utolsó (akár történelmi kuriózumnak is nevezhető) eset, amikor az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, Miklós Imre államtitkár beszámolót terjesztett a törvényhozás elé, mely megvitatta azt, és elfogadásáról határozatot is hozott.

Bak István hozzászólása

ELNÖK: Szólásra következik dr. Bak István, Bács-Kiskun megye 7. sz. választókerületének képviselője.

Dr. BAK ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A Magyar Népköztársaság alkotmányának 63.§-a biztosítja az állampolgárok lelkiismereti szabadságát és a vallás szabad gyakorlását.

A Miklós Imre államtitkár által elmondottakból is az tűnik ki, hogy a Magyar Népköztársaság tiszteletben tartja az Alkotmány fenti paragrafusában megfogalmazott emberi jogot. Az új politikai állásfoglalásban is mutatkozik egy olyan szemlélet, hogy a jószándékú embereket - ideológiai meggyőződésüktől függetlenül - partnernek kell tekinteni a felhalmozódott feladatok sikeres megoldásában.

Az elmúlt évtizedek gyakorlata is azt bizonyítja, hogy a vallásos érzelmű állampolgárokkal jól tudunk együtt dolgozni a szocialista társadalom építésének folyamatában. A vallások önmagukban is tartalmaznak olyan értékes etikai megfogalmazásokat, amelyek találkoznak a mi társadalmunk célkitűzéseivel, például a tízparancsolat egyes pontjai, vagy a legfontosabb, a békéért való aktív tevékenykedés, amely még nemzetközi vonalon is erősíti a Magyar Népköztársaság ilyen irányú tevékenységét.

Az államnak és az egyházaknak az elmúlt évtizedekben kialakult kapcsolata is azt bizonyítja, hogy mindinkább azok a vonások érvényesülnek, amelyek nem szétválasztanak, hanem összekapcsolnak bennünket az emberi haladás területén folytatott munkában. Ez a tény mindenképpen pozitívnak értékelhető.

Megerősítem az államtitkár gondolatait abban is, hogy az állami, társadalmi szervek vezetői és az egyházak között nagyon jó és kiegyensúlyozott kapcsolat alakult ki. Így van ez Bács-Kiskun megyében is. A vallásos emberek jól érzik magukat a megyében, hitéletük gyakorlásában semmilyen körülmény nem akadályozza őket. A munkában helytállnak, aktívan dolgoznak a közösségért. Három városunk és 18 községünk nemzeti hagyományokat őriz. Délszláv, német, szlovák nyelven szól az ének és még több nyelven, a Dunamenti Folklór Fesztiválon.

A nemzetiségiek nemzeti öntudatának ébren tartásában fokozott jelentőséget nyer az ősök vallása. A mi megyénk hagyományőrző és hagyománytisztelő más vonalon is. őrizzük Petőfi, Katona József, Móra Ferenc, Nagy Lajos irodalmi emlékeit. Kodály Zoltán zenei nevelésünkhöz adott útmutatást. A Kodály Intézetben tanulók a világ különböző országaiba viszik el élményeiket, s ami a fő, jó hírünket is.

Mindezt azért mondottam el, mert az állam és az egyház kapcsolatának alakulása elválaszthatatlan attól a környezettől, ahol együtt élünk, együtt dolgozunk, építjük társadalmunkat. A megyében a vallásos emberek döntő többsége római katolikus. Ennek történelmi gyökere az, hogy I. István királyunk az államalapítással egyidőben érsekséget alapított Kalocsán. Később a reformátusok és evangélikusok is gyülekezetet hoztak létre, templomokat építettek. Majd létrejöttek az ortodoxok, baptisták, őskeresztények, pravoszlávok, pünkösdisták, adventisták és a nazarénusok gyülekezete is, amelyek ma is élnek és működnek.

Az izraelitáknak az ismert tragédia által megfogyatkozott számuk miatt működő imaházuk csak Kiskunhalason van. A megyében lévő többi templomaikat felújították, amelyek kultúrtörténeti értékeket képviselnek. Ilyenek Baján, Kecskeméten, Kalocsán és Kiskőrösön találhatók. A közelmúltban pedig Apostagon került felújításra a volt imaház, amelynek az egész ország tanúja lehetett a televízión keresztül.

A közös összefogásnak köszönhető, hogy ezek a nemzeti értékek nem mentek veszendőbe, hanem a közművelődést szolgálják a lakosság megelégedésére. Jelenleg a megyében 186 különböző felekezetű templom, 106 gyülekezeti terem biztosítja a hitélet gyakorlását. Az épületek állaga rendben van, évente 28-30 millió forintot költenek felújításra, korszerűsítésre adományokból. De jelentős anyagi támogatást nyújtott és nyújt az Állami Egyházügyi Hivatal, az Országos Műemléki Felügyelőség, a megyei és helyi tanácsok is. Az elmúlt években új templom épült Kecelen, Városföldön és folyamatban van építésük Érsekfalván, Ballószögön, Kunfehértón és Fülöpházán.

A vallásos hívek és a társadalmi összefogás mentette meg Soltvadkerten a temető kápolnáját, amelyet a napokban szentelt fel a kalocsai érsek. A megye 104 településén 243 főhivatású lelkész, 23 igehirdető és 24 világi személy végzi munkáját az egyház szolgálatában.

A különböző ideológiából fakadó régebbi ellentétek egyre inkább eltűnőben vannak, s ma már az egyházak lelkészei egyre inkább benne élnek ebben a közegben, ahol szolgálatukat teljesítik. Szót váltanak és mind gyakrabban szót is értenek az állam és a népfront vezetőkkel. Feladatot vállalnak a közéleti településfejlesztési munkákból, résztvesznek és felszólalnak a falugyűléseken. Magukévá teszik a települések problémáit és mozgósítanak a sürgető feladatok elvégzésére. A politikai együttműködés kapcsán a saját munkájuk, feladatuk mellett az egyházközség és presbitérium tagjaival együtt segítenek a szociálpolitikai munkák végzésében is.

Négy egyházi szociális otthon van megyénkben. Együtt dolgozunk, hogy kevesebb legyen a válás, az alkoholista, az öngyilkos, de együtt dolgozunk azért is, hogy szép és tiszta legyen környezetünk. A tanácsban négy tanácstag, két póttanácstag lelkész tevékenykedik a megyében. A Hazafias Népfront különböző szintű bizottságaiban 38 lelkész választódott meg. A megye elnökség mellett működő katolikus papi békebizottságban 24, az egyházközi békebizottságban 16, a családsegítő bizottságban 3 lelkész is részt vesz. Az elmúlt öt év alatt öt lelkész részesült a megyében kormánykitüntetésben. Három lelkész a Békéért kitüntető jelvényben, Kiváló és Érdemes Társadalmi Munkáért négy lelkész kapott kitüntetést. A kecskeméti piarista gimnázium igazgatója ebben az évben részesült miniszteri kitüntetésben.

Bács-Kiskun megyében is egyre nő az idegenforgalom. Az érseki hivatal, az esperesi hivatal Kecskeméten is szinte valamennyi plébános, lelkész segítségünkre van a bel- és külföldi látogató fogadásában, a könyvtár, múzeum, gyűjtemény és a templomok bemutatásában. Mint említettem, nemzetiségiek is élnek megyénkben. Ha igény van rá, a kért nemzetiségi nyelven végzik szolgálatukat, szolgáltatásukat. Így élünk mi együtt vallásos és nem vallásos emberek. Együtt örülünk a sikereknek, az emberek boldogulásának, együtt aggódunk, amikor a béke veszélyben van, együtt vagyunk szolidaritással a különböző népekért, gyermekekért. Együtt tiltakozunk a fegyverkezés ellen, a helyi háborúk ellen, s együtt óhajtjuk a békét.

A kölcsönös érdekek, a további együttműködés azt igényli, hogy folytassuk szövetségi politikánkat, nyerjük meg cselekvésre valamennyi állampolgárunkat, az előttünk álló kormányprogram megvalósítására. Ennyiben kívántam alátámasztani a beszámolóban elhangzottakat, mert ez a gyakorlatban is így valósul meg. Az államtitkár által elmondottakkal egyetértek, javaslom képviselőtársaimnak a tájékoztató elfogadását. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps)

Ezen a napon történt szeptember 25.

1918

Megalakult a Szent Imre Kör Segítő Bizottsága, amely a Pro Juventute Catholica akció szerveként működött. Ez volt a kör legjelentősebb...Tovább

1920

A Nemzetgyűlés elfogadta a numerus claususról szóló törvényjavasla-tot.Tovább

1931

Budapesten, a Royal moziban levetítik az első magyar hangosfilmet, „A kék bálvány”-t.Tovább

1956

Üzembe lép az első transzatlanti telefonkábel.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő