A Népszövetség elfogadja a nemzetközi viták békés rendezéséről szóló genfi jegyzőkönyvet.Tovább
Kultúrbéke, 1987.
A magyar törvényhozás számos alkalommal volt heves egyházpolitikai szócsaták színtere. A kommunista hatalomátvételtől a rendszerváltásig azonban – a rendszer „puhulása” ellenére – csak egyetlen egyházpolitikai vitát tudunk megemlíteni. A szocializmus évtizedeiben ez volt az első, egyben utolsó (akár történelmi kuriózumnak is nevezhető) eset, amikor az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, Miklós Imre államtitkár beszámolót terjesztett a törvényhozás elé, mely megvitatta azt, és elfogadásáról határozatot is hozott.
Szakács József hozzászólása
ELNÖK: Dr. Szakács József országos listán megválasztott képviselő felszólalása következik.
DR. SZAKÁCS JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak!
Kérem, engedjék meg, hogy felszólalásomban mindenekelőtt átadjam a tisztelt Háznak a Magyarországi Szabadegyházak Tanács és a tanácsba tömörült vallási közösségek üdvözletét és jókívánságait. A felszabadulást követően immár több mint 40 esztendő telt el, amióta vártuk ezt az alkalmat, hogy szavunkat hallassuk, hogy itt az ország színe előtt kifejezhessük mint evangéliumi kis vallási közösségek örömünket az elért eredmények fölött, és elmondhassuk, hogy bennünket is áthatnak jelen életünk kérdései és gondjai, amelyekből mint egy nép fiai, mi is részt vállalunk. Ugyanakkor hittel, reménységgel bízunk a még boldogabb holnapban, melyért készek vagyunk mindig együtt munkálkodni népünk, társadalmunk egészével. Hitünkből adódóan bibliai alappal indulunk a közös munkába is, mert tudjuk, hogy igaz, amit Jeremiás próféta mondott: "A város - az ország - jóléte a mi jólétünk is."
Itt mi Magyarországon szabadegyházi közösségek kisebbségi egyház vagyunk. De világviszonylatban közösségeink több mint 250 millió embert tudhatnak testvérként maguk mellett.
Őszinte örömmel teszünk vallást itthon és a világ bármely részén arról, hogy tagegyházaink és híveink ebben a mi mai társadalmunkban kapták meg létünk alapjának jogát, a vallásszabadságot. Ezt értékelendő nem csoda hát, ha becsületes munkával, mindennapi imádsággal állunk oda népünk vezetői mellé, a mai gazdasági problémákkal küzdő napjainkban is és azzal a reménységgel kívánunk részt venni a béke munkálásában is, hogy "az igazság műve békesség és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké."
Azt is örömmel mondhatjuk el a világon bárhol, hogy nekünk ma itt hitéletünk megéléséhez megvan az elegendő bibliánk, a megfelelő mennyiségű vallásos irodalmunk. Vannak régi és új templomaink, kápolnáink, gyülekezeteink, ahol híveinkkel együtt zavartalanul végezhetjük istentiszteleteinket.
Az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének, Miklós Imre államtitkárnak az expozéja annyira kerek, egész volt, hogy részünkről nem igényel semmi új kiegészítést. Én a biblia szavaival válaszolok államtitkár úr expozéjára ekként: "Igaz beszéd ez és elfogadásra méltó". Jól tükrözi azt az utat, melyet megtettünk az elmúlt 40 év alatt. A mostani megbecsülés velünk, neoprotestáns közösségekkel, kisegyháziakkal, messze feledteti a múltat.
Az expozé nemzetközi értékelése hűen tükrözte, hogy csak egyetlen pontra mutassak, hogy a különböző egyházak világszervezetei szabadegyházi vonatkozásokban is milyen nagyra értékelik és milyen nagyra becsülik a magyar állam egyházpolitikáját, benne elért eredményeket. Ha bennünket látogatnak meg külföldről, vagy mi utazunk egy-egy konferenciára, nem is kevésszer, teljesen megváltozott módon beszélnek arról, amit itt látnak, itt hallanak és itt tapasztalnak. Ezeket az eredményeket mi is őszinte örömmel regisztráljuk. Nagy elégtétel számunkra, hogy a korábbi, sokszor ellenségeskedésbe vezető megnyilatkozások helyett nem egyszer elismerés, bocsánatkérés hangján szólnak azok és immár egyre ők vannak többségben, akik a valóságot látva képesek voltak akár politikai beállítottságuk megváltoztatására is.
Úgy hiszem, államtitkár úr külföldi tárgyalásai között a legutóbbi amerikai útja alkalmával is újból meggyőződhetett arról, hogy a jó gyümölcsök egyre inkább bizonyságai annak, hogy szervezetünk és tagegyházaink vezető hű állampolgárokhoz méltóan képviselik országunkat az egyes külföldi tárgyalások alkalmával.
Szükségesnek tartottam mindezeket elmondani azért, hogy képviselőtársaim a Szabadegyházak Tanács kapcsolatait, munkánkat, gondolkodásunkat valóságos tényként látva előítéletmentesen segítsék tovább a jó, a közös előrehaladás érdekében.
Az elmúlt szeptemberi országgyűlés óta több mint 20 egyházközségben, gyülekezetben, vezetőségi gyűlésen vettem részt, nem egyszer a késő esti órákba nyúlóan. Természetesnek tartom, hogy tőlem, mint a szabadegyházi közösségek vezetőjétől hittestvéreink nagy érdeklődéssel, nyíltabban és őszintébben kérdeznek a jövő felől, melyet legtöbbször a múlt megítélésében, vagy a jelen élet megéléséből vizsgálnak. Hadd mondjam el örömmel azt, hogy a mi híveink nem vesztették el bizalmukat, telve vannak jó reménységgel és hiszik azt, hogy mindaz, ami ma itt, ebben az országban történik a szebb és boldogabb holnapért van, még akkor is, ha ez a kép nem bontakozik ki mindjárt minden alkalommal az emberek előtt.
Előttünk, hívő emberek előtt egyébként is Jézus szava áll, aki azt mondja: "Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől". Ezer meg ezer bizonyítékunk van arra, hogy aggodalmaskodással eddig még soha semmit nem vitt előbbre az ember. Az aggodalmaskodás és a reménytelenség helyett mi azokat a lehetőségeket keressük, ahol közös cselekvéssel dolgozhatunk, részt vehetünk közös összefogással az emberért, felebarátainkért minden ember javára.
Úgy gondolom, elsősorban a szociálpolitikai vonatkozásokban igen nagy az a terület, ahol közösen sokat tehetünk emberséges cselekedeteinkkel. Ilyennek látjuk mi is a szélsőséges megnyilatkozású fiatalok helyzetét, a széthullott családoknak az ügyét, vagy a devianciából adódó számos problémát, amely ugyancsak közös munkára hív mindnyájunkat. Itt jegyzem meg, hogy a Szabadegyházak Tanácsa tagegyházaiban, s a vonzáskörzetéhez tartozó hívekben mintegy 120 ezer azok száma, akik nem dohányoznak és körülbelül 80 ezer azoknak a száma, aki teljesen absztinens, de mindenképpen józan életet folytatnak.
Tisztelt Országgyűlés! Legutóbb az egyik budapesti papi békegyűlésen többen szóvátették és ezekkel én is egyetértek, hogy vajon nem volna-e itt az ideje annak, hogy szisztematikusan, többet foglalkozzunk az ifjúság erkölcsi nevelésével a közös emberi erkölcs érdekében. Vagy nem kellene-e még többet tanítanunk akár kora ifjúságtól kezdve a polgári jogokat és kötelességeket. Vallom, hogy az ifjúság nevelésébe fektetett minden erő gazdagon térül meg, és gyümölcsözik, melynek a jövőben egész népünk veszi majd hasznát.
Megértve az ország jelenlegi helyzetét, bízva, munkával segítve a kormányprogram megvalósítását, hiszünk és hiszek ismételten mondom a boldogabb holnapban. Ami pedig az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének beszámolóját illeti, azzal őszintén, szívbőlfakadóan egyetértek, elfogadom és elfogadásra ajánlom.
Sorsunk olyan közös útjáról beszélt ő, amelyet ha tiszta szívvel tovább járunk együtt - mind nemzetközi vonatkozásban, mind hazai téren számíthatunk a még jobb eredményekre.
Egyháztagjaink megkértek - miután egyre-másra kapjuk már a karácsonyi, újévi köszöntéseket - hogy adjam át még egyszer legszívesebb köszöntésüket és a Tisztelt Ház minden tagjának kívánjak kellemes ünnepeket és hitemből fakadóan, áldásokban gazdag 1988-as évet. (Taps)
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 02.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.
A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.
Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.
Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. szeptember 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő