"Motoros papok tömege lepte el a megyét"

Fejezetek a klerikális reakció elleni harc Fejér megyei történetéből

Az MDP Fejér Megyei Pártbizottsága Agitációs és Propaganda Osztályának itt közölt dokumentumai az ellenségnek tekintett katolikus egyház tevékenységéről számolnak be. A feljegyzések annak a „küzdelemnek” egy szeletét mutatják be, amellyel a kommunista hatalom a katolikus egyház konkurenciát jelentő társadalmi befolyását kívánta megtörni.

Bevezetés

A totalitárius rendszerek közös jellemzője, hogy az egyházakat is, és a vallásukat szabadon gyakorolni akaró hívőket is ellenségeiknek tekintik. Magyarországon a fordulat évében (1948) a felekezetek közül a katolikus egyháznak volt olyan társadalmi befolyása, amely - legalábbis Rákosiék szerint - már az államhatalom számára is konkurenciát jelentett. A katolikus egyház intézményei, egyesületei olyan funkciókat töltöttek be, amelyek nagy társadalmi támogatottságot élveztek, sőt ezekkel szemben a lakosság részéről komoly elvárások fogalmazódtak meg.
Az államhatalom a jól ismert és bevált módszert alkalmazva lépésről lépésre lehetetlenítette el az egyházakat, mindvégig hangsúlyozva az állam és az egyház szétválasztásának szükségességét. A kisebb tömegbázissal rendelkező protestáns felekezetek 1948 őszén kénytelenek voltak tárgyalóasztalhoz ülni és megegyezni a hatalommal. Nem kerülhették ezt el az izraeliták sem, akik 1948 decemberében kényszerültek rá, hogy elfogadják a kormány által diktált feltételeket.
Ezeket a folyamatokat azonban megelőzte a Parlament által 1948. június 16-án az iskolák államosításáról szóló törvény elfogadása (1948. évi XXXIII. törvénycikk). Több mint 4500 iskolát - zömében katolikust - vettek állami tulajdonba. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ugyan ígéretet tett arra, hogy a kötelező vallásoktatást az állam továbbra is fenntartja, ennek ellenére 1949. szeptember 6-án az Elnöki Tanács 1949. évi 5. számú törvényerejű rendelete a hitoktatást fakultatívvá tette.
Mindezek mellett az egyházakkal és főleg a katolikus felekezettel szemben fokozódott a kommunista propaganda. Különösen Mindszenty József ellen folytatott a párt aktív lejárató kampányt . A hercegprímás személye már régóta szálka volt a kommunista hatalom szemében. Hasonló támadásoknak volt kitéve a székesfehérvári egyházmegye püspöke, Shvoy Lajos is.
1944. március 25-én Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás

és Shvoy Lajos segédletével szentelte püspökké és Mindszenty Józsefet. 1947-ben Shvoy már a huszadik évét töltötte a püspöki székben, ennek alkalmából Mindszenty személyesen adta át a pápai trónállóvá való kinevezését. A hercegprímás számos alkalommal felkereste a Székesfehérvári Egyházmegyét és találkozott, egyeztetett annak püspökével. Barátságuk 1944 végére nyúlt vissza, Mindszenty így ír erről emlékirataiban: „A fogságomban igen meleg barátságot kötöttem Shvoy püspökkel, aminek később is nagy hasznát vettem." A bodajki kegytemplom felszentelése és az ott tartott búcsú szintén Mindszenty részvételével zajlott 1948. szeptember végén. A hercegprímás őrizetbe vétele után Shvoy neve is felmerült a letartóztatásra ítélt püspökök neve között. Erre azonban csak később került sor, a püspököt 1951-ben tartóztatták le és helyezték házi őrizetbe.
vezetésével a püspöki kar majd másfél éven keresztül védekezett, taktikázott és a és minden eszközzel próbálta a megegyezést az állammal elodázni. Ugyanakkor az államhatalom és a párt támadásai a katolikus egyház ellen fokozódtak. Igyekeztek éket verni az alsópapság és a felső klérus közé. 1949-ben a közalkalmazottak részére kötelező eskütételt vezettek be, amit az állami támogatást élvező egyházi személyeknek is le kellett tenniük. A hatalom sok esetben a támogatás (kongrua) megvonásával igyekezett a kiszolgáltatott helyzetben lévő alsópapságot befolyásolni, egyházi vezetőivel szembeállítani.
A békepapi mozgalom is azt a célt szolgálta, hogy megbontsa az egyház egységét, az alsópapságot szembeállítsa a főpapsággal, és a klérusnak az állammal való együttműködését segítse elő. Azoknak a papoknak, akik a fennálló hatalommal a kiegyezést keresték, belefáradva a folyamatos támadásokba - vagy egyéb okok által hajtva - a békepapi mozgalom jó alternatívát kínált. A kommunisták aktívan támogatták a mozgalmat, és igyekeztek tovább gyengíteni az egyház ellenállását.
A nemzetközi békemozgalom irányító szerve az 1949. április 20-án a párizsi békekonferencián létrehozott Állandó Bizottság (a Béke Világtanács előfutára) volt. Egy év múlva a stockholmi konferencián felhívást tettek közzé az atomfegyverek betiltására. Ennek hatására alakult meg a békeharc magyarországi szervezete, és hozta létre a Megvédjük a Békét Mozgalom Országos Tanácsát. 1950. április 25-én békegyűlést tartottak és ott az ország lakosságát a békefelhívás aláírására szólították fel. Az aláírás, illetve annak megtagadása erősen megosztotta a papságot, volt olyan püspök, amelyik engedélyezte, mások viszont tiltották, sőt szankcionálták a békeív aláírását. Az első Országos Békekongresszuson, amelyet 1950. november 4-5-én rendeztek, mintegy száz katolikus békepap vett részt.
A Katolikus Papok Országos Békebizottságának létrehozása 1950 júliusára datálható. Az alakuló értekezletüket 1950. augusztus 1-jén, Budapesten tartották körülbelül háromszáz fő részvételével. A megjelentek névsorában szerepel Gergyesi Ferenc (lepsényi plébános) és Tökölyi (Thököly) István neve is, akik Fejér megyéből részt vettek a találkozón.
A hatalom minden esetben elvárta a papoktól, hogy az állam érdekeinek megfelelő módon cselekedjenek. Így például a békekölcsönjegyzések során is szóval és személyes példamutatással kellett a jegyzésre ösztönözniük a híveket. (1951. szeptember 26-án Hamvas Endre csanádi megyéspüspök körlevélben utasította papjait, hogy legalább egyhavi fizetésük erejéig vegyenek részt a második békekölcsön jegyzésében, ezt követően más püspökök is a szószékről felolvasandó körlevelekben buzdították a híveket a kölcsönjegyzésre). Az állam első alkalommal, 1949-ben tervkölcsönt, majd utána békekölcsönöket bocsátott ki. A jegyzés elméletileg önkéntes volt, de mivel előre lebontották üzemekre és személyekre, hogy kinek mennyit kell jegyeznie, önkéntességről nehéz beszélni. Mégis a fizetési fegyelem fokozatosan „lazult", és 1955-re - az intenzív kampányok ellenére - csupán a jegyzett összeg töredékét fizették be ténylegesen a dolgozók.
A hatalmas nyomás hatására a püspöki kar képtelen volt tovább halogatni a tárgyalásokat, amelyek 1950 júniusában indultak meg, és az augusztus 30-ai megegyezéssel zárultak. Ez a kierőszakolt megegyezés az egyházvezetők, a papság és a hívők számára is súlyos csalódással járt. A megígértekkel szemben csupán nyolc iskolát kapott vissza a katolikus egyház, sőt az 1950. évi 34. számú törvényerejű rendelet értelmében a szerzetesrendeket is feloszlatták. Az egyezményből kiolvasható az az állami elképzelés, hogy a katolikus egyház 18 év alatt fokozatosan el fog sorvadni, így azon túl állami támogatásra nem lesz szüksége. A megegyezés negatívumai ellenére a papság körében bizakodó hangulat lett úrrá. Remélték, hogy az állam részéről csökkenni fog a zaklatás, és a továbbiakban lehetőségük lesz a normális életre. Voltak azonban olyanok is, akiknek már nem voltak illúzióik. Almásy Ferenc székesfehérvári plébános szavait idézi az 1950. szeptember 16-án kelt megyei MDP-jelentés. Almásy szerint: „a megállapodás feltétlenül enyhülést hoz, azonban [...] ezzel a harcnak nincsen vége. Még nem jelenti az apszolutt [sic!] nyugvó pontra jutást." Németh László volt püspöki titkár, helyettes püspöki irodaigazgató már bizakodóbbnak tűnik, a 16-ai pártjelentés szerint a következőket mondta: „Ezzel a megegyezéssel el lehet indulni a kívánt nyugalmi viszonyok fel[é], amely az állam és az egyház között kívánatos. A vallásos embereknek bízniok kell abban, hogy az egyházat az isten nem fogja elhagyni." Az elképzelések azonban hamis reménynek bizonyultak, a továbbiakban az államhatalom ugyanolyan hévvel üldözte a katolikus egyházat, mint az egyezmény létrejötte előtt.
A Fejér Megyei Pártbizottság - a központi elvárásoknak megfelelően - folyamatosan figyelemmel kísérte a katolikus egyház tevékenységét, és rendszeres jelentéseket küldött a Központi Vezetőségnek. Információszerzés céljából a pártapparátus tagjai jelen voltak minden nagyobb egyházi megmozduláson, majd arról részletesen beszámoltak. A megyéspüspök által elmondottak minden esetben a pártvezetőség tudomására jutottak, még akkor is, ha zárt körben hangzottak el. A megegyezést követő napokban tartott beszédében Shvoy a megállapodásról, mint kikényszerített cselekményről beszélt, és kijelentette, hogy nem látja biztosítva a kormány ígéreteinek betartását. Hasonló megnyilvánulásai miatt a püspököt ellenséges beállítottságúnak bélyegezte a helyi pártvezetés, és az ő személyében látta a rendszer legnagyobb ellenségét a megyében.
A megyei propagandisták az egyezmény aláírása után is minden lehetőséget megragadtak, hogy az egyházi rendezvényeket megzavarják. A búcsúk idejére a megyei bizottság a legjobb kultúrgárdákat küldte ki a településekre, ezzel próbálták visszatartani az embereket az egyházi rendezvényektől. A körmeneteket nem engedélyezték, az alsópapságot igyekeztek saját befolyásuk alá vonni.
Súlyosabb esetek is előfordultak: 1950. június 18-án éjjel Székesfehérvárról és Budapestről összesen 1120 szerzetest és apácát telepítettek ki.
1950-ben jubileumi Szentév volt, a Szentévi Bizottság a Székesfehérvári Egyházmegyében is kidolgozta a Szentév egyházmegyei programját. Shvoy erről így ír önéletrajzában: „Különböző ájtatosságokat vezettünk be, zarándoklatokat a templomok látogatására, böjtöt, önmegtagadást a búcsúk elnyerésére." 1950. november 1-jén hirdette ki XII. Pius Mária mennybevitelének hittételét, ennek alkalmából az egyházmegyében december 7-én, 8-án és 9-én három napos lelkigyakorlatot (triduumot) tartottak, majd december 10-én került sor a dogma kihirdetésére. Az intenzívebbé vált egyházi élet különösen zavarta a párt funkcionáriusait, akik a papok minden cselekedetében provokációt láttak, amely ellen határozottan fel kell lépni. Ám a megfélemlítés és az erőszak sem mindig vezetett eredményre. Székesfehérváron 1950. szeptember 10-én alakult meg a Megyei Békeiroda, erre az ülésre 25 papot hívtak meg a pártaktivisták, ám mindössze egy személy, Gergyesi Ferenc lepsényi plébános jelent meg, aki éles bírálattal beszélt „a világhelyzet alapvető átalakulása előtt vakon és süketen állókról." A többi meghívott különböző kifogásokkal kimentette magát, és nem vett részt a Békeiroda ülésén. Később az alakuló békepapi mozgalommal már hatásosabban osztották meg a megyei klérust. Fejér megyéből - 1951 októberében - Potyondy Imre, Hajós József és Tökölyi István az Országos Papi Békebizottság (Országos Választmány) tagja lett.
A közölt dokumentumok közül az első 1950 januárjában íródott, és a klerikális reakció Fejér megyei tevékenységéről ad hiteles beszámolót. A dokumentum a korra oly jellemző módon a katolikus egyházat egy militarista alapon felépülő szervezetnek állítja be. Az irat a katonai és pártzsargon kifejezéseitől hemzseg (például: „papi káderok képzése", „a Szülői Munkaközösség felé erősen támadnak" stb.). A szöveg az olvasó számára megdöbbentő túlzásokat tartalmaz olyan állításokkal, amelyek nyilvánvalóan hamisak (például: „motoros papok tömege lepte el a megyét", „az apácák a gyermekáldás ellen agitálnak, és egyes fiatalasszonyokat konkrétan kioktattak az angyalcsinálásra"). Shvoyt a szövegben folyamatosan támadják, igyekeznek hangsúlyozni a közötte és az alsópapság között húzódó szakadékot. A propaganda-titkár több esetben utal azokra a sikerekre, amelyeket papok között a párt elért, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy Shvoy ellenséges magatartása mennyire megnehezíti a munkájukat. Jelentős eredménynek tartják, hogy az úttörőmozgalom nevelőmunkája nyomán, 1949 karácsonyára már minden gyerek tudta, hogy az ajándékokat és a karácsonyfát a szülők vásárolják, ezzel - legalábbis a párt szerint - sikerült eloszlatni egy, a klerikális nevelés szempontjából fontos hiedelmet.
A második dokumentum már a megállapodás után született, 1950 novemberében. Azonban sem a hangvételében, sem pedig a tartalmában nem üt el a korábban írtaktól. Még mindig központi kérdés Shvoy „határtalan gyűlölete a népi demokrácia iránt". Felbukkan a szövegben a formálódó békepap-mozgalom, és a párt ezzel kapcsolatos aktivitása, és mint állandó téma szerepel a „klérus megmozdulásainak" ellensúlyozása is.
A közölt dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy a papok által olyannyira áhított megbékélést Fejér megyében az augusztus 30-ai megállapodás nem hozta el. A kommunista hatalom a katolikus egyházat továbbra is ellenségének tekintette, és ennek szellemében is járt el. 1951-ben megalakult az Állami Egyházügyi Hivatal, és sor került Grősz József kalocsai érsek letartóztatására, majd elítélésére is.
A dokumentumokat az eredeti központozással és helyesírással közlöm, csak az esetleges elütéseket javítottam. Az első dokumentum (A klerikális reakció tevékenysége Fejér megyében című) rendkívül rossz állapotban van, így helyenként egy-két szó olvashatatlan, ezeket kapcsos zárójelbe tett három ponttal jelöltem.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 05.

1917

Breszt-Litovszk-ban Szovjet-Oroszország fegyverszüneti szerződést köt a központi hatalmakkal (Németországgal és az Osztrák–Magyar...Tovább

1933

Az Egyesült Államokban véget ér az alkoholtilalom.Tovább

1941

A szovjet ellentámadás megindulásának napja Moszkvai csata, a német hadsereg első veresége a II. Világháborúban.Tovább

1952

Londonban a sajátos időjárási viszonyok és a levegő szennyezettsége miatt létrejövő szmog körülbelül 12000 ember halálát okozza.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő