Az Osztrák–Magyar Monarchia és a Német Császárság csapatai elfoglalják Bukarestet.Tovább
Szovjet könyvrazzia a Debreceni Református Kollégium Könyvtárában
„Folyó hó 13-án megjelent nálam egy orosz alezredes, […] aki a budapesti Szövetséges Ellenőrző Bizottság kiküldöttjének mondta magát. Közölte velem, hogy egyrészt ellenőrizni jött az eddigi rendeletek pontos végrehajtását, másrészt újabb rostálást is akar végrehajtani […]. Ennek alapján tiltakozásom ellenére is folyó hó 16-án és 17-én magyar rendőri közegek segítségével végigrazziázta könyvtárunkat s lefoglalt és azonnal el is szállíttatott állítólag a debreceni politikai rendőrség sajtóosztályára 52 darab könyvet és 523 bekötött napilapot és folyóiratot, összesen kb. 6 tonna súlyban.”
A debreceni könyvrazzia
1946. szeptember 13-án megjelent Révész Imrénél, a tiszántúli református egyházkerület püspökénél Szergejcsuk alezredes, és a SZEB nevében közölte Révésszel, hogy ellenőrizni kívánja a tiltott kiadványok tárgyában eddig megjelent rendeletek végrehajtását a Debreceni Református Kollégium Könyvtárában (továbbiakban Könyvtár), másrészt egy újabb kivonást kíván végrehajtani, mégpedig egy olyan jegyzék alapján, amelyet állítása szerint Balogh István állított össze, és amely eddig még
Révész tiltakozott Szergejcsuknál a tervezett begyűjtés ellen, és ennek nyomatokét adva még aznap expressz levelet is küldött Baloghoz, választ azonban nem kapott. Szeptember 16-án és 17-én meg is jelent Szergejcsuk, a tolmácsa, Tolnai rendőrszázados, a politikai osztály vezetője, és Wagner Árpád rendőrnyomozó alhadnagy, a kirendelt csoport vezetője társaságában, akik Lukács László, a kollégiumi könyvtár vezetője, valamint Ötvös János könyvtáros közreműködésével végigjárták a könyvtárat, és lefoglalták, illetőleg elszállították a tiltott kiadványokat. A jegyzőkönyv szövege szerint eltávolították azokat a kiadványokat, „amelyekben voltak fasiszta, antidemokrata, antiszövetséges, soviniszta és antiszovjet közlemények". A tisztogatás végeztével összesen 52 könyvet és 523 darab kötött újságot vittek el, mintegy hat tonna súlyban. A jegyzőkönyv szerint a lefoglalt kiadványokat megőrzés végett a Debreceni Politikai Rendőrség Sajtóosztályának (továbbiakban DPRSO) adták át. (Lásd az 1. dokumentumot!) Révész tiltakozott a jegyzőkönyvben foglaltak ellen, mert a lefoglalt könyvek és folyóiratok egyike sem szerepel az addig megjelent három Jegyzékben. A begyűjtött sajtótermékek között szerepelt a Katolikus Szemle, a Magyar Szemle és a Magyar Kultúra szinte összes évfolyama, valamint olyan protestáns folyóiratok, amelyekre még véletlenül se lehetett ráfogni, hogy politikai tartalmúak [popup title="lennének." format="Default click" activate="click" close text="MOL XIX–A–1–j–11710[11666/1946]–XXI–1945 (18. d.). Révész Imre levele Keresztury Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, 1946. szeptember 20."] Szergejcsuk ismételten a Balogh államtitkár nevével fémjelzett - nem létező - Jegyzékre hivatkozott, és a könyvtári személyzet elmondása szerint ezt a Jegyzéket nem is használták, hanem teljesen ötletszerűen végezték a kiemeléseket. Révész hiába tiltakozott, az semmilyen eredményre nem vezetett, és még azt az ígéretüket sem tartották be, hogy a kiemelendő könyvekkel kapcsolatban kikérik a püspök véleményét. A kiemelt kiadványok jegyzőkönyvben hivatkozott átadását a DPRSO részére sem volt módjuk ellenőrizni, így még az is kétséges, hogy valóban odakerültek a könyvtárból kiemelt könyvek.A „könyvrazziáról" Révész Imre 1946. szeptember 20-án levelet írt Keresztury Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszternek. (Lásd a 2. dokumentumot!) Ebből kiviláglik Révész véleménye a tiltott kiadványok begyűjtésével és megsemmisítésével kapcsolatban, valamint betekinthetést kaphatunk arról az állományról, amelyet a razzia során a szovjet és a magyar hatóságok eltávolítottak a könyvtárból.
Révész véleménye szerint a tiltott kiadványokról szóló rendeletek begyűjtésre és bezúzásra vonatkozó részei teljesen feleslegesek, mert jobb lett volna a károsnak ítélt könyveket a nagyközönség elől elzárva tárolni, mert így a tudományos kutatás számára meg lehetett volna őrizni ezeket, természetesen egy külön erre a célra kialakított helyiségben, ahol megbízható emberek felügyelik a tiltott kiadványok
Mint írja: „a közkönyvtárak tudományos és kulturális céljával ellenkezik bármely tartalmú könyveknek és iratoknak onnan való kiemelése és megsemmisítése". Ezzel a jövő történetírása kerül veszélybe, hiszen alapvető forrásmunkákat semmisítenek meg, amellyel a tudományos kutatás szabadsága és a demokrácia alapelvei is sérülnek, még akkor is, ha ezek a történeti források az éppen regnáló hatalom szerint károsak. A Könyvtár - írja Révész - az 1919-es iratanyagot is éppen ezért gyűjtötte és őrizte, még akkor is, ha ezért a Horthy-korszakban támadásoknak voltak kitéve. A Könyvtár minden esetben eleget tett a rendeletekben megfogalmazottaknak, és nem akadályozták az addig megjelent Jegyzékekben szereplő kiadványok eltávolítását. Ezt minden esetben igazolni is tudták az időnként megjelenő és a rendeletek végrehajtását ellenőrző magyar és szovjet hatóságok előtt.Révész levele végén arra kérte a minisztert, hogy nagyobb figyelmet szenteljen a tiltott kiadványok begyűjtésének, és minden eszközt vessen be annak érdekében, hogy ilyen visszaélések, ötletszerű könyvbegyűjtések a jövőben ne fordulhassanak elő. Révész fogalmazása szerint: „Teljességgel képtelen vagyok átlátni, hogy az annyira kívánatos demokratikus fejlődés és a magyar-szovjet jóviszony ápolása érdekében szükség volna a magyar közkönyvtárak, mint a magyar művelődési munka legfőbb tűzhelyei - ilyen brutális megcsonkítására". Egyúttal figyelmeztetette a minisztert arra is, hogy „az az egymillió tisztántúli református magyar, akik, és akiknek ősei 400 év óta viseltek és viselnek e könyvtárért jelentékeny áldozatokat, ilyen események megismétlődése esetén nem lesz arról meggyőzhető, hogy a magyar kultúra és politika új orientációja valóban a szabadság és a tudományos igazság szellemében történik, s a múltnak minden igaz értékét megbecsülési és arra akar tovább építeni".
Révész levelére nem a miniszter, hanem október 2-án Balogh István miniszterelnökségi államtitkár válaszolt. (Lásd a 3. dokumentumot!) Ebben tudatta a püspökkel, hogy Keresztury Dezső kultuszminiszter részére írt levelét a minisztérium hozzá tette át, és megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a Debrecenben elkövetett visszásságról a SZEB értesüljön. Október 10-én Balogh levelet intézett a SZEB budapesti főparancsnokságához, amelyben, Révésznek tett ígéretének megfelelően, felhívja a figyelmüket a debreceni razziára és az ott történt visszaélésekre. (Lásd a 4. dokumentumot!)
A kapott válaszokból Révész arról győződhetett meg, hogy az illetékes magyar kormányszervek a tiltott kiadványok ügyében teljesen tehetetlenek, hiszen a nagy budapesti közkönyvtárakat több esetben is hasonlónak vetették alá a szovjetek, valamint Debrecenben is több ízben történt hasonló az egyetemi könyvtárban valamint a Déry Múzeum könyvtárában is. Révész írásban előterjesztett kérésére, hogy a kormány próbáljon meg gátat szabni az ehhez hasonló visszaéléseknek azt az ígéretet kapta, hogy igyekezni fognak elkerülni az ehhez hasonló incidenseket. Révész 1946. október 16-án keltezett, Balogh Istvánnak szóló levele is ezt a visszavonulásra utaló felfogást tükrözi: „bizonyos félreértés forog fenn, mert én [...] nem az elvitt könyvanyag visszaadását kértem, amely kérést úgyis hiábavalónak ítélnék, hanem azt, hogy a további eljárásoknak gát emeltessék." (Lásd az 5. dokumentumot!)
Az ügyet a Tiszántúli Református Egyházkerület tanácsülése is tárgyalta 1946. október 15-én, amely egy határozatot fogadott el a razzia ügyében. (Lásd a 6. dokumentumot!)
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 07.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztősége egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő