Terrorfenyegetés Magyarországon a '80-as években

A magyar-arab konfliktusok kezelése szocialista módra

„de az arabok sem mind egyformák, van közöttük becsületes férfi, van közöttük kereskedő, aki, vigyáz a jó hírére. És a magyarok ugyanígy - van közöttük becsületes, és van közöttük gazember, a magyarok sem mind egyformák."

A Külügyminisztérium tevékenysége és a külképviseletek biztonsági helyzete

A Központ, ahogy arra a belső feljegyzések és a további források is utalnak, a fenyegetést követően azonnal értesítette a fontosabbnak tartott és a kiemelten érintett külképviseleteket. 1982. július 16-án a Belügyminisztérium illetékese állítólag még nem tudott a Magyarországot ért fenyegetésről. Különösen érdekes, hogy a külképviseleteknek szóló figyelemfelkeltő és tájékoztató táviratokat érthetetlen módon egy hónappal később, 1982. augusztus 17-ével küldték ki. (Lásd a 2/d. forrást!). Azt azonban biztosan feltételezhetjük, hogy a külképviseletek már ezt megelőzően megkapták a Központtól az értesítést, ugyanis az első rendelkezésre álló külképviseleti rejtjeltávirat már 1982. augusztus 12-én kelt és augusztus 13-án érkezett be a budapesti Központba

. A forrásokon keresztül megfigyelhető a külképviseletek működési mechanizmusa és az információk eljuttatásának lassúsága is. Ezekben az esetekben kivétel nélkül visszajeleztek a Külügyminisztériumnak a rejtjeltávirat fogadásáról és arról, hogy a fogadó országban tájékozódást és információgyűjtést végeznek a nevezett terrorszervezetről. A legtöbb értékelhető információt a külképviseletek részéről a tripoli és a damaszkuszi nagykövetségektől sikerült nyerni. Ezek szerint a szervezetet palesztin és arab diplomaták ismerték, részleteket azonban már nem árultak el. A tripoli magyar külképviselet konkrét adatot is szolgáltatott a Külügyminisztériumnak, mely szerint az egyik „Arab Élcsapat Szervezet" a jordániai titkosszolgálat irányítása alatt állt. (Lásd a 4. forrást!).

A külképviseletek a Központtól kapott utasítás szerint megpróbálták begyűjteni a legtöbb értékelhető információt. A damaszkuszi magyar nagykövetség megerősítette a tripoli magyar követség értesüléseit, eszerint ténylegesen két azonos nevű szervezetről lehetett beszélni. A nagykövetség rejtjeltáviratában úgy fogalmazott, hogy „egy befolyásos, megbízható kapcsolatunkon keresztül tudomást szereztünk a szír biztonsági szervek rendelkezésére álló adatokról az Arab Élcsapat Szervezete [az arab elnevezés fonetikus átírása: Munazamit Attalia] nevű csoportokról." A külképviseletek rejtjeltáviratait vizsgálva megfigyelhető, hogy informátoraikat természetesen egyetlen egy esetben sem fedték fel, és általában ezeket a személyeket mindössze úgy nevezték, hogy „kapcsolatunk." (Lásd az 5. forrást!). A dokumentumok arra utalnak, hogy a külképviseletek vezetői az információkat szintén titkosszolgálati forrásokból nyerték.

A tájékozódást és az információszerzést követően a magyar külképviseletek biztonságuk növelése érdekében - a Központtal együttműködve - elkezdték megtenni a szükséges óvintézkedéseket. Az intézkedések szintjét nyilvánvalóan több tényező is befolyásolta, többek között a terrorszervezetről kapott információk, valamint a „baráti" szocialista országok intézkedései, tapasztalatai is mintául szolgáltak. A damaszkuszi magyar nagykövetség - ellentétben más szocialista országok külképviseletével - a rejtjeltávirat szerint ekkor semmi védettséggel nem rendelkezett. A nagykövetség konzuli fogadójában mindössze két titkárnő és egy magyar feleség tartózkodott, miközben akár 20 arab állampolgár is összegyűlhetett egy-egy ügyintézés alkalmával. A külképviselet ezért kérte fegyveres biztonsági őr jelenlétét a követség épülete elé az 1982. augusztus 30-i, tehát a várható terrorcselekmények kezdetével egyidejűleg. (Lásd az 5. forrást!) Hasonló helyzetről számolt be a kairói magyar nagykövetség is, amely „baloldali kapcsolatukra" hivatkozva közölte, hogy a terrorszervezet központja feltehetően Irakban van. Biztonsági helyzetét tekintve a nagykövetség „nehéznek" ítélte meg, ugyanis egyetlen hivatalsegédjük - aki feltehetően biztonsági felelős is volt - munkaképtelensége miatt a külképviselet védelme egyáltalán nem volt megoldott. (Lásd a 6. forrást!). A leggyorsabb biztonsági intézkedések a dokumentumok szerint a damaszkuszi magyar külképviseletet érintették, ugyanis a szír külügyminisztériumhoz benyújtott kérésük folytán 24 órás fegyveres védelemben részesítették az épületet. A követség további technikai jellegű kérést is megfogalmazott, melynek pénzügyi költségeihez a Központtól forrás elkülönítését kérték. (Lásd a 7. forrást!).

A Külügyminisztériumban - látva a külképviseletek aggasztó biztonsági helyzetét - több feljegyzést is készült. A forrásokból arra következtethetünk, hogy a Külügyminisztérium és feltehetően a magyar állambiztonsági szervek is - számoltak egy Magyarországot érintő terrorcselekmény lehetőségével. A kérdéses szervezetet a beérkező információk alapján valósnak nyilvánították és összefoglalóan megállapították: „Az Arab Élcsapat Szervezettel kapcsolatos eddigi tapasztalatainkból kiindulva is időszerűnek látszik a megfelelő következtetések levonása és a hatékony felkészülés a hasonló esetek, akciók kivédésére. Különösen indokolttá teszi ezt az, hogy a jövőben további, különböző politikai alapon álló terrorista szervezetek megjelenésével kell számolni." A Külügyminisztérium Biztonsági Osztálya ezért a külképviseletek biztonsági helyzetének romlásával számolt, melyet a képviseletekről érkező információkra alapoztak. Az intézkedések nemcsak az arab országokban található magyar külképviseleteket és érdekeltségeket érintették, hanem több nyugat-európai országban található külképviseletet is, mint például a párizsi, a kölni és a berni nagykövetséget. A külügy hét pontból álló átfogó intézkedéssorozatot tartott szükségesnek, melynek középpontjában védelmi és operatív intézkedések álltak. (Lásd a 8. forrást!). Mindeközben a Külügyminisztérium egyeztetéseket folytatott a szocialista országok Budapestre akkreditált diplomatáival, köztük a csehszlovák nagykövetség I. titkárával, Stefán Puskással. A megbeszélések alkalmával a felek a diplomácia szabályainak megfelelően általában kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik biztonsági helyzetéről és a megtett intézkedésekről. (Lásd a 9. forrást!).

Hafez al-Assad és Moammer Kadhafi

Az országot ért fenyegetést követően a magyar külügyi és belügyi szervek együttműködésének a javítására irányult a figyelem. 1982. szeptember 6-ai dátummal Horváth István belügyminiszter kiadta „A terrorcselekmények megelőzésével, felderítésével, elhárításával kapcsolatos feladatokról" szóló parancsát. Az utasítás melléklete foglalkozott az „Erőd" fedőnevű állandó koordinációs bizottság működésével. A bizottság feladata lett a terrorcselekményekre, a terrorista szervezetekre és terveikre vonatkozó információk gyűjtése, félévenkénti elemzése, a belügyi szervek felkészültségének értékelése, jogszabályok előkészítése, az információk feldolgozása és még számos a kérdéssel összefüggő feladat. A bizottság hatásköre kiterjedt a terrorcselekmények esetleges bekövetkezése esetén hozott intézkedések koordinálására is. A belügyminisztériumi források között nincs utalás arra, de elképzelhetőnek tartjuk, hogy a parancs kiadását a Magyarországot ért fenyegetés tette még inkább aktuálissá. (Lásd a 10. forrást!).

Összefoglalóan elmondható, hogy az „Arab Élcsapat Szervezet" fenyegetéseit végül nem váltotta valóra. Továbbra is megoldatlan maradt azonban azoknak a Magyarországon tartózkodó arab állampolgároknak a helyzete, akik folyamatos jogsértéseket követtek az országban. A terrorista cselekményektől való félelem pedig - ha lassan és fokozatosan is - egyre inkább az európai emberek mindennapjainak részévé kezdett válni.

 

Ezen a napon történt április 22.

1912

Lukács László kormányt alakít.Tovább

1915

Első világháború: A németek a nyugati fronton először vetnek be nagyobb mennyiségben harci gázt (mustárgázt), a belgiumi Ypres (Ypern)...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő