Diplomácia

2025: Mindszenty József amerikai menedéke. Új források az ÁBTL-ben a bíboros édesanyjának elhunytával kapcsolatban

Pehm Józsefné, Kovács Borbála 1960. február 5-én, péntek hajnalban távozott az élők sorából. A témával korábban akkor foglalkoztunk, amikor Anthony Pearce budapesti munkásságát mutattuk be, amely során kissé felületesen, a bulvárlapok színvonalán számolt be Mindszenty bíboros amerikai menedékéről. Ezúttal azt kívánjuk még részletesebben áttekinteni, milyen lépéseket tett a Robinnak becézett és tapasztalatlan Robert Gordon Pym Mannock Reuters-tudósító, amikor február 5-én értesült az amerikai követségtől a bíboros édesanyjának az elhalálozásáról. Jelen tanulmány Mindszenty bíboros elhunyta 50. évfordulójának évében jelenik meg.

2025: Ösztöndíjprogramok és „soft power” a kádári magyar külpolitikában: források a bolíviai-magyar kapcsolatok történetéből

Az itt közölt forrásokban a Magyarország és Bolívia közötti ösztöndíjprogramok jellemző vonásait és a két ország kapcsolataiban betöltött szerepüket ismerhetjük meg. A két ország közötti felsőoktatási mobilitás a szovjet blokk harmadik világgal kapcsolatos politikájának egy fontos eleme volt. A két világrendszer közötti békés vetélkedés jegyében Moszkva és kliensállamai igyekeztek minél erőteljesebb jóindulatú befolyást kiépíteni a harmadik világ államaiban: ösztöndíjprogramokon keresztül erre kiváló alkalom nyílt.

 

2025: Mindszenty bíboros amerikai menedékének instabil első hónapja

Két oka is volt annak, miért állt 1956 novembere folyamán Mindszenty József amerikai menedéke ingatag lábakon. A humanitárius alapon Eisenhower elnöktől megkapott menedékét a bíboros ugyanis politikai menedékjogként fogta fel. Ebből adódóan az általa tanúsított aktív politikai és egyházvezetői magatartás a követség biztonságára kedvezőtlen hatással bírt. A másik súlyos fenyegetés a KGB elnökének, Ivan Szerovnak azon operatív terve volt, hogy egy magyar ügynök segítségével Mindszentyt kicsalogatja a Szabadság térről. Az amerikai házigazdák – ugyan reaktív módon – de fokozatosan szigorítottak a kapcsolattartás szabályain, a szovjet terv pedig a követség fedett CIA-tiszt beosztottjának ébersége miatt nem járt sikerrel. Így jutottunk el 1957 januárjáig, amikor a magyar állambiztonság csapdája is meghiúsult. Írásunkkal az idén ötven évvel ezelőtt elhunyt Mindszenty József emléke előtt tisztelgünk.

 

2024: Kártérítés Ausztriának II. rész

A rövid tanulmány első részében külügyminisztériumi és miniszterelnökségi levéltári iratok alapján az 1923. február 26-án aláírt magyar–osztrák döntőbírósági egyezményhez vezető utat, illetve szakirodalmi források segítségével az osztrák kártérítési bizottság tevékenységét mutattuk be. Az írás második részében az eddig kiaknázatlan magyar, nagyrészt pénzügyminisztériumi dokumentumokból válogatunk.

2024: Kártérítés Ausztriának

A nyugat-magyarországi kérdés rendezése tárgyában 1921. október 13-án aláírt velencei jegyzőkönyv jelentősége abban rejlik, hogy azzal – a mindkét oldalon megmaradt rossz érzések dacára – sikerült tartósan ártalmatlanítani az első világháború utáni Európa lőporos hordóját. Van azonban a protokollnak egy olyan tartalmi eleme, amelyről kevésbé szokás megemlékezni.

2023: Magyar mítosz–svéd valóság

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc története sok szempontból feldolgozott, ugyanakkor egy átfogó monográfia még hiányzik a könyvespolcokról. Ahhoz, hogy az eseményeket térben és időben is megértsük, fontos, hogy minél több szemszögből vizsgáljuk azokat. Az 1956-os eseményeket érdemes nemcsak magyar, hanem egyetemes szemszögből is kutatni, ezért rendkívül érdekesek azok a források, amelyek egy külföldi ország szakembereitől, diplomatáitól származnak. Kívánatos volna, hogy a lehető legtöbb külföldi nemzet szemszögéből vizsgáljuk a felmerülő kérdéseket – ehhez szeretne mozaik kockát szolgáltatni ez a forrásközlés.

2023: Egy kiállítás képei. Jelentések a bolíviai magyar kulturális diplomácia első lépéseiről

1954-ben magyar diplomaták hazánk argentínai nagykövetségéről indulva propagandakörutakat tettek Bolíviában. Az utakról szóló jelentések a magyar latin-amerikai külpolitikai aktivitás korai éveinek kulturális diplomáciai tevékenységéhez szolgálnak forrásul. Fontosságukat az adja, hogy öt évvel Fidel Castro forradalmának a győzelme előtt keletkeztek, tehát abban az időszakban, amikor a szovjet blokk regionális tevékenysége még kevésbé vizsgált.

2023:  „A nemzeti kérdés sikeresen megoldható a szocializmus keretei között” –  Ukrán és magyar levéltári dokumentumok Grósz Károly 1989. április 3-i kárpátaljai körútjáról – II. rész

1989. április 3-án Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a szűk körű kíséretéhez tartozó apparatcsikokkal félnapos látogatást tett Kárpátalján, az akkori szovjet hivatalos közigazgatási elnevezése szerint az Ukrán SZSZK Kárpátontúli területén. A körút során a magyar pártvezető Ungváron és Beregszászon megbeszéléseket folytatott a területi és járási párt- és tanácsi szervek vezetőivel. Magyar levéltári dokumentumokra támaszkodva a forrásközlemény második része elsősorban arra keresi a választ, hogy milyen konkrét kérdések kerültek terítékre ezeken a megbeszéléseken, illetve Grósz helyesen mérte-e fel a peresztrojka időszakának nemzetiségi politikáját és az etnikumközi viszonyok aktuális állapotát a Szovjetunióban.

 

2023:  „A nemzeti kérdés sikeresen megoldható a szocializmus keretei között” –  Ukrán és magyar levéltári dokumentumok Grósz Károly 1989. április 3-i kárpátaljai körútjáról – I. rész

1989. április 3-án Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a szűk körű kíséretéhez tartozó apparatcsikokkal félnapos látogatást tett Kárpátalján, az akkori szovjet hivatalos közigazgatási elnevezése szerint az Ukrán SZSZK Kárpátontúli területén. A körút során a magyar pártvezető Ungvárt, Munkácsot és Beregszászt érintette, területi és járási párt- és tanácsi szervek vezetőivel tárgyalt, az Ungvári Állami Egyetem magyar oktatói karával találkozott, megtekintette a munkácsi várat, illetve Beregszászon helyi magyar lakosokkal beszélgetett. Egy ukrán levéltári dokumentumot, Alekszandr Merkulovnak, az Ukrán Kommunista Párt Külkapcsolatok Osztálya vezetőjének a látogatásról készített részletes feljegyzését elsődleges megközelítési keretként használva a forrásközlemény első része arra keresi a választ, hogy mik voltak Grósz Károly lehetséges motivációi azzal, hogy Kárpátaljára látogatott, hogyan alakult a körút menetrendje, és hogyan tudta kamatoztatni a látogatás hasznát az otthoni belpolitikai küzdelmekben.

 

2022: Magyar humanitárius segélynyújtás az első iraki–kurd háborúban

Mi alulírottak még egyszer szeretnénk megköszönni a békés kurd nép nevében a segítséget és elismerésünket kifejezésre juttatni, azért, hogy a minket kegyetlenül sújtó igazságtalanság által okozott fájdalmak enyhítése mellett döntöttek. […] Reméljük, hogy a jövőben sem felejtenek el minket, mert rendkívüli nyomorúságunkban nagy hiányban szenvedünk” – olvasható abban a kurd szervezet által írt köszönőlevélben, amelyet a Vöröskereszten keresztül juttattak el a magyar vezetéshez 1964 végén. Ebben a levéltári forrásban ugyanis elismeréssel adóztak Budapestnek, mivel a Magyarország által küldött humanitárius szállítmány nagysága nem egy nyugati államét is felülmúlta. Ez a tanulmány nemcsak a kurdoknak nyújtott magyar segélynyújtás alig ismert történetét mutatja be, de először részletesebben kitér a nemzetközi szakirodalomban gyakran elhanyagolt első iraki-kurd háborúra és a keleti blokk tagállamainak hozzáállására is, hiszen csak így értékelhető igazán a magyar segítség jelentősége.

 

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Ezen a napon történt augusztus 01.

1914

A Német Birodalom hadat üzen az Orosz Birodalomnak.Tovább

1919

Elbukik a Magyar Tanácsköztársaság. Peidl Gyula alakít kormányt.Tovább

1941

Megszűnik a Nyugat c. irodalmi folyóirat.Tovább

1944

Kirobban a Varsói felkelés, amelynek célja a náci elnyomás megtörése.Tovább

1946

Bevezetik az új magyar fizetőeszközt, a forintot.Tovább

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.

 

Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.

 

Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.

 

Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.

 

Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.

 

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. július 23.

Miklós Dániel

főszerkesztő