Iratok a magyar-olasz diplomáciai kapcsolatok 1945-1964 közötti történetéhez

„Az elmúlt év őszén került sor hazánk és a Szentszék között okmány aláírására, amely a többi között szabályozza a magyar katolikus püspökök kinevezésének rendjét. Ezzel kapcsolatban szeretném hangsúlyozni, hogy a realitások felismerése a Vatikán részéről tette elsősorban lehetővé a létrejött megállapodást. Olyan megállapodásról van szó, amely a magyar nép állam szuverenitásának teljes tiszteletben tartásán alapul.”

Források

Feljegyzés Péter János parlamenti beszédéhez

V. Területi Osztály
Olasz referatura

Feljegyzés

Tárgy: Olasz anyag Péter elvtárs expozéjához.

A második világháború után önálló olasz külpolitikáról lényegében nem beszélhetünk, mert az egymást követő kormányok hűségesen kiszolgálták az Egyesült Államok külpolitikáját. Ez vonatkozik a szocialista országok felé irányuló olasz külpolitikára is. A balközép kormányok külpolitikájára jellemző, hogy általában folytatják elődeik atlanti politikáját, hűségesek a NATO-hoz, ugyanakkor a baloldali erők nyomására kompromisszumok keresésére irányuló törekvés és bizonyos ingadozás is tapasztalható pl. a sokoldalú atomerőmű és az európai integráció kérdésében. Az Európai Közös Piacban Nyugat-Németországgal és Franciaországgal szemben Olaszország alárendelt szerepet játszik. Ezért érthető, hogy francia-nyugatnémet hegemónia ellensúlyozására Olaszország támogatja Anglia felvételét az Európai Közös Piacba. Olaszország politikai és gazdasági befolyásának erősítése céljából erőfeszítéseket tesz a fejlődő országokban, elsősorban Észak-Afrikában és Közel-Keleten. Ilyenirányú erőfeszítései kétségkívül már eddig is nem lebecsülhető eredményekre vezettek. Miután az Egyesült Államok kénytelen volt megváltoztatni a szocialista országok irányában folytatott politikájának módszerét, és a szocialista rendszer erőszakos megdöntése helyett a szocialista országok „fellazításának" politikáját követni - amely a két társadalmi rendszer békés egymás mellett élése elvének elfogadására, gazdasági és kulturális kapcsolatainak fejlesztésére támaszkodik - az olasz kormányok is fokozatosan felhagytak a korábbi hidegháborús politikával és csatlakoztak a „fellazítási" irányvonalhoz.

A korábbi hidegháborús politikának a békés egymás mellett élés politikájával való felcseréléséhez Olaszország külpolitikájában hozzájárult Olaszország érdekeltsége a szocialista országokkal való gazdasági kapcsolatok fejlesztésében /nyersanyag és élelmiszer import/, valamint a középbal kormányoknak a korábbi egy párti kereszténydemokrata kormányoknál haladóbb politikája. Ennek következtében Olaszország arra törekszik, hogy az Európai Közös Piac nyomása ellenére is bővítse, vagy legalábbis az eddigi szinten tartsa kereskedelmi kapcsolatait a szocialista országokkal, köztük hazánkkal is. A békés egymás mellett élés elve a magyar-olasz kapcsolatok területén államközi kapcsolataink fokozatos javulásában nyer kifejezést.

1964-ben a magyar-olasz államközi kapcsolatok területén további fejlődés volt tapasztalható. Ezt tükrözi diplomáciai kapcsolataink szintjének emelése, államközi gazdasági és kulturális kapcsolataink fejlődése, valamint az, hogy a felszabadulás óta először Mattarella külkereskedelmi miniszter személyében olasz miniszter tett hivatalos látogatást hazánkban. Magasszintű gazdasági kapcsolataink fejlődését mutatja Barádi Gyula elvtárs, a külkereskedelmi miniszter első helyettese által vezetett magyar szakemberekből álló delegáció 1964. februári látogatása Olaszországban, valamint Mattarella olasz külkereskedelmi miniszter látogatása az 1964. évi BNV-n, amelyen Olaszország minden eddiginél nagyobb, saját építésű nemzeti pavilonnal képviseltette magát. Mattarella miniszter látogatása folyamán kölcsönös egyetértés jött létre abban, hogy műszaki-tudományos egyezményt kell kötni és vegyes bizottságot létrehozni a műszaki kapcsolatok elmélyítése érdekében.

Kulturális kapcsolataink fejlődésének legjelentősebb állomása 1964-ben az 1964/65. évre szóló kulturális munkaterv aláírása volt, amely újabb lehetőségeket biztosít a két ország közötti kulturális csere fejlesztésére. A munkaterv aláírását megelőző tárgyalásokon megállapodás született arról, hogy régi, elavult kulturális egyezmény helyett a közeljövőben újat kell kötni. A két ország kapcsolatait zavaró hidegháborús maradvány az olasz útlevelek diszkriminatív jellegű magyarországi kiterjesztési kötelezettsége, ami megnehezíti az olasz állampolgárok utazását hazánkba. Római nagykövetségünk jelentése szerint azonban az olasz minisztertanács foglalkozik ennek a más fejlett kapitalista országokban már megszüntetett diszkriminációnak az eltörlésével. Ugyancsak hátráltatja turisztikai kapcsolataink fejlődését a budapesti olasz nagykövetség nehézkes vízum gyakorlata, melynek következtében egy olaszországi vízum beszerzése 4-6 hetet vesz igénybe.

Budapest, 1964. október 29.

MOL XIX-J-1-u/1964. 50. d. (Magyar Országos Levéltár - Külügyminisztérium iratai - 50. doboz)

Ezen a napon történt szeptember 19.

1938

A müncheni konferencia napja. Csehszlovákia bevonása és megkérdezése nélkül Chamberlain, Daladier, Hitler és Mussolini eldöntik, hogy...Tovább

1991

Megtalálták "Ötzi"-t, egy több ezer éves mumifikálódott similauni férfit, az Alpok Ötz-völgyi gleccserében, Ausztria és Dél-Tirol...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő