Prohászka Ottokár magyar püspök, író, akadémikus (*1858)Tovább
Magyar diplomáciai lépések a csehszlovákiai magyarok jogfosztása miatt
1945 tavaszán egy vesztes háború súlyos következményeivel kellett az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak megbirkóznia. Az egyébként is nehéz belpolitikai helyzet feszültséggel és aggodalommal telítődött a Csehszlovákiából érkező hírek hatására. A csehszlovák politikusok a magyarok soviniszta és irredenta beállítottságának hangoztatásával igyekezték elérni a magyarság eltávolítását az országból, de a kitelepítéshez továbbra nem kaptak nemzetközi támogatást. Ezért rendeletek sokaságával és azok végrehajtásával akarták a nagyhatalmakat kész tények elé állítani…
Bevezetés
1945 tavaszán egy vesztes háború súlyos következményeivel, a normális élet feltételei megteremtésének feladatával kellett az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak megbirkóznia. Az egyébként is nehéz belpolitikai helyzet feszültséggel és aggodalommal telítődött a Csehszlovákiából érkező hírek hatására. Az 1945. április 4-én Edvard Beneš elnök által kinevezett csehszlovák kormány másnap Kassán hirdette meg programját, amelynek egyik legmarkánsabb politikai programpontja szerint a kormány célja a csehszlovák nemzetállam megteremtése volt. A cseh emigrációban a II. világháború alatt körvonalazódtak ennek a célnak az eléréséhez szükséges lépések, így a korábbi asszimilációs politikát felváltotta a nem szláv lakosságtól való megszabadulás követelése. Mivel a csehszlovák politikusok az ország biztonságpolitikai igényeivel nem tudták meggyőzni a nagyhatalmakat a magyar lakosság kitelepítésének szükségességéről, ezért a magyarok soviniszta és irredenta beállítottságának hangoztatásával igyekezték elérni kívánt céljukat, de a kitelepítéshez továbbra sem kaptak nemzetközi támogatást. A háború után a fegyverszüneti megállapodás volt a következő számukra alkalmasnak tetsző időpont, amikor a magyarok kitelepítését megpróbálták beépíteni az egyezmény szövegébe, de mivel ez nem sikerült, rendeletek sokaságával és azoknak végrehajtásával akarták a nagyhatalmakat kész tények elé állítani.
A magyar diplomácia által többször kifogásolt elnöki dekrétumok és törvények többek közt a következők voltak:
1. 1945, május 19.: a magyarok vagyonának állami felügyelet alá helyezése.
2. 1945 június 21.: a magyarok földtulajdonának kártérítés nélküli elkobzása.
3. 1945. július 20.:szláv lakosság telepítése elkobzott magyar földtulajdonokra.
4. 1945. augusztus 2.: a magyar nemzetiségű személyek csehszlovák állampolgárságától való megfosztása.
5. 1945. szeptember 19.: a magyar nemzetiségű személyek közmunkára való igénybevétele.
6. 1945. szeptember 20.: értékpapíroknál, betétkönyveknél fel kell tüntetni a nemzetiséget.
7. 1945. október 25.: az ellenséges vagyon elkobzásának elrendelése, mely szerint -egyebek közt - elkobzás alá esik a magyar személyek minden vagyona és az elkobzás alól csak a legelemibb életszükségletek kielégítésére szolgáló ingóvagyont vonja ki: némi ruha, fehérnemű stb.
8. 1945 október 28.: a magyarok perlési jogának korlátozása. Magyar nemzetiségű egyén vádló nem lehet és becsülete védelmében pert nem indíthat.
9. Magyarok magánjogi viszonyának kötelező megszüntetése s azok kártérítés nélkül való elbocsátása.
Ezen elnöki dekrétumokon és törvényeken kívül a Szlovák Nemzeti Tanács is számtalan rendelkezést hozott, amelyek leginkább a magyarok nemzeti önazonosságát veszélyeztették: magyar iskolák bezárása, a magyar istentiszteleti nyelv betiltása, egyházi személyek kiutasítása, magyar orvosok szlovák vidékre helyezése stb. 1945. november 18-án a szlovák belügyi megbízott felhívást tett közzé, melyben figyelmeztette a szlovákokat, hogy magyar személlyel ne kössenek házasságot, ellenkező esetben magyar nemzetiségű házastársukkal együtt kiutasítják őket.
A magyar diplomácia már 1945 nyarán igyekezett felhívni a figyelmet a Csehszlovákiában kialakult állapotokra. Az amerikai képviselő memorandumban fejtette ki kormánya álláspontját a kérdésről, melyben utalt a csehszlovák külügyminiszter San Franciscoban tett nyilatkozatára, vagyis, hogy csak a nácik oldalán harcolt személyeket fogják felelősségre vonni. A magyar kormány a memorandumra adott válaszában kifejtette, hogy a kérdés nem vizsgálható a történelmi körülmények ismerete nélkül. Ebből a dokumentumból már érzékelhető a magyar diplomácia azon törekvése, hogy rávilágítson arra a körülményre, miszerint Csehszlovákiát valójában ugyanazon célok vezetik és ugyanolyan módszereket alkalmaz, mint a Tiso vezette önálló szlovák állam. A júniusban lezajlott diplomáciai manővernek semmiféle következményei nem lettek a csehszlovákiai magyarok sorsát illetően, sőt mint fentebb látható augusztusra intézményesült jogfosztásuk, vagyis minden magyar nemzetiségű személy automatikusan elvesztette csehszlovák állampolgárságát, függetlenül attól, hogy 1938 az első bécsi döntés előtt az országban élt-e.
E körülményekkel magyarázható, hogy a magyar diplomácia 1945 szeptemberében már egy megoldási javaslatot juttatott el a nagyhatalmak magyarországi képviselőinek, melyben a helyzet végleges rendezéséig felveti egy ideiglenes nemzetközi bizottság létrehozásának tervét. 1945 novemberére a helyzet olyannyira tarthatatlanná vált, hogy a magyar kormány ismét jegyzéket küldött a szövetségeseknek. A november 16-án kelt jegyzékben hangsúlyosan szerepel a korábban felvetett nemzetközi bizottság felállításának terve, azonban a nagyhatalmak a kérdésben láthatóan nem akartak állást foglalni. Az időközben megindult magyar-csehszlovák kétoldalú tárgyalásokon kompromisszumos megoldásként a csehszlovák fél felvetette a kölcsönös lakosságcserét, vagyis, hogy a Magyarországon élő és Csehszlovákiába áttelepülni kívánó szlovákok számával egyező számú magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgárt fogadjon be Magyarország. A magyar delegáció számára már a lakosságcsere, mint megoldás is elfogadhatatlan volt, a lakosságcserében nem érintett magyarokkal kapcsolatos csehszlovák álláspont pedig végképp lehetetlenné tette a megegyezést a csehszlovák delegáció egyoldalú kitelepítésüket indítványozta, hivatkozva arra, hogy a Magyarországból kitelepíteni szándékozott német nemzetiségű lakosság helyére lehetne költöztetni a csehszlovákiai magyarokat. A tárgyalások sikertelensége után a magyar kormány ismételten jegyzéket küldött a nagyhatalmakhoz, ismertetve a tárgyaló felek álláspontját, és a csehszlovák állásponttal szemben megfogalmazott kritikáját. A Csehszlovákiával megszakadt tárgyalások tükrözi a prágai magyar nagykövet jelentése, melyben beszámol az amerikai nagykövettel folytatott megbeszéléséről. A jelentés kitér a tárgyalások megszakadása miatt kialakult cseh hangulatra, amely egészen abszurd eseteket is produkált, hiszen elég kevéssé valószínű, hogy a cseh külügyi apparátust ne értesítenék a magyar külügyminiszter látogatásáról, mégis hitelt adtak egy állomásfőnök telefonjelentésének, miszerint Gyöngyösi külügyminiszter úton van Prága felé a cseh külügyminiszter titkára a magyar követségi tanácsostól érdeklődött a hír valós voltáról. A magyarországi hangulatot mindenestre híven jellemezte Rosty-Forgách követségi tanácsos, amikor az amerikai nagykövetnek kifejtette, hogy a kétoldalú tárgyalásokkal kapcsolatban az a magyar közvélemény hangulata, hogy az ország nyugodtan megvárhatja a békediktátumot, mert az nemigen súlyosbíthatja helyzetét. A rendezés azonban a nagyhatalmak szándéka nélkül nem volt megoldható, s a szándék hiányát jól tükrözi az amerikai és angol diplomácia válasza a magyar jegyzékekre. Az időközben 1946 február 27-én Budapesten aláírt magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény is arról győzte meg a nagyhatalmakat, hogy a vitás kérdések rendezését kétoldalú tárgyalásokkal kell megoldani. Hogy az egyezmény aláírása után kb. fél évvel sem javult számottevően a csehszlovákiai magyarság helyzete ékesen bizonyítja a magyar külügyminiszternek 1946. június 26-án kelt távirata, melyet a Külügyminiszterek Tanácsához intézett.
A diplomaták számára 1946 nyarán már egyértelműen bebizonyosodott, hogy a kisebbségek kérdésének megnyugtató rendezésére nincs nagyhatalmi szándék, s a legtöbb amit elérhetnek, ha a megkötendő békeszerződések szövegébe egy gyakorlatilag semmitmondó pontban deklarálják a kisebbségek jogainak védelmét.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 02.
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
A 2023-as év első ArchívNet számát olvashatják az oldalon. Az új lapszám négy forrásismertetést publikál: ezek nem alkotnak egy tematikus egységet, azonban vannak metszéspontjaik egymással. Bár egy Venn-diagramon ezek a metszetek jobban ábrázolhatók lennének, mi ezúttal szövegben mutatjuk be ezeket: két írás a római katolikus egyházhoz köthető, kettő köthető a huszadik századi magyar emigrációhoz, kettő pedig a magyarországi államszocilista időszak mindennapjaihoz.
Az időrendet követve Csóka Géza (közművelődési referens, Magyar Nemzeti Levéltár Közművelődési és Közönségkapcsolati Főosztály) forrásismertetése az első. Idén ünnepeljük Neumann János születésének 120. évfordulóját, a szerző pedig ennek okán mutatja be a tudós és Pelényi János levelezését. Neumann ugyanis arra törekedett, hogy Magyarország akkori washingtoni követét meghívja Princetonba egy előadás erejére.
Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára) forrásismertetésének origója a második világháború magyarországi harcai, amelyek nagy változást hoztak Csémpuszta életébe. A helyi káplánlak birtoklásáért folytatott hosszas küzdelem bemutatása nemcsak egy lokális problémát tár fel, hanem azt is, hogy milyen volt a korabeli államhatalom viszonya a katolikus egyházzal.
Csémpuszta lakóira is kiható politikai döntés volt a Rákosi-korszakban bevezetett kötelező beszolgáltatás, amelyet hibái miatt már 1952-ben korrigálni igyekeztek a következő évekre nézve. Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) a begyűjtési rendszer reformjának egyik tervezetét mutatja be írásában.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) a Mindszenty Józseffel egyeztető Zágon József és a Vatikán diplomáciai szolgálatában működő Kada Lajos levelezését mutatja be. Terjedelmi okokból forrásismertetését két részre bontva jelentetjük meg. A mostani, első közlésben olyan levelek olvashatók, amelyek Zágon Mindszentyvel való viszonyát világítják meg.
Idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége idén is várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. március 7.
Miklós Dániel
Főszerkesztő