Vissza az iskolapadba?

A politikai rendőrség megjelenése az iskolákban

„A pestszenterzsébeti áll. fiúgimnáziumban éppen személyesen vezettem magánvizsgálatot, amikor az igazgató jelentette, hogy a politikai rendőrség két kiküldötte be akar menni a tanórákra. Az illetőket hozzám utasította. Két feltűnően fiatal férfi jelent meg előttem s kijelentette, hogy a politikai rendőrség nyomozói és a tanórákat ellenőrizni jöttek. Kérdésemre, hogy milyen célból, azt válaszolták, hogy a reakciót kell nyomozniuk. Figyelmükbe ajánlottam, hogy az iskolai tanórákon csak a tanügyi hatóság kiküldöttei jelenhetnek meg. Erre eltávoztak és írásbeli paranccsal jöttek vissza.”

Bevezetés

A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba 1945. november 12-én érkezett a budapestvidéki tankerület főigazgatójának november 9-én kelt felterjesztése. A levélből - mai szemmel - komikusnak ható kép bontakozik ki arra nézve, hogy milyen "súlyos" ügyekkel foglalkozott a kerület rendőrségének politikai osztálya. 1945. november 5-7. közt három intézményben is látogatást tettek az osztály nyomozói, s tájékoztatást kértek arról: van-e faliújság az iskolákban, hogyan állnak tankönyvek, tüzelő dolgában, s végül - ami végképp nem a politikai rendőrségre tartozik -, hogy írnak-e óravázlatot a tanárok. Persze a nyomozókat nem annyira az oktatás tárgyi és szakmai feltételeinek megléte izgatta, sokkal inkább az iskolában uralkodó ideológiai állapotokat kívánták ellenőrizni. Ez már a minden iskolában feszegetett falújságra vonatkozó kérdésből is látható, még nyilvánvalóbb azonban a fiúgimnázium igazgatójának pártállására vonatkozó kérdésből, valamint abból, hogy még véletlenül sem a matematika vagy a természettan órákra voltak kíváncsiak - mindenütt a történelem órákat látogatták.

Azt, hogy már ekkor is bizonyos "hírnévre" tettek szert a politikai rendőrség tagjai, érzékelhetően jelzi az a körülmény, hogy a három iskola vezetője közül egyedül a fiúgimnázium igazgatója merte megtagadni az engedélyt a tanórák látogatására, a vonatkozó tanügyi szabályzatokra hivatkozva. Természetesen nem sok sikerrel járt ez a próbálkozása, mert a nyomozók a következő alkalommal már írásos parancsot hoztak magukkal, s ez már - a gimnáziumban éppen jelenlévő - tankerületi főigazgatót is meghátrálásra késztette, akinek kérdésére, hogy mi a célja a látogatásnak azt felelték, hogy a "reakciót nyomozzák".

A reakció elleni harcban egyébként jól láthatóan valóban élen járt a kerület rendőrségének politikai osztálya, ugyanis a szolgálati jegyen található a "Magyar rendőrség budapesti főkapitányságának pestszenterzsébeti ker. kapitányságának politikai osztálya" feliratú körbélyegző ellenére a kiállítás helyeként már Pesterzsébetet írtak, ezzel demonstrálva a klerikális reakció elleni harcot. A politikai rendőrségnek ez az eljárása a minisztérium tisztviselőiben vélhetően ugyanolyan ellenérzéseket váltott ki, mint a tankerületi főigazgatóban, hiszen egy rövid belső feljegyzés után rögtön minisztertanácsi előterjesztést fogalmaztak, s nem a Belügyminisztériumtól kértek tájékoztatást az ügyről.

Az előterjesztést természetesen minden minisztérium - így a Belügyminisztérium is - megkapta, s rögtön reagált rá: november 29-én leiratot küldtek a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága Politikai rendészeti Osztályának, magyarázatot kérve a történtekre. Az osztály vezetője, Péter Gábor kissé hevesen reagált a leiratra: az ügyet a politikai rendőrség elleni provokációnak tekintette, és kétségbe vonta a minisztertanácsi előterjesztésben foglaltak igazságtartalmát. A Belügyminisztérium átiratban kérte a kultusztárcától az ügy pontos részleteinek és a rendelkezésre álló bizonyítékoknak az ismertetését. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium december 7-én kelt - Keresztury Dezső által aláírt - válaszának iktatását csak december 27-én végezték el - az, hogy a Belügyminisztérium átiratát miniszteri osztályfőnök írta alá, a választ mégis a belügyminiszternek címezték, jelzi, milyen fontosságot tulajdonított e nemkívánatos jelenségnek a kulturális vezetés, amit a belügyben úgy látszik nem toleráltak, hiszen a választ csak húsz nappal később iktatták. A budapesti főkapitányhoz, Sólyom László altábornagyhoz 1946. január 28-án küldtek, "bizalmas, saját kezébe" jelzéssel ellátott leiratot - amelyet a kézbesítési ív tanúsága szerint másnap kapott meg -, amelyben utasítják, hogy indítson "tüzetes és szigorú vizsgálatot" az ügy pontos részleteinek felderítésére. A belügyminisztérium aktájából kiderül, hogy a politikai rendőrség eljárása, valamint a Péter Gábor által küldött - a felelősséget elhárító, illetve a kultusztárca állítását kétségbe vonó - jelentés hangneme a belügyi tisztviselőt is felháborította, és ezért a főkapitánynak küldött levéltervezetben még szerepel az, hogy Péter Gábort utasítsa: tartózkodjék a minisztereket bíráló kitételek alkalmazásától. Az említett kitételt azonban a leirat aláírója - Szebenyi Endre, a Belügyminisztérium Közrendészeti Főosztályának vezetője - kihúzta, mivel már ekkor tisztában lehetett azzal, hogy Péter Gáborral nem tanácsos ujjat húzni. Mindenesetre Sólyom László nem Pétert, hanem helyettesét, Fehér Lajost bízta meg az ügy kivizsgálásával. Ebben a döntésében szerepet játszhatott, hogy másolatban megkapta Péter jelentését, és persze az sem zárható ki, hogy informális úton kérték: ne az osztályvezető vezesse a vizsgálatot. A vizsgálat dokumentumai megerősítik a kultusztárca állításait. Az összefoglaló jelentéshez mellékelt három dokumentum tovább árnyalja a képet. Az 1945. november 13-án kelt jelentés összefoglalja az egyik iskolai ellenőrzés tapasztalatait, a faliújság kérdésétől a tüzelőhiányon át a tankönyvek tartalmi kérdéséig - mint látható ezek "valóban" a politikai rendőrségre tartozó dolgok. A legmeghatóbb azonban az az aggodalom, amivel a nyomozó a gyerekek szociális helyzetét ábrázolja - megállapítása szerint a "tüzellő hiány a hidegbeköszöntével a tanítást teljessen megfogja akadájozni" és ez idővel a gyerekek erkölcsi és szellemi zülléséhez vezet. Ez utóbbi aggodalom jogosságát mi sem bizonyítja jobban, mint ez a jelentés, amit forrásértéke miatt betűhív átírásban közlünk. A február 14-én készült tanúvallomási jegyzőkönyv már pontosabban világítja meg az események okát. A tanúként meghallgatott nyomozó szerint a kerületi rendőrség politikai osztályának egy része külön munkára lett beállítva, nevezetesen, hogy kiépítsék a gyárakban, iskolákban és egyéb munkahelyeken a "B" hálózatot, akik a demokráciaellenes egyéneket megfigyelik. Az eljárásra utasító tiszt 1946. február 15-én kelt jelentéséből kiderül, hogy a "látogatásoknak" azért érezte szükségét, mert bizalmas értesülés alapján tudomására jutott, hogy az ifjúságot "nem olyan szellemben tanítják, amelyet demokratikus fejlődésünk megkövetel". Ebben az antidemokratikus eljárásban természetesen a klerikális reakció, nevezetesen az iskola katolikus hitoktatója járt az élen. Persze ha már ott voltak nem mulaszthatták el, hogy - természetesen szigorúan a demokratikus nevelés jegyében - hálózatot építsenek ki a tanulókból, akik tanáraik politikai beállítottságáról informálják a rendőrséget, ezzel is megakadályozva őket abban, hogy az erkölcsi züllés útjára térjenek. A vizsgálatot lefolytató nyomozók február 16-án készült jelentése alapján Fehér Lajos összefoglaló jelentést készített a budapesti főkapitányság felügyeleti és fegyelmi osztálya számára, amelyben tájékoztatást ad arról, hogy az ügyben eljáró vezetőt szigorú megrovásban részesítette. A jelentés alapján Sólyom László március 21-én küldte meg a Nagy Imre belügyminiszternek a vizsgálat eredményét és az ügyhöz kapcsolódó dokumentumokat. A Belügyminisztériumba március 30-án érkezett dokumentumok alapján a Vallás és Közoktatásügyi miniszterhez április 11-én küldtek levelet a vizsgálat eredményéről és az ügyet ad acta tették.

A történethez még egy hozzáfűzni való adalék kínálkozik: mind a főigazgató levelében, mind a minisztertanácsi előterjesztésben nagy hangsúllyal szerepel, hogy a nyomozók feltűnően fiatalok. Ezt támasztja alá a Belügyminisztérium Elnöki főosztályának irataiban található 1945. július 20-án - a budapesti rendőrség kerületi kapitányságainak politikai osztályairól - készült kimutatás, mely szerint az ügyben szereplő egyik nyomozó 1945-ben 23 éves volt. Sokkal érdekesebb azonban, amit a tankerületi főigazgató és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium apparátusa sem tudhatott, hogy iskolai végzettsége 3 kereskedelmi volt (tehát még érettségivel sem rendelkezett), azonban még ez is több, mint az ugyancsak nyomozó beosztásban szereplő másik rendőré, aki 8 elemit végzett, vagy a harmadik, ügyben érintett személyé, akinek legmagasabb iskolai végzettsége 4 polgári volt. Az tehát ebből a kimutatásból megállapítható, hogy a rendőröknek talán valóban az iskolában volt a helyük, persze nem olyan szerepben, mint amilyet az ügyben betöltöttek.

Ezen a napon történt március 04.

1913

Hivatalba lép Thomas Woodrow Wilson, az Amerikai Egyesült Államok 28. elnökeTovább

1917

A Központi Hatalmak (a Német Császárság és az Osztrák–Magyar Monarchia) aláírják az előzetes békeszerződést a legyőzött Romániával.Tovább

1945

Brit-amerikai légitámadás a soproni vasútállomások ellen. Igen komoly veszteség éri a magyar vasúti járműállományt.Szombathelyt is a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő