Magyar diplomáciai lépések a csehszlovákiai magyarok jogfosztása miatt

1945 tavaszán egy vesztes háború súlyos következményeivel kellett az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak megbirkóznia. Az egyébként is nehéz belpolitikai helyzet feszültséggel és aggodalommal telítődött a Csehszlovákiából érkező hírek hatására. A csehszlovák politikusok a magyarok soviniszta és irredenta beállítottságának hangoztatásával igyekezték elérni a magyarság eltávolítását az országból, de a kitelepítéshez továbbra nem kaptak nemzetközi támogatást. Ezért rendeletek sokaságával és azok végrehajtásával akarták a nagyhatalmakat kész tények elé állítani…

Távirat a Külügyminiszterek Tanácsához

A Külügyminiszterek Tanácsának
Párizs

Magyar kormány csehszlovák magyarság ügyében a külügyminiszterek tanácsától meghallgatását kérte. Eme lépésre ama tragikus helyzet felett kétségbeesése késztette, melyben a Csehszlovák Köztársaság déli részében zárt tömbben élő 650 000 főnyi színmagyar lakosság vergődik. A csehszlovák hatóságok az Atlanti Charta és az UNO [ENSZ] egyezségokmány alapelveinek megsértésével, a Nagyhatalmak igazságos döntésének elejét veendő, 1946 januárjában kötött magyar-szlovák(!) lakosságcsere-egyezmény betűjén és szellemén túlmenően legterrorisztikusabb formában értésére adták a magyar lakosságnak, hogy vagy jún. 27-ig, vagy pedig 8 napos határidőn belül, mint magyar anyanyelvű lakos ingatlanát és ingóságait hátrahagyva a magyar határon átteszik. Granatier szlovák telepítésügyi vezető Losoncon kijelentette, hogy kényszerbevallásokkal minden járásban szlovák többséget kell kierőszakolni, hogy az ily módon készült adatokat Párizsba felterjeszthessék." Matiarik, a galántai járási nemzeti bizottság elnöke a demagyarizáló hullám megindulását megelőzően magához hívatta a községi jegyzőket és közölte velük, hogy "utasítása van, miszerint a magyarsággal szemben újabb terrorral kell fellépni, és azt kényszeríteni kell az önkéntes elszlovákosításra."Roszár Dániel, Vizkelet községi magyar lakossal az illetékes szlovák telepítésügyi hivatal közege közölte: "hogy amint annak idején a szlovákok a zsidókat, majd a németeket, úgy most a magyarokat is a kitelepítés előtt előbb gyűjtőtáborokba viszik." Szlovák belügyi biztosság 20 000/I.IV-46 számú rendelete szerint "más" mint szlovák származású személyek is szlováknak vallhatják magukat. A községi biztosok kidoboltatták, hogy a magyar lakosság június 21-22-23-án kinyilváníthatja, vajon hajlandó-e továbbra is magyarsága mellett kitartani, avagy pedig szlováknak jelöli meg magát, és ezáltal mentesül a kitelepítés, vagyonelkobzás s a polgári jogok teljes megfosztása alól. Salgótarján mellett csehszlovák területen élő, magyar bányákba dolgozni átjáró bányászokat felszólították, hogy kitelepülési óhajukat írják alá, különben 10 kg csomaggal, azonnali hatállyal átdobják a határon. A bányászok határátlépési jogosítványát azonnali hatállyal megvonták, a munkaerő elmaradása már napi 400 tonna jóvátételi célt szolgáló szén termelésének kiesését jelenti. A magyar kormány ezúton is felhívja a külügyminiszterek tanácsának figyelmét, hogy a csehszlovák kormány szerződést szegő és embertelen módszereket követő eljárására, mellyel minden további rendezések elébe vágva fait accompli-t akar teremteni.

 Gyöngyösy
magyar külügyminiszter

MOL XIX-J-1-a-24/res.Be.-1946 (Magyar Országos Levéltár-Az államigazgatás felsőbb szervei-Külügyminisztérium-Békeelőkészítő osztály-24/res.Be.1946)

Ezen a napon történt október 28.

1919

Alkoholtilalmat („prohibíciót”) rendelnek el az Egyesült Államokban.Tovább

1944

Budapesten illegálisan megalakult a kommunista párt ifjúsági szerve-zete, Kommunista Ifjúmunkás Szövetség néven.Tovább

1956

A Szabad Népben megjelent a „Híven az igazsághoz” című vezércikk. A szerkesztőség, elemezve a forradalom történéseit, megállapította: „Nem...Tovább

1962

Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár bejelenti, hogy visszavonják Kubából az atomrakétákat. Lezárul a kubai rakétaválság.Tovább

1978

Magyarországon bevezetik a személyi számot, mint azonosító jegyet.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő