Magyar diplomáciai lépések a csehszlovákiai magyarok jogfosztása miatt

1945 tavaszán egy vesztes háború súlyos következményeivel kellett az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak megbirkóznia. Az egyébként is nehéz belpolitikai helyzet feszültséggel és aggodalommal telítődött a Csehszlovákiából érkező hírek hatására. A csehszlovák politikusok a magyarok soviniszta és irredenta beállítottságának hangoztatásával igyekezték elérni a magyarság eltávolítását az országból, de a kitelepítéshez továbbra nem kaptak nemzetközi támogatást. Ezért rendeletek sokaságával és azok végrehajtásával akarták a nagyhatalmakat kész tények elé állítani…

Válasz a memorandumra 

Magyar Külügyminisztérium

30.588/Pol.1945. ad 16/res.Be.1945Budapest, 1945. június 19.

Követ Úr!

Van szerencsém nyugtázni a június 12-én kelt és Excellenciád által nekem átadott memorandum vételét, melyben az Egyesült Államok kormánya a csehszlovákiai magyar kisebbség jelenlegi állapotáról és jövőbeni boldogulásáról fejtette ki nézetet. Bátorkodom kifejezést adni Excellenciád előtt annak a megelégedésnek, amellyel a magyar kormány megállapította, hogy az Egyesült Államok állásfoglalása ebben a kérdésben tökéletesen megegyezik az Atlanti Charta szellemével, valamint az amerikai nép nagy és nemes hagyományaival. A magyar kormány fenntartás nélkül osztja azt a nézetet, hogy azokat, akik háborús bűnöket, vagy kegyetlen cselekedeteket követtek el, szigorú büntetésben kell részesíteni. A fasiszta és náci eszmék terjesztőit, valamint mindazokat, akik cselekvően vettek részt fasiszta vagy náci mozgalmakban, ugyancsak meg kell büntetni. Élénk sajnálkozással tartjuk szükségesnek figyelmét felhívni arra a tényre, hogy a magyarok jelenlegi üldözése Csehszlovákiában nem egyezik meg ezekkel az elvekkel, hanem inkább a náci eszmékkel és módszerekkel, amelyek Szlovákiában oly termékeny talajra találtak volt. Ebben a vonatkozásban elegendő azokat a rendszabályokat megemlíteni, amelyek megkülönböztető jelvények viselésére kényszerítik a magyarokat, és amelyek a többi lakosságtól a gettókhoz hasonló módon való elkülönítésüket célozzák. A magyaroknak Csehszlovákiából való kiutasítását, ami igen gyakran olyan embereket is sújt, akiknek családja már nemzedékek óta él azokon a vidékeken, olyan módon hajtják végre, ami nagyon is emlékeztet a zsidóknak a nácik által történt deportálására. Ami a helyzetet különösképpen súlyosbítja, az a tény, hogy mindezeket a rendszabályokat kollektív módon alkalmazzák, az egyéni eseteknek minden előzetes megvizsgálása nélkül. A Szlovákiában újabban lejátszódó események elegendő bizonyítékul szolgálnak arra nézve, hogy a csehszlovák kormány ugyanazokat az elveket alkalmazza, mint amelyek a Hlinka-gárda mozgalmát és más hasonló szervezeteket életre keltettek: ezeket, legalább is részben, abból a célból létesítették, hogy megfélemlítsék a magyar lakosságot. Azok, akik ma a demokrácia nevében üldözik a magyarokat, éveken keresztül a Harmadik Birodalom belegyezésével és biztatására ugyanezt cselekedték azzal az ürüggyel, hogy az európai "új rendben" a magyarok nem méltók a bizalomra. Maga az a tény, hogy Tiso fasiszta Szlovákiájában egyedül a Magyar Párt volt ellenzékben, eléggé bizonyítja azt, mily kevés rokonszenvvel viseltetett a magyar kisebbség a náci ideológia iránt. A Párt vezére, Esterházy János úr, a szlovák parlament egyetlen tagja volt, aki az antiszemita törvények ellen szavazott, és akinek volt bátorsága ahhoz, hogy azokat, mint olyan rendszabályokat, amelyek ellentétben állnak az emberiesség elveivel, szigorú bírálat tárgyává tegye. Amint az a"memorandumból" kitűnik, csehszlovákia külügyminisztere 1945. május 21-én San Franciscoban kijelentette, hogy "csupán azokat a magyarokat fogják büntetéssel sújtani, akik a csehszlovák Köztársaság ellen összeesküvést szőttek, vagy pedig a nácik oldalán harcoltak: ami azokat a magyarokat illeti, akik Csehszlovákia ügyével szemben barátságos érzelmeket tanúsítottak, úgy ezek az országban maradhatnak és élvezhetik a Köztársaság állampolgárainak kijáró összes jogaikat." Azonban a csehszlovákiai magyarok sorsát illetően még ez a nyilatkozat sem megnyugtató, mert alkalmat ad a legkülönfélébb értelmezésre. Valóban bajos volna Csehszlovákia elleni összeesküvésnek minősíteni azt, hogy az a 800 000 magyar, akit a Trianoni Szerződés értelmében, de a népeknek, Wilson elnök által hirdetett önrendelkezési jogával ellentétben, kényszerűen csehszlovák állampolgárrá tettek, az anyaországhoz való visszacsatolása pillanatában kifejezést adott efelett érzett örömének. A történelmi igazság kedvéért különben azt is felemlíthetnők, hogy a magyar kormány 1938-ban felajánlotta a csehszlovák kormánynak a két ország területi kérdéseinek népszavazás útján való rendezését (I. melléklet). Ami a csehszlovák kormányt illeti, még csak nem is felelt erre az ajánlatra, hanem inkább a római és berlini kormányok döntőbíráskodását választotta (II. melléklet). Különösen súlyos igazságtalanság lenne, ha mostan a magyar kisebbséget a csehszlovák kormány egy elhatározása miatt büntetnék meg és ha felelőssé tennék azokért a tényezőkért, amelyek 1938-ban Csehszlovákia szétdarabolását előidézték. Ami azt a szlovák kijelentést illeti, hogy most majd a magyarokat részesítik ugyanolyan bánásmódban, mint amilyenben 1938-ban a magyarok a szlovákokat részesítették, súlyt helyezünk arra, hogy újból leszögezzük: a magyar hatóságok csupán a cseh- és szlovák telepesek, valamint a Prágából kizárólag magyarlakta területekre küldött államhivatalnokok eltávozásának követelésére szorítkoztak. Még ezeknek a telepeseknek és hivatalnokoknak az áttelepítése is csak Szlovákia és a Cseh- és Morva- "Protektorátus" kormányaival folytatott hosszadalmas tárgyalások után történt meg, mégpedig a tárgyalásokon elért eredményeknek megfelelően. Az erre vonatkozó megegyezés értelmében a magyar kormány vállalta azt, hogy kártalanítja a szlovák és a cseh telepeseket, akiknek különben is megadatott a lehetőség arra nézve, hogy magukkal vihessék összes javaikat. Ennek a feladatnak a megkönnyítésére egy ideig még egy cseh bizottság is működött Budapesten. Dacára ezeknek a megállapodásoknak nagyszámú szlovák telepes Magyarországon maradt anélkül, hogy az ország elhagyására kényszerítették volna őket. A magyar kormány emlékeztetni kíván arra is, hogy 1919-ben a magyar demokráciát, amely hónapokon keresztül visszatartotta a Szovjetunió megtámadása céljából összpontosított fegyveres erőket, főleg a szomszédos államok sovinizmusa döntötte meg. A magyar nép számára siralmas volna, ha azt látná, hogy a jelenlegi, a demokrácia elveihez oly hűségesen ragaszkodó magyar kormányt több idegen állam ugyanolyan ellenségesen és bizalmatlanul kezeli, mint az első világháború után. A magyar kormány mélységes megelégedéssel állapítja meg, hogy az Amerikai Egyesült Államok ismét egyszer rokonszenvvel és megértéssel szemléli nehéz helyzetünket, akárcsak 1849-ben, amidőn elsőnek ismerte el demokratikus kormányunkat alighogy az lerázta volt magáról a germán zsarnokságot. Megragadom az alkalmat, hogy kérjem Excellenciádat, fogadja legmélyebb tiszteletem kifejezését.

 Gyöngyösi
s.k.

H. F. Arthur Schoenfeld úr
őnagyméltósága
az Amerikai Egyesült Államok
Magyarországi Missziójának
vezetője,

Budapest. 

MOL-XIX-J-1-a-16/res.Be.-1945 (Magyar Országos Levéltár-Az államigazgatás felsőbb szervei-Külügyminisztérium-Békeelőkészítő osztály-16/res.Be.1945)

Ezen a napon történt március 03.

1918

A breszt-litovszki békeszerződés (más néven breszti béke) Szovjet-Oroszország és a központi hatalmak (Németország és az Osztrák–Magyar...Tovább

1918

Bartók Béla II. vonósnégyesének premierje.Tovább

1922

Hidegkuti Nándor válogatott labdarúgó, az Aranycsapat tagja (†2002)Tovább

1924

II. Abdul-Medzsidet megfosztják trónjától és családjával együtt száműzik Törökországból.Tovább

1945

Megalakult a Független Kisgazda-és Polgári Párt Ifjúsági Csoportja. Az alakuló gyűlésen résztvevők megvitatták a feladatokat, és megvá-...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő