Magyar diplomáciai lépések a csehszlovákiai magyarok jogfosztása miatt

1945 tavaszán egy vesztes háború súlyos következményeivel kellett az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak megbirkóznia. Az egyébként is nehéz belpolitikai helyzet feszültséggel és aggodalommal telítődött a Csehszlovákiából érkező hírek hatására. A csehszlovák politikusok a magyarok soviniszta és irredenta beállítottságának hangoztatásával igyekezték elérni a magyarság eltávolítását az országból, de a kitelepítéshez továbbra nem kaptak nemzetközi támogatást. Ezért rendeletek sokaságával és azok végrehajtásával akarták a nagyhatalmakat kész tények elé állítani…

Jegyzék

Követ Úr!

Van szerencsém csatoltan megküldeni "A magyarság helyzete a második Csehszlovákiában" című memorandumot.

Magyarország a Szocialista Szovjet Köztársaságok Uniójával, az Egyesült Brit Királysággal, valamint az Amerikai Egyesült Államokkal 1945. évi január hó 20. napján aláírt fegyverszüneti szerződés 2. pontjában "kötelezte magát, hogy Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia általa megszállt területeiről visszavonja az összes magyar csapatokat és hivatalnokokat, Magyarország 1937. december 31-én fennállott határai mögé, úgyszintén hatályon kívül helyez minden törvényhozási és közigazgatási intézkedést, amely csehszlovák, jugoszláv és román területek Magyarországhoz való csatolására vagy bekebelezésére vonatkozik.

A magyar kormány felfogása szerint a fegyverszüneti szerződéssel Magyarországhoz a háború folyamán visszacsatolt területek tekintetében, a fegyverszünet tartamára, az 1937. évi december 31-én fennállott területi és jogi helyzet állt helyre. A magyar kormány a maga részéről a fegyverszüneti szerződés rendelkezéseiből folyó, ilyen irányú kötelezettségeinek eleget tett.

A csehszlovák kormány, a fegyverszüneti szerződés rendelkezéseivel összhangban, szintén köteles lett volna a magyar kisebbséggel szemben az 1937. december 31-én fennállott jogállapotot helyre állítani. A magyar kormány tudomása szerint ennek a kisebbségnek jogi helyzetét sem a potsdami határozatok, sem más nemzetközi megállapodás nem érintette.

Annál inkább kötelessége lett volna a csehszlovák kormánynak, mert az I. világháborút követő békekonferencián a zárt magyar települési területekkel összefüggő magyarlakta területeknek sztrarégiai(!) és közlekedésügyi indokok alapján való elnyerésekor, a csehszlovák delegátus azt a kijelentést tette, hogy Csehszlovákia keleti Svájc-szerűen fogja biztosítania kisebbségek jogait. Ezen az általános természetű ígéreten kívül azonban Csehszlovákiát kötelezi a Szövetséges és Társult Főhatalmakkal 1919. szeptember 10-én Saint-Germain-en-Laye-ben kötött kisebbségvédelmi szerződés is, amelyet a magyar kisebbséggel szemben semmiféle nemzetközi egyezmény sem helyezett hatályon kívül.

Még sajnálatosabb körülmény azonban, hogy a csehszlovák kormány nemcsak a kisebbségvédelmi szerződésben kifejezetten biztosított jogokat tagadta meg Csehszlovákia magyar lakóitól, hanem ezen jóval túlmenően, a nemzetközi jog általánosan elismert elveibe és a kultúrállamok mindenütt elfogadott emberi alapjogokba is beleütköznek intézkedései. A csatolt memorandumban ismertetett tényekből kitűnik, hogy Csehszlovákiában a természetjogban gyökerező legelemibb emberi jogokat is megtagadják a magyaroktól és úgyszólván a fizikai lét biztosításához szükséges eszközöktől is megfosztják őket. Ilyen kormányzati intézkedésre a náci Németországnak a zsidókkal való bánásmódjától eltekintve nem volt példa a civilizált népek történetében.

A magyar kormány kötelességének tartja hangsúlyozni, hogy a magyar demokrácia megszilárdulását nagymértékben akadályozza a csehszlovák kormánynak a magyar kisebbségekkel szemben alkalmazott embertelen politikája. A szlovákiai magyarsággal való bánásmód valóban olyan súlyos sérelme az egész magyar népnek, amely, a dolog természeténél fogva, Magyarországon is szükségképpen a nacionalizmus felfokozására és esetleg súlyos kitörésekre vezethet.

A szlovákiai eseményekkel kapcsolatban érthetetlennek tűnik fel a magyar közvélemény előtt különösen az a körülmény, hogy Csehszlovákia, amely az Egyesült Nemzetek tagja és amelynek képviselői nemzetközi fórumok előtt elöljárnak a nemzetközi együttműködésre való készségük, valamint az emberiesség magasztos eszméinek és elveinek hangoztatásában, szabadon hajthat végre százezres ártatlan tömegek ellen a kultúrnépek történetében példátlanul álló brutalitásokat. A náci ideológia emlőin nagyra növelt és ma is náci módszereket alkalmazó szlovák sovinizmusnak az egész világ szeme láttára történő féktelen garázdálkodása alkalmas arra, hogy a sok megpróbáltatáson keresztülment magyar közvéleményben eszközül szolgáljon a reakciós magyar körök propagandájának az új demokrata világrend ellen. Ez annál könnyebben lehetséges, mert közismert tény, hogy az 1918-ban létrejött magyar demokráciát a szomszédállamok és ezen belül Csehszlovákia sovinizmusa buktatta meg.

A magyar kormány különös nyomatékkal kíván arra is rámutatni, hogy a szomszéd államok demokráciájának nagy előnye az, hogy a belső demokratikus államrendük létrejöttével egyidejűleg nemzeti igényüket is megvalósíthatták mind az első, mind a második világháború után. Magyarországon azonban az új demokratikus kormányzatnak kell a vesztes háború összes súlyos következményeit viselni. Szerfölött megnehezíti a kormányzat amúgy is súlyos helyzetét a belföldi közvélemény előtt az a körülmény, hogy a vesztes háború természetes következményein kívül, a magyarságnak olyan megpróbáltatásokon is keresztül kell mennie, amelyek homlokegyenest ellenkeznek a győző hatalmak között létrejött megállapodásokkal és az általuk proklamált elvekkel.

A magyar kormány 1945. szeptember 13-án 61/res.Be.-1945. szám alatt kelt jegyzékében azt kérte, hogy a csehszlovák kormány által Magyarországgal szemben felvetett vitás kérdések összes vonatkozásait az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsában állandó képviselettel bíró hatalmak, azaz Szovjetoroszország, Anglia, az Amerikai Egyesült Államok és Franciaország kiküldötteiből álló nemzetközi bizottság vizsgálja meg.

Tekintettel arra, hogy a szlovákiai magyarság helyzetében a jegyzék óta is jelentékeny rosszabbodás következett be, a magyar kormány megújítja a nemzetközi vizsgálóbizottság kiküldésére irányuló kérelmét.

Addig is azonban, amíg e bizottság kiküldése megtörténik, a magyar kormány, utalással a[z 1945. február 13-án tartott] krími értekezletnek a fasiszta uralom alól felszabadított Európáról szóló kiáltványában proklamált elvekre, tisztelettel kéri Szlovákia magyarlakta területeinek nemzetközi ellenőrzés alá való helyezését. Csak ebben az esetben lehet remény arra, hogy a szlovákiai magyar paraszt- és munkástömegek előrehaladást tehetnek az Atlanti Chartaban, valamint a san franciscoi alapokmányban körvonalazott és az egész emberiségnek boldogabb jövőt ígérő életviszonyok felé, és hogy megvalósulhat számukra a félelemtől és nyomortól mentes élet.

E területek igazgatásának nemzetközi ellenőrzés alá való helyezése már csak azért is sürgős volna, mert amióta a magyar kormány kijelentette, hogy a szlovákiai magyarság kérdésében a prágai kormánnyal informatív jellegű közvetlen tárgyalásokat hajlandó folytatni, azóta a szlovák sajtó soviniszta túlzásai és magyarellenes izgatásai nem ismerik a határt. Olyan légkör és viszonyok pedig, amelyek teljesen megszüntetik a szlovákiai magyarság vagyon-, jog- és életbiztonságát és megtagadják tőle a még itt-ott megmaradt legelemibb emberi jogokat, nem lehetnek alkalmasak nemzetközi tárgyalások eredményes lefolytatására.

Budapest, 1945. november 16.

MOL XIX-J-1-a-120/res.Be. (Magyar Országos Levéltár Az államigazgatás felsőbb szervei Külügyminisztérium Békeelőkészítő osztály 120/res/Be. számú ügyirat.

Ezen a napon történt október 28.

1919

Alkoholtilalmat („prohibíciót”) rendelnek el az Egyesült Államokban.Tovább

1944

Budapesten illegálisan megalakult a kommunista párt ifjúsági szerve-zete, Kommunista Ifjúmunkás Szövetség néven.Tovább

1956

A Szabad Népben megjelent a „Híven az igazsághoz” című vezércikk. A szerkesztőség, elemezve a forradalom történéseit, megállapította: „Nem...Tovább

1962

Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár bejelenti, hogy visszavonják Kubából az atomrakétákat. Lezárul a kubai rakétaválság.Tovább

1978

Magyarországon bevezetik a személyi számot, mint azonosító jegyet.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő