Magyar diplomáciai lépések a csehszlovákiai magyarok jogfosztása miatt

1945 tavaszán egy vesztes háború súlyos következményeivel kellett az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak megbirkóznia. Az egyébként is nehéz belpolitikai helyzet feszültséggel és aggodalommal telítődött a Csehszlovákiából érkező hírek hatására. A csehszlovák politikusok a magyarok soviniszta és irredenta beállítottságának hangoztatásával igyekezték elérni a magyarság eltávolítását az országból, de a kitelepítéshez továbbra nem kaptak nemzetközi támogatást. Ezért rendeletek sokaságával és azok végrehajtásával akarták a nagyhatalmakat kész tények elé állítani…

Második jegyzék 

Magyar Külügyminisztérium

133/res./Be./1945Budapest, 1945. december 11.

Követ Úr!

A magyar és a csehszlovákkormányok kiküldöttei között Prágában, folyó év december hó 3., 4., 5., és 6.napján folyt tárgyalásokról van szerencsém az Amerikai Egyesült Államok/Ő brit Feldége kormányát az alábbiakban tájékoztatni: A tárgyalások kiinduló pontjaként a csehszlovák kormány által készített "Propositions pour les négociations" (A tárgyalásokra vonatkozó javaslatok) című szöveg szolgált. E javaslat lényege az, hogy Csehszlovákia és Magyarország kölcsönös lakosságcserét hajtanak végre, éspedig oly módon, hogy a Csehszlovákiába való áttelepítésre önként jelentkező magyarországi szlovákok helyébe velük azonos számú magyar telepíttetnék át Csehszlovákiából Magyarországba. A lakosságcsere után fennmaradó magyarokat pedig, vagyonuk elkobzása után, a csehszlovák kormány kitelepítené Magyarországba. A magyar delegáció kijelentette, hogy a magyar kormány a lakosságcserét sem a demokratikus elvekkel egyezőnek, sem humánusnak nem tartja, ezért a maga részéről ezt nem helyesli. Attól a szándéktól vezéreltetve azonban, hogy a két ország között az ellentéteket enyhítse, és hogy baráti kapcsolatok kiépítésére alkalmasabb légkört teremtsen, hozzájárul a lakosságcseréhez azzal a kiegészítéssel, hogy a kicserélendő magyarok közé beszámítandók a csehszlovákiai magyarok alábbi csoportjai:

  1. azok a volt csehszlovák állampolgárok, akiket a csehszlovák hatóságok kiutasítottak, vagy egyéb intézkedésekkel kényszerítettek Magyarországra költözni, amennyiben előző lakhelyükre nem szándékoznak visszatérni;
  2. azok a volt csehszlovák állampolgárok, akik a csehszlovák hatóságok elzárkózó magatartása következtében nem tudnak Szlovákiában lévő állandó lakhelyükre visszatérni;
  3. ezt követően kicserélésre kerülnének a csehszlovák szempontból bírói fórum által nemzetellenesnek nyilvánított, de fasisztának nem tekinthető egyének.

E kategóriák kimerülése után a lakosságcseréhez még szükséges magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgárok kiválasztásának módja (lakhely, foglalkozási megoszlás, vagyoni helyzet stb.) tekintetében a felek külön egyeznének meg. A magyar delegáció azt javasolta továbbá, hogy a cserénél közreműködő Bizottságok nemzetközi jellegűek legyenek, éspedig olymódon, hogy azokban a két érdekelt állam képviselőin kívül a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia képviselői is helyet foglaljanak. A kicserélendő magyarokra vonatkozólag hozott összes diszkriminatív jogfosztó rendelkezések hatálytalanítandók volnának. Ily módon azokat a magyarokat, a csere végrehajtása előtt, in integrum restitúcióban és esetleg kártérítésben is kellene részesíteni. A fentiekben körvonalazott feltételek mellett történő lakosságcserének azonban a magyar álláspont szerint előfeltétele volna, hogy a lakosságcsere végrehajtása után Csehszlovákiában visszamaradó magyarságnak a sorsa megfelelő rendezést nyerjen. Teljesen elfogadhatatlan az az álláspont, hogy a lakosságcsere után Csehszlovákiában visszamaradó magyarság minden további nélkül Magyarországra telepítessék. Csehszlovák részről viszont ismételten kifejezésre jutott az az álláspont, hogy Csehszlovákia nemzeti állammá akar lenni. Ezért, a nemzeti egység kiépítése érdekében, szükségesnek tartja a lakosságcsere után fennmaradó magyarok túlnyomó többségének Magyarországra való kitelepítését és azt, hogy a Csehszlovákiában visszamaradó magyarok számára kisebbségi jogok ne biztosíttassanak. A magyar álláspont szerint a Csehszlovákiában maradó magyarságnak kisebbségi jogok mindenesetre biztosítandók, vagy ha Csehszlovákia erre nem hajlandó és ragaszkodik a magyarok kitelepítéséhez, akkor az őslakos földművelő magyarság kitelepítése csakis földterület átengedésével egyidejűleg valósítható meg. Addig is azonban amíg a Csehszlovákiában visszamaradó magyarság sorsa közvetlen tárgyalások útján, vagy nemzetközi döntéssel, illetőleg a békeszerződésekkel végleges rendezést nem nyer, biztosítandó volna részükre a személyi, vagyoni és jogbiztonság úgy amint az 1938 november 1-én fennállott. E felfogás annál inkább jogos, mert Csehszlovákia, valamint a Szövetséges és Társult Főhatalmak között 1919. szeptember 10-én kötött kisebbségvédelmi szerződés jelenleg is érvényben van. Tekintettel mégis arra, hogy ideiglenes jellegű rendezésről volna szó, a politikai jogok biztosításához a magyar kormány nem ragaszkodnék. A tárgyalások során a csehszlovák kormány hajlandónak mutatkozott 1946. január 31-éig felfüggeszteni a magyarok kiutasítását és áttelepítését, valamint olyan magyar nemzetiségű személyek vagyonának az elkobzását, akik nem vétettek a Csehszlovák Köztársaság ellen. Utóbb a csehszlovák delegáció még néhány kisebb jelentőségű jogfosztó rendelkezéssel kapcsolatban tett engedményt (pl.: a magyaroktól megvont nyugdíjak helyett kilátásba helyezte szociális segélyek folyósítását), és elállt attól is, hogy a felfüggesztést csak 1946. január 31-éig terjedő hatállyal eszközölje. Ennek ellenére is azonban a B. alatti mellékletben felsorolt rendelkezések a vagyonelkobzási dekrétum kivételével érvényben maradtak volna. Ezek közül különösen súlyos az állampolgárságtól való megfosztás, ami a további diszkriminációk alapja. Az állampolgárságtól való megfosztás a magyarság helyzetét valóban teljesen bizonytalanná és gazdasági tevékenység kifejtését egyenesen lehetetlenné teszi. A diszkriminációs közmunkarendelet pedig arra ad módot, hogy közmunkák címén a magyarokat erőszakosan széttelepítsék. Az engedmények ily módon nem biztosították volna a csehszlovákiai magyarság minimális jog-, vagyon- és személybiztonságát sem, amíg sorsuk végleges elrendezést nem nyer. Ezért a magyar delegáció nem járulhatott hozzá a megegyezéshez a csehszlovák kormány által kilátásba helyezett engedmények alapján. De nem tehette ezt már azért sem, mert még ideiglenes jelleggel sem fogadhatott el olyan rendezést, amely a csehszlovákiai magyarságot minden erkölcsi és jogi alap nélkül, tisztán származási okok miatt kollektív büntetéssel sújtja, és el akarja távolítani. Ilyen magatartással tulajdonképpen azokat a hitlerista eszméket szankcionálta volna, amelyek ellen a háború folyt, és amelynek a magyarság is tragikus sorsát köszönheti. A fentiek alapján a magyar kormány tisztelettel kéri az Amerikai Egyesült Államok/Ő brit felsége kormányát, szíveskedjék támogatni a magyar kormánynak azt az álláspontját, amely szerint a Magyarország és Csehszlovákia között esetleges megkötendő lakossácsere-egyezménnyel egyidejűleg Csehszlovákiában a magyarságot sújtó jogfosztó diszkriminációs rendelkezések en Bloc hatályon kívül való helyezésével és a törvényes rendelkezéseken is túlmenő üldözések megszüntetése útján biztosíttassék a magyarok számára a félelemtől és nyomortól mentes élet addig is, amíg sorsukat végleges rendezés el nem dönti. Tisztelettel kéri továbbá a magyar kormány az Amerikai Egyesült Államok / Ő brit felsége kormányát arra, hogy a lakosságcsere-egyezmény megkötése esetén az egyezmény végrehajtásánál közreműködő vegyesbizottságba képviselőjét kiküldeni szíveskedjék. Szükségesnek tartja végül a magyar kormány azt hangsúlyozni, hogy Magyarország jelenlegi válságos gazdasági helyzetében lakosságcsere is csak oly módon valósítható meg, hogy ebből az országra újabb gazdasági teher ne származzék. Kérem, fogadja Követ úr/Uram, őszinte nagyrabecsülésem nyilvánítását.

Gyöngyösi 

MOL-XIX-J-1-a-133/res.Be.-1945 (Magyar Országos Levéltár-Az államigazgatás felsőbb szervei-Külügyminisztérium-Békeelőkészítő osztály-133/res.Be.1945)

Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő