Magyar diplomáciai lépések a csehszlovákiai magyarok jogfosztása miatt

1945 tavaszán egy vesztes háború súlyos következményeivel kellett az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak megbirkóznia. Az egyébként is nehéz belpolitikai helyzet feszültséggel és aggodalommal telítődött a Csehszlovákiából érkező hírek hatására. A csehszlovák politikusok a magyarok soviniszta és irredenta beállítottságának hangoztatásával igyekezték elérni a magyarság eltávolítását az országból, de a kitelepítéshez továbbra nem kaptak nemzetközi támogatást. Ezért rendeletek sokaságával és azok végrehajtásával akarták a nagyhatalmakat kész tények elé állítani…

Beszámoló a békeszerződés előtti magyar-csehszlovák megegyezésről

17/pol.
1946.
Prága, 1946. január hó 24-én
Tárgy:Steinhardt amerikai nagykövet
A békeszerződés előtti magyar-csehszlovák megegyezésről.

Hivatkozással 68/1945. számú jelentésre

Az itteni sajtó folyó hó közepe táján tele volt a decemberben félbeszakadt magyar-csehszlovák tárgyalások közeljövőbeni újrafelvételének hírével. Sőt voltak, akik tájékozott voltuk tanújeléül megsúgták, hogy Gyöngyösi miniszter úr titokban már meg is érkezett és javában folynak a megbeszélések. A psychózis végül odafajult, hogy a külügyminiszter titkára tegnap este távbeszélőn az iránt érdeklődött, vajon lehet-e alapja a brünni állomásfőnök telefonjelentésének, amely szerint Gyöngyösi miniszter úr kíséretével a MÁV motoros termes kocsiján ott áthaladt volna Prága irányában. Természetes tehát, hogy Steinhardt amerikai nagykövet mai látogatásom alkalmával az itteni kollegák hetek óta stereotyp kérdésével fogadott: mi lesz a magyar-csehszlovák tárgyalásokkal? Mint általában, neki is azt válaszoltam, hogy a miniszter úr tekintettel az alkotmánymódosító törvények tárgyalására nem távozhatott Budapestről. Sajnálnám felelte a nagykövet ha nem sikerülne a békeszerződések előtt Csehszlovákiával megegyezniök. Hiszen minidig jobb folytatta , ha perlekedők bíró nélkül egyeznek meg egymással. Decemberi eszmecserénkre utalva, megismételtem, hogy kölcsönös áldozatkészség híján nincsen remény a megegyezésre. Majd azzal érveltem, hogy a magyar közvélemény nagyrészének felfogása szerint, az ország bevárhatja a békediktátumot, amely a nemzet sorsát nemigen súlyosbíthatja, ... sőt a viszonyok méltányos mérlegelése esetén a csehszlovák szándéknál kedvezőbben oldaná meg a magyar kisebbség kérdését. Megmagyaráztam, hogy a csehszlovák tervek elfogadása azért sem veszélytelen, mert ezen elhatározás az itteni kisebbségen kívül per analogiam idővel esetleg az erdélyi és délvidéki, azaz egy összesen kétmilliós magyar kisebbség sorsára nézve prejudikálhatna. Ezen aggályokra utalva, szerencsés megoldásnak minősítettem a Steinhardt által decemberben felvetett gondolatot, amely szerint javunkra eszközölt határkorrektúra esetén, a cseheket történelmi területükön (Lausitz, Hultschin stb.) lehetne kárpótolni. Steinhardt nem leplezte afeletti tájékozatlan voltát, hogy kétmillió magyar él a trianoni határokon kívül. Ezúttal azonban kitért a közvetlen válaszadás elől és újból a szomszédok közötti megegyezést javasolta, bár ismét azon véleményének adott kifejezést, hogy erre kevés a kilátás. A közvetlen megegyezést ajánló nézetének alátámasztására ezúttal felhozta, hogy amennyiben a békekonferencia elé kerülne a magyar kisebbség problémája, annak megoldásánál Oroszország Magyarországgal és Csehországgal szomszédos nagyhatalom létére döntő befolyást igényelne. Ez viszont szerinte, a szláv szolidaritásra tekintettel, úgy északon, mint délen valószínűleg a szomszédaink előnyben való részesítését jelentené. Ettől eltekintve a közvetlen megegyezés halogatásából keletkezhető legnagyobb hátrányt Steinhardt abban látja, hogy iráni mintára a nagyhatalmak nehézkes apparátusának megmozdításából, egyéb vonatkozású komplikációk egész sorozata keletkezhetne, ami viszont a Duna-medence megbékülését tetemesen hátráltatná. Miután Steinhardt fentiekkel ellentétben, egy hónappal ezelőtt még azt hangoztatta, hogy a magyar csehszlovák ellentét igazságos békediktátum általi liquidálását természetesnek tekinti, valószínű, hogy Bene? barátja, vagy a nemzetközi helyzet alakulása vagy esetleg mind a kettő őt közben áthangolták. Jövő hó 6-án nála fogok vacsorázni, mely alkalommal igyekezni fogok véleményváltozásának okát kipuhatolni, és őt lehetőleg meggyőzni eredeti elgondolásának helytálló voltáról.

Rosty-Forgách s.k.
követségi tanácsos

Gyöngyösi János Úrnak
Magyar külügyminiszter    Budapest.

MOL-XIX-J-1-j-Csehszlovákia-17/pol. Köv.sz.-1946 (Magyar Országos Levéltár-Az államigazgatás felsőbb szervei-Külügyminisztérium-TÜK iratok-Csehszlovákia-17/pol/1946 követségi számú ügyirat)

Ezen a napon történt március 03.

1918

A breszt-litovszki békeszerződés (más néven breszti béke) Szovjet-Oroszország és a központi hatalmak (Németország és az Osztrák–Magyar...Tovább

1918

Bartók Béla II. vonósnégyesének premierje.Tovább

1922

Hidegkuti Nándor válogatott labdarúgó, az Aranycsapat tagja (†2002)Tovább

1924

II. Abdul-Medzsidet megfosztják trónjától és családjával együtt száműzik Törökországból.Tovább

1945

Megalakult a Független Kisgazda-és Polgári Párt Ifjúsági Csoportja. Az alakuló gyűlésen résztvevők megvitatták a feladatokat, és megvá-...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő