Magyar diplomáciai lépések a csehszlovákiai magyarok jogfosztása miatt

1945 tavaszán egy vesztes háború súlyos következményeivel kellett az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak megbirkóznia. Az egyébként is nehéz belpolitikai helyzet feszültséggel és aggodalommal telítődött a Csehszlovákiából érkező hírek hatására. A csehszlovák politikusok a magyarok soviniszta és irredenta beállítottságának hangoztatásával igyekezték elérni a magyarság eltávolítását az országból, de a kitelepítéshez továbbra nem kaptak nemzetközi támogatást. Ezért rendeletek sokaságával és azok végrehajtásával akarták a nagyhatalmakat kész tények elé állítani…

Beszámoló a békeszerződés előtti magyar-csehszlovák megegyezésről

17/pol.
1946.
Prága, 1946. január hó 24-én
Tárgy:Steinhardt amerikai nagykövet
A békeszerződés előtti magyar-csehszlovák megegyezésről.

Hivatkozással 68/1945. számú jelentésre

Az itteni sajtó folyó hó közepe táján tele volt a decemberben félbeszakadt magyar-csehszlovák tárgyalások közeljövőbeni újrafelvételének hírével. Sőt voltak, akik tájékozott voltuk tanújeléül megsúgták, hogy Gyöngyösi miniszter úr titokban már meg is érkezett és javában folynak a megbeszélések. A psychózis végül odafajult, hogy a külügyminiszter titkára tegnap este távbeszélőn az iránt érdeklődött, vajon lehet-e alapja a brünni állomásfőnök telefonjelentésének, amely szerint Gyöngyösi miniszter úr kíséretével a MÁV motoros termes kocsiján ott áthaladt volna Prága irányában. Természetes tehát, hogy Steinhardt amerikai nagykövet mai látogatásom alkalmával az itteni kollegák hetek óta stereotyp kérdésével fogadott: mi lesz a magyar-csehszlovák tárgyalásokkal? Mint általában, neki is azt válaszoltam, hogy a miniszter úr tekintettel az alkotmánymódosító törvények tárgyalására nem távozhatott Budapestről. Sajnálnám felelte a nagykövet ha nem sikerülne a békeszerződések előtt Csehszlovákiával megegyezniök. Hiszen minidig jobb folytatta , ha perlekedők bíró nélkül egyeznek meg egymással. Decemberi eszmecserénkre utalva, megismételtem, hogy kölcsönös áldozatkészség híján nincsen remény a megegyezésre. Majd azzal érveltem, hogy a magyar közvélemény nagyrészének felfogása szerint, az ország bevárhatja a békediktátumot, amely a nemzet sorsát nemigen súlyosbíthatja, ... sőt a viszonyok méltányos mérlegelése esetén a csehszlovák szándéknál kedvezőbben oldaná meg a magyar kisebbség kérdését. Megmagyaráztam, hogy a csehszlovák tervek elfogadása azért sem veszélytelen, mert ezen elhatározás az itteni kisebbségen kívül per analogiam idővel esetleg az erdélyi és délvidéki, azaz egy összesen kétmilliós magyar kisebbség sorsára nézve prejudikálhatna. Ezen aggályokra utalva, szerencsés megoldásnak minősítettem a Steinhardt által decemberben felvetett gondolatot, amely szerint javunkra eszközölt határkorrektúra esetén, a cseheket történelmi területükön (Lausitz, Hultschin stb.) lehetne kárpótolni. Steinhardt nem leplezte afeletti tájékozatlan voltát, hogy kétmillió magyar él a trianoni határokon kívül. Ezúttal azonban kitért a közvetlen válaszadás elől és újból a szomszédok közötti megegyezést javasolta, bár ismét azon véleményének adott kifejezést, hogy erre kevés a kilátás. A közvetlen megegyezést ajánló nézetének alátámasztására ezúttal felhozta, hogy amennyiben a békekonferencia elé kerülne a magyar kisebbség problémája, annak megoldásánál Oroszország Magyarországgal és Csehországgal szomszédos nagyhatalom létére döntő befolyást igényelne. Ez viszont szerinte, a szláv szolidaritásra tekintettel, úgy északon, mint délen valószínűleg a szomszédaink előnyben való részesítését jelentené. Ettől eltekintve a közvetlen megegyezés halogatásából keletkezhető legnagyobb hátrányt Steinhardt abban látja, hogy iráni mintára a nagyhatalmak nehézkes apparátusának megmozdításából, egyéb vonatkozású komplikációk egész sorozata keletkezhetne, ami viszont a Duna-medence megbékülését tetemesen hátráltatná. Miután Steinhardt fentiekkel ellentétben, egy hónappal ezelőtt még azt hangoztatta, hogy a magyar csehszlovák ellentét igazságos békediktátum általi liquidálását természetesnek tekinti, valószínű, hogy Bene? barátja, vagy a nemzetközi helyzet alakulása vagy esetleg mind a kettő őt közben áthangolták. Jövő hó 6-án nála fogok vacsorázni, mely alkalommal igyekezni fogok véleményváltozásának okát kipuhatolni, és őt lehetőleg meggyőzni eredeti elgondolásának helytálló voltáról.

Rosty-Forgách s.k.
követségi tanácsos

Gyöngyösi János Úrnak
Magyar külügyminiszter    Budapest.

MOL-XIX-J-1-j-Csehszlovákia-17/pol. Köv.sz.-1946 (Magyar Országos Levéltár-Az államigazgatás felsőbb szervei-Külügyminisztérium-TÜK iratok-Csehszlovákia-17/pol/1946 követségi számú ügyirat)

Ezen a napon történt május 31.

1911

Vízre bocsájtották a TitanicotTovább

1916

A jütlandi csata (skagerraki ütközet), az első világháború legnagyobb tengeri csatája a dán Jylland-félsziget közelében, a brit és német...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.

Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.

A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.

A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. május 30.

Miklós Dániel
főszerkesztő