Épüljön atomerőmű Magyarországon

Egy egyezmény előtörténete

1966. december 28-án a magyar és a szovjet kormány egyezményt kötött arról, hogy a Szovjetunió részt vesz „atomerőműnek a Magyar Népköztársaságban történő létesítésében". A megállapodás eredményeként egy évtized múlva megépült paksi atomerőmű és általa termelt villamos energia ma is meghatározó szerepet játszik Magyarország gazdasági életében. Forrásközlésünk az egyezmény létrejöttének előzményeivel kapcsolatos dokumentumokat mutat be.

Bevezető

1966. december 28-án a magyar és a szovjet kormány egyezményt kötött arról, hogy a Szovjetunió részt vesz „atomerőműnek a Magyar Népköztársaságban történő létesítésében". A megállapodás eredményeként az atomenergia ma is alapvető szerepet játszik Magyarország

életében.

Ismeretes az '50-es évek gazdaságpolitikájának középpontjában a nehézipar egyoldalú, erőltetett ütemű fejlesztése állt, ami szinte állandósította a kevés ásványkinccsel rendelkező ország energiahiányát. A kormányüléseken gyakran szóba került az energiaellátás kérdése, a szénellátás problémái mellett foglalkoztak a vízi energia hasznosításával is, majd az ötvenes évek közepétől napirendre került az atomenergia alkalmazásának szükségessége. Mindehhez elengedhetetlennek tűnt a Szovjetunióban már meglévő tapasztalat hasznosítása, az ott működő atomerőművek és a hazai uránérc kincs összekapcsolása pedig kézenfekvő volt.

Szabó Benjámin, a paksi erőmű építkezésének kormánybiztosa megállapítása szerint a hazai atomerőmű építési javaslat attól a jól felkészült szakember csoporttól indult ki, akik az ötvenes évek közepétől nagy szorgalommal készültek az atomenergia hazai alkalmazására. Külön ki kell emelnünk azoknak az irányító szakpolitikusoknak a szerepét -

és , akik ez ügyben tenni is tudtak.

A Minisztertanács mellett, a gazdaságot közvetlenül irányító MDP Politikai Bizottsága már 1955. február 10-ei ülésén foglalkozott az „atommáglya felállítását végző bizottság" személyi

ezt követően pedig a május 19-ei ülésen elfogadták, hogy az atomrektor kérdésében Moszkvában tárgyaló delegáció tagjai Incze Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes, továbbá a Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) munkatársai, Jánossy Lajos, Simonyi Károly és Pál Lénárd Vagyis a háttérben komoly folytak az atomrektorok építéséről.

Újabb nagy lépés volt, hogy a PB 1955. november 3-i

elfogadta az Országos Atomenergia Bizottság létrehozásáról szóló javaslatot, és hozzájárult ahhoz, hogy a Szovjetunióba utazó pártdelegáció a bizottság létrehozásával kapcsolatos kérdéseket - Magyarországon fellelhető nyersanyagkészlet, kitermelő vállalat - felvesse. December elsején már a Rákosi Mátyás vezette párt és kormánydelegáció összetételéről a PB. A küldöttség irányelveit a PB január 2-ai ülésén tárgyalták, amelyen a KGST szakosítását, a párhuzamos termelési kapacitások megszüntetését helyezték előtérbe, de az energiaforrások kihasználása úgyszintén központi szerepet kapott. „szervezett kooperáció szükséges a villamos áram termelés szempontjából az atomerőnek a villamos energia termelésben való felhasználása terén". Ennek érdekében javasolni kívánták egy állandó tervező és konzultáló központ felállítását.

Közben december 6-án a Minisztertanács elnökségi ülésén is

az Országos Atomenergia Bizottság létesítéséről. (Lásd az 1. dokumentumot!) A határozat indokolása szerint fontos, hogy az atomenergia segítségével történő villamos energiatermelésre minél hamarabb megtörténjenek az előkészületek, és a radioaktív izotópok alkalmazása rövid időn belül elterjedjen az ipar, a mezőgazdaság és az orvosi gyakorlat területén. A Bizottság hatáskörébe tartozott a hasadó anyagok és a radioaktív izotópok felhasználásának engedélyezése, az atomerőművek (!) építésének ütemezése, a műszaki, beruházási, gazdaságossági kérdések tanulmányozása, Magyarország urániumkészletének és az atomtechnikában alkalmazott egyéb fémek lelőhelyének felmérése. A határozat az atomenergia békés alkalmazása területén felmerülő feladatok ellátását bízta a Bizottságra, de a hidegháború szellemében előírta, hogy gondoskodni kell az atom- és hidrogénfegyver elleni védekezés megszervezéséről, az ezzel kapcsolatos honvédelmi és légoltalmi feladatok ellátásáról.

Az építkezés képei (www.atomeromu.hu)

1956 májusában, Moszkvában újabb

került sor „a Magyarországon létesítendő atomerőművekről". A delegáció tagjai és Kiss Árpád voltak. Utóbbi 1956 júniusában számolt be a kormánynak. A szovjet fél egyik javaslata szerint egy Moszkva közelében épülő atomerőmű építésénél magyar tervezők, építők és szerelők vegyenek részt, hogy ezzel tapasztalatot szerezzenek. Másrészt azt is elképzelhetőnek tartották, hogy a tervek átadásával egyidejűleg, egy mérnökcsoportot küldjenek Magyarországra. A szokásos berendezéseket teljes egészében a magyar iparnak kellene legyártania, az uránium-töltet szállítását a Szovjetunió vállalja. A kormány augusztusi határozata felszólította az Országos Atomenergia Bizottság elnökét, Kiss Árpádot, hogy a Szovjetunió erőmű tervfeladatainak elkészülte után kérjék el a terveket, kérjenek tervező szakembereket, kössenek keretszerződést. A tervek szerint 1956. IV. negyedévében meg kellett volna indítani a szovjet erőmű terveinek adaptálását. Az 1956-os forradalom miatt azonban elmaradt a nagyteljesítményű atomerőmű építése.

Három év múltán megérett a helyzet arra, hogy ismét magas szinten folytassák a tárgyalásokat. 1959 végén - ekkor már működött a KFKI kisteljesítményű reaktora - Kiss Árpád, mint az Országos Tervhivatal (OT) elnöke, röviden tájékoztatta a kormányt a Magyarország és a Szovjetunió között kötött, az atomenergia békés felhasználásáról szóló

amely szerinte az atomenergia széleskörű bevezetését szolgálta. 1961-ben szovjet-magyar tervkonzultációra került sor, de ekkor a szovjet fél még korainak ítélte a magyarországi atomerőmű megépítését.

Alacsonyabb szinten természetesen folytatódtak az előkészületek. Kökény Mihály 1964. április 27-ei keltezésű feljegyzésében leszögezte, hogy Magyarország a baráti országokkal, mindenek előtt a Szovjetunióval együttműködve kezdheti az atomerőmű

programot. 1964-ben Apró Antal miniszterelnök-helyettes (Lásd a 2. dokumentumot!) fordult D. F. Usztyinovhoz, a Szovjetunió miniszterelnök-helyetteséhez. A levélben Apró Antal felelevenítette azt a korábbi javaslatot, hogy az érdekelt országok bevonásával, Munkács közelében kellene építeni atomerőművet, s ez ügyben további tárgyalásokat javasolt.

Ezen a napon történt december 10.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/4

 

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.

 

Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.

Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.

A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.

Az idei negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztősége egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. november 22.

Miklós Dániel
főszerkesztő