Épüljön atomerőmű Magyarországon

Egy egyezmény előtörténete

1966. december 28-án a magyar és a szovjet kormány egyezményt kötött arról, hogy a Szovjetunió részt vesz „atomerőműnek a Magyar Népköztársaságban történő létesítésében". A megállapodás eredményeként egy évtized múlva megépült paksi atomerőmű és általa termelt villamos energia ma is meghatározó szerepet játszik Magyarország gazdasági életében. Forrásközlésünk az egyezmény létrejöttének előzményeivel kapcsolatos dokumentumokat mutat be.

Bevezető

1966. december 28-án a magyar és a szovjet kormány egyezményt kötött arról, hogy a Szovjetunió részt vesz „atomerőműnek a Magyar Népköztársaságban történő létesítésében". A megállapodás eredményeként az atomenergia ma is alapvető szerepet játszik Magyarország

életében.

Ismeretes az '50-es évek gazdaságpolitikájának középpontjában a nehézipar egyoldalú, erőltetett ütemű fejlesztése állt, ami szinte állandósította a kevés ásványkinccsel rendelkező ország energiahiányát. A kormányüléseken gyakran szóba került az energiaellátás kérdése, a szénellátás problémái mellett foglalkoztak a vízi energia hasznosításával is, majd az ötvenes évek közepétől napirendre került az atomenergia alkalmazásának szükségessége. Mindehhez elengedhetetlennek tűnt a Szovjetunióban már meglévő tapasztalat hasznosítása, az ott működő atomerőművek és a hazai uránérc kincs összekapcsolása pedig kézenfekvő volt.

Szabó Benjámin, a paksi erőmű építkezésének kormánybiztosa megállapítása szerint a hazai atomerőmű építési javaslat attól a jól felkészült szakember csoporttól indult ki, akik az ötvenes évek közepétől nagy szorgalommal készültek az atomenergia hazai alkalmazására. Külön ki kell emelnünk azoknak az irányító szakpolitikusoknak a szerepét -

és , akik ez ügyben tenni is tudtak.

A Minisztertanács mellett, a gazdaságot közvetlenül irányító MDP Politikai Bizottsága már 1955. február 10-ei ülésén foglalkozott az „atommáglya felállítását végző bizottság" személyi

ezt követően pedig a május 19-ei ülésen elfogadták, hogy az atomrektor kérdésében Moszkvában tárgyaló delegáció tagjai Incze Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes, továbbá a Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) munkatársai, Jánossy Lajos, Simonyi Károly és Pál Lénárd Vagyis a háttérben komoly folytak az atomrektorok építéséről.

Újabb nagy lépés volt, hogy a PB 1955. november 3-i

elfogadta az Országos Atomenergia Bizottság létrehozásáról szóló javaslatot, és hozzájárult ahhoz, hogy a Szovjetunióba utazó pártdelegáció a bizottság létrehozásával kapcsolatos kérdéseket - Magyarországon fellelhető nyersanyagkészlet, kitermelő vállalat - felvesse. December elsején már a Rákosi Mátyás vezette párt és kormánydelegáció összetételéről a PB. A küldöttség irányelveit a PB január 2-ai ülésén tárgyalták, amelyen a KGST szakosítását, a párhuzamos termelési kapacitások megszüntetését helyezték előtérbe, de az energiaforrások kihasználása úgyszintén központi szerepet kapott. „szervezett kooperáció szükséges a villamos áram termelés szempontjából az atomerőnek a villamos energia termelésben való felhasználása terén". Ennek érdekében javasolni kívánták egy állandó tervező és konzultáló központ felállítását.

Közben december 6-án a Minisztertanács elnökségi ülésén is

az Országos Atomenergia Bizottság létesítéséről. (Lásd az 1. dokumentumot!) A határozat indokolása szerint fontos, hogy az atomenergia segítségével történő villamos energiatermelésre minél hamarabb megtörténjenek az előkészületek, és a radioaktív izotópok alkalmazása rövid időn belül elterjedjen az ipar, a mezőgazdaság és az orvosi gyakorlat területén. A Bizottság hatáskörébe tartozott a hasadó anyagok és a radioaktív izotópok felhasználásának engedélyezése, az atomerőművek (!) építésének ütemezése, a műszaki, beruházási, gazdaságossági kérdések tanulmányozása, Magyarország urániumkészletének és az atomtechnikában alkalmazott egyéb fémek lelőhelyének felmérése. A határozat az atomenergia békés alkalmazása területén felmerülő feladatok ellátását bízta a Bizottságra, de a hidegháború szellemében előírta, hogy gondoskodni kell az atom- és hidrogénfegyver elleni védekezés megszervezéséről, az ezzel kapcsolatos honvédelmi és légoltalmi feladatok ellátásáról.

Az építkezés képei (www.atomeromu.hu)

1956 májusában, Moszkvában újabb

került sor „a Magyarországon létesítendő atomerőművekről". A delegáció tagjai és Kiss Árpád voltak. Utóbbi 1956 júniusában számolt be a kormánynak. A szovjet fél egyik javaslata szerint egy Moszkva közelében épülő atomerőmű építésénél magyar tervezők, építők és szerelők vegyenek részt, hogy ezzel tapasztalatot szerezzenek. Másrészt azt is elképzelhetőnek tartották, hogy a tervek átadásával egyidejűleg, egy mérnökcsoportot küldjenek Magyarországra. A szokásos berendezéseket teljes egészében a magyar iparnak kellene legyártania, az uránium-töltet szállítását a Szovjetunió vállalja. A kormány augusztusi határozata felszólította az Országos Atomenergia Bizottság elnökét, Kiss Árpádot, hogy a Szovjetunió erőmű tervfeladatainak elkészülte után kérjék el a terveket, kérjenek tervező szakembereket, kössenek keretszerződést. A tervek szerint 1956. IV. negyedévében meg kellett volna indítani a szovjet erőmű terveinek adaptálását. Az 1956-os forradalom miatt azonban elmaradt a nagyteljesítményű atomerőmű építése.

Három év múltán megérett a helyzet arra, hogy ismét magas szinten folytassák a tárgyalásokat. 1959 végén - ekkor már működött a KFKI kisteljesítményű reaktora - Kiss Árpád, mint az Országos Tervhivatal (OT) elnöke, röviden tájékoztatta a kormányt a Magyarország és a Szovjetunió között kötött, az atomenergia békés felhasználásáról szóló

amely szerinte az atomenergia széleskörű bevezetését szolgálta. 1961-ben szovjet-magyar tervkonzultációra került sor, de ekkor a szovjet fél még korainak ítélte a magyarországi atomerőmű megépítését.

Alacsonyabb szinten természetesen folytatódtak az előkészületek. Kökény Mihály 1964. április 27-ei keltezésű feljegyzésében leszögezte, hogy Magyarország a baráti országokkal, mindenek előtt a Szovjetunióval együttműködve kezdheti az atomerőmű

programot. 1964-ben Apró Antal miniszterelnök-helyettes (Lásd a 2. dokumentumot!) fordult D. F. Usztyinovhoz, a Szovjetunió miniszterelnök-helyetteséhez. A levélben Apró Antal felelevenítette azt a korábbi javaslatot, hogy az érdekelt országok bevonásával, Munkács közelében kellene építeni atomerőművet, s ez ügyben további tárgyalásokat javasolt.

Ezen a napon történt szeptember 17.

1939

A szovjet hadsereg betör Lengyelországba és elfoglalja annak Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszia területeit (a Molotov–Ribbentrop-paktum...Tovább

1963

Elindul a Malév első Európán kívüli járata Kairóba, athéni közbülső leszállással Il–18-as típusú gépekkel.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő