A Marczibányi Alapítványtól az ORFI kialakulásáig

Az érdemes Irgalmasrend kezelése alatt álló budai Császár fürdő hévforrásainak páratlan vízbősége, általánosan elismert gyógyhatása, a legszélesebb körben elterjedt régi jó hírneve folytán hazánk egyik legértékesebb gyógykincsét képezi. […] Ma úgy az építmények, mint a belső berendezések annyira megrongált állapotban vannak, hogy nem csak hogy a hozzájuk fűzött kívánalmaknak nem felelnek meg, hanem már-már a zavartalan üzem folytatását is veszélyeztetik és az épület állagának további pusztulását vonhatják maguk után.

Bevezetés

A magyarországi gyógyfürdők tulajdonviszonyai 1945 előtt meglehetősen vegyes képet mutattak. A Margit-szigeti gyógyfürdő a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, a „Lillafüredi éghajlati gyógyintézet" a Földmívelésügyi Minisztérium, a Galyatetői gyógyfürdő a Pénzügyminisztérium, a Parád gyógyfürdő a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium hatáskörébe tartozott, míg a Császár fürdő alapítványi formában működött, az Irgalmasrend kezelésében. A többi gyógyfürdő városok, alapítványok, részvénytársaságok, magánszemélyek tulajdonában volt.

1945 után a fürdők jogállása is megváltozott. A bankok államosítása után a bankok érdekeltségi körébe tartozó gyógyfürdők állami kezelésbe kerültek. A száznál több munkavállalót foglalkoztató cégekhez vállalatvezetőket rendeltek, majd nemzeti vállalatokká alakították át azokat. Az alapítványok megszüntetése után az ide tartozó gyógyfürdőket is államosították. A korábban egységes cégeket az államosítások után szétszedték, üzemeiket több vállalat között osztották meg.

Az ORFI létrejöttének előzményeit a 19. század elejére, a Marczibányi Alapítvány létrehozására vezethetjük vissza.

Marczibányi István (1752-1810) Csanád, Arad és Szerém megyei birtokos volt, 1780-ban a temesi kerületben tartományi biztos és királyi tanácsos, majd Csanád megyei alispán. Kora egyik jelentős mecénása. Alapítványt létesített magyar irodalmi művek jutalmazására, a Nemzeti Múzeumnak régiséggyűjteményt adományozott, támogatta a Ludoviceum, a későbbi Ludovika Akadémia létrehozását. Budán az Erzsébet-rendi apácák számára kórházat építtetett. 1806-ban a budai Császár fürdőt a közelébe eső házakkal együtt az Irgalmasrend számára megvette, majd pár hónappal később alapítványt hozott létre. „Az Istenes Szent Jánosról címzett tisztelendő irgalmas barátoknak, betegek eltartására, örök adománykép, tekintettel számukra és a szükségletekre, a most nemrég, folyó évi március hó 21-én 72 000 forinton megvett úgynevezett Császár fürdőt örök alapítványkép, tisztelendő Riediger Máté atyának, nevezett rend tartományfőnöke s általa az egész rend kezeihez oly módon engedjük át, hogy e fürdő jövedelméből annyi barát és beteg tartassék, amennyi csak tartható. Nehogy azonban e pontból különféle kérdések támadhassanak, minden egyes betegágyra évi 100 frt, minden egyes barátra évi 200 frt fordíttassék; továbbá, hogy a betegek kellő ápolásban részesülhessenek, minden 10 ágyhoz, a Főtisztelendő Tartományfőnök úrral megegyezvén, egy-egy szerzetest rendelünk."

1815-1817-ben felépült a rend kórháza, majd 1903-ban az új kórház. A 19. század végén, a Császár fürdő közvetlen szomszédságában megalakult a Szent Lukács Gyógyfürdő Rt. A vállalat a Magyar Országos Központi Takarékpénztár (MOKTÁR) érdekkörébe tartozott. A MOKTÁR 1946-ban beolvadt a Magyar Általános Hitelbankba, így a vállalat részvényei a Hitelbankhoz kerültek.

Az első világháború idején a „háborús állapot a fürdőző közönséget megcsappantotta", a Császár fürdő női uszodájának használatát átengedték a „Csonkított és béna katonákat gondozó bizottság" részére, jelentős összeget fordítottak a szegény betegek ápolására.

A Császár fürdő épületeinek, berendezéseinek állaga a háború után is folyamatosan romlott. Az Irgalmasrend az alapítvány tönkrement épületeinek, felszerelési tárgyainak helyreállítása érdekében államkölcsönért folyamodott. A minisztérium 1924-ben bizottságot küldött ki az alapítvány vagyontárgyainak megvizsgálására, és a bizottsági tagok igen lesújtó képet vázoltak fel a fürdőről. A későbbiekben megkezdődött a reumakórház felépítése. A második világháború azonban megakadályozta az elképzelések megvalósítását. A Császár fürdő egy részét ismét a sebesült, rokkant katonák rendelkezésére bocsátották.

A háborús pusztítások súlyos károkat okoztak mind a Császár fürdő, mind a Lukács fürdő ingatlanaiban, berendezéseiben. A bankok államosítása után állami kezelésbe került a Szent Lukács Gyógyfürdő Rt. is.

1949 áprilisában Rajki Béla, a Nemzeti Sportuszoda vezetője személyében vállalatvezetőt rendeltek ki a Császár fürdőhöz, majd a fürdőt Budapest, az 50 méteres sportuszodát és a 25 méteres női fedett uszodát pedig a Sporttelepek Nemzeti Vállalat tulajdonába adták.
Hamarosan újabb változás következett be. Az államosított Szent Lukács Gyógyfürdőt nemzeti vállalattá alakították és hozzácsatolták a Császár fürdőt. Néhány hónap múlva pedig megalakították az Állami Rheuma Kórházat.

1950. december 28-án megszüntették a Marczibányi István és a Mária-féle Császárfürdői Kegyes Alapítványt, vagyonát az Egészségügyi Minisztérium, Budapest főváros III. kerületi tanács végrehajtó bizottsága, a Sportlétesítmények Vállalat, a Fővárosi Gyógyfürdők és Gyógyforrások Vállalata között osztották meg.

1951 tavaszán az Állami Rheuma Kórház, a Lukács fürdő és az Országos Balneológiai Kutató Intézet összevonásával megalakult a Kunfi Zsigmond Utcai Állami Kórház, majd az intézmény neve alig egy év múlva Országos Reuma és Fürdőügyi Intézet lett. Az elkövetkező évtizedekben az ORFI újabb és újabb ingatlanokkal bővült.

Csaknem 50 évvel a megalakulás után nagy változás következett be az Intézet életében. 1991-ben törvény született a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről. E törvény alapján a kormány határozatokat hozott a Magyar Állam tulajdonában és az Országos Reumatológiai és Fizikoterápiás Intézet vagyonkezelésében lévő korábbi irgalmasrendi tulajdon visszaadásáról. 2000-ben az ORFI átadta épületei egy részét a betegápoló Irgalmasrend, illetve az 1903 óta működő Budai Irgalmasrendi Kórház (BIK) részére. (A politikai döntés által létrehozott kényszerű együttélés mindkét intézmény számára azóta is megoldhatatlan problémákat jelent.)

Az itt közölt dokumentumok a Népjóléti Minisztérium anyagában találhatóak. Az ORFI-ra vonatkozó legkorábbi irat 1905-ben keletkezett.

Az Irgalmasrend tartományfőnöke - „úgy is mint a Császárfürdői Kegyes Alapítvány kezelője" - rendszeresen küldte beszámolóit az illetékes miniszternek (a népjóléti és munkaügyi, majd a belügyminiszternek, 1945 után a népjóléti miniszternek). Évente készültek a jelentések az alapítvány működéséről, helyzetéről, a hadigondozásban betöltött szerepéről. 1924-ben átfogó összeállítás készült az alapítvány épületeinek, „felszerelési tárgyainak tönkrement állapotáról", 1930-ban ismertették az ingatlanok értékeit. Az iratanyag jelentős részét alkotják a reuma kórház tervezett építésével kapcsolatos dokumentumok.

Említést érdemel, hogy 1936-ban az Irgalmasrend nyilatkozatot tett az építkezésre kiszemelt telkek tulajdonjogáról. Eszerint „a Rend tudomásul veszi, hogy a Marczibányi István-féle alapítvány telkén létesítendő reuma kórház épületei [...] az alapítvány tulajdonai maradnak". A jövőben sem követelik, hogy „a szóban lévő telek tulajdonjoga a Rend nevére átirattassék." 2000-ben ezek a telkek is az Irgalmasrend tulajdonába kerültek.

Az 1945-1950 között keletkezett dokumentumok elsősorban az alapítvány háború utáni állapotáról és jogállásának átalakításáról tájékoztatnak.

Ezen a napon történt november 30.

1913

Megalakul a Magyar Turista Szövetség (MTSZ). Elnökének gróf Teleki Sándort jelölik. Mire a lényegi munkát elkezdhették volna, kitört az...Tovább

1918

Alakuló ülését tartja Budapesten az Ifjúmunkások Országos Szövetsége (IOSZ), amely a munkáshatalomért folyó harcot tűzi ki célul. Központi...Tovább

1939

A Szovjetunió megtámadja Finnországot. (Ez az ún. téli háború.)Tovább

1963

Budapesten átadják az első gyalogos aluljárót az Astoriánál.Tovább

1990

Hivatalosan is befejeződik a berlini fal bontása.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő