A Deutsch család hatvani kastélyának sorsa a világháború után

„A kiküldetési rendeletre dr. Cser János min. tanácsos vezetésével eljáró bizottságban a hatvani Deutsch-kastélyt megvizsgáltam abból a szempontból, hogy hadirokkant otthon részére alkalmas-e. Hatvan 17 000 lakosú megyei város, Budapesttől autóval 1 óra alatt érhető el. Jelenleg 6 vonatpár közlekedik Budapest és Hatvan között. Több szempontból kívánatos, hogy a hadirokkantotthonok vidéken, kisebb városokban, Budapestet jól megközelíthető helyen helyeztessenek el, ezért Hatvan megyei város különösen alkalmas arra, hogy ott hadirokkantotthon létesüljön.”

Bevezetés 

1945. március 15-én jelent meg az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendelete a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttatásáról. A földművelésügyi miniszternek a végrehajtással kapcsolatos későbbi rendeletei részletesen meghatározták - többek között - a "megváltott" ingatlanok telekkönyvezésének módját (5.600/1945. FM r. 62-67. §), a házhelyek és a közérdekű telkek juttatását (2.400/1945. FM r.) Ez utóbbi rendelet 12. §-a következőket mondta ki: "Az elkobzás vagy megváltás alá kerülő lakóházat, kertet, ill. parkot a földművelésügyi miniszter kijelölheti valamely országos érdekű szociális, művészi, tudományos vagy irodalmi célra". A jogszabály a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, továbbá a Népjóléti Minisztérium hatáskörébe utalta a kastélyok többségét, de különböző társadalmi szerveknek is juttatott.

Így került pl. a tatai Esterházy-kastély a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz, az Országos Sporthivatal olimpiai edzőtábora céljára. A kastély egyik részében a Nemzeti Színház rendezhette szabadtéri előadásait. A fóti Károlyi-kastélyt a Pestvármegyei Evangélikus Egyházmegye általa fenntartott beteg gyermekek otthona részére utalták ki. A Hatvany-Deutsch család hatvani kastélya a Népjóléti Minisztériumhoz került kórház céljára.

A család vagyonát Deutsch Ignác (1803-1873) terménykereskedés alapozta meg. Két fia, József (1824-1903) és Bernát (1826-1893) tovább folytatták munkáját; számos hazai iparvállalat létesítésében vettek részt. A kereskedelem és ipar terén szerzett érdemeik elismeréseként 1879-ben - hatvani előnévvel - magyar nemességet kaptak. Bernát 1880-ban az Osztrák-Magyar Bank budapesti főintézetének igazgatósági tagja lett.

József fia, Sándor (1852-1913) és Bernát fia, József (1858-1913) közreműködése mellett a Deutsch Ignác és Fia cég, amely 1880-ig főleg terménykereskedéssel és kiterjedt birtokaival foglalkozott, elsőrangú kereskedelmi cég lett. Az ő közreműködésükkel létesültek a nagysurányi, hatvani és garamvölgyi cukorgyárak, a losonci és hatvani gőzmalmok, a temesvári serfőző gyártelep. Sándor pénzügyi téren is elismert szakemberré vált, tagja volt a kereskedelmi és iparkamarának, továbbá igazgatósági tagja a pesti hazai takarékpénztárnak.

Sándor és József (valamint József két testvére) 1897-ben engedélyt kapott a Hatvany-Deutsch kettős családi név viselésére, majd 1908-ban elnyerték a bárói rangot is. Utódaik közül Károly, Ferenc és Lajos (1880-1961) 1917-ben a Deutsch név elhagyásával nevüket Hatvanyra változtatták. Sándor és József tagja lett a főrendi háznak is.

A "cukorkirály"-nak is nevezett br. Hatvany család ma is egyike az ország legnagyobb zsidó családjainak - állapította meg joggal Kempelen Béla, A magyar zsidó családokcímen írt, 1937-ben megjelent könyvében.
Az 1930-as évek végén, a '40-es évek elején már számos részvénytársaság tartozott a több ágra szakadt kiterjedt család érdekeltségébe. A Deutsch Ignác és Fia cég hozta létre a Hatvani Növénynemesítű, a Hatvani Cukorgyár Részvénytársaságot, és egyik alapítója volt az Alföldi Cukorgyár Részvénytársaságnak. Az 1930-as évek végén, az 1940-es évek elején mindhárom részvénytársaság igazgatótanácsának tagjai között megtalálhatjuk br. Hatvany Endrét, Bernát egyik unokáját és dr. Hirsch Albertet, József egyik unokájának a férjét.

A család - a gyárak létesítése mellett - földjeit is gyarapította, a 20. század elején már több min 8000 holdnyi földbirtok volt a tulajdonukban. A hatvani cukorgyárnak 2343 hold saját birtoka volt, báró Hatvany Ferencnek és testvérének, Irénnek (dr. Hirsch Albertné) 2278. A család másik ágához tartozó Józsefnek és Sándornak mintegy 3800 holdja volt.

Az utódok közül már nem mindenki kapcsolódott az üzleti élethez. Br. Hatvany Lili, Bernát egyik unokája írónő volt, József egyik unokája, br. Hatvany Lajos pedig író, irodalomtörténész, Ady és Petőfi egyik életrajzírója.
Hatvany Lajos regénytrilógiájában - Zsiga a családban, Zsiga az életben, Zsigmond a kastélyban - egy zsidó család több nemzedékének történetén keresztül szemléletesen mutatja be a "honi ipar megteremtőinek" vagyonosodását, társadalmi felemelkedését. Hőse, Bondy Zsigmond családja százéves történetének elbeszélése során megismerhetjük Simont, aki a 19. század elején először pénzkölcsönzéssel foglalkozott, majd gyapjú-, gabona- és pénzüzletet teremtett. Fia Hermann, a kereskedés kiszélesítése mellett már földbirtokokat vásárolt. A harmadik generációt képviselő Bondy Zsigmond, "aki annyi évtizeden át parancsolt az ország gabonájának és lisztjének", "a Terményhitelbank leghatalmasabb igazgatója", majd házasság révén övé lett a kastély is. Ha a regénybeli Bondy Zsigmond 1945-ben élt volna, - a fent idézett jogszabály értelmében - kastélya államosítását ő sem kerülhette volna el.

A Népjóléti Minisztérium anyagában lévő, 1946-1948 között keletkezett iratok alapján következtethetünk a kastély és a park hajdani szépségére, majd a háborús pusztításokra, megismerhetjük az újjáépítés nehézségeit, és a kastély jövőjével kapcsolatos minisztériumi elképzeléseket. (Az egyes szövegrészek - fölösleges iktatószámok, iktatószámok - elhagyását [...]-jel jelöltük.)

Ezen a napon történt október 20.

1944

A szegedi MKP székházban a KISZ megtartja nyilvános alakuló ülését.Tovább

1956

Az ELTE jogi karán Hajnóczy kör, a Közgazdaságtudományi Egyetemen Széchenyi kör alakult. – Az egyetemek közös vitafórumaként létrejött a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő