Londonban megnyílik az ENSZ első közgyűlése.Tovább
Épüljön atomerőmű Magyarországon
Egy egyezmény előtörténete
1966. december 28-án a magyar és a szovjet kormány egyezményt kötött arról, hogy a Szovjetunió részt vesz „atomerőműnek a Magyar Népköztársaságban történő létesítésében". A megállapodás eredményeként egy évtized múlva megépült paksi atomerőmű és általa termelt villamos energia ma is meghatározó szerepet játszik Magyarország gazdasági életében. Forrásközlésünk az egyezmény létrejöttének előzményeivel kapcsolatos dokumentumokat mutat be.
A magyar gazdasági vezetésen belül azonban vita tovább folytatódott az energia ellátás súlypontjairól, s az ellentétes koncepciók mögött felfedezhető az olaj- és az atomlobby azóta is eldöntetlen harca. 1965 decemberében a Nehézipari Minisztériumban (NIM) az erőmű-építési elgondolásokról
készült a Kormány részére. A nehézipari miniszter, által aláírt terjedelmes, 22 oldalas jelentés számba vette a szóba jöhető energiaforrásokat, illetve erőműveket (villamos-energia-, vízi-, hőszolgáltató-, atom), és atomerőmű építését sürgette.A jelentést keményen bírálta (Lásd a 3. dokumentumot!) az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) elnökhelyettese és , az OT elnökhelyettese is. Sebestyén János szerint nem helyes abból kiindulni, hogy a fenyegető energiahiányból az egyetlen kiút az atomerőmű létesítése. Emlékeztetett rá, hogy az 1961 februárjában lezajlott szovjet-magyar tervkonzultáció során a szovjet fél nem javasolta, hogy belátható időn belül atomerőmű épüljön Magyarországon, mivel erre még nincs meg a kellő gazdasági és műszaki tapasztalat. Az energiahordozók importjánál az MT Gazdasági Bizottság által elfogadott OMFB tanulmányok a következő sorrendet állították fel: nyersolaj, földgáz, fűtőolaj, szén, koksz és csak utolsósorban a villamos energia. Sebestyén a későbbiekben is ehhez ragaszkodott. Vályi Péter nem értett egyet azzal, hogy az anyagi műszaki összefüggések megfelelő ismerete nélkül szülessen döntés egy majdnem tíz milliárd Ft-os
megvalósításáról. (Lásd a 4. dokumentumot!)A politikai szempontok azonban erősebbnek bizonyultak, hiszen az MSZMP Politikai Bizottsága 1965. december 15-ei ülésén tájékoztatót hallgatott meg egy 800 MW teljesítményű szovjet atomerőmű rövidített tervdokumentációjáról és a KGST Atomenergia Állandó Bizottságának üléséről. Az elhangzottak alapján azt
Gazdasági Bizottságnak, hogy „dolgozza ki az atomerőmű építésével kapcsolatos magyar álláspontot, és a Minisztertanács kezdjen kétoldalú konzultációs tárgyalást a szovjet kormánnyal az atomerőmű építéséről." A Minisztertanács 1966. februári 17-ei ülésén e kérdésben lezajlott vitában Kiss Árpád - PB határozat ismeretének ellenére - is a halasztást javasolta, a nehézipari miniszter viszont kijelentette, hogy az „egyéni vélemények miatt nem szabad elhúzni az energiabázis fejlesztésére vonatkozó megvalósítását.1966. május 12-ei ülésén a Kormány irányelveket határozott meg a Szovjetunióba utazó delegáció számára, majd júliusban
hallgatott meg a „magyar atomerőmű felállításával kapcsolatos szovjetunióbeli tárgyalásokról"1966. december 21-én, karácsony előtt megérkezett a szovjet delegáció a tárgyalások befejezésére és az egyezmény megkötésére. Az egyhetes látogatás természetesen nem csak „megfeszített" munkával telt el. A megbeszélések mellett néhány üzemet is meglátogattak -jellemző módon 24-én, szombaton -, de a hangsúly a balatonöszödi üdülésen, a balatonfüredi pincegazdaság borkóstolóval egybekötött megtekintésén volt, és nem maradhatott el a
sem. (Lásd az 5. dokumentumot!) 1966. december 28-án Apró Antal miniszterelnök-helyettes és V. N. Novikov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese mellékesen aláírta a már előkészített Az egyezmény aláírásáról a Minisztertanács 1967. január 5-én fogadta el a jelentést (Lásd a 6. dokumentumot!)A megállapodás értelmében a szovjet szakemberek elkészítik a műszaki tervdokumentációt és a kiviteli terveket, szállítják a szükséges berendezéseket és műszereket, konzultációkat tartanak és elvégzik a különösen bonyolult szerelési munkákat; az atomerőmű üzemeltetésének időszakában szállítják majd a nukleáris tüzelőanyagot. A magyar szervezetek munkatársai kiválasztják a telephelyet, elvégzik az atomerőműhöz tartozó minden létesítmény építési és szerelési munkáit, a Szovjetunió által szállítandó berendezéseken és műszereken kívül legyártják a még szükségeseket. A Szovjetuniótól kapott berendezések, műszerek, anyagok kifizetésére a Szovjetunió 50 millió rubel hitelt nyújt, amit tíz év alatt kell törleszteni.
Az Egyezményt hamarosan módosítani kellett, de rövidesen megkezdődhetett az építkezés Pakson. A munkálatok folyamán azonban számtalan probléma merült fel, így az Atomerőmű csak 1982-től termelt energiát.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt január 10.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.
Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."
Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.
A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.
Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. december 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő