A Marczibányi Alapítványtól az ORFI kialakulásáig

Az érdemes Irgalmasrend kezelése alatt álló budai Császár fürdő hévforrásainak páratlan vízbősége, általánosan elismert gyógyhatása, a legszélesebb körben elterjedt régi jó hírneve folytán hazánk egyik legértékesebb gyógykincsét képezi. […] Ma úgy az építmények, mint a belső berendezések annyira megrongált állapotban vannak, hogy nem csak hogy a hozzájuk fűzött kívánalmaknak nem felelnek meg, hanem már-már a zavartalan üzem folytatását is veszélyeztetik és az épület állagának további pusztulását vonhatják maguk után.

Az Irgalmasrend magyar tartományi főnökének kérése, hogy a Császár fürdő teljes egészében maradjon meg a Rend kezelésében  

Irgalmasrend magyar tartományi főnöke
Budapest
Kunfi Zsigmond u. 17.

Népjóléti Miniszter Úr!

F. évi április hó 17-én délelőtt a Császár fürdő uszodájában megjelent Rajki, a margitszigeti sportuszoda vezetője és közölte az úszómesterrel, hogy a Császár fürdő nyitott és fedett uszodáját nemzeti vállalatnak kívánják nyilvánítani. Tekintettel arra, hogy a sportuszoda vezetője nem lehet illetékes személy ennek a közlésére és a Császár fürdőben sem a vezetőséghez fordult, azért a Miniszter Úrhoz, mint a Császár fürdő felügyelő hatóságához fordulunk, hogy ennek a kérdésnek az esetleges tárgyalása alkalmával kellő tájékozottsággal bírjon.

A Császár fürdő 1806-ban létesült jótékony célú alapítvány, amelynek rendeltetése az, hogy annak jövedelméből az Irgalmasrend kórházában szegény betegeket ápoljanak és azok ápolásához szükséges, megfelelő számú, irgalmas szerzetest fenntartsanak. A Császár fürdő ezt a hivatását másfél évszázad óta betölti, így az Irgalmasrend a hagyományozó szerinti kötelességét gyakorolhatta, mégpedig a Rend alkotmányának előírása szerint, azaz vallási és nemzeti különbség nélkül. Ez a másfél évszázad óta folytatott gyakorlat mindig megfelelt a népi demokrácia szellemének.

A Császár fürdő nyitott uszodája eredetileg sportuszodának épült ugyan, azonban a sport fejlődésével kapcsolatosan még korszerűbb uszoda építése vált szükségessé, ami a Margitszigeten meg is történt. Ekkor a Császár fürdő medencéjének mélyebb részét betömték, az ugrótornyot lebontották, és ezzel az uszoda sportjellege tulajdonképpen megszűnt. Ennek ellenére a sportolók ott mindenkor helyet kaptak, és az úszósport egyes ágait gyakorolhatták. A sportolók céljára ebben az évben is már március hó 1-én megnyitottuk az uszodát, hogy azt minél jobban kihasználhassuk.

Bár az uszoda bevétele elég szerény, mégis a Császár fürdő erre a bevételre is nagyon rászorul, mert csak ennek segítségével tudja egyensúlyát fenntartani.

Budapest sok fürdője közül a Császár fürdő az egyedüli, amelyben az Irgalmasrend kórházába szegénységi bizonyítvány alapján beutalt fürdőző betegeket gyógyfürdő kezelésben részesítik. Ilyen hivatást betöltő gyógyfürdőnek a támasza, kiegészítő része az az uszoda, amelynek elvételéről most szó van. Ezt a szerepét - melyet főképp a beteg dolgozók érdekében tölti be - csak együttesen, az uszoda segítségével tudja betölteni.

Tisztelettel arra kérem a Népjóléti Miniszter Urat, hasson oda, hogy a Császár fürdő teljes egészében maradjon meg az Irgalmasrend kezelésében, hogy ezáltal a neki kijelölt hivatását - a szegény betegek érdekében - tovább is betölthesse.

                                                                         Vagyok a Miniszter Úrnak mély tisztelettel

Budapest, 1949. április hó 20-án

                                                                                             Toponáry József Ede
                                                                             az Irgalmasrend magyar tartományi főnöke
                                                                            a Császárfürdői Kegyes Alapítvány kezelője

MOL XIX-C-1-a-3063-M-10-1950. (3063/Cs/1-2/1949.) - (Magyar Országos Levéltár - Népjóléti Minisztérium - Elnöki főosztály)  

Ezen a napon történt május 26.

1980

Farkas Bertalan hajózó százados és Valerij Kubászov űrhajós ezredes a Szojuz–36 fedélzetén elhagyta a földet. (A program korábbi technikai...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő