A punk és skinhead zene a nyolcvanas évek elején

A Mos-OI! zenekar koncertje és pere 1983-ban

„Idős nyugdíjas vagyok, és nagyon féltem az unokámat. Egy éve teljesen kivetkőzött magából, „punk" lett. A ruházata és az egész magatartása borzasztó. Állandóan pank [!] koncertekre jár, és a magnóján ilyeneket hallgat. Ha a barátai feljönnek, fasiszta dolgokról beszélnek, szidják a rendszert, a kommunistákat és mindenféle vad dolgokat terveznek. Egészen kivetkőznek magukból és fasiszta ordítózásokat [!] csinálnak. Közöttük van a Mosoly [!] nevű zenekar, akiknek a cigányokról meg a rendőrségről szóló száma a mellékelt kazettán van."

1983 szeptemberében tartotta meg a fiatalkorúak bírósága az első fokú pert. Ekkor mindhárom zenészfiút bűnösnek találták Btk. 148. §-a alapján a nagy nyilvánosság előtt és csoport tagjaként elkövetett izgatás bűntettében, társtettesekként. A nagykorú énekest egy év hat hónap, négy évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, a két fiatalkorú gitáros fejenként egy év három hónap felfüggesztett fogházbüntetést kapott. Mindhármójuknak pártfogó felügyeletet rendeltek el, és emellett kötelezték őket, hogy külső megjelenésében tartózkodjanak a szélsőséges, így különösen a „punk irányzat" követésétől. A még középiskolás II-III. rendű gitáros gyanúsítottaknak előírták, hogy kötelesek mindent megtenni eredményes szakvizsgájuk letételéért. Mindezeken kívül este 22.00 után szülői felügyelet nélkül nyilvános szórakozóhelyen nem tartózkodhattak.

A per kapcsán két érdekességre érdemes felhívni a figyelmet. Az egyik a fizetett ügyvédek aktív szereplése, amelyről az énekes később így nyilatkozott: „Profi védőink mondták, hogy el kell játszani a hülyét, fiatalok vagytok, a színpad varázsa, lányok közötti népszerűség... Az ügyvédnő azzal is puhította a bíróságot, hogy ne csináljanak mártírt belőlünk, mert ha elítélnek, hősként tekint ránk a magyar fiatalság."

A másik szintén egy ügyvédhez kapcsolódik, aki azt mondta a tárgyalás előtt a vádlottaknak, a „Románia" című számuk miatt a román állam a kiadatásukat kérte. (Talán ijesztgette őket.) A román-magyar viszony akkor ismét meglehetősen hűvös volt és sok diplomáciai bonyodalom mérgesítette a helyzetet, de a magyar Külügyminisztérium iratai között ilyen kiadatási kérésre utaló iratot nem találtam.

Az ügyész súlyosbításért fellebbezett. A másodfokú bíróság decemberben azonban az első fokú ítéletet hagyta helyben, mert bizonyítottnak látta, hogy a történtek óta a vádlottak szakítottak korábbi „életvezetésükkel", dolgoznak, tanulnak, és elkülönülnek a „szélsőséges punk-közösségtől".

A zenekar fellépésének és az ott előadottaknak nagy utóélete van.

A Mozaik Klubban ugyanezen év áprilisától kezdve punk koncertet nem tartottak, júniusban a klub is bezárt, és a továbbiakban csak zártkörű rendezvényeknek adott helyet.

A februári koncerten a CPg (Come on Punk group) nevű punk zenekar is fellépett. Nekik a sokadik „rendszerellenes" koncertjük volt ez, s a hatalom nem is ült tovább ölbe tett kézzel: őket is eljárás alá vonták, párhuzamosan a Mos-OI!-val. E közös koncert arra is ürügyet szolgáltatott, hogy a két zenekart egybemossák, és punkzenekar névrövidítését Cigánypusztító Gépezetként és más hasonlókként terjesszék. (Mind a mai napig találkozni még ezzel a tévinformációval!) A hatóságok pedig akkor tudatában voltak, hogy idézve: „a korábban realizált Mosoi együttessel ellentétben [a CPg] ellenséges politikai mondanivalójukat nem szélsőséges kifejezésmódban, hanem allegórikusan, burkoltan, azonban a közönség számára egyértelműen tették közzé".

CPg

Közben a koncerten elhangzott szövegek eljutottak a hivatalos kultúrpolitika korifeusainak a fülébe is. A CPg által szókimondó dalban megénekelt

, a korszak mindenható popmenedzsere a „Felszólalás a szennyhullám ügyében" című írását egy irodalmi folyóirat közölte le, melyben mind a koncerten elhangzott dalokat, mind pedig az egész punkmozgalomról vallott véleményét belefoglalta. E cikkben a Mos-OI! szövegeit is határozottan elítélte.

A két nevezett együttes pere majdnem párhuzamosan futott egymással. A CPg zenészei végül 2-2 évi letöltendő börtönt kaptak, a Mos-OI! tagjai pedig felfüggesztettet. Azóta több fórumon elhangzott az a vélemény, hogy az eltérő ítéletek alapján a Kádár-rendszer jobban tolerálta a rasszizmust, mint az antikommunizmust. A bírósági ügyek eltérő kimenetelének oka inkább abban keresendő, hogy míg a CPg már sokadjára, több éven keresztül ingerelte a hatalmat, a Mos-OI!-nak ez volt az egyetlen koncertje, ráadásul fizetett ügyvédeik voltak, míg a punkoknak kirendelt védőik, akik alig szólaltak fel a tárgyaláson. A CPg tagjainak nagyobb része nagykorú volt, egyetlen fiatalkorú tagja felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Tanulságos az is, hogy a nyolcvanas években szervezkedő „demokratikus ellenzék" a pereket élénk, a vádlottakkal szimpatizáló figyelemmel kísérte, és a Beszélő című illegális folyóirat többször beszámolt a perekről. Természetesen nem kell ebben valami nacionalista megnyilvánulást látni, hanem inkább az általuk élesen bírált politikai rend ilyetén ügyekben való illetéktelenségét kárhoztatták, és kifejezték egyet nem értésüket a politikai jellegű perek alkalmazása ellen, bárkik is kerüljenek a hatalom

.

Ez a két per akkoriban nagy visszhangot és félelmet váltott ki a punkmozgalmon belül. A többi punk együttes tagjai közül senki nem kívánt börtönbe vagy bíróság elé kerülni, és a perek intő példaként szolgáltak számukra, hogy milyen határig lehet egy amatőr zenekarnak elmenni. A punk zenekarok ezt követően felhagytak minden olyan dalszöveg előadásával, amelyik nyíltan vagy erősebben tartalmazott rendszerellenes kitételeket, illetve rasszistának minősíthető mondanivalót. A nyolcvanas évek végén a punk-mozgalom egyre inkább az anarchizmus felé sodródott, de a manapság ismert szélsőbaloldali attitűd végső formáját csak a rendszerváltás után vette fel. A skinhead-mozgalom pedig mind jobban megerősödvén, 1986-1987-ben szakított a punkokkal, és egyre több punk koncertet vertek szét a kopaszok.

A koncertről készült felvétel minden hatósági intézkedés ellenére szinte az egész országban elterjedt, és a kamaszok kézről-kézre adták az agyonmásolt magnófelvételeket. A rendőrség az eset után még évekig kereste és kobozta el a fellelhető

.

A szellemet azonban jó ideig nem lehetett a palackba visszazárni: a Mos-OI! példáján és szövegein felbuzdulva „felütötte (bőr)fejét" a magyar skinhead-mozgalom, bár a két mozgalmat még egy ideig nem lehetett különválasztani.

A Mos-OI!-t már a per előtti időszakban személyi ellentétek robbantották szét, de 1984-ben újra összeálltak (az eredeti dobosukkal!), s egy-két titkos koncertet

, illetve a következő évben rögzítették a kor lehetőségeihez képest profi minőségű demójukat. Ezen már nincs nyoma a szélsőséges szövegeknek, semleges OI! zene hallható rajta. (Ellenben megírták és eljátszották az Erdős Péter cikkcímére válaszoló a „Szennyhullámhoz tartozom" című számot.)

A zenészek, bár szabadlábon maradtak, négy évig meg se nagyon mukkanhattak, hiszen azonnal „bevarrták" volna őket. Ezt a négy év kényszerű hallgatást és tétlenséget bírták a legnehezebben.

Az énekes máig fellép, ha nem is a Mos-OI! együttes keretében. A két gitáros valamivel később az akkor divatos új hullám zenei irányzat felé fordult. Az ominózus koncertről hiányzó dobosról - aki később több, meglehetősen népszerű zenekart is alapított és vezetett - az ezredforduló környékén kiderült, hogy ügynöknek szervezte be a III/III, és a rendszerváltást megelőző években eléggé lelkesen jelentett a környezetéről. Ezért felmerült vele kapcsolatban az a gyanú, hogy nem véletlenül maradt távol az 1983. február 19-ei koncerttől. Igaz vagy nem, a hivatalos dokumentumok szerint csak 1987-ben szervezték be.

Néhány évvel ezelőtt egy kiadó újrakeverve kiadta volna a Mos-OI! nótákat, azonban egy ügyvéd lebeszélte őket erről.

 

A közölt dokumentumok többsége az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának anyagából származik. A közlés során a személyneveknek csak a kezdőbetűit adtuk meg, annak ellenére, hogy mindhárom zenész - valamint a távol maradó dobos - neve ismert, nyomtatásban, internetes cikkekben már többször megjelent. A szövegközlésben a vesszőhibákat javítottuk, a jelentősebb elírásokat [!] jellel jelöltük. A kihagyásokat zárójelbe tett pontokkal jelöltük. A szövegekben Mosoly-nak írt zenekarnevet meghagytuk.

Ezen a napon történt május 14.

1902

A VKM felhívta az illetékesek figyelmét arra, hogy az ifjúsági egyesü-letek alakuló közgyűlésének jegyzőkönyvét – három példányban –...Tovább

1912

Hegedüs Géza magyar író, költő, műkritikus (†1999)Tovább

1917

első világháború: A tizedik isonzói csata kezdete. Az olasz hadsereg támadó egységei visszaszorítják az osztrák-magyar haderőt, és...Tovább

1938

Imrédy Béla lett a magyar kormányfő. A kormány és a KALOT talál-kozása szinte törvényszerűnek mondható, hiszen katolikus politikus lépett...Tovább

1940

A német Luftwaffe tévedésből Rotterdam lakónegyedei ellen intéz légitámadást. Az áldozatok száma 900, melyet a holland külügyminisztérium...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők