Az első nyilvános telefonfülkék Budapesten

Budapest Székesfőváros Tanácsa, a Magyar Királyi Szabadalmi Bíróság, a Magyar Telefonautomata Rt., valamint a Standard Villamossági Rt. dokumentumai – szabadalmi okirat, telefonállítási szerződés, szabadalmi- és műszaki leírások – az első nyilvános, pénzbedobós telefonkészülékek felállításáról és gyors elterjedéséről tájékoztatnak az 1920-as évek végétől a második világháború befejezéséig.

Források

1. Matart és Budapest Székesfőváros Tanácsa szerződése nyilvános telefonkészülékek felállítására

Budapest Székesfőváros Tanácsa
128.298/1927.-V. szám
T.

A fővárosi közmunkák tanácsának 7008/1927. számú átirata a Magyar Telefonautomata Részvénytársaság közterület foglalása tárgyában.

H.

Minthogy a fővárosi közmunkák tanácsa 7008/1927. számú átiratával, a tanácsnak a 105.319/1927.-V. számú elvi határozatában a Magyar Telefonautomata Részvénytársaságnak nyilvános telefonautomata állomások közterületen való felállítására adott elvi engedélyhez hozzájárult, a tanács 200 db állomás felállításához az engedélyt megadja.
A felállítandó telefon-automaták közül az első 50 db a székesfővárosi hirdetővállalat által létesítendő transparens hirdetőoszlopok belsejében helyezendő el, míg a további 150 db 0.80 x 0.80 m alapterületű, az engedélyes részvénytársaság által bemutatott terv és minta szerinti fülke a kijelölendő közterületeken helyezendő el.
Az ezen a fülkéken alkalmazandó transparens hirdetésekre nézve a 97.755/1927.-IX. számú tanácsi határozatban foglaltak irányadók.
A fülkék falára semmiféle automatát elhelyezni nem szabad.
A tanács a közterület-foglalási engedélyt a következő további feltételek mellett adja meg:

1./ A 150 db telefonfülke helyét csak a hirdetővállalat által felállítandó 50 db transparens hirdetőoszlop helyének kitűzése után szabad kijelölni.
2./ A helyek kitűzését a tanácsi V. ügyosztályban kell kérni, s a kitűzésnek vegyes bizottsági helyszíni kijelölése alapján kell történnie.
3./ A közterület elfoglalására az engedélyt a tanács a kereskedelemügyi minisztérium engedélyével azonosan 30 évre adja meg, jogában áll azonban a fővárosnak a terület átengedésének határideje előtt is a közterületen álló egyes pavilonokat közérdekből bármikor áthelyeztetni vagy eltávolíttatni anélkül, hogy az engedélyes részvénytársaság ezért a fővárossal szemben bármi néven nevezendő kártérítésre igényt tarthatna.
4./ Köteles az engedélyes a pavilonok felállítására a tanácstól, mint építési hatóságtól a szabályszerű tervek bemutatása mellett, építési engedélyt kérni.
5./ A közterület elfoglalásra adott ez az engedély kizárólag az engedélyes részvénytársaságra vonatkozik, és azt a tanács előzetes hozzájárulása nélkül másra át nem ruházhatja.
6./ Az engedélyes részvénytársaság köteles a pavilonokat saját költségén állandóan jó karban tartani, és a fővárosnak erre vonatkozó kívánalmait és utasításait teljesíteni.
7./ Ha az engedélyes részvénytársaság valamely üzemben álló pavilonját el akarja távolítani vagy át akarja helyezni, köteles azt előzetesen írásban a tanácsnak bejelenteni, és a pavilon csak a tanács előzetes hozzájárulása után távolítható el vagy helyezhető át. Ha a pavilon eltávolítását vagy áthelyezését a tanács rendelné el, az eltávolítás a felhívástól számított 30 napon belül, az áthelyezés pedig 15 napon belül foganatosítandó. Az áthelyezést vagy az eltávolítást az engedélyes részvénytársaság saját költségén tartozik teljesíteni.
8./ A tanács által megállapított határidőnek a részvénytársaság hibájából való túllépése esetén az engedélyes részvénytársaság szerződéses pénzbírsággal sújtható.
9./ Az átengedett közterület használatának díja fejében az engedélyes pavilononkint és évenkint 1928. évtől kezdve, minden év január hó 2-án előre, a csonka évet is egész évnek számítva, úrijog elismerése címén 1.- (egy) pengőt köteles a székesfővárosi központi pénztárba befizetni.
10./ Ha a Magyar Telefonautomata Részvénytársaság az engedélyező határozatban a feltételeknek és a kikötéseknek, vagy fizetési kötelezettségeknek ismételt felszólításra sem tenne eleget, és a tanács ezért már pénzbírsággal is sújtotta, akkor jogában áll a tanácsnak az engedélyes részvénytársaság értesítése mellett, az engedély érvényességét teljesen megszüntetni, és a közterületeken álló összes pavilont eltávolítani anélkül, hogy emiatt az engedélyes részvénytársaság a fővárossal szemben bármi néven nevezendő kártérítési igényt támaszthatna.
11./ Az engedélyes ebben az engedélyben kikötött feltételek biztosítására pavilononkint 10 (tíz) pengőt köteles készpénzben vagy fővárosi készpénzek elhelyezésére alkalmasnak elfogadott betétkönyvben vagy értékpapírban, a határozat kézbesítésétől számított tizenöt nap alatt, a székesfőváros központi pénztárában elhelyezni. Ezt a biztosítékot a székesfőváros az erre vonatkozó szabályok szerint kezeli, s csak az engedély megszűnte után az engedélyes kérelmére, és csak akkor fogja visszautalványozni, ha az engedélyes összes kötelezettségének eleget tett. A biztosítékból a székesfőváros magát ebben az engedélyben felsorolt bármely követelésre nézve bírói közbenjárás nélkül kielégítheti. A bármely okból megfogyatkozott biztosítékot az engedélyes 8 nap alatt kiegészíteni tartozik.
12./ A pavilonok és a közterület-foglalás után fizetendő esetleges adókat, illetékeket és egyéb kiadásokat az engedélyes köteles viselni úgy, hogy a fővárost ez után az engedély után semmiféle kiadás ne terhelje.
Erről a tanács a tanácsi V. és IX. ügyosztályt, a számvevőséget, a hirdetővállalat igazgatóságát és a Magyar Telefonautomata Részvénytársaságot határozattal, a M. Kir. Posta- és Távírda Vezérigazgatóságot átiratban, a központi pénztárt pedig utalványon értesíti, egyben a telefonfülke fényképét a tanácsi V. ügyosztálynak a térképtárában megőrzés végett kiadja.

            Budapest, 1927. szeptember 16.

                                                                       A székesfőváros tanácsa:

                                                                                  Dr. Purebl s.k.
                                                                                  alpolgármester h.

A kiadmány hiteléül:

            Werner
            főkezelőnő h.

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő