Az első nyilvános telefonfülkék Budapesten

Budapest Székesfőváros Tanácsa, a Magyar Királyi Szabadalmi Bíróság, a Magyar Telefonautomata Rt., valamint a Standard Villamossági Rt. dokumentumai – szabadalmi okirat, telefonállítási szerződés, szabadalmi- és műszaki leírások – az első nyilvános, pénzbedobós telefonkészülékek felállításáról és gyors elterjedéséről tájékoztatnak az 1920-as évek végétől a második világháború befejezéséig.

5. Aktajegyzet a Matart intézőbizottsági üléséről a tantuszok tárgyában
(részletek)  
1943. november 25.

„Dr. Rakovszky István ügyvezető igazgató jelenti, hogy a legutóbbi gyűlésen már beszámolt az Intézőbizottságnak azokról a nehézségekről, amelyeket készülékeinknek a kétérmés bedobó rendszerre való átalakításával kapcsolatosan le kellett küzdeni. [...] A kétérmés bedobós rendszer bevezetése óta előállott üzemzavarok hatása, sajnos, vállalatunk forgalmában is érezhetően mutatkozik, s bár e tekintetben a kezdeti állapottal szemben most már némi javulás észlelhető, mégis távol vagyunk még attól az eredménytől, amit a korábbi, tarifaemelés előtti forgalommal szemben, a tarifa emelése után el kellett volna érnünk.
Ez a visszaesés arra is enged következtetni, hogy a közönség egy jelentős részének bizalma a nyilvános állomások működésében megingott, s csak akkor fog visszatérni, ha sikerül majd egy olyan intézkedést tenni, amellyel nyilvános távbeszélő állomásaink működésének biztonságát legalább abban a mértékben helyreállíthatjuk, amelyben az a kétérmés bedobó rendszerre való áttérés előtti időben fennállott.

Ez a meggondolás késztette a vállalat vezetőségét arra, hogy a M. Kir. Postához azzal a kéréssel forduljon, hogy nyilvános távbeszélő állomásainkon a telefonérmék (tantuszok) bevezetését és használatát engedélyezze. Ez a kérésünk a Postánál kedvező fogadtatásra talált, olyannyira, hogy a Posta az érmék használatát a saját nyilvános, pénzbedobós készülékeinél is be kívánja vezetni, és ezen célból hajlandónak mutatkozott arra, hogy postai értékcikk jellegével bíró bedobó érméket veressen a M. Kir. Pénzverdénél.

Miután az érmék alapanyagául horganyt választottunk, hogy a jelenlegi és vas pénzérmekkel való visszaéléseket a mágnesek visszaszerelésével már alimine [eleve] kizárjuk, meg kell tennünk a szükséges lépéseket, hogy a szükséges horgany mennyiséget biztosítsuk, amire kilátásunk van.

Jelenti továbbá, hogy igen sok diszkusszióra [vitára] vezetett a Postával folytatott műszaki tárgyalások során a bevezetendő érme alakja is, mert mi a horony-vezetéses érmék rendszeresítését kívántuk keresztülvinni, amelyek minden más forgalomban lévő bel- és külföldi érmének a készülékbe való felhasználását megakadályozta volna. Igaz, hogy különösen a jelenlegi elsötétítési viszonyok mellett ezek bedobása a közönség részére nehézséget jelent, de a más érmékkel való kísérletezés kizárása nemcsak a visszaélések megszüntetése, hanem az ilyenek használatából fakadó műszaki hibák kizárása érdekében is üdvös lett volna. Mégis deferáltunk [deferál, helyesel] a Posta elgondolásának, amelyet azzal indokolt, hogy készülékeink bedobó nyílása csőrös alakjánál fogva nem alkalmas a horonnyal ellátott érmék használatára, s a mai viszonyok mellett a bedobó nyílásokat megváltoztatni nem áll módjában. Így végül is a Posta által proponált [javasolt], szélén lekeskenyített érmealakhoz kényszerültünk hozzájárulni, amelyet egyidejűleg be is mutat. Ez az érme meggátolja ugyan a 20 filléres, és az azzal azonos nagyságú más pénzdarabok bedobását, de a hamis érméket mégsem szűri ki oly mértékben, mint a hornyos megoldás. Erősebb törvényes védelmet biztosít azonban a telefonérmék postai értékcikké való nyilvánítása."

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő