Cseres Tibor levelezése III.

Levelek Cseres Tibornak (1970-1979)

Korbács, Kossuth-díj és egy nagyszabású „paráználkodás”

„a Parázna szobrok a legjobb könyv az egyik legnagyobb magyar tragédiáról. Bátorsága, formateremtő újdonsága révén. Köszönöm, hogy olvashattam. Hogy olvashattuk. Az ilyen regények után fogja el az embert az az érzés, hogy egy kissé más emberként teszi le a könyvet, mint ahogy fölvette. S kezdem apámat is jobban megérteni, aki az egészet végigcsinálta, de soha egy árva szót sem volt hajlandó szólni róla.
Tisztelettel üdvözöl, Alexa Károly”

Bevezető 

Köpeczi Béla „Az európai szocialista országok új irodalmáról" szóló áttekintésében írja: „Az irodalom funkciójáról az európai szocialista országokban már az '50-es évek legelején viták alakultak ki. Az írók döntő többsége elfogadta a szocialista realizmust, mint alkotó módszert, de nem értett egyet annak sematikus alkalmazásával. A társadalomban jelentkező problémák az írók egy részét arra indították, hogy a sematizmussal szemben az irodalom politikai funkcióját hangsúlyozzák. Miután a társadalmi problémákról a vita a politika síkján csak később indult meg, az irodalmi diszkussziók politikai jelleget vettek fel. Ez vezetett több szocialista országban is ahhoz, hogy az irodalom egy része politikai ellenzéki szerepet játszhatott. A válság leküzdése után az irodalom társadalmi szerepéről a viták tovább folytatódtak, és a legtöbb helyen azzal záródtak, hogy az irodalom az ember öntudatra ébresztésének egyik fontos eszköze." A kísérletező írók/művek egy szűk olvasói körhöz szólnak, azért merült fel a befogadás, a befogadó problematikája.

A legnagyobb változás - hangsúlyozza a szerző - a témaválasztásban van. A művek foglalkoznak: a II. világháborúval, a közelmúlt kritikai feltárásával, mai konfliktushelyzetekkel, a magánélet gondjaival. A valóság kritikai megközelítésével együtt járt az erkölcs, a hatalom és az erkölcs viszonyának boncolgatása. Kifejező eszközei között előretört a kisregény, az esszéregény és a riport. Megerősödött az intellektualizmus, a szűkebb értelemben vett szépirodalomban is. Tért hódított a groteszk a novellákban és a drámákban egyaránt. Sokat fejlődött a TV és a rádiódráma.

Ahogy 1945, méginkább 1948 után a kritikai realizmus, úgy manapság az avangard hat elsősorban az irodalomra. A szocialista realista irodalmon belül „megkülönböztethetünk-e különböző stílusirányzatokat? - kérdezi sokak nevében a szerző. Lunacsarszkij idézettel válaszol: „Miért ne lenne elképzelhető, hogy az ideológiai koncepció teljes egysége mellett [...] merőben különböző stílusokat használjunk?" Ez a nézet jut kifejezésre abban, hogy a szocialista realizmus nyitott felfogása egyre inkább előtérbe

.

Azért idéztük, foglaltuk össze Köpeczi Béla írását, mert az szemléleténél, kompozíciójánál, szóhasználatánál, súlyozásánál fogva híven fejezi ki az irodalompolitika álláspontját az irodalmi nyilvánosság számára. Ugyanakkor a folyamat óvatos, de mégiscsak érthető vázolásával sejtetni engedi a várható jövő, a következő évtized irodalmi-irodalompolitikai problematikáját. Hasznos ez az írás azért is, mert néhány részterületről tényszerűbb, nyíltabb, értelmezést, értékelést nyújt, amit biztonságosabban tudunk elhelyezni a nagy egészen belül.

Az MSZMP felső vezetése - elsősorban kül-, de belpolitikai szempontoktól is vezérelve - a pártzsargon semmitmondó fordulatainak alkalmazásával a nyilvánosság előtt mindig kedvezőbbnek tüntette fel az adott helyzetet a valóságosnál,. Ezek közül a legfontosabb, a leggyakrabban használt és lassan a legátlátszóbb volt az „alapvetően" fordulat. A párt X. kongresszusa - a beérkező véleményektől eltérően! - „alapvetően" jónak ítélte a kulturális helyzetet. A Magyar Írók Szövetsége (MISZ) pártszervezete - 1970 nyarán - aktívát készített elő „a szocialista elkötelezettségű irodalom helyzetéről". A témával kapcsolatban beérkező 22 válasz „zöme" sötétnek látta a

. Milyen volt tehát a helyzet: „alapvetően jó", vagy „sötét"?

A „három T" gyakorlati alkalmazása a kultúrpolitikában, bármelyik területéről lett légyen is szó, érvényesült, különösen a tiltás minden esetben, ha az a szocialista tábor, vagy egyes tagjainak érdekeit sértette,

érinthette/érintette. De a nyugati kapcsolatokat illető megnyilatkozások is hasonló szűrőn mentek . Szaporodtak a „renitens" szerzőkkel kapcsolatos beszélgetések, dorgálások, rövidebb-hosszabb időre szóló szilenciumok. Mindez sok keserűséget, felháborodást, ellenszenvet és ellenállást gerjesztett, de a magyar irodalomban munkáló mélyáramokat tartósan nem tudta befolyásolni. A Magyar Írók Szövetsége pedig maga is hozzájárult az írótársadalom, az egyes alkotók és az irodalompolitika - megítélésünk szerint - elviselhető, netán kedvező változásokat is hozó alakulásához.

A világgazdaságban zajló, a szocialista világrendszer országainak gazdasági helyzetét igen kedvezőtlenül befolyásolható tendenciák, a konzervatív politikai erők előtérbe kerülésével, nálunk az alig induló „új gazdaságirányítási rendszer" leállításával, de az életnek minden területén érezhető negatív jelenségek felerősödésével jártak együtt, de a mélyben zajló erjedést nem tudták megakadályozni. Ezt az ellenlökésekkel tarkított, önkéntes megújulásnak álcázott, kis lépésekben történő visszavonulást figyelhetjük meg a kulturpolitikában, az írószövetséggel kapcsolatos lépésekben, a Szövetségen belüli, egyre nagyobb önállóságot célzó, a végső fokon párt és állami hatalomtól teljes mértékben független, polgári értelemben demokratikus szervezetért folyó csoportküzdelmekben is. És ez, jelezzük előre, tartani fog, a szövetségi élet fő jellemzője lesz, az „szocialista" rendszer bukásáig.

A pártközpont illetékes osztályai igyekeztek körültekintően előkészíteni minden jelentősebb eseményt, a MISZ közgyűléseit is. Az évtized első közgyűlését 1970. május 25-26-án tartották, „elkerülve az unalmat és a botrányt". Az első napi vita egyik elnöke Cseres Tibor volt. A választmány létszámát 30-35-ről 40-45 főre emelték, hogy a „kevéssé munkaképes nagy öregek megtartása mellett" aktív fiatalok adják meg a munka ütemét. Az új választmányban Urbán Ernő tett javaslatot a titkárság tagjaira, akik között Cseres Tibor is

. A közgyűlésen a politikai vezetésből felszólalt Aczél György, Simó Jenő és Orbán László. Elgondolkodtató javaslatok is kerültek a plénum elé. Sipos Gyula a meglévő „konstrukció" helyébe, üzemekre és Termelőszövetkezeti Csoportokra épülő irodalmi társaságok létrehozását, Végh Antal szociográfiai szakosztály megalakítását szorgalmazta, Győri Dezső pedig az irodalmi társaságok mellett, a Szövetségnek, mint csúcsszervnek megtartását ajánlotta a jelenlévők . A munka élénkítését szolgálta a szakosztályok vezetőségének megújítása is. Így került a prózai szakosztály élére . Első lépései közé tartozott - közgyűlési határozat, választmányi program alapján - a szociográfiai szakosztály és a tömegkommunikációs bizottság megszervezése és a volt gazdasági bizottság helyébe lépő érdekvédelmi bizottságban a szakosztály képviseletének biztosítása. A prózai szakosztály feladatait más határozatok is . Munkatervükben szerepelt: vitadélutánok szervezése, prózai újdonságokat vitató klub-délutánok felelevenítése, az élő irodalom ajánlásának értékelése, szorgalmazása, a már megindított „Magyarország felfedezése" sorozat új kérdések újszerű feldolgozásával történő gazdagítása. Javasolták, hogy a hazai irodalmi folyóiratok egyike foglalkozzon rendszeresen a szociográfiai irodalommal. Terveztek egy olyan szakosztályi összejövetelt, amelyen a szociográfiai irodalmat tekintenék át, „különös tekintettel a külföldi szociográfiai irodalom újabb, jelentős termésére". Két további előadás foglalkozott volna a szovjet és az amerikai szociográfiai irodalommal. Támogatták a sci-fi munkaközösség , jelentős határon túli magyar alkotók . A Szövetség egészét érintő kérdéseket szakosztályonként is megvitatták. Ezekről a közvetlen felügyeletet ellátó MM Irodalmi Önálló Osztály munkatársai feljegyzéseket készítettek.

A prózai szakosztály 1972. május másodikán vitatta meg azt a kérdést, hogy „Van-e lehetőség az irányzatok szerinti szerveződésre?" A megbeszélésről készített összegzés szerint: „Ez a megbeszélés is mindvégig elkötelezett elvek alapján folyt le, de - létszámánál fogva is - élénk vita, nagy érdeklődés közepette. Politikailag, szervezetileg visszalépés lenne - hangsúlyozta a többség - ha most a régi csoportosulásokat, irányzatokat próbálnánk újjáéleszteni [...] egy-egy író szellemiségében annyifelé kötött, hogy világosan kibontott zászlók köré nem lehet ma már csoportosítani az irodalmi életet [...] Az irányzatok szerinti szerveződésre tehát egyértelmű állásfoglalás nem

. A művészeti szövetségekben folyamatosan jelen volt a teljes autonómiára irányuló törekvés. A hét szövetség helyzetéről a Politikai Bizottság részére készített jelentés - 1972 augusztusában - jelzi: az utóbbi időben „megélénkült a vita szerepükről". Állami és szakszervezeti feladatokat, jogokat is követelnek. Tehát, vonta le a következtetést Nagy Miklós a KB Tudományos és Kulturális Osztályának vezetője: érvényt kell szerezni a Művelődésügyi Minisztérium állami felügyeletének. Hangsúlyozta: „A Művészeti Tanácsok munkája nem jelenti az állami és társadalmi, valamint az érdekvédelmi feladatok felcserélését [...] A tanácsadás, a konzultálás társadalmi alapot ad a kulturpolitikai döntésekhez. Az érdekvédelmi feladatokat pedig a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége látja el." A jelentéstevő úgy látta, a helyzeten javítana, azaz a párt- és állami ellenőrzést tökéletesebben biztosítaná, ha felállítanák a Művészeti Szövetségek Országos Koordinációs Bizottságát.

A MISZ felső vezetése ennek jegyében igyekezett - legalábbis szavakban - a munkát „szervezettebbé, hatékonyabbá tenni". A források inkább heves vitákról, keserű hangvételű felszólalásokról beszélnek. Egy 1974 májusában zajló vitában

Dobozy: „Az elmúlt három és fél évtized sebeit még nem lehetett begyógyítani."

A különböző irodalmi és világnézettől erősen befolyásolt összecsapások ellenére, azokkal együtt, kemény, nívós és eredményes munka is folyt. Az egyik ilyen szembetűnően élénk, egyben a korabeli társadalmi-politikai viszonyokra jellemző munkamező a szociográfia volt. A kecskeméti Forrás szerkesztői és szerzői gárdájának ilyenirányú törekvését és eredményeit már 1972-ben félreérthetetlenül jelezte az általuk meghirdetett pályázat, amelyre a benyújtott írásokat a Cseres Tibor elnökletével dolgozó bizottság értékelte1973 júniusában. 1974. szeptember 25-26-án - együttműködve a MISZ Szociográfiai Munkaközösségével - a párt- és állami szervek szigorú elenőrzése mellett találkozót tartottak, amelyen az egyik korreferens Cseres Tibor volt. A meghívottak közül 46-an, köztük pl. Csoóri Sándor, Jókai Anna, Galgóczi Erzsébet stb. nem mentek el a tanácskozásra, Konrád György pedig, mint „problematikus" személy

. A kezdeményezés nem maradt folytatás nélkül, mint ahogy rokonlelkületű, 1971-ben útjára induló Tokaji Írótáborozás sem. Sem műfaji törekvéseit, sem társadalmi hitvallását, sem a politikával kapcsolatos véleményét illetően nem lehet csodálkozni azon, hogy Cseres Tibor mindenütt jelen van, kezdeményezően lép fel, lehetőségei szerint támogatja a valóság mind teljesebb megismerését és felmutatását célzó törekvéseket.

Ezen a napon történt október 05.

1919

Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok megakadályozza a budapesti Nemzeti Múzeumnak a megszálló román hadsereg általi szervezett...Tovább

1922

A cionista mozgalom fellendítése céljából megalakult a Makkabea Ros Szövetség, zömmel egykori Makkabea tagokból. Első vacsorájukat október...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő