Tűzszünet Palesztinában, véget ér az első arab-izraeli háború.Tovább
Cseres Tibor levelezése III.
Levelek Cseres Tibornak (1970-1979)
Korbács, Kossuth-díj és egy nagyszabású „paráználkodás”
„a Parázna szobrok a legjobb könyv az egyik legnagyobb magyar tragédiáról. Bátorsága, formateremtő újdonsága révén. Köszönöm, hogy olvashattam. Hogy olvashattuk. Az ilyen regények után fogja el az embert az az érzés, hogy egy kissé más emberként teszi le a könyvet, mint ahogy fölvette. S kezdem apámat is jobban megérteni, aki az egészet végigcsinálta, de soha egy árva szót sem volt hajlandó szólni róla.
Tisztelettel üdvözöl, Alexa Károly”
1971
a.
Dr. Szeredi Mihály Cseres Tibornak
Budapest, 1971. április 3.
Az Ön „Léggyökerek" című
szép és magyar. Mégis tragikusnak tartanám, ha egy magyar íróban csak ennyi lelki mélység lenne, mint amennyit Ön írásában elárul. Ha kutyabagosi Kis Miska mondaná: „igazából nem tudom... miért lelkesít ez... az elvont remény. Hiszen semmi haszon nem lesz belőle...", hát megérteném, s legfeljebb mosolyognék rajta, és azt mondanám: maga azzal ne is törődjön, végezze csak a maga dolgát: kapáljon, kaszáljon, ha kell, hát harcoljon is a hazáért De egy író?... és magyar?Hát, ha tényleg nem tudja, én, mint biológus megmondom. A származásnak az állattenyésztésben roppant jelentősége van. Ha egy lóról azt tudjuk pl., hogy mokány ivadék, adunk érte 5000 forintot. De ha azt tudjuk, hogy eklipsztől származó angol telivér, boldogan fizetünk érte 500 000 forintot is. Csak ostoba szamár lehet az, aki elhiszi, hogy a származásnak emberi nemünknél viszont nincs jelentősége. (Gondoljunk csak a legújabb izraeli törvényekre!)
De mennyire van Író Uram! A szlávok, germánok, franciák, románok azért áldoznak oly roppant munkát arra, hogy előkelő származásukat igazolják, és alig kevesebbet arra, hogy bennünket Ázsiából betolakodott, cigányfajta, gyüjtögető nomád népnek bizonyítsanak, és hogy Trianont is kegyes adománynak kell tekintenünk.
Viszont miért háborodunk fel, ha e tanok itthoni hirdetésének hatására magyartalanná vált véreink, nem akarván többé hitvány magyarként nyomorogni, szedik a sátorfájukat és távoznak, persze nyugatra, és illeszkednek más népek keretébe, letagadva azt is, hogy valaha magyarok voltak?
Igen Író Úr, az Ön, az Önök feladata lenne bizonyítani, hogy ami bennünket e honhoz köt, nem „léggyökér", hanem mint azt ezer és ezer dokumentum is és Tatárlak is bizonyítja, legalább kétezer éves szumír „talajgyökér".
Tisztelettel: Dr. Szeredi Mihály nyug. főállatorvos
Budapest, 1971. április 3.
Gépirat.
b.
Szederkényi Ervin Cseres Tibornak
Pécs, 1971.szeptember 6.
Kedves Barátom,
köszönöm a nagyszerű, a keményre kalapált
. Egyike legszebb prózádnak, amit mostanában olvastam, s kitűnően illik az interjúhoz is - tartalmában is. Az interjút külön köszönöm. Amint [Bertha] Bulcsú írta, a szöveget láttad, ezért már nyomdába is adtuk. Ezért nem küldünk neked korrektúrát, mert mi sem változtattunk rajta semmit. A azonban természetesen hamarosan megy korrektúra.Örülnék, hálás lennék, ha évente legalább egyszer-kétszer közölhetnénk tőled a Jelenkorban hasonló prózát. Még egyszer köszönöm.
Tisztelettel, szeretettel üdvözöl:
Pécs, 1971. szeptember 6.
Kézirat, a Jelenkor Szerkesztőségének céges levélpapírján.
c.
László Gyula Cseres Tibornak
Budapest, 1971. szeptember 17.
Kedves Barátom!
Minden ellenkező híreszteléssel
a Látóhatár élőbb, mint valaha. Ugyanis az eddigi kéthavonkénti megjelenés helyett, amíg az elmaradt számokat pótolják, havonta jelenik meg. Kérlek tehát - mint a lap egykori, rendszeres munkatársát - ismét gondolj ránk: jó kéziratokat korlátlan mennyiségben elfogadunk.Válaszod, illetve kéziratod mielőbb várva, üdvözöl: László Gyula
Budapest, 1971. szeptember 17.
Gépirat, a Látóhatár Szerkesztőségének céges levélpapírján.
d.
Annus József Cseres Tibornak
Szeged, 1971. november 17.
Kedves Tibor Bátyám!
Jókora röstellkedéssel küldöm vissza a mellékelt három flekket, mint - szerencsére - fölösleges példányt. Minden rendben ugyanis a Rokonkereső
, a mi példányunkon a hajó tülkölésével fejeződik be. Érthetetlen, miként is maradhatott le az utolsó hasáb a Te példányodon. Talán éppen precizitására büszke korrektorunk hibája.Nagyobb baj, s igen sajnálom, hogy a pótlásokat már semmiképpen sem tudjuk becsempészni. A párszavas, néhány soros igazításokat igen, a nagyobbakat azonban nem, mert már oldalban vannak. Igen sajnáljuk pedig - izgatottan olvastuk [Ilia] Mihállyal -, mert valóban több lenne, mint mennyiségi bővítés. De mit tegyünk? Átfutási időnk hosszú ugyan, de mindez csak a nyomda kényelmét szolgálja, s még pörölni sem merhetünk velük, mert övék a hatalom és a monopol-helyzet.
Ha a Miska által jelzett velem kapcsolatos ügyben tehetsz valamit, előre is nagyon köszönöm.
Őszinte tisztelettel és mindannyiónk szíves köszöntésével:
Szeged, 1971. november 17.
Gépirat, a Tiszatáj Szerkesztőségének céges levélpapírján.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt június 15.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.
Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.
Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.
A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.
A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. május 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő