Cseres Tibor levelezése III.

Levelek Cseres Tibornak (1970-1979)

Korbács, Kossuth-díj és egy nagyszabású „paráználkodás”

„a Parázna szobrok a legjobb könyv az egyik legnagyobb magyar tragédiáról. Bátorsága, formateremtő újdonsága révén. Köszönöm, hogy olvashattam. Hogy olvashattuk. Az ilyen regények után fogja el az embert az az érzés, hogy egy kissé más emberként teszi le a könyvet, mint ahogy fölvette. S kezdem apámat is jobban megérteni, aki az egészet végigcsinálta, de soha egy árva szót sem volt hajlandó szólni róla.
Tisztelettel üdvözöl, Alexa Károly”

 

 

1971

 

 

 

a.

 

Dr. Szeredi Mihály Cseres Tibornak

Budapest, 1971. április 3.

 

Az Ön „Léggyökerek" című

szép és magyar. Mégis tragikusnak tartanám, ha egy magyar íróban csak ennyi lelki mélység lenne, mint amennyit Ön írásában elárul. Ha kutyabagosi Kis Miska mondaná: „igazából nem tudom... miért  lelkesít ez... az elvont remény. Hiszen semmi haszon nem lesz belőle...", hát megérteném, s legfeljebb mosolyognék rajta, és azt mondanám: maga azzal ne is törődjön, végezze csak a maga dolgát: kapáljon, kaszáljon, ha kell, hát harcoljon is a hazáért De egy író?... és magyar?

Hát, ha tényleg nem tudja, én, mint biológus megmondom. A származásnak az állattenyésztésben roppant jelentősége van. Ha egy lóról azt tudjuk pl., hogy mokány ivadék, adunk érte 5000 forintot. De ha azt tudjuk, hogy eklipsztől származó angol telivér, boldogan fizetünk érte 500 000 forintot is. Csak ostoba szamár lehet az, aki elhiszi, hogy a származásnak emberi nemünknél viszont nincs jelentősége. (Gondoljunk csak a legújabb izraeli törvényekre!)

De mennyire van Író Uram! A szlávok, germánok, franciák, románok azért áldoznak oly roppant munkát arra, hogy előkelő származásukat igazolják, és alig kevesebbet arra, hogy bennünket Ázsiából betolakodott, cigányfajta, gyüjtögető nomád népnek bizonyítsanak, és hogy Trianont is kegyes adománynak kell tekintenünk.

Viszont miért háborodunk fel, ha e tanok itthoni hirdetésének hatására magyartalanná vált véreink, nem akarván többé hitvány magyarként nyomorogni, szedik a sátorfájukat és távoznak, persze nyugatra, és illeszkednek más népek keretébe, letagadva azt is, hogy valaha magyarok voltak?

Igen Író Úr, az Ön, az Önök feladata lenne bizonyítani, hogy ami bennünket e honhoz köt, nem „léggyökér", hanem mint azt ezer és ezer dokumentum is és Tatárlak is bizonyítja, legalább kétezer éves szumír „talajgyökér".

Tisztelettel: Dr. Szeredi Mihály nyug. főállatorvos

 

Budapest, 1971. április 3.

Gépirat.

 

 

 

b.

 

Szederkényi Ervin Cseres Tibornak

Pécs, 1971.szeptember 6.

 

Kedves Barátom,

köszönöm a nagyszerű, a keményre kalapált

. Egyike legszebb prózádnak, amit mostanában olvastam, s kitűnően illik az interjúhoz is - tartalmában is. Az interjút külön köszönöm. Amint [Bertha] Bulcsú írta, a szöveget láttad, ezért már nyomdába is adtuk. Ezért nem küldünk neked korrektúrát, mert mi sem változtattunk rajta semmit. A azonban természetesen hamarosan megy korrektúra.

Örülnék, hálás lennék, ha évente legalább egyszer-kétszer közölhetnénk tőled a Jelenkorban hasonló prózát. Még egyszer köszönöm.

Tisztelettel, szeretettel üdvözöl:

 

Pécs, 1971. szeptember 6.

Kézirat, a Jelenkor Szerkesztőségének céges levélpapírján.

 

 

 

c.

 

László Gyula Cseres Tibornak

Budapest, 1971. szeptember 17.

 

Kedves Barátom!

Minden ellenkező híreszteléssel

a Látóhatár élőbb, mint valaha. Ugyanis az eddigi kéthavonkénti megjelenés helyett, amíg az elmaradt számokat pótolják, havonta jelenik meg. Kérlek tehát - mint a lap egykori, rendszeres munkatársát - ismét gondolj ránk: jó kéziratokat korlátlan mennyiségben elfogadunk.

Válaszod, illetve kéziratod mielőbb várva, üdvözöl: László Gyula

 

Budapest, 1971. szeptember 17.

Gépirat, a Látóhatár Szerkesztőségének céges levélpapírján.

 

 

 

d.

 

Annus József Cseres Tibornak

Szeged, 1971. november 17.

 

 

Kedves Tibor Bátyám!

Jókora röstellkedéssel küldöm vissza a mellékelt három flekket, mint - szerencsére - fölösleges példányt. Minden rendben ugyanis a Rokonkereső

, a mi példányunkon a hajó tülkölésével fejeződik be. Érthetetlen, miként is maradhatott le az utolsó hasáb a Te példányodon. Talán éppen precizitására büszke korrektorunk hibája.

Nagyobb baj, s igen sajnálom, hogy a pótlásokat már semmiképpen sem tudjuk becsempészni. A párszavas, néhány soros igazításokat igen, a nagyobbakat azonban nem, mert már oldalban vannak. Igen sajnáljuk pedig - izgatottan olvastuk [Ilia] Mihállyal -, mert valóban több lenne, mint mennyiségi bővítés. De mit tegyünk? Átfutási időnk hosszú ugyan, de mindez csak a nyomda kényelmét szolgálja, s még pörölni sem merhetünk velük, mert övék a hatalom és a monopol-helyzet.

Ha a Miska által jelzett velem kapcsolatos ügyben tehetsz valamit, előre is nagyon köszönöm.

Őszinte tisztelettel és mindannyiónk szíves köszöntésével:

 

Szeged, 1971. november 17.

Gépirat, a Tiszatáj Szerkesztőségének céges levélpapírján.

Ezen a napon történt december 07.

1916

Az Osztrák–Magyar Monarchia és a Német Császárság csapatai elfoglalják Bukarestet.Tovább

1917

Az Egyesült Államok hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának.Tovább

1926

Az Electrolux szabadalmaztatja a gázzal működő hűtőszekrényt.Tovább

1929

Új alkotmányt hirdetnek ki Ausztriában.Tovább

1930

Horthy Miklós kormányzó felavatta a margitszigeti Nemzeti Sport-uszodát.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő